KULTer.hu - Posztmodern popdívák
34843
post-template-default,single,single-post,postid-34843,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Posztmodern popdívák

Björk vs. Lady Gaga

Egy énekesnő sikerének mekkora részét köszönheti az orgánumának, a stylistjának és a kliprendezőknek? A minőségi zenét ugyanúgy el kell adni, mint a konzumszemetet. Variációk következnek könnyűzenei pályafutásra napjainkból…

Alighanem minden kulturális területen különbséget szokás tenni a nagy népszerűségnek örvendő előadóművészek és a kis közönséghez, rétegkultúrákhoz eljutó alkotók, valamint a munkásságuk között. Mainstream és underground, közönség- és művészfilm, ponyva- és szépirodalom – legyenek ezek akármilyen pontatlan megnevezések és képlékeny körvonalakkal felruházott kategóriák, mind reflektálnak valamilyen formában erre a különbségtételre, valamiféle fordított arányosságot sejtetve a népszerűség és a színvonal között. A történeti előzményektől eltekintve napjainkban az alapvető különbség – durva leegyszerűsítéssel – abban található, hogy az alkotásokat milyen céllal tárják a publikum elé. Hogy a minőség – és jó esetben az ezzel járó kritikai siker – élvez-e inkább prioritást, vagy pedig a popularitás, amit könnyebb az eladott jegyek vagy a Facebook-rajongók számával mérni (és nem mellékesen a gázsik, honoráriumok, juttatások mennyiségével). A kitűzött cél – bizonyos keretek között – a stílust, de még jobban az érvényesüléshez igénybe vett eszközök jellegét is meghatározza. A népszerűség-orientált kultúrát alapvetően a kereskedelmi gondolkodásmód mozgatja – akárcsak a politikai szavazatmaximálást napjainkban −, amiből egyenesen következik a marketinges eszköztár használata. Számos kellékkel reklámozzák, népszerűsítik az adott művet, például felkeltik iránta az érdeklődést valamilyen skandalummal, vagy akár az alkotókat próbálják szimpatikussá tenni médiamegjelenések segítségével. Természetesen nincsenek átjárhatatlan határok a kulturális érvényesülés különböző formái között, hiszen még a minimális ismertséghez sem elég néhány jó kritika: valamilyen formában mindenki használja a marketing eszközeit, amennyiben ismertségre vágyik, legyen szó akár költőről, akár metál együttesről. „Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt; ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt.” (József Attila)

A határ – erős sarkítással – ott húzódik, hogy milyen a népszerűség és a minőség függvénye: a színvonal tengelyén csak addig terjednek a koordináták, amíg az ismertség nő. Természetesen egyik népszerűsítési technika sem predesztinálja a publikum elé kerülő művek jellegét: ugyanúgy találkozhatunk például szűk közönségnek szánt, alig élvezhető free jazzel, mint nemzetközi szintű reklámkampánnyal felvezetett kiváló hollywoodi filmmel.

Ennek az általános fejtegetésnek azért éreztem szükségét, mert olyan előadókat hasonlítok össze, akik esetén szembeszökő, hogy milyen hatékonyan használják azokat az eszközöket, amelyekkel a tevékenységüket és önmagukat népszerűsítik. Épp ez az, ami miatt egyikük nagyon bűzlött korábban egy magamfajta, csillogó-villogó fellépésektől viszolygó, bölcsészkaron edződött elme számára. Björk vs. Lady Gaga.

Elsőre talán távolinak tűnik a két énekesnő világa, azonban a nyilvánvaló különbségek ellenére találunk hasonlóságokat is. Főként abban, ahogyan mindkettő szólókarriert épített a mainstream zenei világon belül az abban bevett technikákat felhasználva. Ilyen például a folyamatos médiajelenlét, a sajátos önreprezentáció kialakítása, ami túlterjed a klipek világán, a fellépéseken vagy a reklámokon. Mindkettőjük esetében nagy hangsúlyt kapnak a videoklipek, amelyek időnként erősebbek a maguk műfajában annál a dalnál, amihez készültek, és – bár itt nehéz lenne egzakt határokat húzni – már nem a zene és az előadó reklámjaként funkcionálnak, hanem önértékük lesz.

Mindkettőjük klipjeiben számos elidegenítő, bizarr elemmel találkozhatunk, Björknél inkább egyfajta szürrealizmussal, Gagánál pedig groteszk elemekkel, – mint például a Born This Way szülése – és ami talán még provokatívabb, a nemi jellegzetességekkel való játékkal. A Bad Romance-ben többször is androgün jellege van Gagának és táncosainak, a Telephone-ban maszkulin nők gyúrnak egy börtönben − az énekesnő az egyikükkel smárol is −, az Alejandroban pedig női ruhákat viselnek férfiak, akik ráadásul feminin módon is viselkednek. Nehéz elképzelni, hogy ennek ne lenne köze az énekesnő vállalt biszexualitásához  – igaz, ez nem magyarázza eme motívumok célját, művészeti szerepét. Megfejtésem szerint, figyelembe véve azt, hogy ez a klipekben erős motívum a dalszövegek szintjén gyakorlatilag meg sem jelenik, egyszerű polgárpukkasztásról, megbotránkoztatásról van szó. Nem hinném, hogy Gaga melegjogi tevékenysége ellenére mélyebb tartalmat kellene tulajdonítani mindezeknek. Ugyan Björk is öltött már magára androgün szerepet klipjeiben, ám nem feszegette a nemi szerepeket és az ilyen módon való megjelenés feminin jellegét sem kezdte ki.

Elég nagy eltérést jelent a videóik között az is, hogy míg Björk klipjeiben már kezdettől fogva ritkák voltak a táncra, mozgásra épülő jelenetek, és a videók sokszor inkább egyszemélyes performanszként hatnak, addig Gaga első klipjei nem igazán emelkedtek ki a hasonló műfajban babérokra törő énekeslányok gyors tempójú, látványos, végigtáncolt darabjai közül. A 2009-es Paparazzi azonban szintlépést jelentett: egyrészt mert a táncot – aminek azóta is központi szerepe van a klipekben − egy önreflexív történetbe ágyazta, másrészt a Gaga által eljátszott karakter már egyénibb volt a korábbi partygirl-imázsnál. Egy bosszúból gyilkoló celebként jelent meg, amit újra eljátszott a Telephone-ban (míg a hímgyilkosságot a Bad Romance-ben), és jelen volt a test azon groteszk elváltozása, a „szörny” motívum (ez szintúgy visszatért még későbbi klipekben – mint a Born This Way vagy a Yoü And I – és számokban, például a The Fame Monster albumon), ami Gaga elmondása szerint az önképét is meghatározza. Amellett nagyjából itt kezdődött el testének és szexualitásának még a korábbiaknál is erősebb hangsúlyozása, a még kevesebbet takaró és erotikusabb ruhák viselése. Ezzel együtt pedig egy olyan karakter megformálása, amely ugyan nagy szexuális erővel bír, mégis elérhetetlennek tűnik: a férfiakkal való viszonya szinte csak villanásnyi időre tűnik harmonikusnak klipjeiben.

Hagyományos női szerepben szinte csak a Born This Way-ben láthatjuk: egy egyszerre taszító és vonzó − sci-fi és horrorfilmekre hajazó − „szörnyanyaként”. Szexualitás tekintetében nagyon erős a kontraszt Björkkel, hiszen tőle nagyon távol áll az erotikus fellépés annak dacára, hogy van olyan klipje, amiben meztelenül jelenik meg − viszont nem a Gagára jellemző, szexualitást kihangsúlyozó viselkedéssel, hanem inkább valamiféle esztétizálással. Akár csupán ő, akár mások vagy egy tágabb környezet is szerepel Björknél, egyfajta – többek közt Fellini vagy Jeunet filmjeit idéző − vizuális felfokozottság jellemző a videóira. Sok klipjében jön létre valamiféle mikrovilág a maga belső törvényeivel, amiknek a bemutatása nagy jelentőséget kap (főként a Spike Jonze vagy Michel Gondry által rendezett videókban).

Bár őt is többfajta szerepben lehetett már látni klipjeiben (volt már szerelmes csitri és női jelképként is felfogható tengeranya), inkább csak „közvetítőként” jelenik meg a videókban, és nem játszik olyan határozottan szerep(ek)et, mint ahogy Gaga teszi. Míg az utóbbi videóin szinte folyamatosan a ruhák, a mozgás, a szexualitás kiváltotta ingerekkel bombázzák a nézőt, Björk inkább hagyományos értelemben vett szépséggel, játékossággal és sokszor minimalizmussal operál. Ez a szembeállítás távolról emlékeztethet a sztereotipizált amerikai és európai filmek különbségére.

Az énekesnők dalszövegeit összevetve nyomban szembeötlik az − ami általánosságban is jellemző a könnyűzenére −, hogy dalaik gondolatvilága a két nem közti viszonyok, kapcsolatok körül forog. Ebből a szempontból Gaga dalaiban három fő irányt lehet elkülöníteni: az egyikbe a beteljesült és a beteljesülés előtt álló kapcsolatról szóló darabok tartoznak (Speechless, Yoü And I), a másikba a diszharmonikusak, a vágyakozást vagy visszautasítást feldolgozók (Bad Romance, Alejandro), a harmadikba a „flörtölők”, amik játékként kezelik a viszonyokat (Love Game, Poker Face). Björk hasonló témájú szövegeiben főleg olyan pózokkal lehet találkozni, mint az ábrándozás (Venus As A Boy), a szerelem dicsérete (It’s Oh So Quiet) vagy a ragaszkodás (I Miss You). Utóbbi szerzeményeire jellemző a nagyfokú intimitás.

Más témájú dalok esetében Gagánál gyakoriak a népszerűséggel, sikerrel, gazdagsággal kapcsolatos megnyilvánulások (Paparazzi, Fame), amelyek általában pozitívumként, kritikátlanul kezelik ezeket a fogalmakat. Figyelmet érdemel még az albumcímet is nyújtó Born This Way című szám, ami egyfajta programot is ad: a személyiséget érintő hátrányok elfogadása mellett tör lándzsát. Gaga dalszövegeit olvasva szembeszökő, hogy azok a jellegzetességek, amelyek sajátossá – és minden bizonnyal népszerűvé is – tették a klipjeit, a szövegek szintjén mennyire legyengített formában vannak jelen. A gyilkolászós videók szövegeiben nyoma sincs az indulatoknak, a nemi normákkal való játék is gyakorlatilag csak egy-egy mondatra korlátozódik, ahogy a fizikai torzulásokra tett utalások is. Az egyik legprovokatívabb klipje, az Alejandro tabudöntögetésének is nyoma vész a dalban. A videóban keresztény és náci jelképek kerülnek egymás mellé, noha a szövegben mindössze az fogalmazódik meg, hogy egy csaj kiadja egy csávó útját. A szöveg sokszor nem támogatja meg tartalmilag a vizualitást, és mindez olyannak hat, mintha hiányozna a gondolati háttér a látvány mögül. Más szóval, Gaga egyes klipjei hatásvadászok.

A látott és hallott tartalom különbségére Björktől is lehetne példákat felhozni, azonban ezek az eltérések más jellegűek. Több esetben a dal jelentését inkább árnyalják, vagy hozzáadnak valamit, főleg azokban a klipekben, amelyek egy történetet mutatnak be. A szövegeket tekintve is nagyobb kreativitással találkozhatunk, mint Gaga esetében. A témák szempontjából szélesebb a spektrum: legutóbbi, Biophilia című albuma például a korábbiaktól eltérően alapvetően természeti, biológiai jelenségeket dolgoz fel. A szövegekben gyakoribb a szóképek használata, jellemzőbb a negatív élmények feldolgozása, a kifinomultabb fogalmazásmód. Kevesebb a refrén, kevésbé redundáns a szöveg, mint Gagánál.

A szövegtől elválasztott zene mindkét előadónál elsősorban elektronikus zenei műfajokból táplálkozik, azonban ezek is különbözőek. Gagánál az electropop, az R’n’B és a dance műfajok a dominánsak, Björk esetében inkább a techno vagy a trip-hop jöhet szóba. Björknél jól megfigyelhető egy folyamat: az első albumok (Debut, Post) alapvetően tánczenei ritmusa később lelassult, a számok pedig experimentálisabbá és kidolgozottabbá váltak. Számomra a minimalista Vespertine és a változatos, kísérleti Medúlla albumon jutott el arra a pontra az izlandi énekesnő, amit alkotóereje és adottságai határának vélek. Gaga esetén jelenleg nem lehet megállapítani, hogy a minden bizonnyal folytatódó pályafutásának milyen pontján áll, hova fog majd kifutni. Megmarad egy exhibicionista csodabogárnak, aki a tabudöntögetés ellenére alapvetően a kor népszerűség-orientált, popzenei „szabályai” szerint játszik, vagy − ha a képességei is engedik − kialakít egy sajátosabb zenei és szövegvilágot, megkockáztatva ezzel rajongótábora csökkenését. Björknek sikerült hasonlót véghezvinnie anélkül, hogy jelentősebb veszteség érte volna a népszerűség frontján. Lady Gaga eddigi tevékenységét ismerve azonban nem fogadnék arra, hogy ebbe az irányba fog elmozdulni, még ha a lehetősége meg is van rá.

Pucher Bálint

szerző: Pucher Bálint
honlap e-mail
Pucher Bálint 1989-ben született. Filmesztétának, segédoperatőrnek tanult, kisjátékfilmek elkészítésében vett részt, amatőr dokumentumfilmeket rendezett. 2012 óta jobbára irodalomban utazik. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. A József Attila Kör tagja és a Lehet Más a Politika segítő tagja.

7 archív hozzászólás
  • Horváth Imre Olivér

    wherefore? - november 28, 2012

    Bár a cikk argumentumaival egyetértek és jól meg is van írva, nem találom fairnek az összehasonlítást. Egy 47 esztendős művész, aki ’86 óta nemzetközi porondon mozog szerintem összehasonlíthatatlan egy másikkal, akinek 2008-ban jött ki első lemeze, emellett két teljesen különböző kulturális közegből jöttek. Tudományosan működik a cikk, de mivel Björk és Gaga fan is vagyok, és jelenleg nincs jobb dolgom, kötekedni fogok egy csomó helyen, mert sok a pontatlanság.
    – “Björk klipjeiben már kezdettől fogva ritkák voltak a táncra, mozgásra épülő jelenetek”
    Big Time Sensuality: táncol, It’s Oh So Quiet: táncol, Violently Happy: őrültek ugrabugrálnak gumiszobában. Oké, nem Gaga-szerű dance routine-ok.
    – Mindkét énekesnő vállaltan biszexuális illetve meleg ikonokról van szó. Az All Is Full Of Love-ban két női jegyekkel rendelkező robot szeretkezik. Ez nem provokatív, mert művészi a koncepció és megvalósítás? A Telephone-ban, amellett, hogy explicit módon van jelen a leszbikus karakter, ugyanúgy érdekes lehet egy kultúrát értő ember számára (Thelma and Louis, Kill Bill újragondolások).
    – Abból, hogy a zene és videó tartalmilag szervetlenül kapcsolódik, egyértelműen az vonható le, hogy a koncepció öncélú, hatásvadász? Miért is?
    – “Szexualitás tekintetében nagyon erős a kontraszt Björkkel, hiszen tőle nagyon távol áll az erotikus fellépés”
    Björk videói ugyanúgy tele vannak erotikával, bár főként visszafogottal, de a Pagan Poetryben pl. konkrét orális szex és ejakuláció is van, stilizálva, de ettől függetlenül betiltotta az MTV. Ilyen messze Gaga nem ment el.
    – “Björk inkább hagyományos értelemben vett szépséggel [..] operál”
    Cocoon: szalagok jönnek ki a mellbimbójából.
    Pagan Poetry: gyöngysorokkal van átszúrva a teste, véraláfutásos a háta.
    I Miss You: no komment.
    Hunter: kopasz.
    Triumph Of A Heart: mattrészegen vergődik sebes fejjel az utcákon.
    Crystalline: hormonzavaros alien Dolly.
    – a Speechless-t tudtommal az apjához írta Gaga, nem tudom, mennyire szerelmes dal kategória. A katagorizálás egyébként teljesen megalapozatlan, Björk esetében különösen. A Vespertine-ra abszolút jellemző az intim hang, de a Homogenic-re egyáltalán nem.
    – “Más témájú dalok esetében Gagánál gyakoriak a népszerűséggel, sikerrel, gazdagsággal kapcsolatos megnyilvánulások (Paparazzi, Fame), amelyek általában pozitívumként, kritikátlanul kezelik ezeket a fogalmakat.”
    Igaz, de illik megjegyezni, hogy a The Fame utáni albuma a The Fame Monster címet viseli és (elért hírnév hatására kialakult?) félelmekről szól. Továbbá, azt is fontos megjegyezni, hogy a The Fame szövegei rendkívül bugyuták, szerény véleményem szerint Gagát a tFM óta lehet komolyan venni, nem hiszem, hogy érdemes górcső alá venni a LoveGame-et vagy a PokerFace-t.
    – “A szövegeket tekintve is nagyobb kreativitással találkozhatunk, mint Gaga esetében. A témák szempontjából szélesebb a spektrum”
    Hét szólólemezzel valóban szélesebb a spektrum.
    – “A szövegekben gyakoribb a szóképek használata, jellemzőbb a negatív élmények feldolgozása, a kifinomultabb fogalmazásmód. Kevesebb a refrén, kevésbé redundáns a szöveg, mint Gagánál.”
    Gagának egy teljes albuma van, ami negatív élményeket dolgoz fel.
    Kifinomultabb fogalmazásmód…
    “I’m no fucking buddhist / But this is englightenment”
    Jap. Egyébként tény, hogy több a szókép, de ez talán a popzeneség kárára is megy.
    És itt jegyezném meg, hogy Björk hallgatósága igenis csökkent az idő folyamán. Valaha az MTV-n mentek koncertjei, most hol van? A Debut, a Post fantasztikus popalbumok voltak. A Homogenic egyszerűsége, durvasága mellett nagyon fülbemászóak voltak a melódiák. A Vespertine bocsánathogyéleksége, a Medúlla hallgathatatlansága miatt mintha eltűnt volna a mainstreamből. Operaházakban koncertezni nem éppen egy commercial dolog. Zeneileg el is gondolkoztat, hogy könnyűzenének nevezhetőek-e bizonyos alkotásai, megvalósításai. És itt kanyarodnék vissza a tételmondatomhoz: a két alkotót egyszerűen nem fair összehasonlítani.

  • Horváth Imre Olivér

    wherefore? - november 28, 2012

    Még annyit tennék hozzá a kisregény után, hogy több értelme lenne Madonnát és Björköt összehasonlítani, több tétje lenne.

  • Pucher Bálint

    bendegúz - november 29, 2012

    Dear wherefore?,
    én írtam a cikket, úgyhogy most reagálnék az “olvasói levélre”. Az igazság az, hogy én mindkettőjüket úgymond külső nézőpontból, nem rajongói ismeretekkel felruházva közelítettem meg, és így nincs meg az műveltségem, amivel te bírsz. A kritika nagy részével nem tudok vitatkozni, mivel olyan tényekre alapozod, amiket én nem tudtam / elkerülte a figyelmemet, viszont pár dologgal igen. Azzal egyetértek, hogy nagyobb adekvátabb lett volna Madonnával összevetni, ennek igazából az én érdeklődésem vetett gátat, viszont az, hogy ez így nem lenne fair, azt nem gondolom. Főleg, hogy azzal zártam, hogy szerintem Gaga most ott tart, ahol Björk a Vespertine előtt, tehát az előtt, hogy igazán autentikussá vált volna a stílusa, és nem az volt a szándékom, mint amivel pár megszólalásban már találkoztam, hogy ebből a kettősből Björköt hozzam ki az igazi művésznek, és a Gagát divatbohócnak. És például Björk dalszövegeinek szélesebb spektruma már szerintem az első albumain meglátszott, például a Human Behaviour c. számon. És akkor más reflexiók.
    – Az All Is Full Of Love-ról az androgün megjelenés tekintetében utaltam, de én azon kívül nem nagyon láttam nem-hetero megnyilvánulásokat Björktől, viszont kimondottan heterot igen, ezért az őt én nem igazán tekintem meleg ikonnak.
    – A hatásvadászatról szólva, én szeretem a provokatív dolgokat, Gagával azért vannak fenntartásaim, mert igaz ugyan, hogy pár klipjében ezek jelen vannak, de nem látom azt, hogy a klippekben, vagy a szövegek szintján ezek bele lennének helyezve egy rendszerbe, hogy például az Alejandro állítana valamit konkrétan a kereszténység és a fasizmus viszonyáról. A Telephone nekem kimondottan tetszett, a másik híres klip, amivel nagyobb problémám van, az a Bad Romance. Vizuálisan nagyon odatették, és jó poén a végén a faszi halála, de a szövegben csak a vágyakozás fogalmazódik meg.
    – Erotika. A Pagan Poetry most nincs előttem, bár jó lenne, de én arra akartam kilyukadni, hogy nála is jelen van a szexualitás, de azt a fajta magakelletést én nem látom Björknél, mint Gagánál.
    – Siker megjelenése Gagánál. Egyrészt szerintem nincs értelme határt húzni, hogy valakivel honnan fogva érdmes foglalkozni, másrészt a Fame Monsternél én szintén felszínesnek éreztem ezt a fajta “hírnév-kritikát”. Nem fordítottam le minden szöveget róla, de amennyire értem, annak a számai is nagyrészt a párkapcsolatokról szólnak, a fontosabb számok csak azokról.
    Az, hogy Björköt mennyire lehet már a mainstreambe, vagy a popzenébe bekategorizálni, szerintem se egy egyszerű kérdés, viszont azt nem gondolom, hogy kiszorult volna. Nem tudok konkrét adatokat, de azt például a wikipedia-bejegyzés említi, hogy a Vespertine-t vásároltak meg a leggyorsabban, és azóta is minden albumához készült több klipje is, amiket lehet, hogy nem az MTV-n, de neten meg lehet tekinteni, és számomra ez azt jelzi, hogy még mindig a mainstream zenei világon belül mozog.

  • Pucher Bálint

    bendegúz - november 29, 2012

    Az a baj, hogy nem látom mindig, hogy mit gépelek be, az egyik mondat az elejéről így lett volna pontosan:
    Azzal egyetértek, hogy adekvátabb lett volna Gagát Madonnával összevetni…

  • Pucher Bálint

    bendegúz - november 29, 2012

    Bassz, félreolvastam a második kommentedet, Gaga-Madonna összevetést olvastam benne 🙂

  • Horváth Imre Olivér

    wherefore? - november 29, 2012

    Ezeket, amiket most mondtál, azt el tudom fogadni, ugyanakkor a cikk nekem – kollokviálisan fogalmazva – úgy jön le, ahogy írtad: Björk művész, Gaga divatbohóc. Ez talán a külső szemlélő számára így is van, de talán érdekesebb lett volna az ellenkezőjét állítani, nem azt, amit nagyon sokan gondolnak, szerintem nem jogosan.
    Mivel mindkét előadó egyfajta “mitológiát” teremt(ett) maga köré, szerintem igenis érdemes átfogó ismerettel bírni mindkét nőről, ha nem is fanboy, de legalább wikipédia szinten.

  • Pucher Bálint

    bendegúz - november 30, 2012

    Erre csak azt tudom reagálni, hogy egyrészt Björkkel kapcsolatosan is megfogalmaztam kritikát, illetve felhívtam a figyelmet az önreklámozására, másrészt a zárómondatok nyitva hagyják annak a lehetőségét, hogy Gagából is válhat még autonóm stílusú előadóvá – egyébként az eredeti szövegben, amin nem dolgoztak a szerkesztők, valamivel megengedőbben fogalmaztam meg ezt vele kapcsolatban. Az lenne a meglátásom, hogy Gagának vannak ötletei, de egyelőre a népszerűség fontosabb neki a minőségnél, amellett az üzleti érdekek is előrébb vannak, gondolok itt a nevével fémjelzett parfümre, és a termékelhelyezésekre a videókban, amit én nem tudok pozitívumként felfogni.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum