KULTer.hu - Egy Szigetnyi Nyugat
23675
post-template-default,single,single-post,postid-23675,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy Szigetnyi Nyugat

Sziget Fesztivál 2012

Axwell„Minden, ami a Szigeten történik, az ott is marad!” – mondta egy török lány kacér kacsintással próbálván ellensúlyozni hanyag angolságát, ám ez az „in medias res” induló kultúraközi kommunikáció viszonylag hamar megfeneklett. Talán pont az egyet nem értés miatt, hiszen a Sziget-élmények, -érzések, -tapasztalatok nem maradnak ott. Vitathatatlanul kitörölhetetlenek!

A szerdai nappal indított kaland már a bejáratnál óriási meglepetéssel szolgált, mivel pár perces sorban állás után sikerült bejutnom. Lévén életem első Szigetéről beszélünk, olyan megbabonázott csodálattal szemléltem a környezetem, mintha valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag minimum Narniába lyukadtam volna ki. Teljesen szokatlan világ tárult elém: felszabadult, önfeledt nyugat-európai fiatalok tömege hömpölygött a sátor- és színpaddzsungel közötti csapásokon. Gyönyörködve szemléltem eme nyelvi és kulturális Bábelt, ahol egyenesen kötelező a racionalitás és a gátlásosok levetkőzése. S még csak délután három körül járt az idő…

Méhecske a Sziget Fesztiválon

A sokszínűséget csodálva „Semmiextra” – amolyan kelet-európai sivárságára  eszmélt magyar szuperhős – alakjában róva a poros utakat, sorra találkoztam nyugati „kollégáimmal”: a Poszméhemberrel, a Krokodilemberrel, a Csillaglánnyal, de vidáman intettem oda Tigris és Micimackó párosának is. Ezután az Inmedio drum ’n bass színpadánál egy rögtönzött break-párbajba futottam bele. Igézve néztem a rögtönzött produkciót, s Isten tudja mennyi idő múlva már csak arra eszméltem, ideje indulni, hogy még időben odaérjek az angol szintipop mestereinek koncertjére. Fél nyolc körül tehát összeszedve az államat a földről, irány a Hurts!

Kezdeti lelkesedésem hamar visszájára fordult, hiszen a dalok melodikus melankóliájának varázserejét a mellettem álló angol lányokból ütemesen feltörő zokogás nyomta el. Azért a legnagyobb slágerek, mint az Illuminated és a Better Than Love ennek ellenére is felejthetetlen élményt nyújtottak. A koncert után úgy éreztem, hogy ezen a napon már senki sem gyógyítja meg halászkirályi lelki sebeimet, de mint általában, pesszimizmusom alaptalannak bizonyult. A Placebo dinamikus nyitánya azonnal kiűzte depresszív démonaimat. Molko hangja elementáris erővel söpört végig a Szigeten, Steven nyers, agresszív dobtémái pedig megfelelő kontrasztját adták Stefan kimunkált gitárjátékának. A régi-új lemez, a Battle For The Sun dalai ugyan uralták a mezőnyt, de a kötelező slágerek (Every me, Special needs, Black-Eyed) mellett – nagy örömömre – visszakanyarodtak egészen a debütáló albumig (I know, Teenage angst), sőt még az új korongról is kaptunk ízelítőt (B3). Tekintve, hogy őrületes tombolásom közepette minden ízületemet sikerült valamilyen módon önmagam ellen fordítani, az Ambient sátorban eltöltött regenerációs félóra után a HÉV irányába végeztem egyenes vonalú egyenletes mozgást.

Sziget Fesztivál 2012

Csütörtökre ugyan sikerült valamelyest új erőre kapnom, a programfüzetet lapozgatva azonban hamar konstatálnom kellett, hogy nekem ez egy esőnap lesz. Végül találtam két nevet, ami mégis rávett az indulásra. A Maximo Park másfél órás koncertje minden várakozásomat felülmúlta. Az Apply Some Pressure technikás indie-rockja megnyugtatta a lelkiismeretem: érdemes volt kijönni. A Kornelőadására azonban már félve készülődtem, csak azért, hogy aztán ismét pozitívan csalódhassak. Nyoma sem volt a néhány évvel ezelőtt látott nyugdíjas nagypapáknak, akik két szám után életüket adnák egy kis oxigénért. Végig lendületben maradtak, a legnagyobb aktivitást a Falling Away From Me és Freak On A Leash váltotta ki a közönségből, azonban azt is el kell ismernem, hogy az új dubstepes hangzás ezen klasszikusok mellett is megállta a helyét.

