KULTer.hu - Szex, drogok és rock ’n’ roll a reneszánszban
34971
post-template-default,single,single-post,postid-34971,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szex, drogok és rock ’n’ roll a reneszánszban

Tudorok – 1-2. évad

A huszonegyedik századi médiumok – azon belül is leginkább a privát TV-adók – rájöttek arra, mi kell a népnek: szex, drogok és rock ’n’ roll. A filmvásznon vagy képernyőn megjelenő aktusok vonzzák a késő tizen- és huszonéveseket, de még a szülőket is gyakran leültetik a televízió elé. Tény, hogy az új keletű médiapénzelő egységek nemes egyszerűséggel az addiktív sorozatok.

Mondanom sem kell, hogy a Tudorok, akár egy őrülten száguldó tehervonat a Szaharában, nagy port kavart fel. A sorozat kapott hideget-meleget. Hideget főként a kritikusoktól, meleget pedig díjak formájában.

Kultusz a digitális filmvásznon

A SHOW TIME – véleményem szerint méltán híres és elismert – sorozatát az RTL Klub okosan passzírozta saját műsorrendjébe. A Tudorok, ahogy azt a névből is sejteni lehet, egy történelmi sorozat a korareneszánsz Angliáról, annak is egyik leghíresebb (vagy még inkább hírhedtebb) alakjáról, VIII. Henrik királyról. A négy évados médiagyermek végigköveti a király uralkodásának jelentősebb részét és meglepő történelmi pontossággal mutatja be regnálásának[1] egy bizonyos időszakát.


A sorozat jó néhány jelölést és díjat zsebelt be. 2007-ben jelölték a legjobb dráma sorozat Golden Globe-díjára, Jonathan Rhys Meyers-t pedig a 2008-as legjobb színésznek járó díjra a televíziós dráma kategóriában. Elismerést először 2008-ban kapott a sorozat az Irish Film and Television Awards-on, méghozzá egyből hetet. Csak a legfontosabbakat emelve ki: a Tudorok vitte haza a legjobb drámasorozatnak járó trófeát, Jonathan Rhys Meyers-t legjobb főszereplőnek választották, kettő jutott a sorozatnak a legjobb mellékszereplőnek járó díjakból (Nick Dunning és Maria Doyle Kennedy), valamint a kosztümök tervezéséért is elismerésekben részesült a széria. Ugyanebben az évben Emmy-díjjal tüntették ki a sorozat alkotóit, melyet a legjobban megtervezett kosztümök címén érdemeltek ki. Az ezt követő két évben tovább folytatódott a jelölési- és díjeső. Az odaítélt díjak is bizonyítják, hogy a sorozat megjelenítése a ruhák, frizurák és smink szempontjából történelmileg is jócskán megállja a helyét, a kosztümök pedig nem csupán esztétikai szempontból kifogástalanok.

Allesandra Stanley szerint a Tudor-kor „az egyik legismertebb korszak a brit történelemben: Shakespeare, a protestáns reformáció és a reneszánsz aranykora”. A New York Times újságírója azok közé tartozik, akik remekműnek tekintik a sorozatot. Ezt következő gondolatai is tükrözik. A minisorozat szerinte nem csupán „összeszövi” az udvarban történt intrikákat és viszályokat, hanem teret enged a reneszánsz szerelem megjelenítésének is. A megjelenítés Stanley-t is elbűvölte: „a kosztümök és a díszletek ámulatba ejtőek” és a filmművészeti elemek is dicséretet érdemelnek („csillogóak és buják”).

Kollégája, Ginia Bellafante már nem tartja akkora durranásnak a szériát. Bellafante ugyancsak a New York Times hasábjain, a második évad premierje előtt publikált egy csípősebb nyelvű kritikát. Írásában hangsúlyozza, hogy a sorozat nem feltétlenül tud megfelelni annak, amit ő „abszurd anakronisztika” nélküli korhű, de a mai néző számára „akusztikailag és vizuálisan” is érthető sorozatnak nevez. Érvelésének részletezésében a következő jelzőkkel illeti az alkotást: „[a Tudorok] elutasítja a Róma vagy a Deadwood hullaevő disznókkal zsigeri mocskosságát”, de ami véleménye szerint még lényegesebb, hogy „radikálisan lecsökkenti az adott korszak tematikai és perszonális konfliktusait [azért hogy] előtérbe kerüljön a vonzerő”. Habár a sorozat szerintem is valóban leegyszerűsíti az említett erővonalakat, ezek ettől még inkább átláthatóak lesznek – bár tény, hogy egy kevés vagy semmilyen előismerettel bíró néző számára félreérthetőek. Erre jó például szolgál Woolsey bíboros életútjának nem kis módosításokkal történő bemutatása.

A száz meg ezer angolszász sajtóban megjelent kritika közül még egyet érdemes kiemelni. Jim Bawden osztja azt a nézőpontomat, miszerint a Tudorokban látható erotikus betétek igen lényegesek abból a szempontból, hogy eladható termékké válik-e egy sorozat. Cikkében kiemeli, hogy „az aktusok eladják a történelmet”[2], valamint azt a már-már elcsépeltnek tűnő kritikát, hogy a szériában túl sok az erotika. A király figuráját úgy értelmezi, mint egy vágyaktól túlfűtött és azoknak alárendelt „buja természetű” és fiú örökösre végletesen vágyakozó kant. Írásának egyik fejezetét Bawden a következő mondattal zárja: „a végeredmény részben történelmi tabló, részben szappanopera”.

Összességében az említettek azok a tényezők, amiken a rajongók és a kritikusok azóta is a legtöbbet marakodnak: a korszak reprezentációja, a dinamikus történetvezetés és a szex. Már a puszta tény, hogy a sorozat világszerte ennyi embert foglalkoztat, felhívja rá a figyelmet, ám a kultusz ettől még nem tekinthető teljesnek, a Showtime viszont nem sajnálva idejét és energiáját, bevetette az összes PR- és marketingstratégiát, hogy azzá tegye.

A cég weblapján tömérdek ajándéktárgy kapható. Nem csupán a tipikus póló, DVD és plakát hármas, hanem gyakorlatilag minden beszerezhető. Ékszerek, amelyeket a sorozat gyártásakor használtakról mintáztak, kissé hímsovinisztára sikerült női pólók, gyertyák, pecsétnyakláncok, stb. Az alábbi két képen látható két kedvencem, egy nyaklánc kereszttel, illetve egy elég népszerű női póló „Heads Will Roll” [a fejek leesnek] felirattal.

Kis hazánkban is megjelentek a sorozat internetes rajongói oldalai. Ezek egy része egy-egy színészt emel ki (mint például a Jonathan Rhys Meyers fan club), vagy éppen az egész Tudor-kort veszi górcső alá. Egy weblap különösen figyelemre méltó, hiszen elég összeszedetten és igényesen vált talán az egyedüli Tudorok sorozat rajongói oldalává. Egyetlen hibája az, hogy utoljára bő másfél éve szerkesztették.

A történelmi tények és forgatókönyvíró fantáziájának találkozása

Sokak szerint Jonathan Rhys Meyers több okból sem felel meg VIII. Henrik szerepére, hiszen korban és testalkatban sem hasonlít az egykori uralkodóra.[3] Mégis úgy gondolom, hogy a Meyers-féle Henrik király igenis hiteles, mivel a testkép eltérését kompenzálni képes az, ahogyan a történelmi Henrik tipikusnak vélt személyiségjegyeit (vakmerőség, nyitottság) megjeleníti. Ahogy Michael Hirst, a Tudorok forgatókönyvírója egy interjúban fogalmazott, a „király fizikai megjelenése talán kevesebb jelentőséggel bír”.

 

Ennél is több figyelmet szenteltek a kritikus szemek azon csúsztatásoknak, melyeket Hirst az egyszerűség kedvéért alkalmazott. Ilyen például Henrik király testvéreinek története. A történelmi források egyértelműen tisztázzák, hogy Henrik királynak két lánytestvére is volt, Mária és Margit hercegnő. A sorozatban Margaret néven ismerjük a hercegnőt, aki a történelmi Mária hercegnőnek felel meg a családi hierarchiában. De további bonyodalmak is akadnak. Nem egy névcsere ez csupán, hiszen a két királylány életútja a sorozatban gyakorlatilag egybeolvad.

Hasonlóan felhánytorgatott módosításnak számít Wolsey kardinális karaktere. A sorozatban Wolsey drámaian vet véget életének a pszichológiai nyomás miatt. Ennek sajnos a fele sem igaz, Wolsey kardinálist út közben érte utol a végzet, szó sincs öngyilkosságról. A sorozat alkotója nemes egyszerűséggel szerette volna tiszteletét kifejezni Sam Neilnek (Wolsey szerepéért) és igazán impresszív módon kívánta karakterét eltávolítani a sorozatból.

Mindazok ellenére, hogy minden hibának vélt – de inkább alkotói szabadságnak teret adó, illetve lehetőségekre hagyatkozó – mozzanatra az említett interjúban Mr. Hirst képes volt magyarázatot adni, a második évad külföldi premierje előtt tartott azért kissé a további negatív nézői visszajelzésektől.

A történetvezetés stratégiája

A történelmi események tükrében elmondható, hogy a sorozat in medias res módon kezdődik. Mint nézők, rögtön az események közepébe csöppenünk. Egy külhoni gyilkosság a kezdő jelenet, melynek fontosságát ugyan nem bontja ki a sorozat, mégis érezhetően feszült hangulatot teremt a szituáció bemutatásával. Ezzel szembeállítva az Angliában honoló béke igen szuggesztív. Greenwich-ben érezhető, hogy pattanásig feszülnek az idegek (Aragóniai Katalin már „meddő” állapotában jelenik meg). Továbbá ezzel a jelenettel kifejezésre kerül egy lényeges technika: sok-sok jelentéktelennek tűnő történelmi adalékinformáció vár ránk (ilyen például még a nagykövetek személyének gyakori váltogatása) a fősztori mellett. Az események reprezentálásának módját összegezve elmondható, hogy rendkívül dinamikusan követik egymást az akciók és egyre-másra szertefoszlanak a kisebb történelmi-történeti szálak, nincs hiány életút eseményekben sem.


Nem minden esetben igaz, hogy a kamera fókuszában Henrik király és nőügyei állnak. Az első két évad során lényeges szerepet kap még Charles, Wolsey és Mórus Tamás is, így a mellékszálaknak tűnő egyéni élettörténetek némi kiteljesedést nyernek, ezzel is egyfajta individualista szemléletet középpontba állítva: a király uralkodik mindenen, kivéve az egyének szabad akaratát és véleményét.

Habár el-elveszítjük a fonalat ebben a posztmodern történetvezetési stratégiában (újramesélt történelem), Henrik király életének ezen szakasza azért többnyire követhető marad. Mindenféleképpen észben kell tartanunk, hogy a történelmi pontatlanságok itt-ott előfordulnak, s az események és karakterek sokasága néhol korrektúrázáson esett át a király figurájának kiemelése érdekében.

Szerelem és szexualitás a reneszánsz udvarban

Következzék a saját véleményem. Számomra leginkább a ráadás megkapó. Az újramesélt történelemhez párosuló plusz, a szerelem és a szexualitás. A sokszor összemosott, vagy éppen élesen elválasztott szerelem és szexualitás megjelenítése rejthet magában valamiféle didaktikus célt.

 

Az élesen bírált szexuális jelenetek – melyek inkább a nézettség kedvéért gyakoriak az epizódokban – olykor tartalmaznak némi tanulságot is. A hűség, a házasság és a szerelem nem feltétlenül járnak kéz a kézben, nem jártak kéz a kézben abban a korban sem. Az aktusok célja az utódnemzésen kívül az érdekek és pozíciók kifejezésre juttatására, és persze örömszerzésre egyaránt rendkívül alkalmas.

A szerelem kérdése azért mindjárt komplexebb és megfoghatatlanabb, ahogy a valóságban is. Az úgynevezett reneszánsz szerelem hirtelen kitörő, gyakran viharos, de még gyakrabban múló szeszélyként jellemezhető a sorozat szerint. Eszközeinek palettája igen szép számmal megtalálható a képkockákon: levélváltásos közeledés, találkozó, de nem édes kettesben, rendkívül szimbolikus ajándékok küldözgetése, stb. Állandó és nem múló azonban az alapkonfliktus, amely talán az egész sorozatot mozgatja: érdemes-e szerelemből házasodni, vagy talán jobb a hagyományokat követni és elfogadni azt házastársnak, akit nekünk szántak. És ez a feszültség valóban a kor központi kérdésének számított, legalábbis Henrik alakját ismerve mindenféleképpen így tűnhet.

Objektíva

Tény és való, ahogy azt a fentebb szőtt gondolatmenetek halmazában próbáltam fejtegetni, hogy a sorozatnak vannak hibái. Azonban, ahogy végigtekintek a történelmi pontatlanságokon – vagy nevezhetjük őket írói szabadságból fakadó ferdítéseknek is – még mindig csak egyfajta áldozatot látok bennük, amely a sorozat vászonra vitelének céljából születhetett.

A színészi teljesítmény erős bírálataival viszont közel sem értek egyet. Jonathan Rhys Meyers persze finoman szólva sem hasonlít a történelmi VIII. Henrikre, de színészként önmagát is felülmúlóan teljesít. Emlékezetes jelenet, amikor például Boleyn Annát felkéri hivatalos ágyasának; a jelenet során átütőnek érezhetjük Henrik már-már nevetségessé fokozott szerelmi ígéreteit, melyek nem feltétlenül a szavak miatt érik el ezt a hatást.


A Boleyn Annát alakító Natalie Dormer szintén nem fürödhetett a sikerben az itt nyújtott teljesítményéért, de ez esetben is ütközik a véleményem az általános sajtóvisszhanggal. A színésznő nem csupán – a férfiak nem kis örömére elvállalt – tömérdek félakt és olykor akt szereplésért érdemel néhány jó szót. Dormer képességeit az őrület határa felé sodródó és a féltékeny, szenvedélyes és szeszélyes Annaként csillogtathatja. A reneszánsz szerelem viharosságára jellemző macska-egér játék női felét szinte tökéletesen alakítja. Az első évad 8. részében – a jelenet során Henrik király közli Annával, hogy még mindig várniuk kell nászukkal, illetve hogy Katalin feleségével hálnia is kell még – Dormernek körülbelül tíz másodperc alatt kell többször is teljesen más érzelmeket kifejeznie: érdeklődő kacérságot, visszafogott szerelmet, döbbentséggel fűszerezett sértődöttséget és/vagy haragot, azután végül elfogadást. És megcsinálja. Többek között ezért gondolom, hogy a lehetőségekhez képest tökéletes Boleyn Anna alakja. Nem túl szép, nem túl csúnya, és pazarul adja a „barna ciklont”.

Mindenképpen említést és elismerést érdemel továbbá a Mórus Tamást alakító Jeremy Northam, Sam Neill, aki a „hálátlan” Thomas Wolsey-t játszotta és végül de nem utolsósorban a Henrik barátját (Charles Brandon) alakító Henry Cavill is.

Ahogy azt már fentebb említettem, a sorozat minden törekvése és perfekcionizmusa ellenére sem tökéletes. Számomra olykor gondot jelentett a párhuzamosan futtatott karakterek sokasága. Lehetne belőlük valamivel kevesebb a követhetőség érdekében. Nem csak sokalltam olykor a szereplőket, hanem hiányérzetem is támadt. Az igen nyitott karaktertörténeteknek ritkán ugyan, de se elejük, se végük, így pedig túlontúl feleslegessé válnak. Néhány közülük szerteágazó allegóriává redukálódik. Ez történik például a költő Thomas Wyattel is.

Az udvari szerelemmel kapcsolatban is van azért megjegyezni való. Igen, akkor is létezett szerelem és buja, perverz szexualitás is. Azonban, ami valószínűsíthetően és a korból származó több írás alapján sem volt jellemző, az a sorozatban megjelenő nagymértékű intimitás egy közösségben. Példának felhozható rengeteg apró mozzanat: kéz- és karérintések étkezések során, igen kivágott ruhákban sem hajolgattak az úrhölgyek jobbra-balra. De még inkább szembetűnő a személyes intim szféra lecsökkentése; túl közel „merészkednek” egymáshoz a szereplők, miközben ez aztán tényleg nem volt „módi” akkoriban.

Tudorok (The Tudors) – 1-2. évad. Rendezők: Micheal Hirst, Morgan O`Sullivan, Ben Silverman, Tim Bevan, Eric Fellneer, Teri Weinberg, Sheila Hockin, et.al. Forgatókönyv: Micheal Hirst. Szereplők: Jonathan Rhys Meyers, Natalie Dormer, Peter O`Toole, Henry Cavill, Nick Dunning, Maria Doyle Kennedy, Sam Neil, Jeremy Northam. Gyártó: SHOW TIME Inc.

 


[1]       VIII. Henrik uralkodása 1509-től 1547-ig tartott [forrás: Christopher Morris: The Tudors]. A sorozat úgyszólván átugorja az első pár évet.

[2]        A pontos angol megfogalmazás így jelent meg: „Sex sells history”.

[3]       Henrik király abban az időben a negyvenes éveit taposta, míg Meyers csupán harmincas évei elején járt a forgatáskor. Továbbá az uralkodó testalkata kissé kövérkés volt már, míg a színész inkább karcsúnak mondható – annak ellenére, hogy a sorozat forgatásának ideje alatt folyamatosan hízókúrán volt több-kevesebb sikerrel.

Szabó Anett

szerző: Szabó Anett
honlap e-mail
Szabó Anett 1989-ben született, Debrecenben él. Jelenleg a Debreceni Egyetem angol alapszakos hallgatója és a Debreceni Egyetem Irodalmi Kör tagja. Szakiránya a brit irodalom és kultúra, érdeklődési területei közé tartozik a történelem újraértelmezése és a történelmi traumák. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. Szabadidejét legszívesebben olvasással, filmnézéssel és a kutyájával tölti.