KULTer.hu - Bourne uralma
32532
post-template-default,single,single-post,postid-32532,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Bourne uralma

A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)

Megvallom őszintén, nem sokat értettem a legújabb Bourne-kalandból. Már a Matt Damon fényjelezte trilógiában is erősen kellett hegyeznem a fülem, de Tony Gilroy filmjében teljesen elvesztem a mindenfelől özönlő információmorzsák közt, amiket még csak véletlenül sem ismételnek el. A felüdülést jelentő akcióbetétek pedig látványosan kimaradtak. Mindezek ellenére a Bourne-ben van még potenciál, az épp aktuális folytatást pedig kivételesen nem a holywoodi daráló vágta taccsra.

Az Universal majd’ egyetlen valamire való franchise-a nem maradhatott újabb folytatás nélkül, a címszereplőt alakító Matt Damon azonban nem kért már a jóból. Helyette kaptunk egy – a régivel szorosan összefüggő, mégis – teljesen új történetszálat, egy teljesen új titkos ügynökkel. Ez felettébb korrekt döntés volt a stúdió részéről, hisz így nem piszkítottak bele a figura renoméjába valami remake-kel, vagy előzménytörténettel, helyette univerzumépítő spin-offot kértek Tony Gilroytól, aki már az előző részek sikeréből is derekas szerepet vállalt agyas forgatókönyveivel, azóta pedig két Oscar-jelölést is begyűjtött a Michael Clayton szkriptjéért és rendezéséért.

A recept első eleme az amnéziás hős volt, akivel leginkább azért azonosulhattunk, mert miután vele együtt nem tudtunk semmit a múltról, később vele közösen göngyölítettük fel azt. Unalmas dolog lett volna az önismétlés, ezért most másmilyen mozgatórugót kellett keresni. Ez a gyógyszerfüggőségben manifesztálódott. A hősnek ezúttal színes pirulákat kell bevennie, ha élni akar. Akár még működhetne is az ötlet, ha jobban kihangsúlyoznák, az viszont már a burleszk felé vinné az irányt, a Bourne-univerzum márpedig többnyire komolyan veszi magát. A titkos ügynökök gyógyszeres kezelése egyébként örvendetes magyarázat arra, hogy a trilógiában (és most is) a hősök összes ellenségéből – akik elszánt, rezzenéstelen arccal próbálták végezni a dolgukat – miért hiányzik az életösztön?

A második elem maga az akció. Doug Liman aprólékosan kimunkált akciójeleneteiről mindenki ódákat zengett, a maga módján még Paul Greengrass, a második és a harmadik epizód direktora is törekedett rá – csak közben nem bírta tartani a kamerát. Tony Gilroy azonban kidobta az egészet az ablakon, megfosztva ezzel a sorozatot talán legnagyobb erősségétől. Az akciókat teljesen szétszabdalta, az agy nem fogja fel, amit lát, így az erőszak látványa nem okoz sem félelmet, sem döbbenetet, sem pedig katarzist. A film első fele még így is feszes és izgalmas (a laboratóriumbeli mészárlás talán túlságosan is, ezért a jelenetért a film simán megérdemelte volna a tizennyolcas karikát, annyira hatásos), de miután Renner összeszedi a visibáló Rachel Weiszt (ő egyébként a valóságban az épp aktuális James Bond felesége), a suspense alább hagy, és kezdünk kényelmetlenül forgolódni a mozi széles foteljeiben.

A legtöbb hollywoodi szuperprodukcióval ellentétben A Bourne hagyaték nem azért lett olyan, amilyen, mert unalomig ismételné korábbi önmagát, hanem mert csak elvétve épít a sablonokra. Az előző részekkel ellentétben ugyanis nem alkot kerek filmet, mert nincs igazán vége. A bonyodalom megvan, a megoldás azonban két fronton támad. Az egyik a hős saját problémájának feloldása (gyógyszerfüggőség, amnézia), majd ezt követően a gonoszok móresre tanítása. Utóbbi most elmarad, és Aaron boldogan hajókázik tovább a messzeségbe a frissen beújított csinibabával, miközben Moby is rápendít az Extreme Ways-re. Ez a szám igazán csak az első két részben okozott felhőtlen örömöt, most már csak kötelező elem, mint James Bondnál a nyitószekvenciák.

A Quantum csendje kapcsán korábban mindenki azon sápítozott, hogy mennyire nyúlja Greengrass akciójeleneteit. Az idei James Bond azonban az előzetesek alapján nagyobb szenzációnak ígérkezik, mint Aaron Cross első kalandja. Valahol persze dicséretes, hogy az Universal tán egyetlen igazán menő franchise-a megengedi magának azt a luxust, hogy figyelni kelljen rá és ne lehessen benne mindent elintézni azzal, hogy ez úgyis csak egy agysimogató mozi a nyugodt hétvégékre. Már az előző részek sem voltak azok, de ez a mostani talán tényleg túlzás.

Reméljük, legközelebb visszatér a címszereplő is (a hagyaték hiába muzsikál gyengén a mozipénztáraknál, a folytatás szinte biztosra vehető), és Matt Damon Jeremmy Rennerrel közösen aprítja majd a rosszat. A trilógia lényegében ugyanannak a receptnek az újrája volt és működött, a negyedik rész azonban elakadt. Innen egy jó kis buddy-movie minden bizonnyal sikerrel tolná tovább a szekeret.

A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy) 2012. Írta és rendezte: Tony Gilroy. Szereplők: Jeremy Renner, Edward Norton, Rachel Weisz. Forgalmazza az UIP-Duna Film.

Dani Áron

szerző: Dani Áron
honlap e-mail
Dani Áron 1991-ben született Kolozsváron, 2010-től a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Elsősorban a filmművészet iránt érdeklődik, de foglalkoztatja a képzőművészet és a sport is. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

3 archív hozzászólás
  • ilona - szeptember 30, 2012

    Matt Damon “fény”-jelezte? Először azt hittem, irónia.
    Aztán láttam, hogy más hiba is van…

  • Áfra János

    János - szeptember 30, 2012

    Kedves Ilona! Hogy a “fényjelezte” forma önmagában hiba-e, arról egy szociolingvistával jól el lehetne vitatkozni. Még ha a szerző nem ironikusan írta így, akkor sem feltétlen helytelen. A nyelv mozgásban van, s az eleinte hibának vélt, de aztán általánossá váló, szokatlan szóösszetételek is hozzátartoznak ehhez a mozgáshoz…

  • Herczeg Ákos

    b - október 24, 2013

    Hű, de gyenge volt – tisztességből néztem csak végig.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum