KULTer.hu - Szeghalmi: Kezdődik
22675
post-template-default,single,single-post,postid-22675,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szeghalmi: Kezdődik

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágbólA misztikum és a horror iránti kortárs érdeklődés nem csupán a vámpírtörténetek újraéledésében nyilvánul meg, hanem a romantikus irodalmat a mai ízléshez igazítani kívánó törekvésekben is. Ezt a hullámot lovagolja meg a Levelek az árnyékvilágból is, amely nemrég jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, és valódi 19. századi kalandra hívja az olvasót.

Nem csupán azért érdekes mű ez, mert a posztmodern szerepjátszó irodalmat próbálja meg közel hozni a nagyközönséghez, hanem mert az egyik első hazai példa arra, hogyan is lehet egy regényt korszerű eszközökkel, a média minél széleskörűbb bevonásával népszerűsíteni. Elég, ha csak a márciusi könyvfilmbemutatóra gondolunk, vagy akár a hivatalos honlapra, amelyen az olvasó megismerkedhet a levelek szerzőjének életrajzával és a szöveg előkerültének körülményeivel, megtekintheti a kisfilmet és belelapozhat a könyvbe. Összességében tehát elmondható, hogy a tálalás elsőrangú – a tartalom azonban sajnos igen sok kívánnivalót hagy maga után.

Ahogyan a fülszövegből megtudjuk, a címben szereplő leveleket egy kaposvári parókia felújításakor fedezték fel, majd Alt Krisztián rendezte őket sajtó alá. Az így összeállított szöveg Szeghalmi Lőrincz orvosdoktor 1839–40-ben Ung vármegyében esett fantasztikus kalandjait követi végig. A különös események sorát egy békákat szülő fiatal nő esete indítja meg, amelyhez hamarosan más természetfölötti jelenségek is társulnak, egyre baljóslatúbb színezetet öltve, hogy végül a látomások és álmok rejtélyes közegébe érkezzünk.

Hogy a mű mennyire tudja fönntartani a levélregény illúzióját, erősen kérdéses. Már első olvasásra látható, hogy a szerző nemigen járatos ebben a műfajban: párbeszédek, egyenes idézetek, filmszerű vágások követik egymást, Szeghalmi fantom-levelezőpartnerének pedig sem a nevét, sem a válaszait nem ismerjük – és ezek a történet szempontjából a legkevésbé sem fontosak. A meglehetősen pongyolán kezelt forma akkor bomlik föl végleg, amikor a narrátor négy-öt levelet is egybevon, és a fejezetbeosztás jelzésértékűvé üresedik. Tanácsosabb lett volna olyan zsánert választani, ami lehetővé teszi a folyamatos történetmesélést és a drámai jelenetezést, és nem terheli a szöveget olyan fölösleges formaságokkal, mint a megszólítások vagy az olyan alkalmanként beszúrt érdektelen közéleti események, mint Lenhossék Mihály halálhíre. Ez utóbbiak célja minden bizonnyal az epikai hitel növelése lehetett (a könyv végén található jegyzet szerint a békaszülés ötletét egy korabeli orvosi folyóiratban közölt cikk adta), ahogyan a valóban élt történelmi alakok, többek közt a Huszár házaspár és több ismert orvos szerepeltetése is.

A cím másik felének, az árnyékvilágnak megvalósítása már jóval kevésbé problematikus, és kétségtelenül ez lehet az, ami leginkább megragadja a mai átlagolvasót. „Az emberi képzelet, mint karámból kitörő jószág, vágtába kezd” – olvashatjuk a hátsó borítón, és tagadhatatlan, hogy a könyv – legalábbis egy területen – nagy képzelőerőről tanúskodik. A történet bővelkedik a természetfölötti, misztikus elemekben: fekete mágia, boszorkányság, élőhalottak és vérfarkasok tolonganak elénk a lapokról, egyre beljebb vonva minket az ismeretlen világba. A borítón szereplő sejtelmes álomjelenet jól illusztrálja a mű hangulatát: a történet előrehaladtával valóság és látomás lassan egymásba mosódik, egyre több éjszakai jelenettel találkozunk, ahogyan Szeghalmi és Ilona különös álmai is előtérbe kerülnek. A tudományos gondolkodásra nevelt orvos összeütközése az okkult világával elsőrangúan van ábrázolva: a szikár, tárgyilagos stílus éles ellentétben áll a szereplőket körülszövő babonás környezettel – különösen jól érezhető ez Szeghalmi és Bakos beszélgetéseiben, amelyre maga a narrátor is reflektál.

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból

A fő történetszál izgalmas és fordulatos, és egészen a végkifejletig képes fenntartani a feszültséget. Kár, hogy a szerkezet egyenetlen, és különösen a regény első felében gyakran szinte szétesik: a fontosabb események közé érdektelen részletek ékelődnek, és a nagyobb epizódok megoldása sem mindig szerencsés – gondolok itt például Várady fiának megmentésére, amely – noha önmagában érdekes – nem illeszkedik szervesen a szöveg egészébe. Logikai hibák is fölbukkannak: a legérthetetlenebb talán az, amikor Szeghalmi minden óvatosságát sutba vágja, s Bakossal közösen próbálja megtámadni Vas Györgyöt, ami tragédiába torkollik, ez pedig az elsietettség érzését kelti az olvasóban.

Az árnyékvilág természetesen nem lenne teljes a horror elemei nélkül. A szerző nem bánik szűkmarkúan a véres részletekkel, amit még inkább kihangsúlyoz a korabeli orvosi terminológiát alkalmazó nyelvezet. Az ijesztgetés nem korlátozódik a természetfölötti világra: a betegségek, rendellenességek mindennapossága, a halál állandó közelsége tölti be a regényt, nyomasztó és idegen atmoszférát kölcsönözve neki. Jól illusztrálja ezt a szemműtét leírása, amely – noha nem illeszkedik a történet menetébe – naturalisztikus aprólékosságával az erőszakhoz szokott mai embert is megborzongathatja. A horrorisztikus epizódok közül is kiemelkedik a Latorcán játszódó jelenet, amely izgalmas fölvezetés a Vas Györggyel való ütközethez, a regény csúcsjelenetéhez.

Levelek az árnyékvilágból - kép a könyvtrailerből

Ha a Levelek történetesen nem magyar regény lenne, akár egy amerikai képregény franchise első darabjának is beillene, amely a szuperhős születését beszéli el, mutáns főgonosszal és motivációként szolgáló halott szerelmessel kiegészülve. Hőse és elbeszélője, az egyik kezén hat ujjal született táltos-orvos, a regény végére nem csupán fölfedezi, de el is fogadja a benne rejlő kiszámíthatatlan erőket, és álombeli látomásait követve útnak indul, hogy belépjen egy másik világba, megtalálni elvesztett szerelmét. Szeghalmi alakja nem vall különösebb eredetiségre: a természetfölötti világgal összeütközésbe kerülő szkeptikus tudóst már elégszer láthattuk, és Vas Györggyel szemben tanúsított sablonos hősiessége sem nyújt sok újat. Ilona szintén a regény gyengébb pontjai közé tartozik. Éteri tisztasága magyarázható lenne ugyan a romantikus nőábrázolás hagyományaival (amelynek a narrátor személye miatt van létjogosultsága), még így sincs azonban elég erősen megrajzolva ahhoz, hogy érdekessé tegye a szerelmi szálat, amelynek pedig a hős legfőbb mozgatórugójának kellene lennie, itt azonban átlátszó ürüggyé laposodik. Erősen érződik, hogy Ilonát a szerző inkább szimbolikus figurának szánta: a fákkal beszélgető, távolbalátó nő fordított Beatriceként kalauzolja az elbeszélőt egy számára ismeretlen, sötét világban – elég, ha csak a réten játszódó jelenetre gondolunk. A mellékszereplők többsége, noha Ilonához hasonlóan alapfunkcióikra vannak redukálva, nagy vonalakban, de jóval életszerűbben van ábrázolva. A leginkább eltalált alakok közé tartozik Bakos, a bölcs javasember, Szeghalmi Vergiliusa és Dömösi, az egyszerre ostoba és ravasz, mindenhol ellenséget szimatoló szolgabíró. A boszorkánymester Vas György jellegzetesen egysíkú főgonosz, aki – noha illik a többi szereplő közé – éppoly kevéssé emlékezetes, mint ellenfele, Szeghalmi – párharcuk így jóval kisebb erővel hat, mint azt az olvasó az előzmények alapján várná.

Az egy-két motívumra egyszerűsített, szélsőséges alakok és a misztikus cselekmény összességében valóban a gótikus regényekhez hasonló művet eredményez. A szöveg régiessége nem ró különösebb terhet befogadójára – az ismeretlen szavakat lapalji jegyzetek magyarázzák, elbeszélő múlt csak elvétve fordul elő, a mondatszerkesztés és a párbeszédek pedig minden archaizmus ellenére is összetéveszthetetlenül maiak: tömörek, rövidek, fordulatosak. Ha az olvasó esetleg a pontos helyszínekre is kíváncsi, a könyv végén illusztrált térkép könnyíti meg a tájékozódást. Ezek a megoldások méltán tehetik széles körben népszerű olvasmánnyá a regényt, annyira azonban mégsem zavarók, hogy az illúzió ellenében hassanak – a szerző ügyesen egyensúlyoz régi és mai határvonalán, a minden olvasóban meglévő mesehallgatási vágyra építve. Ez a mesélőkedv az, amely a hibák és kiegyensúlyozatlanságok ellenére is arra ösztönözhet bennünket, hogy ne tegyük le a könyvet, bebizonyítva, hogy nem csupán a kortárs Amerika, hanem Ung vármegye is lehet természetfölötti hősök és gonoszok hazája. Izgalmas, gyakorlatlanságot és tehetséget egyaránt tükröző mű a Levelek az árnyékvilágból, amely remélhetőleg nem az utolsó találkozásunk a szerzővel.

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból, Magvető, Budapest, 2012.

Evellei Kata

szerző: Evellei Kata
honlap e-mail
Evellei Kata 1988-ban született Budapesten. Verset és prózát ír; első szövegei a Szintézisben című antológiában jelentek meg 2006-ban. Jelenleg az ELTE BTK hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint irodalom- és kultúratudomány szakon. Rendszeresen publikál szépirodalmat és kritikát az Apokrif című folyóiratban, valamint a FÉLOnlineon; írásai ezenkívül a 2000, a Műhely, valamint a Napút című folyóiratokban olvashatók. Első verseskötete Álombunker címen jelent meg 2013-ban, a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadónál.

2 archív hozzászólás
  • bk - augusztus 3, 2012

    “Ahogyan a fülszövegből megtudjuk, a címben szereplő leveleket egy kaposvári parókia
    fölújításakor fedezték föl, majd Alt Krisztián rendezte őket sajtó alá.”
    Nem tudom eldönteni emiatt az idézet mondat miatt, hogy akkor most a kritika szerzője
    tudja-e bizonyosan, hogy ezt a regényt Alt Krisztián írta.
    (A levélregény olyan műfaj, amelyben nincs választás, bele kell menni a játékba,
    csak akkor élvezhető.)

  • pip25 - augusztus 13, 2012

    Érdekes felvetés, hogy Ilona szimbolikus alaknak lenne szánva. Bevallom, nekem a szerző szándékait illetően még az sem egyértelmű a regény elolvasása után, hogy szerzője több kötetesnek szánta-e művét eredetileg is, vagy pedig csak egy bizonyos ponton jutott erre az elhatározásra. Sok szempontból a Vas Györggyel való (valóban némiképp felelőtlen) konfrontáció érződik a történet csúcspontjának; ami utána jön, az nem túl élvezetes, logikai következetlenségeket tartalmaz és mintha nem szolgálna mást, csak hogy előkészítse a terepet a későbbi folytatáshoz. (De tényleg, miért nézte végig Szeghalmi, amint szerelme a rontás miatt orvosi erőfeszítései ellenére lassan meghal, amikor már a legutóbbi esetnél is világossá vált, hogy a helyzeten csak Vas György megfékezése segítene? Rejtély.)
    Lehetséges, hogy Ilona karaktere talán jobban kidolgozásra kerül majd a folytatásban, akár mint szellem, aki a másik oldalról segíti a főhőst. Az a benyomásom legalábbis, hogy Lőrincznek, ki talán rezonőri mivoltából fakadóan nem egy túlzottan érdekes személyiség, szüksége van valamilyen partnerre a cselekményben, és sajnos egy immáron néma Bakos nemigen lesz alkalmas erre a feladatra.

KULTprogramok

<< 2018. jan. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum