KULTer.hu - Lehetetlen küldetés
32591
post-template-default,single,single-post,postid-32591,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lehetetlen küldetés

Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget

Tulajdonképpen lehetne az alábbi írás címe A budai polgár esete Trianonnal is, hiszen a bírált könyvről azon nyomban nagyon sok hasznos információt elmondana. Egyben azt is megerősítené, hogy a kötet könnyen teret enged a problémák leegyszerűsítésének és a címkékben gondolkodásnak. Pedig ennél sokkal több mindent rejt Gärtner-Kertész Tibor könyve, igaz, talán túlságosan is mélyen és nehezen megközelíthetően.

Thomas Keneally Schindler bárkája című regénye előszavában említi, azért regény formában írta meg Oscar Schindler történetét, mert szerinte amit el kell és lehet róla mondani, ahhoz ez passzol leginkább. Gärtner-Kertész Tibor Nagyapám fegyvert rejteget című könyve esetében talán megfontolandó lett volna Keneally érvelését figyelembe venni, ugyanis az alapötlet több szempontból is kiváló, csupán nem biztos, hogy a megfelelő formát sikerült a szerzőnek megtalálni hozzá.

A címben szereplő nagyapa a békebeli budai polgár megtestesítője, és így sorsa egy egész társadalmi réteg sorsának szimbóluma (s mint majd látható, nem csupán magyar vagy közép-európai kontextusban). Unokája (a szerző) egyetlen, de nagyon fontos momentumon kívül (ez lesz az a bizonyos fegyverrejtegetés) nem sokat tud róla, mindezt már a kötet elején is jelzi az elbeszélő. Lehetetlen küldetésnek tűnik tehát megrajzolni a nagyapa valódi portréját, ezt a lehetetlenséget pedig nagyjából két egymástól eltérő utat választva kerülheti ki az unoka. Egyrészt képzelete segítségével rajzolhat egy történetet a békebeli polgár alakja köré, regényszerűen végigvezetheti annak tragédiáját, plasztikus karakterekkel, a történet kulcsjeleneteinek dramatizálásával. Másrészt pedig, ahogy aztán végül is e könyv esetében is történt, a szerző a lehető legtöbb dokumentumot és forrást tárhatja az olvasó elé, hogy ha a nagyapáról sok konkrétumot nem is, de a közegről, amiben élt, minél többet megtudhassunk.

Utóbbi esetben természetesen ugyanúgy kirajzolódik a tragédia a háttérben, de csupán a háttérben, és csak abban az esetben, ha a könyvvel alaposabban foglalkozunk. Máskülönben Gärtner-Kertész Tibor szövege lépten-nyomon feladja a magas labdát, hogy az olvasó, ha különösen fogékony is rá, leegyszerűsített, sztereotípiákból és előítéletekből álló kis világába különösebb töprengés nélkül beillessze, amit olvasott, függetlenül attól, milyen politikai ideák képezik is leegyszerűsített világnézete alapjait.

A történet tehát a német származású Kertész család tagjairól szól. A szerző ősei könyvkiadással, nyomdászattal foglalkoztak nemzedékeken át, igazán jómódúakká azonban a dualizmus gazdasági fellendülése teremtette közegben váltak. Életszínvonaluk, szokásaik, az életről alkotott nézeteik nem sokban különbözhettek nyugat-európai társaikétól. Ugyanúgy sportklubokba jártak, ugyanúgy utazgattak, és a fiatalok közti társasági érintkezés is ugyanabban a formában folyt. Az olvasó tehát a polgári demokráciák fénykorába és azok közé az értékek közé csöppen, melyeket mai napig a polgári mentalitással kapcsolunk össze, de aminek manapság már csak a romjai között botorkálunk. Hiszen a boldog békeidőket, a „pajzán farsangot” megszakította az első világháború.

Gärtner-Kertész alaposan körbejárja ezt a rendkívüli fontosságú pillanatot. Könyve megpróbálja a folyamatot feltérképezni, hogyan jutott el Európa ebbe a sorsdöntő szituációba. Ez gyakorta a szerző által egyébként szemmel láthatóan nem kedvelt Lenin permanens forradalom-elméletére emlékeztet: a polgárság hatalma túljutott zenitjén, most újabb néprétegek vívják meg harcukat azért, amiért a polgárság harcolt egykoron a feudalizmus uralkodó rétegeivel. Ez az ellentmondás persze a műkedvelő történész munkájának diszkrét bájt kölcsönöz.

Mint ebből is sejthető, bár komoly témákat, politika-, illetve mentalitástörténeti folyamatokat vázol fel, Gärtner-Kertész munkája természetesen nem mérhető a tudományos értekezések mércéjével. Gyakoriak a logikátlanságok, különösképp a nézőpont meghatározása szempontjából, például amikor a szerző külön felhívja rá a figyelmet, hogy azt szeretné kideríteni, milyen akkori állambölcseleti vagy hadászati könyvek lehettek meghatározóak a korszak gondolkodását tekintve, miközben pedig ugyancsak nyíltan vállalt önkényességgel válogat a szerinte érdekes könyvek között.

Meglehetősen gyakran elkalandozik a központi témától számára tetsző, mindenáron megosztani vágyott történetek irányába, amelyekről viszont gyakran nehéz megfejteni, a könyvnek miért pont ezen vagy azon részében kaptak helyet. Például a huszadik század első felének politikai merényletdömpingjéről szóló fejezet (amelyben kicsit odapiszkál a pánszlávizmus szerinte meglehetősen ostoba elméletalkotóinak is) esetén nem evidens, hogy a szövegegység miért a holland Louis Raemaerkers német katonákról szóló propagandarajzainak ismertetésével zárul.

Az effajta szerkesztésbeli problémák a kötet második részében még inkább felerősödnek, hiszen a magyar történelem egy mai napig feldolgozatlan korszaka, legkényesebb témái kerülnek terítékre: a háború elvesztése, a Tanácsköztársaság hónapjai, a trianoni békediktátum. Ennek értelmében Octavian Goga életének ismertetése, a zsidó mulatósok és a hazafias érzelmű ifjak összecsapásainak felemlegetése, a jakobinus hagyományokkal bíró francia politikusok katolikus egyházzal szembeni törekvéseinek részletezése, Franchet d’Esperey vagy Woodrow Wilson lelkivilágának ecsetelése mind olyan kitérők a központi történethez képest, melyek kitűnő alapot adnak ahhoz, hogy a felületes olvasó bármilyen aspektusból is közelít a könyvhöz, leegyszerűsített címkékben gondolkozhasson.

Miközben a békebeli budai polgár története egyre nehezebben követhető nyomon. Pedig tragédiája, ami akár párhuzamba vonható például a Thibault család tragédiájával is (bár esetükben a két fivér világháborúhoz köthető halála sokkal erőteljesebben utal egy társadalmi réteg bukására), nagyon is alkalmas lenne a korszak folyamatainak ábrázolására. Csakhogy a fától nem látni az erdőt. Nem vagyok benne biztos, hogy tudatosul az olvasóban annak össztársadalmi jelentősége, hogy a fix fizetésből élő középosztály életszínvonala drasztikusan csökken, miközben a szerző a román tisztek sminkelési szokásairól anekdotázik. Annak érthetőségéről sem vagyok meggyőzve, hogy a polgárok rend és közbiztonság iránti vágya nem egyenlő a terrorra válaszként terrort áhítozással; vagy hogy tudatosul-e az olvasóban, hogy egy polgár attól (is) polgár, hogy maga szeretné eldönteni, érdeklik-e a baloldali sajtókiadványok, és nem kényszeríthetik a másik oldal vérmes agitátorai arra, hogy kötelezvényt írjon alá: csak „jó” újságokat olvas. Mindezek ugyanúgy benne vannak a könyvben, mint a nizzai szélhámosok története vagy Horthy Miklós lovainak sorsa, bár valószínűleg kevésbé tűnnek érdekesnek.

Legfőképp pedig abban nem vagyok biztos, hogy érthető-e a civil polgár (szándékolt a tautologikus megfogalmazás) sorsának tragédiája; kellően megalapozott-e, hogy a trianoni békeszerződés okozta sokk, a belső káosz, az életmódbeli drasztikus változások mind-mind arra késztették a békebeli budai polgárt, hogy feladja civil mivoltát, méghozzá egy elkeseredett és értelmetlen tett formájában. A szerző nagyapja ugyanis csatlakozik azokhoz a kétségbeesett honpolgárokhoz, akik az antant fegyverellenőrei („szaglászó bizottság”) elől fegyvert rejtegetnek, így próbálva meg az ország katonai védtelenségét ellensúlyozni. Természetesen értelmetlenül, hisz a tárolási feltételek nem megfelelőek, ráadásul sok az orgazda. Ez az értelmetlenség lesz a békebeli budai polgár legnagyobb tragédiája.

Gärtner-Kertész Tibor hatalmas munkát végzett könyve megírásával, erre mindenképp bizonyíték az a részletes jegyzetapparátus, amivel a könyv lapjain találkozhatunk. Bátor tettet hajtott végre, hogy egy személyes történet által a magyar történelem egy kényes pillanatáról próbált elmondani valamit. Ugyanakkor a tette ebben a formában, ahogy a könyv megvalósult, ugyanúgy, ahogy nagyapja kétségbeesett tette, haszontalannak és értelmetlennek bizonyult, küldetése valószínűleg kudarcot vallott.

Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget, Scolar Kiadó, Budapest, 2012.

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum