KULTer.hu - „Apró rázkódással sírni kezd”
36149
post-template-default,single,single-post,postid-36149,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Apró rázkódással sírni kezd”

Keresztury Tibor: A készlet erejéig

Az ember huszonévesen azt olvassa egy költőtől, hogy lám csak, állva maradt a harminchat fababa, vagyis a lírikus megérte harminchatodik életévét, istenem, micsoda vénember, szörnyülködik az ifjú olvasó…

Aztán a nyolcvanas években, amikor a nála tíz évvel idősebb Tar Sándor sörözés közben elmeséli, hogyan néztek rá, az akkor negyvenes szerzőre egy találkozón, amelyre mint fiatal írót hívták meg, hát na, öreg vagyol, nincs ezen mit szépíteni, mondja, és erre isznak. Most pedig van itt ez az ötvenéves irodalmár, s irigykedünk a bohó ifjúságra. Hogy ez a nyikhaj…

Keresztury Tibor 50 éves. Ez alkalomból jelent meg A készlet erejéig című gyűjteményes kötete, és a felvezetőben sem véletlenül említettük Tar Sándort. De erről kicsit később.

A készlet „előállítója” azt írta néhány nappal a jeles időpont előtt, hogy élő ember nem ivott még előre a medve bőrére harminc tonikot. „Milyen érzés, kérdezte valaki, azt nem tudom, mondtam, de arra határozottan emlékszem, mit gondoltam egyetemistaként erről az életkorról, amibe – ha el nem kiabáltam – behajózom közelest. Ne tudd meg.” (Ötven Csapás [2 flekken], Litera, 2012. október 29.) Mi már tudjuk egy ideje, és időközben megtudta, megtapasztalta Keresztury is.

A készlet erejéig című kötettel pedig most az országot járja, s a könyvbemutató egyik állomásaként november végén, egészen pontosan 21-én (a dátumnak focitörténeti szempontból jelentősége van) Debrecenbe is eljutott. Debrecen – miként Miskolc is – fontos szerepet játszik az író életében. Itt járt egyetemre, majd az Alföld folyóirat versrovatának szerkesztőjeként töltött hosszú éveket a cívis városban. A rövid, két-három flekkes tárcanovellákban a szerző életének valamennyi fontos helyszíne visszatérően jelen van. Válogatás ez az eddigi kötetekből; a szövegek jó része onnan, valamint az irodalmi lapok olvasóinak – legyenek azok print vagy online oldalak – is ismerősek.

A debreceni könyvbemutatón Angyalosi Gergely és Borbély Szilárd ismertette a kötetet és beszélgetett a szerzővel, aki néhány írást is felolvasott. Angyalosi már az elején kiemelte a Tarral való analógiát: „Tar Sándor volt talán utoljára ilyen szenvedélyesen fikció- és valósághívő egyszerre, és Keresztury Tibor valószínűleg készséggel elismeri, hogy mélyen hatott rá Tar prózája, hiszen személyesen is közel álltak egymáshoz.” (Élet és Irodalom, LVI.évf., 48.sz., 21.)

„Keresztury nem szereti Debrecent”, idézte Borbély Szilárd azt a városvezetőt, akinek nevét nem mondjuk ki… Ezt persze mi nem mernénk ilyen kategorikusan kijelenteni, mert furcsa, összetett a viszonya a városhoz, mint ahogy az volt Taré is és még sokaké. Akik nem feltétlenül hozsannázzák a mindenkori állapotokat, hanem szeretnének megőrizni valamit abból a Debrecenből, ami oly jellegzetessé tette az arculatát. Ezekről is szólnak ezek az írások, egy letűnt világ iránti nosztalgikus érzés nyomul fel, egy arctalanná váló város miatti aggodalom süt a sorokból. Ahogy a rendszerváltást követően a megyei napilapok is elveszítették jellegzetes, egyéni arcukat, úgy a magyarországi nagyvárosok is kezdenek egyformává lenni a mediterrán külsőt erőltető belvárosokkal. S bár szép és modern például a debreceni Halköz, oda a hangulat, mely „a  végleg bezárt Kishalásszal, az omladozó házakkal, a kannás borkiméréssel, a földön alvó részeg hajléktalanokkal, s ékszerként a Csavarbolt feliratú pavilonnal a közepén” sajátosan jellegzetes belvárosi kép volt. Mint ahogy bezárt a szauna is, ahol Keresztury a péntek délutánjait töltötte egészségügyi nap keretében, mert kellett a hely a szintén mediterrán jellegű és országszerte vírusként terjedő-épülő fedett élményfürdő számára.

„Debrecen nem fogós hely, Csokonaitól kezdve tisztán látható. Nem megtartó, de megszokható, ha az első rémület lefut az agyakon.” – írja a Küküllő utcai napfogyatkozás első tárcájában. Aki ilyeneket ír, ne is csodálkozzon, ha a város potentátjai nem veregetik a vállát, mint anno Konczházi Koncz Ákosnak, aki Debrecen város nagylelkű támogatásával hozta létre több mint száz esztendeje ércnél maradandóbb művét. Konczházi alakját Borbély Szilárd idézte meg, hozzátéve, újabb száz év múlva vajon kinek a nevére fog emlékezni az utókor, s e sorok írója – a jelenlévőkkel egyetemben – már most sem tudta, ki is az a Konczházi Koncz Ákos…

Tizenkét év termését fogja egybe a kötet, nem a teljesség igényével, hiszen ennek terjedelmi korlátai is vannak, és a szigorú szerkesztés okán is kimaradt sok írás. Időrendi sorrendben olvashatjuk „megfigyelő” feljegyzéseit a miskolci kamaszkorról (Miskolc-blues), az avasaljai társasági házban, ahol – bár az udvari budi egyetlen kulcsa rég elveszett −  mindig akadt valami műsor; többnyire Skriba Barnáék ablaka alatt gyülekeztek a lakótársak, ha a „társas ház” egyetlen, munkaviszonyban álló lakója, Skribáné Motoros Marika szomjasan hazaérkezett a műszakból. „Hol a liter bor, mit reggelre tettem el”, kérdezte Marika vészjósló hangon, hogy aztán a pokol elszabadulásakor a ház „otthonkás, mackós, cicanadrágos, kalapos népe” egyként szurkoljon az álmából felrugdosott Barnának, aki, „amikor gatyában kirepült az udvarra, szégyenlős biccentéssel köszönt a zsöllyének, s magyarázatképpen a kezét széttárva önmagát ismételhette csak: Marika”, rögtön indult is futva az Avasra, pótolni a megivott bort.

Ilyen környezetben szocializálódni nem semmi. Életre szólóan meghatározza az ember világszemléletét a hatvanas-hetvenes évek magyar valóságának testközeli megtapasztalása, ami aztán végigkíséri a megfigyelőt egészen napjainkig. Látható, hogy e szövegek szerves része a humor, akárcsak Tar komorabb tónusú elbeszéléseiben, ugyanakkor a felszín alatt megannyi torokszorító történet, megszenvedett sors rejlik, gyakran csak az utolsó mondatokban törve a felszínre. Utalhatnánk itt példaként az Egy építtető emlékirataiból című írás befejező soraira.

És itt már persze Debrecen a helyszín, itt éri A Küküllő utcai napfogyatkozás a dolgozót, itt kapja el a „Tepsi-érzés”, itt történik meg élete számtalan újabb meghatározó eseménye, egyetem, szerkesztőség, gyerekek és sorolhatnánk a végtelenségig, de ezeken túl Kereszturyt a hétköznapok apró történései nyűgözik le. Egyetlen, buszra várós délutánból is képes messze vivő asszociációkkal felkavarni az olvasó lelki békéjét. Áll a szülő az iskolai folyosón gyermekére várva, és jellegzetes párbeszédeket hallva mindjárt megvan a történet: „Te (…) ahogy öregszik az ember, inni egyre nehezebb. (…) Ahogy megy a Piac utcán fényes nappal, részegen az ember…, te, olyankor mindig szembe jön egy ismerős. És még az a jobb, ha emlékszel, hogy találkoztatok, s nem úgy tudod meg egy hét múlva, hogy lehánytad a Nagytemplomot.” − indul a Szakmai konzultáció. A  Frontális támadás hőse egy apa egy húsvéti jelenetben, és két oldalon követhetjük nyomon, miként próbál balanszban maradni a mellékutca torkolatában, sikertelenül. A humor itt szomorú tragikomédiává alakul. „A fater négykézláb. A gyerek lehajtja fejét. (…) A balláb felhúzódik, érinti a térd a mellet; betámaszt, s mint egy profi sprinter, lendületet vesz.” Mi most nem megyünk itt el a végkifejletig, legyen elég a címként is kölcsön vett, befejező mondat: „A gyerek a tojásban s a vérben apró rángásokkal sírni kezd.”

Persze, mit várjunk egy olyan szerzőtől, aki maga is több órás küzdelem árán képes a reggeleit abszolválni, és nem csupán gerincbántalmai miatt. Akinek a felkelés, az útnak indulás valóságos kaland, emberpróbáló küzdelem. Akinek a depresszió, a péntekenkénti magányos lazulás jut a szaunában, aki meg-megújuló nekifutásokkal küzd az absztinenciáért (milyen ismerős), akiben túl nagy a lélek, miként azt az Ahogy ember nem tud című írás bevezető soraiból – magunkra ismerve – megtudhatjuk: „Ha szeretett, úgy szeretett, mint az állat – ezen a téren nem ismert kíméletet −, a gajra futott kapcsolatba ennélfogva több ízben is majdnem belehalt. De éppígy járt az a némber is, akit eltalált a pattanásig feszült húrból kilőtt vessző (…), nem meglepő, ha a hőn szeretett illetőben előbb-utóbb feltámadtak a levegő után kapkodó menekülési ösztönök.”

A másik Madárné című ciklus darabjai már a stuttgarti igazgatói állás körüli megpróbáltatásokat tárják elénk, majd újra az „Otthon, édes otthon”, Keresztury leleményes szóhasználatával élve a tájhaza kerül előtérbe. E ciklusból magasan kiemelkedik az Elhagyták a szavak című írás, több okból is. Itt nem a szerző (dolgozó, megfigyelő, paraszt) önmagára és a világra reflektáló egyes szám első személyben megfogalmazott gondolatait olvassuk, hanem egy – jelen esetben munkaügyi központos bürokrata – monológját. De játszódhatna a jelenet bármely más mai hivatalban, ahol az állam kiselejtezésre váró polgárával a hatalmat játszó szolgáltató személy úrhatnámkodik. Nem véletlenül olvasta fel ezt az írását utolsóként a szerző debreceni felolvasásán. „Nem megmondtam magának, hogy táguljon má’, nincsen máma ügyfélfogadás?!”, kezdődik az írás, amelyben jellemző módon – remek szerzői megoldás! – az ügyintéző még véletlenül sem találja el az ügyfél nevét; Dobokai bácsi, Dorozsmai bácsi, Dobrai bácsi és a többi ötlik fel a levegővétel nélküli monológból. „Gyűrögetik itt nekem a sorszámot naphosszat – már amelyik el tudja olvasni, a két diplomájával, hogy van-e neki aznap ügyfélfogadás… Aztán este, amikor bezárunk, behúzódnak egy bokorba, kapualjba holnapig.” Keresztury ebben a szövegben úgy ötvözte a humort a tragédiával, hogy a sötét tónusok dominálnak inkább, elhagyva ezúttal az önironikus hangvételt.

Jólesik olvasni ezt a könyvet. Olvastatja magát, mondhatni, letenni sem nagyon lehet, és ha valamelyik írást már korábbról ismerhette az olvasó, az újratalálkozás akkor is izgalmas élményt nyújt. Annyit tanácsként: nyilvános helyen forgatni nem tanácsos, ha nem akarjuk magunkat kitenni furcsa pillantásoknak: nem biztos, hogy a környezetünkben lévők velünk együtt sírnak vagy nevetnek majd.

Viszont sajnálatos tény, hogy míg a bigott Diósgyőr-drukker hírében álló szerző szülővárosában felolvasott, csapata épp azokban a percekben szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 4:0-ás vereséget a Bp. Honvédtól…

Keresztury Tibor: A készlet erejéig, Magvető, Budapest, 2012.

Nyirán Ferenc

szerző: Nyirán Ferenc
honlap e-mail
Nyirán Ferenc 1951-ben született Debrecenben. Apróságok kicsiny tárháza című verseskötete a 2016-os Könyvfesztiválra jelent meg a Műút-könyvek sorozatban.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum