KULTer.hu - Kirekesztett jelenlét
35196
post-template-default,single,single-post,postid-35196,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kirekesztett jelenlét

Horváth László Imre: Nézd, havasak a fák, tél van

Az ókori atomisták egyfajta felsőbbrendű szubsztanciának rendelték alá az atomok mozgását. Némely ember a sors, a szerencse vagy az eleve elrendelés bábjának hiszi magát. Előbbiekről azóta már tudományosan bebizonyosodott, mozgásuk komplex reakció, egymáshoz ütközésüknek és a saját jellemzőiknek köszönhető. De az emberekkel is valahogy így van. Találkozások, kapcsolatok formálnak, határoznak meg bennünket. A sors pedig hozott anyagból dolgozik.

Egy minden idealizálástól mentes szerelmi háromszöggel és keserédes romantikával átitatott, önéletrajzi ihletettségű regénnyel jelentkezett Horváth László Imre, A bolondok városa verseskötet írója. A Nézd, havasak a fák, tél van című műben, alig száz oldalas terjedelemben kapcsolatok mozaikjai tűnnek fel előttünk, a felemésztő magány előli menekülés, az egymás felé tartó vagy egymástól épp távolodó mozgás mozzanatai elevenednek meg.

A regény elején álló Pilinszky-idézet az események alakulásának elkerülhetetlen jellegét sugallja: „hogy végül, mint egy passióban, / minden együtt van, (…) / mindezt tudtam, és mégse volt elég”. Szerelmi szenvedéstörténet ez jól ismert forgatókönyvvel, mégis a könyv arra emlékeztet, hogy nem elég ismernünk az utat, azt újra és újra végig is kell járnunk. Egy kapcsolat stációi tűnnek fel a szemünk előtt, hullámhegyekkel és -völgyekkel. Egy olyan, mindent betöltő szerelemé, melynek lángolása és kihűlése a főhős-elbeszélő élethez való kötődését is pontosan leképezi, ezen érzelmi változás által határozódik meg.

A regény szereplői teljesen hétköznapi alakok jó és rossz tulajdonságokkal, saját elvekkel, vágyakkal, célokkal. A narrátor, valamint Anni és Krisztián szerelmi háromszögének bonyolult, mégis a véletlennek, esetlegességnek kitett kapcsolata, a vonzás és taszítás rapszodikus váltakozásai állnak a középpontban. Mindegyikük a boldogságot keresi több-kevesebb sikerrel, olykor ragaszkodva az elvárásaikhoz, máskor a másikért feláldozva azokat. A szerelem sokféle arcával találkozhatunk itt, ám mindenekelőtt annak szenvedéssel teli, kínlódó szakaszaival: a boldog pillanatok jellemzően csak levegővételnyien rövidek. Mindegyik szereplő saját aktuális állapotának szorításában őrlődik: hol örök másodikként áhítozva az elérhetetlen másikért, hol az új szeretővel pótolva a hiányzó régit, hol pedig menekülve az ellaposodott együttélés csapdahelyzetéből.

A regénybeli hétköznapi élethelyzetek teljesen mindennapos, egyszerű helyszíneken játszódnak: lakások, akár a szomszédé, iskolai atmoszféra, hivatal és kórház, mind-mind valamennyiünk közvetlen tapasztalatainak szolgálhatnak háttérül. A rövid prágai és norvégiai kitérőtől eltekintve nagyrészt fővárosi, sokszor közismert helyszíneket jelöl meg az író, és amikor hősei kiszakadnak ebből a környezetből, akkor is szokatlannak nem mondható hazai vidéket laknak be (mint a Tisza menti kis falu vagy a Balaton-part).

A szerelmi történet mindannyiunk számára behelyettesíthető pillanatképei a fejezetek során fokozatosan rajzolódnak ki. A kapcsolat kialakulásának kezdeti lépései tárulnak elénk, a becserkészés izgalmától az egymásba bonyolódásig („hogyha az emberek nyitva hagyják a kert hátsó kapuját, azon előbb-utóbb bemegy a farkas”). Anni őrlődése a régi szerelem (Krisztián) értékei és az új szenvedély csábítása között szintén ismerős, ama bizonyos menni vagy maradni dilemmája, ami végül szakításhoz vezet. Az elröppenő felhőtlen boldogságot, gondtalanságot és békét ígérő szerelmet („Kérdeztem tőle, tényleg el tudja képzelni, hogy velem él, együtt él velem? Azt mondta, igen.”) azonban számos megpróbáltatás éri. Az elbeszélő norvégiai szerencsepróbálása egyfajta késleltetése a viszony elmélyítésének („igazság szerint magamban végig azon szurkoltam, ne sikerüljön itt semmi, forduljunk vissza mielőbb”), ami ugyanakkor meg is töri az összemelegedés természetes folyamatát. Ennek nyomai az együttélés pillanataiba is bevésődnek, melyeket lassan állandósuló küzdelem és időről időre megkötött kompromisszumok kezdenek jellemezni a kapcsolat azon fordulópontján, ahol már az egyre lassuló, mind nehezebbé váló közeledés mozzanatait az egyre gyakoribb és természetesebb távolodás jellegzetes gesztusai kísérik („Furcsa, ahogyan megváltoznak az embereink. Anni végessé vált, egyre inkább. Én számára jóval korábban lettem az.”). A haldokló egykori szerető akaratlan színre lépése az elbeszélő és Anni közötti az érzelmi viszony rohamos hanyatlásának előszobája (A tönkrement szerelem dallam és íz nélküli ritmus, fémes csengés, pontos bomlás, a hiány kristálypalotája, mégis folytatódik, nincs vége.). A harmadik fél szenvedése halálos kórként rakódik kapcsolatukra, nem hagyva hátra mást köztük, csak a ragaszkodást, a hiánypótlást és a magányt. A valóságtól való menekülés öntudatlan (Rájöttem én is, hogy igaz, amit Anni sulykol belém, történhet bármi, csak epizód vagyunk egymásnak.). A Krisztián halálát követően széteső szerelmi viszony mintha a valóságból való kilépést jelentené, és egyúttal az írásra tett önreflexív utalással lépnénk be az immár átlényegült, fiktívvé vált regényvilágba („Utoljára olyan volt, mintha fel sem keltem volna a székből írtam volna végig. Mintha nem is élőben találkoztam volna Annival.).

Üdítő és lelket melengető hatást kelt a regény gördülékeny, élőbeszédszerű, mégis emelkedett, néhol lírai nyelvezete, a sok vizuális és auditív effektus. Az irodalmi idézetek, valamint ismerős dalok és filmek töredékeinek beépítése a szövegbe ugyancsak gazdagítja a hétköznapi élet egy-egy megragadott pillanatát. A földrajztanárnő Anni foglalkozásának leírását például Cseh Tamás Tanulmányi kirándulás című dalának emlékezetével, annak szövegtöredékeivel itatja át, a jelen elbeszélhetőségéhez óhatatlanul hozzákapcsolva a múlt már félig elfeledett, de most újra fel-felrémlő egykori érzéseit (akivel a kölykök figyelik a bogarak összetettségét, az út során megkülönböztetnek bibét és porzót, elalszik a réten, és a fiúk érzik, valami ott romlott el végzetesen, azon a kiránduláson. A széparcú, nagymellű harmincas földrajztanárnő ebben az iskolában is a kamaszálmok központi figurája volt, az én álmomból pedig rohamosan valóságba csúszott át.).

Horváth László Imre olyan regisztereket szólaltat meg, olyan érzéseket ragad meg az elbeszélt történetben, melyeket minden ember megél egyszer az életében, vagy legalább tanúja lesz hasonlónak. Többek közt ebben rejlik a regény magával ragadó hangulata, megkapó ereje: ott voltam, törekedtem a másik figyelmére, letörtem az elutasítástól, szerettem, később gyűlölve is, de minden oldalon ott voltam, akárcsak bárki más. Kirekesztve, ahogy a sorok írója is, de jelen, akárcsak bárki más.

Horváth László Imre: Nézd, havasak a fák, tél van, Fapadoskonyv.hu Kft., Budapest, 2011.

Vasáros Ildikó

szerző: Vasáros Ildikó
honlap e-mail
Vasáros Ildikó 1987-ben született Tapolcán. Az Eszterházy Károly Főiskolán szerzett alapfokú diplomát magyar szakon, majd a Debreceni Egyetemen abszolvált magyar nyelv és irodalom mesterszakon. Írásai A Vörös Postakocsiban és a Magyar Játékszín Online felületein jelentek meg.