KULTer.hu - Alkalmi románc
36026
post-template-default,single,single-post,postid-36026,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Alkalmi románc

Deftones: Koi No Yokan

Előre kell bocsátanom, sohasem voltam Deftones-rajongó. Soha nem is leszek. Ez a zenekar megmarad nekem olyannak, amelyet tisztelek és időnként meg is hallgatok, de igazából valami mindig hiányozni fog a lemezeikről. Hogy mi, azt pontosan nem tudom, de ettől még elismerem, hogy legfrissebb, Koi No Yokan című albumuk egészen jó lett. És bár a cím nagyjából annyit tesz, „a szerelem előérzete”, én továbbra is maradok a felszínes barátságnál.

Régen mondjuk egyértelműen meg tudtam magyarázni, mit nem bírok a Deftonesban: az énekes Chino Moreno hangját. A nu metal virágzásakor megjelent lemezeiken (az Around the Furon és részben a White Ponyn) ugyanis őrült nyivákolásai tényleg abba a kategóriába estek, amit az ember vagy bírt, vagy nem. Mivel jómagam az utóbbi tábort erősítettem, így letettem róluk a White Pony után, és mostanáig nem is nagyon jutott eszembe, hogy kísérletezzek velük – ez részben amiatt is alakult így, mert ezzel párhuzamosan kezdtem megunni az efféle középtempós, groove-os, dallamokat is rejtő muzsikákat.

Azóta persze sok minden történt, többek között a csapat basszusgitárosa, Chi Cheng 2008-ban autóbalesetet szenvedett, s a kómából azóta sem tért magához. Ez a szomorú esemény majdnem meg is rogyasztotta a gárda karrierjét (éppen készülő, Eros munkacímű albumukat azóta sem adták ki), ám végül a tagok úgy döntöttek, Cheng nélkül is folytatják, amit elkezdtek, s 2010-ben napvilágot látott a Diamond Eyes. Az anyag mind szakmai, mind pedig rajongói oldalról nagy kedvenccé vált, s ekkortájt már én is majdnem eljutottam odáig, hogy hallgassam őket, de aztán elsorvadt ez a gondolat.

Ám idén novemberben érkezett az ötös „hetedik csapása”, a Koi No Yokan. Ekkor már beálltam a sorba, s nekiálltam pörgetni az LP-t. Azt már az elején sikerült megállapítani, amit addig is tudtam: ez a banda még mindig hihetetlenül jó hangzással dolgozik. Minden szépen, arányosan, telten szól, és van benne valami melegség is, ami kellemes a fülnek. A másik dolog, aminek örültem, az Moreno sokkalta befogadhatóbb vokalizálása: emberünk az évek során megtanult énekelni, és nem is szégyelli azt a sokféle színt előcsalni magából, amire képes – bár néha már átcsúszik a bugyinedvesítő dallamosságba, ami annyira nem tetszik.

Az persze hallatszik, hogy egykoron őket is megcsapta a nu metal szele, még mindig rádióbarát hosszúságú dalokat írnak. Ilyen szempontból az Entombed például simán be is férne bármelyik kereskedelmi adó műsorába szellős szerkezetével, elektronikus prüntyögéseivel, Moreno nagyívű dallamaival (itt-ott nekem be is ugrott róla a Sigur Rós-torok Jónsi hangja – nem, nem a nyávogós tónus). Hasonlóan „slágeres” a What Happened To You? és a Rosemary is, de azért utóbbiban a gitáros, Stephen Carpenter már oda-odacsap a zsére hangolt húrokra is.

A lemez talán legjobb szerzeménye egyébként a Leather, amelynek „Shedding your skin, showing your texture” sorai elég könnyen beleégnek az agyba, de maga a zenei rész is ütős, sűrűn lehet bólogatni a négy perc alatt. Bár hasonlóan húzós részek akadnak a Romantic Dreams-ben, a Poltergeistban és a Goon Squadban is, ettől függetlenül nem mondható el, hogy túlzottan zúzós és agresszív lenne ez az ötvenkét perc, sokkal dominánsabbak a finom megoldások, a pihentető pillanatok. Néhány esetben úgy fogalmaztak a kritikusok, hogy utaztató hangulat lengi körbe a számokat, és ebben van is valami: egy hosszú, téli vonatútra ideális kikapcsolódást nyújthat a Koi No Yokan, miközben az ember a havas, ködös tájat nézi.

Hogy miért nem válik belőlem még ezt követően sem vérmes rajongó? Hiába hallgattam meg sokszor ezt az albumot, hiába vettem elő a korábbiakat is, az aktuálisan magas élvezeti faktor ellenére sem hiszem, hogy egy-két hét múlva még ugyanúgy lesz kedvem hallgatni ezeket a nótákat. Persze ez biztosan nem fogja bedönteni a zenekar pályafutását.

Deftones: Koi No Yokan, Reprise, 2012.

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum