KULTer.hu - „Nem szoktam, nem szoktam kalickában lakni…”
23599
post-template-default,single,single-post,postid-23599,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Nem szoktam, nem szoktam kalickában lakni…”

Finy Petra: Madárasszony

Finy Petra: MadárasszonyA fenti népdalt is idézi Finy Petra Madárasszony című regénye, amely egy anya és lánya sorsán keresztül tárja fel a női identitás, szabadság és rabság kérdéseit, s mindezt nem mindennapi módon: a természet, a madarak nyelvén.

Az idei könyvhéten megjelent Madárasszony egy verseskötet és számos gyerekkönyv után Finy Petra első felnőtt regénye, amely sokat vesz át az előző két műfaj sajátosságaiból is: nyelvezete nem nélkülözi a költőiséget, a történetet pedig olykor varázslatos, mesés fordulatok szövik át. Így egy különleges regényvilág jön létre, amely nemcsak az írónő munkásságában hozott újat, hanem érdekes színfoltja lehet a magyar prózának is.

A regény Linger Lea és madarász édesanyja, Lili traumákkal terhelt kapcsolatát tárja elénk. Lea depressziós édesanyja korán öngyilkos lett, de életében is úgy tűnt, nagyobb szenvedéllyel szereti az ég minden madarát, mint az embereket, akik inkább a csalódás forrásai voltak számára. Míg elmerült a madarak tanulmányozásában, környezete, még saját lánya számára is rejtély maradt. Így tehát, ahogy azt a kezdő mondat is sugallja, a regény egyik kulcsfontosságú motívuma és szervező eleme az emlékezés, a halott anya alakjának felidézése: „Ahogy elkészült az ég, és a szememmel felskicceltem a zuhanórepülésre készülő rovart, az elmémben valami mocorogni kezdett tegnap. Először halkan mozgolódtak a képek, majd mint egy rosszul összeillesztett öntözőrendszer résein a víz, tűhegyes sugárban spricceltek tudatomba az események. Végül a múlt minden gátat átszakított.” Ahogy Lea rajzaiban megpróbálja ábrázolni az őt körülvevő világot, úgy próbálja kiegészíteni a benne élő homályos, csak felskiccelt képet elvesztett édesanyjáról. Kutatásba kezd, hogy a családtagoktól és barátoktól összegyűjtse azokat az emléktöredékeket, melyekből összerakhatja anyaképét és ezáltal saját szubjektumának darabjait is összeillesztheti. Az emlékezés folyamát Linger Lea traumákkal átitatott emlékei indítják el, melyekből megtudjuk, hogy Lea édesanyja mellett már korán találkozott a halállal. A gyermek szemén keresztül láthatjuk, ahogy a depressziós édesanya több ízben megpróbálja eldobni életét. Ezt követően többek közt a nagyapa, a gombarajongó első férj, a boszorkány nagynéni, a gyermekkori barátnő elbeszélései nyomán egyre kivehetőbb formát ölt Leában édesanyja alakja, s anyján keresztül önmagához is közelebb kerül.

Finy Petra: Madárasszony

A regény tehát az anya-lánya kapcsolat tükrében tárja fel a női identitás kérdéseit, problémáit. Az anya, míg élt sem tudta megadni lányának azt a teljes anyai szeretetet, amire vágyott, s hirtelen, tragikus halála egy olyan űrt hagy Leában, amely nemcsak szimbolikusan, hanem a testiség szintjén is megjelenik életében. Ez a hiány megakadályozza Leát saját nőiségének megélésében, s konkrét ürességként jelentkezik testében – megtudjuk ugyanis, hogy nem tud teherbe esni. Ez a gát szakad át akkor, amikor úgy dönt, szembenéz régi traumáival és beengedi anyja emlékét az életébe. Valóban, ahogy Lea egyre többet ért meg anyja életéből, saját magát is kezdi tisztán látni. Elbeszélésében újrafonódik az elveszett kötelék anya és lánya között, s ez a gyógyító folyamat teszi lehetővé, hogy Lea a regény végén már mint önálló akarattal és identitással rendelkező nő anyai örömök elé nézzen.

Mind az anya, mind pedig a lánya életében igen fontos a szabadság vagy rabság dilemmája, melyet az egész regényen végigfutó madárszimbolika tesz személetessé. Lea édesanyja határtalan szabadságvággyal megáldott asszony volt, nem véletlen tehát, hogy a madarak világában érezte igazán otthon magát. A város, a szűk panellakás, ahol tanulóéveit töltötte, valóságos kalitka volt számára csakúgy, ahogy a házasság, amelyet, mint ahogy bármiféle emberi köteléket, egyfajta fenyegetésként élt meg. Ha úgy érezte, ez a kötelék szorosabbra fonódik, kétségbeesetten menekült belőle. Görcsösen ragaszkodott szabadságához, s talán ennek a szabadságvágynak a megtestesülése az a holló, amely mint egy oltalmazó szellem, végigkíséri egész életében. „Nem a barátja, a másik fele volt. Anyád két testben élt” – mesél Lea nagyapja a madár és Lili különleges kapcsolatáról. A holló mint Lili, a  madárasszony szárnyas alteregója jelképezheti egyrészt azt a szabadságot, amely neki emberi testben nem adatott meg, hisz túláradó szabadságvágya elszakítja őt a valóságtól. Talán erre is utalhat a regény alcímének választott mondat: „Akinek szárnya van, kalitkába kerül.” Lili senkinek nem engedi, hogy kalitkába zárja, ehelyett saját maga zárkózik be az általa választott világba. A holló, amelyről megtudjuk, hogy akár élete árán is képes megoltalmazni fiókáit, lehet annak a feltétlen anyai szeretetnek a megtestesülése is, amelyet Lili nem volt képes megadni lányának.

Finy Petra

Nem véletlen tehát, hogy épp a holló lesz az a madár, amely végül metaforikus és konkrét értelemben is újra megteremti az elveszett köteléket anya és lánya között. Lea szembenéz azokkal a traumatikus emlékekkel, amelyek a múlthoz kötötték – leszámol a múlttal, ugyanakkor ezt használja ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Anyja szabadságszeretetéből táplálkozik, amikor kilép abból a kapcsolatból, amely gúzsba köti, és új életet kezd annak a férfinek az oldalán, akit anyja évekkel azelőtt eltaszított magától. Bár Lili egész életében madarakat gyűrűzött, hogy megóvja őket, ő maga mégis menekült az emberek szeretete elől. Lea lesz az, aki anyja emlékei közt kutatva felismeri ezt, és nem menekül tovább. Ami Lili életében seb volt, az Lea életében begyógyul, így teremtődhet meg a folytonosság múlt és jelen, anya és lánya között. A holló pedig innentől kezdve Leát követi útján, aki végül megbékél önmagával és múltjával, s rovarok iránti rajongásával továbbviszi anyja természet iránti szenvedélyét is.

A történet hatását a természeti képek teszik még erőteljesebbé, amelyek összefűzik a sokszor csak lazán kapcsolódó emlékeket, így teremtve meg a szöveg egységét. Az elbeszélést is áthatja az édesanya túláradó természetszeretete: a különböző elbeszélők történetei szinte észrevétlenül simulnak bele az állatok és növények varázslatos világába. Így lehetséges, hogy a fejezetcímek, amelyek majdnem minden esetben egy állat vagy egy növény nevét hordozzák magukban, valójában egy emberi sorsot, egy-egy emberi tulajdonságot rejtenek. A képmutató nagymama alakja az imádkozó sáska történetén keresztül elevenedik meg, Lili kitartó szenvedése a városban a barna varangy kitartó küzdelmét idézi. A regény metaforáit, hasonlatait is gazdagon átszövik az erdő különféle növényei, s lépésről lépésre állatok nyomaira is bukkanhatunk bennük, amely egy különleges, már-már költői nyelvet eredményez. A történet realitását időnként mesés, mitikus elemek fűszerezik. Különös varázslat lengi körül például Lili születését, akit napokig a holló táplált, miután édesanyja szülés közben meghalt. A jóságos boszorkány (bába) alakját idézi Böbebú, a nagynéni, aki a természet erőit segítségül hívva próbálja megmenteni Lili életét, s ezt a bölcsességet használja akkor is, amikor Lea fordul hozzá segítségért.

A regényben megelevenedő természet valóságos-varázslatos világa hamar rabul ejtheti az olvasót. Leával együtt mi is végigkövetjük Lili lábnyomait erdőn-mezőn, s eközben nem csak a természetről tudunk meg többet. A növények és állatok magáról az emberi természetről, női sorsokról mesélnek, amelyek ebbe a különleges regényvilágba belehelyezve nyerhetnek új megvilágítást.

Finy Petra: Madárasszony, Libri, Budapest, 2012.

Szalóki Zsuzsanna

szerző: Szalóki Zsuzsanna
honlap e-mail
Szalóki Zsuzsanna 1988-ban született Debrecenben. A Debreceni Egyetem anglisztika szakos hallgatója. Tagja a Hatvani István Szakkollégiumnak és a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának. Főbb érdeklődési területe a posztmodern, kortárs angol próza.