A pénteki napon viszonylag hamar kikeveredtem, már jó előre eldöntve, hogy ezt a napot a magyar undergroundnak szentelem. Az AKPH zenebuddhizmusán teljesen átszellemültem, s már csak a Heaven Street Seven emberforgatagában találtam újra önnönmagamra, ahol egy afféle „fesztiválkompatibilis best of” keretein belül sorra kerültek elő a legnagyobb HS7 slágerek a Mozduljtól indulva a Mártába szőtt Krézi srácon át egészen a Hullik a záporig. A Szűcs Krisztiánékat váltó Punnany Massifra már csak azért is kíváncsi voltam, mert ugyan úton-útfélen belebotlottam a nevükbe, de egyetlen dalukat sem hallottam korábban. Kellemes meglepetéssel szolgáltak a fiúk. Véleményem szerint az élőhangszerrel kísért hip-hoppal különösen érdekes színfoltját adják a magyar zenei palettának, a Cseh Tamás értelmezésük (Csönded vagyok) előtt pedig egyszerűen le a kalappal!  A koncertet azonban a közeledő szerkesztőségi/baráti találkozó érdekében félidőnél el kellett hagynom.

The [hated] Tomorrow

A túlzottan is jól sikerült péntek este után másnap a The [hated] Tomorrow kedvéért sikerült kikászálódnom az ágyból három körül, hogy ötre teljes harci díszben feszíthessek az első sorban. A zenekar iránti szimpátiát anno a djuice reklámzeneként is funkcionáló Discotech keltette fel bennem, azóta követem figyelemmel munkásságukat. A legújabb lemez, a Szabad Európa Rádió a korábbiakhoz képest összetettebb, egységesebb, kiforrottabb hangzást mutat. Sajnos a korong slágere, a Kriszta nem hangozhatott el, ugyanis a Quart Open sátor szervezői – biztosan A kőszívű ember fiain szocializálódtak – hanyag eleganciával vegyes bunkósággal parancsolták le a zenekart a színpadról, mert hát nehogy már egy háromperces csúszást… Kicsit tehát mérgesen indultam neki az A38-ban rám váró Carbonfoolsnak. Nem is lettem sokkal higgadtabb, úgy éreztem magam, mint egy végtelenül steril műtőben, ahol élveboncolják a dalokat. Az ex-modell énekes, Fehér Balázs nullánál is kevesebb színpadi jelenlétét a hátam mögött álló – a koncertet kissé illuminált állapotban tudatosan és hangosan végigelemző – gerlepár is szóvá tette. Minden estre azért ez nem a világ vége, csak ennyi panaszom legyen, gondoltam, s egy laza „szép volt, jó volt” érzéssel indultam tovább.

Carbonfools

Itt azonban meg kell állnom bekapcsolni a CAPS LOCKot, aláhúzni, kurziválni, félkövéríteni, betűtípust színezni, hiszen a sors elvezetett Szigetes kiruccanásom legnagyobb élményéhez: Esti Kornélék színpadjához. A csapat már az első lemezével (Egytől egyig) belopta magát a szívembe – ami nem is csoda, elég a Ki van kint vagy a Meztelen című dalokat meghallgatni. Koncerten azonban még sosem voltam, ami mint így utólag kiderült, öreg hiba. Ugyan a közönség száma nem nagyon ugrotta meg a 100 főt –  mivel a Nagyszínpadon a SUM 41 darálta a kanadai punkzenét –, az ott lévők mégis ugyanazon frekvenciára hangolódva élték át a sugárzott katarzist. Eggyé válva én is a tömeggel és a zenekarral, szinte minden frusztrációtól és feszültségtől megszabadulva üvöltöttem a Boldogság, te kurva sorait.

Esti Kornél

A koncert után a Nagyszínpad előtt, Snoop Doggra várva fújtam ki magam. Igazából nem voltak elvárásaim vele kapcsolatban, hallottam néhány szerzeményét, de mindig is más zenei dimenziókban mozogtam. Azért kicsit bosszantott, hogy anyukám tájékozottabb nálam Snoopot illetően, de mit tehet az ember. Tőle tudom, hogy most már Snoop Lionként éli csöppet sem szerény mindennapjait, és reggae zenészként szeretne érvényesülni. Ebből még akár jó is kisülhetett volna, de nem. Hozzánk még kutyaként érkezett a Mester, de azért egy szám erejéig megvillogtatta oroszlánkörmeit is – a véleményem szerint méltán felejthető – La la la fantázianevet viselő nótájával. Dogg nemcsak a nagy oroszlán szellemét idézte meg, hanem több neves előadót is segítségül hívott, akikkel korábban együtt dolgozott. Így a technika ördögének és a CD-lejátszó feltalálójának hála megidéztük Katy Perryt és Akont is egy-egy szám erejéig. Összességében élvezhetőnek bizonyult az előadás, bár a fenti okok miatt néha egy karaoke bárban éreztem magam, s a Snoop Lion keltette traumát is csak nagy nehézségek árán sikerült feldolgoznom.

Az utolsó nap tervezésénél egyetlen dolgot sikerült mindössze fixálnom, hogy a Szigeten leszek. Egymást érték a jobbnál jobb programok, s még ha csak egymást érték volna, sajnos inkább egymást fedték. A fáradtság erős Nagyúr, így Žagaréknak egyetlen számát sikerült meghallgatnom – azt az egyet, amit ismerek is és lányok énekelnek benne. Ezután egy csettintés, s már ott is termettem az LMFAO-n a Nagyszínpad előtt. Nem nagyon voltam rájuk kíváncsi, de nem akartam, hogy bárki vonalassággal, zenei puritanizmussal, neadjisten prűdséggel vádolhasson. Így végigszenvedtem három számot, majd konstatálva, hogy nincs az a pénz, amiért itt maradjak a 30Y helyett, elindultam, s röpke húsz perc alatt sikerült átvergődnöm a tömegen. Itt már láttam a fényt. Meg Beck Zolit, amint épp belekezd a Puhatalpú lányokba. A pécsi rockerek is fesztiválkompatibilis módba kapcsolva játszották egymás után a legnagyobb dalaikat, mint a Felhő, az Ül és vár, a Sötét van, vagy az elmaradhatatlan Bogozd ki.

Dobosfelvonulás a Sziget Fesztiválon

Program még ezután is bőven akadt, szufla már egyre kevésbe. A The Ting Tings nevű formációt sikeresen lekéstem a The Killers javára, és a választás jónak bizonyult.  A Las Vegas-i fiúk óriási bulit csaptak még annak ellenére is, hogy a repertoárt főként mélabús indie dalok alkották. A fél tizenkettes Yonderboi-taktusokra azonban már csak automatikus zombi mozgást voltam képes kifejteni, s a csalódottság vett erőt rajtam, éreztem, hogy közeledik a vég.

Hajnalban, a 923-as busz felé bandukolva újra és újra az öt nap eseményei jártak a fejemben. Rengeteg élménnyel gazdagodtam ezalatt a szűk hét alatt, s ha ügyesen gazdálkodom a sztorikkal, akkor bőven kitartanak nagypapa koromig. Az egyik legfontosabb pozitívuma a Szigetnek számomra mégis az, hogy megtapasztalhattam, milyen érzés, ha csak egy rövid időre is, nyugat-európainak lenni.

Sziget Fesztivál, Budapest, 2012. augusztus 5-13.

A fotókat Áfra János készítette.

Papp Sándor

szerző: Papp Sándor
honlap e-mail
Papp Sándor 1986-ban született Debrecenben. A Debreceni Egyetem magyar-történelem szakán végzett, jelenleg doktorandusz, a KULTer.hu főmunkatársa. Az Alföld Stúdió tagja volt, kritikus. Írásai megjelentek a Debreceni Disputa, a Képírás és a Szkholion című folyóiratokban. Irodalmi kritikái mellett rendszerint zenei tárgyú írásokat is közöl.

KULTprogramok

<< 2017. máj. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum