KULTer.hu - A háttér felé
35110
post-template-default,single,single-post,postid-35110,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A háttér felé

Kemény István A királynál című kötetének bemutatója

Albrecht Altdorfer volt az első festő, akinél a táj már nemcsak háttérként szerepelt, hanem a kompozíció központi elemévé vált. Kemény István szavaival élve, Altdorfer volt az első, aki csak háttereket festett. A királynál című új kötetét ő is úgy építette fel, hogy a mögöttes felé tartson minden, elől az ütközet, a háttérben pedig az ég − tudtuk meg a könyvbemutatón.

A Nyitott Műhely a nagy érdeklődésnek megfelelően szűkösnek bizonyult, ettől a zsúfoltságtól azonban a szokottnál is meghittebb lett a hely. Az ismerősök nem kerülhették el egymást, sőt ismeretlenek szorultak egy asztal köré. Az emberek a földre, lépcsőkre ültek, mintha csak otthon lennének, akik pedig csak abban a teremben kaptak helyet, ahonnan nem lehetett rálátni a beszélőkre, nem kapcsoltak villanyt, fejüket a hangok irányába fordították, és még akkor sem néztek a nyikorgó ajtó irányába, amikor valaki kiment cigizni.

A Kemény Istvánhoz hasonló kaliberű írók, költők könyvebemutatóin gyakran előfordul, hogy a moderátor elsősorban nem is kérdéseket tesz fel, inkább az adott alkotó jelentőségét hangsúlyozó állításokat fogalmaz meg, az írónak, költőnek pedig ezek után nincs is más dolga, mint hogy ezekre valami olyasmit reagáljon, amiből kiderül, hogy ő ennek ellenére mégis mennyire közvetlen és emberi. A hasonló beszélgetések általában igen kedélyesre sikerülnek, s ezzel könnyen elnyerik a jelenlévők tetszését, még ha nélkülöznek is minden spontaneitást. Kemény István azonban nem ezt a megoldást választotta, nem dőlt hátra, nem helyezkedett el kényelmesen, több helyen finoman ellentmondott beszélgetőpartnerének, Király Leventének, amitől a könyvbemutató rendkívül természetes, közvetlen hangvételű lett.

Hangsúlyozta például, hogy fiatal korában nem érezte úgy, hogy az egyetem kivételezett költője lenne, és azt sem lehet állítani, hogy maradéktalan tetszést arattak volna írásai, viszont hálával tartozik azoknak, akik segítették pályája elején. Itt elsősorban a sárvári találkozókat, valamint Mezey Katalint említette, de kiemelte, hogy abban is szerencséje volt, hogy pont akkor alakult az egyetemhez köthető, egyébként nem túl hosszú életű könyvkiadó, amikor ő a pályája elején volt, így viszonylag korán megjelenhetett az első kötete.

Amikor Király Levente megkérdezte, Kemény Istvánnak feltűnt-e már, hogy hatással van egy-egy másik költő versére, Kemény azt válaszolta, nem kutat ilyenek után tudatosan, de hazudna, ha azt mondaná, még nem vett észre hasonlót soha. Egyébként nem gondolja, hogy olyan költő lenne, akinek egyetlen sorából meg lehetne állapítani, hogy azt csak ő írhatta.

Nem meglepő módon a legérdekesebb kérdés a Búcsúlevél című vers kapcsán vetődött fel. Miért kavart ekkora port, mivel tudta elérni, hogy ennyire a figyelem középpontjába kerüljön? Király Levente elmondása szerint nem túlozna nagyon, ha azt állítaná, a vers első megjelenése óta százával születtek már hozzá kapcsolódó tanulmányok. Kemény szerint nem emiatt kezdtek el a költők hirtelen közéleti verseket írni, hiszen a szintén a Magvetőnél megjelent Édes hazám című antológiából kiderül, mindig is írtak. Ezzel Király Levente is egyetértett, de kiemelte, talán azért keltett fel nagyobb figyelmet az ő verse, mert arra senki sem gondolt, hogy pont ő fog majd egyszer ilyet írni.

Kemény elmondta, bár átélte a rendszerváltást, az gyakorlatilag nélküle zajlott, semmilyen módon nem vett részt benne, talán ezért érezte úgy, hogy most viszont meg kell szólalnia. Érdekes lett volna rákérdezni: ha akkor nem, miért pont most? Talán minket, fiatalabbakat érdekelt volna ez leginkább, hiszen mi nem tudhatjuk, milyen lehet egy rendszerváltás, milyen volt akkoriban a közhangulat, és ehhez képest mi változott. Talán akkor még mindenki reménykedett, talán nem is kellett benne aktívan részt venni, talán lehetett bízni abban, hogy majd mindent elrendeznek körülöttünk a politikusok, és talán csak mostanra derült ki, hogy mégis magunknak kellett volna kezünkbe venni a dolgokat? Érdekes lenne megkérdezni az akkor húsz, illetve harminc körüli generációt, akiknek a nagy része tevőlegesen tényleg nem vállalt szerepet a rendszerváltásban: gondolják, tehettek volna akkor valamit, és ha igen, bánják, hogy nem tették meg? Talán tanulhatnánk a válaszaikból valamit, hiszen a mi generációnk nagy része sem vállal önálló közéleti szerepet, önálló politikai entitásként a mai huszonéves generáció a magyar közéletben egyáltalán nincs jelen. Talán nem kellene, hogy így legyen? Nem pártokról vagy politikai meggyőződésről lehetett volna beszélni, nem a folyamatról, hanem a jelenlegi helyzetről, ami a versben is megjelenik, és amivel egyszer nyilván kezdenie kell majd valamit valakinek. Kérdés, hogy kinek.

Mindenesetre tény, hogy a Búcsúlevél megjelenése óta a közéleti versek összecsengnek, épp olyan párhuzamosak, mint Altdorfer festményén a katonák kezében a lándzsák. Kemény szerint egyébként A Gyűrűk Ura filmváltozatának rendezője bizonyára láthatta a képet, mert az orkok is így vonulnak fel a végső összecsapás előtt. A film kapcsán szóba került egy másik remekmű, A rajzoló szerződése is Greenawaytől, ahol a főszereplő keze alatt itt is megjelenik a háttér, és mintha egy gyilkosságot fedezne fel az általa rajzolt képen, pont úgy, ahogy a fotós Antonioni Nagyításában.

Mindig érdekes, ha egy alkotó mások műveit hozza szóba, különösen akkor, ha az illető egyébként nem szeret magáról túl hosszan beszélni, hiszen többet megtudhatunk így róla, mintha személyesebb kérdéseket tennénk fel neki. Pedig Király Levente az utóbbival is próbálkozott, rákérdezett, hogy amikor néhány évig Keményék konyhájában futott össze az irodalmi élet apraja-nagyja, előfordult-e, hogy lányai reggelente ájult, részeg költőkbe botlottak. Kemény nem kezdett anekdotázásba, nem osztott meg velünk konkrét, vicces példákat − pedig minden bizonnyal voltak ilyenek −, ehelyett csak annyit mondott, persze, előfordult ilyen. A rajzoló szerződéséről és Altdorfer képéről viszont hosszan, szemléletesen beszélt, olyannyira, hogy talán többet megtudhattunk a kötet szerkesztési elvéről és a könyvről, mintha konkrétan kérdezett volna rá a moderátor.

A Triginta Percussion ütőhangszeres trió vendégszereplése is ebben a vonatkozásban volt különösen jelentős – nem maradt meg különálló epizódnak, hanem kölcsönhatásba került a kötet elhangzó verseivel, tiszta, csengő-bongó, misztikus ihletettségű hangjai remekül illettek Kemény István hasonlóan karizmatikus erejű szövegeihez. A beszélgetés felolvasással zárult, a hallgatóság nagy része pedig nem rebbent szét, mint egy-egy hasonló est után szokás, hanem maradt tovább, talán kereste a szerzővel a még közvetlenebb kapcsolatot, néhány szó vagy egy-egy személyesebb dedikáció erejéig, a másik része pedig minden bizonnyal azért sietett haza, hogy minél előbb megnézze A rajzoló szerződését.

Kemény István A királynál című kötetének bemutatója, Nyitott Műhely, Budapest, 2012. november 12.

A fotókat Bach Máté készítette, forrás: prae.hu.

Izsó Zita

szerző: Izsó Zita
honlap e-mail
Izsó Zita 1986-ban született Budapesten. Elsősorban verseket és színdarabokat ír, valamint angol, német, francia és spanyol nyelvből fordít. Első verseskötetével (Tengerlakó, FISZ, 2011) elnyerte a Gérecz Attila-díjat. 2013-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, 2015-ben Babits Mihály Műfordítói Ösztöndíjat, 2016-ban NKA Alkotói Támogatást kapott. Második kötete 2014-ben jelent meg Színről színre címmel a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadó gondozásában. Jelenleg a FISZ világirodalmi sorozatának szerkesztője, továbbá Ayhan Gökhannal közösen szerkeszti az Üveghegy című gyerekirodalmi oldalt és az Átjáró kulturális és közéleti blogot.

1 archív hozzászólás
  • Ayhan Gökhan

    Gökhan - november 22, 2012

    És a szerző idén elnyerte a Gérecz Attila díjat:-)

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum