KULTer.hu - Kit érdekel még egy középkorú, fehér férfi?
33355
post-template-default,single,single-post,postid-33355,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kit érdekel még egy középkorú, fehér férfi?

Fodor Péter és L. Varga Péter Ellis-monográfiájának bemutatója

Hatalmas vállalkozásba fogott L. Varga Péter és Fodor Péter azzal, hogy monográfiát írtak korunk egyik legismertebb amerikai alkotójáról, a Nullánál is kevesebb és az Amerikai Psycho szerzőjéről, Bret Easton Ellisről. A hiánypótló könyv elkészült, s már a kezdeti visszhangok is biztatóak, mint ahogyan a közönségtalálkozókon is szép számú érdeklődő bukkan fel. Így volt ez Debrecenben is, ahol szeptember 26-án találkozhattunk a szerzőpárossal. Rendhagyó beszámoló következik.

Bánom, hogy anyámat küldtem el bevásárolni. Mindez csak akkor realizálódik bennem, amikor meglátom, hogy száraz hajra való sampont vett. Az én hajam persze inkább zsírosodni szokott. Nem baj, beledörzsölöm a 35 zöldnövényt tartalmazó szert a fejembe, aztán lesz ami lesz, legfeljebb holnap is ezzel tölthetem a délutánomat.

Valami könyvbemutatóra megyek a bátyámmal. Nem tudom, hogy miről lesz szó, de annyira nem is érdekel. Ha jól értem, egy irodalmár szerzőpáros kötetéről beszélgetnek majd. Ám legyen. Lazának akarok tűnni, úgyhogy fekete zoknit, fekete boxeralsót és kék farmert húzok, majd felveszem azt a zenekaros pólót, amit egy júliusi koncerten nyúltam le a Rosetta merchpultjáról. Gabi, a tesóm fél hat körül ér haza, még szöszmötölünk egy kicsit, miközben a Room of the Mad Robots épp aznap megjelent albuma üvölt. A Breeding című szám hatására úgy döntök, hogy inkább a szürke, oldalzsebes nadrágban megyek. Mikor elindulunk, apám már a Down új kislemezét bömbölteti. A helyszín (az egyetem temploma alatti kávézó – templomban még sose szívtam, merül fel bennem a gondolat) felé menet arról társalgunk, hogy mi lesz a bátyám munkahelyével (azt hiszem, tanár vagy ilyesmi egy iskolában), én meg azt ecsetelem neki, milyen nehézségekkel is jár, ha az ember koncertet akar szervezni a városban.

Úgy háromnegyed hétkor megérkezünk a kávézóba – még alig lézengenek a helyen, viszont Józsi már ott ül egy sarokban a barátnőjével és kockás ingben, világos színű nadrágban barna sört iszik. Ahogy leülnénk melléjük, valaki (mint később kiderül, az egyik szerző) megszólít, hogy segítsünk neki lehozni pár széket a templomból. Persze abszolút nincs hozzá kedvem, de ez legalább ideális alkalom arra, hogy a közben velünk összefutó ismeretleneknek megmutathassam dagadozó izmaimat – ennek érdekében direkt a legtöbb széket markolom fel.

A kávézó szépen lassan telítődik, felbukkannak ismerős emberek, gyöngyöznek a sörök, illatoznak a feketék, a borok, és aztán nem történik semmi. Csúszás a kezdésben, L. Varga Péter még úton van. Én már legszívesebben elindulnék haza, hogy megnézhessem a Hell on Wheels következő epizódját, amikor a szervezők úgy döntenek, egy szerzővel is el lehet indítani a beszélgetést. Nekem egy újabb sör kéne.

Meglepő módon érdekes csevej bontakozik ki. Bár az első öt perc után már arra gondolok, az egybegyűltek közül melyik nőt kellene leitatnom, hallok azért olyasmiket, amik felkeltik az érdeklődésemet. Az egyelőre páratlan párossal a sportzakós Szirák Péter és Somogyi Gyula beszélget. Na, és persze azt is megtudom végre, miről is van itt szó: L. Varga és Fodor belevágta a fejszéjét egy bizonyos Bret Easton Ellis (BEE) nevű amerikai íróba, hogy belülről, mélyebben is megvizsgálhassák, mi lehet a titka az olyan műveknek, mint a Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai vagy a Glamoráma – én eddig azt hittem, ezek pornófilmek, most meg kiderül, hogy regények.

Itt elalszom, s hogy mi történt később, azt a tesóm meséli a bárban – néha olyan szavakat használ, melyekkel az agyamra megy. Szóval kiderült, az motiválta a közös könyv megírását, hogy a kétezres évek első felében mind a két szerző foglalkozott Ellissel, tanulmányt írtak róla: azt vizsgálták, a regényirodalom hogyan értelmezi önmagát a technikai médiumok korában. A napokban megjelenő monográfia egyébként Az eltűnés könyvei címet kapta, s Fodor azt is megjegyezte, ez a cím saját magukra, az ő eltűnésükre is utal, hiszen kérdéses volt, megmaradhatnak-e választott pályájukon. (Tegnap eltévedtem egy plázában és még a mobilom is lemerült, na azt nevezem én eltűnésnek, nem ezt.)

Kifejtették, mi lehet az oka BEE népszerűségének. Fodor szerint Ellis olyan írásmódot használ, amelyet a magas irodalom olvasói értékelnek inkább, azonban olyan, a populáris kultúrából eredő médiaszövegekkel dolgozik, amelyeket ezek az emberek nem feltétlenül ismernek – de okos író, mindig elhelyez fogódzókat a műveiben. „Nehéz röviden megfogalmazni, miért olvasunk Ellis-szöveget. Nekünk erre 260 oldal kellett” – tette még hozzá. (260 oldal? Jézusom, ki olvas ma még könyveket? Inkább megnézem a Fókuszt, az ajánlóban szörfös kommunista eszkimókat ígértek mára.)

Fodor megjegyezte, hogy BEE esetében az ember, a személyiség a technikai médiumok között, azok által tűnik el. A budapesti L. Varga Péter és Az eltűnés könyveit kiadó prae.hu főszerkesztője, Balogh Endre egyébként nagyjából itt kapcsolódott be a társalgásba, elnézést kérve a késésért. (Biztosan féltek belekeveredni az M3-as autópálya forgalmába.)

A monográfia munkafolyamatáról is beszélt a két szerző, akik ideálisnak érezték, hogy nem ugyanabban a városban élnek, így ritkábban kellett szembesülniük azzal, ha a másiknak kevesebb ideje jutott a könyvvel való foglalkozásra, s így legalább ki-ki a maga nehezebb időszakainak problémáit nem terhelte rá a másikra. A közös munkát pedig Fodor Péter úgy jellemezte, L. Varga a nagy egészek összefoglalásában, ő pedig a példák kibontásában volt jobb, így kiegészítették egymást. Arra viszont egyelőre nem tudtak egyértelmű választ adni, tervezik-e a kötet angol nyelvterületen való megjelentetését.

A legérdekesebb kérdést aztán maga a szerzőpáros tette fel az est folyamán: napjainkban, a szubkultúrák és az önjelölt írók korában kit érdekel még egy középkorú, fehér férfi? Bátyám beszámolója körülbelül itt ér véget, illetve amúgy is nagyjából ekkor ébredek fel, úgyhogy ezt a részt már magam is hallom. A lelkes tapsból arra következtetek, hogy érdekfeszítő beszélgetésről maradtam le, de ezzel nem sokat törődöm, hiszen már úton vagyunk eltölteni az est hátralévő részét. A kocsmában aztán egy-két unalmas, vodkával és tequilával meglocsolt pillanat után Gabi belekezd a könyvbemutatón hallottak ecsetelésébe, én pedig arra gondolok, hogy holnap a plázában felfrissítem kicsit a lemezgyűjteményem, de előtte még felszedem azt a szőke hajú csajt, amelyiket épp egy szánalmas fickó próbál meggyőzni arról, hogy az ő lakásán mennyivel kényelmesebben tudnának dumálni. Dumálni? Ki a fene akar egy ilyen nővel beszélgetni, amikor látszik rajta, hogy csak a szexre vágyik. Egyszer olvastam egy könyvet, amelyben a főszereplő pornóba illő módon kefélt meg nőket, utána meg baltával kapta szét őket. Az tetszett. Csak nem jut eszembe a regény címe. (Megjegyzés: a könyvbemutatón elhangzottakon túli részletek nem minden esetben fedik a valóságot. Emlékeim szerint.)

Beszélgetés Fodor Péterrel és L. Varga Péterrel Az eltűnés könyvei címen megjelent első magyar nyelvű Ellis-monográfiáról, Debrecen, Alfa és Omega Kávézó, 2012. szeptember 26.

A fotókat Áfra János készítette.

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

3 archív hozzászólás
  • Zahorján Ivett

    ivett - október 1, 2012

    Nagyon jó szöveg lett, élvezetes olvasmány.

  • Herczeg Ákos

    braindamage - október 1, 2012

    Az nem kifejezés, ez a napom már meg van mentve 🙂

  • Boldog Z. - október 2, 2012

    Kellenek az ilyenek. Remek írás.