KULTer.hu - „Alázattal gondolok a betűre”
36603
post-template-default,single,single-post,postid-36603,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Alázattal gondolok a betűre”

Interjú Tóth Dénes szerkesztő-újságíróval

A debreceni Tóth Dénes 2011-ben (a Debrecen hetilap megszűnésekor) látta elérkezettnek az időt, hogy befejezze addigi, szerteágazó újságírói pályafutását. A főleg kulturális területen „szerző-mozgó” zsurnaliszta közel negyvenéves munkásságára, a szakma mindennapjaira a közelmúltban megjelent, Egy ódondász vélekedései című kötetében emlékezik vissza. A szerzővel ennek apropóján egy sakkverseny végén sikerült beszélgetnünk.

KULTer.hu: Régóta sakkozik?

Negyven év megszakítás után három esztendeje – amikor nyugdíjas lettem – kezdtem újra játszani, s ekkor vásároltam meg életem első kerékpárját is. Így sportolok, vagy legalábbis elhitetem magammal, hogy sportos életmódot folytatok. Biciklivel megyek el a sakkversenyre.

 

KULTer.hu: Mivel foglalkozik egy nyugdíjas újságíró? Gondolom, a két korábbi szerelem, a színház és a sport továbbra is érdekli.

A sport mellett a színházat sem lehet feledni, de most már azért redukálom a színházlátogatást két kedvenc műfajomra, a táncra és az operára. Prózai előadást nem nézek annyit, mint aktív színikritikusként. Az elmúlt két esztendőben öt kis kötetet állítottam össze, ezzel foglalkozom jelenleg is, illetve óráim vannak a debreceni hittudományi egyetem kommunikáció szakán.

KULTer.hu: Beszéljünk egy kicsit az említett kötetekről, melynek nemrégiben megjelent, újságírásról szóló része már a negyedik „fejezet”. Milyen apropóból indította útjára a hétrészesre tervezett Tóth Dénes Árpád-füzeteket?

Szomorú apropója volt mindennek: 2011 februárjában megszűnt utolsó lapom, a Debrecen – ennél az újságnál dolgoztam a leghosszabb időn át egyhuzamban. Ez gyakorlatilag az újságírói pályafutásom végét jelentette, mert a cívisvárosban a nyomtatott sajtónak mára igen beszűkültek a lehetőségei. Magyarán: nincsenek lapok.

KULTer.hu: Mi az a hét témakör, amelyet körbe akar járni a füzetekkel?

Az első téma a kedvencem volt, a táncról való írásaimat gyűjtöttem össze (Beszélő gesztusok). Ezek nem a napi- vagy hetilapos cikkeim, hanem tanulmányok, esszék. Mivel a táncról mindig szerettem írni – táncolni a legjobb, de még írni is jó róla –, így kézenfekvőnek tűnt, hogy erről szóljon majd az első kötetem.

A második egy régi adósságom: Palasovszky Ödönről írtam egy kismonográfiát (Az avantgárd hercege), de nem mint költőről, hanem mint az első avantgárd színház megteremtőjéről. Ez volt egyébként a szakdolgozati témám a színművészeti főiskolán (ezért mondom, hogy régi adósságot törlesztettem), ezt bővítettem ki, mert végre ráértem.

A harmadik a Csokonai Színházról írott könyvem (Színházi szisztémák): az elmúlt tizenegy-tizenkét évben színikritikusként (is) tevékenykedtem, de ebben sem a hetilapos cikkeket adtam közre, hanem a folyóiratokban megjelent tanulmányokat rendeztem össze.

A most megjelent kötetben (Egy ódondász vélekedései) az elmúlt huszonöt-harminc év debreceni nyomtatott sajtójának helyzetét próbáltam meg átlátni és láttatni.

A már szintén elkészült, de még kiadás előtt álló ötödik füzet amatőr és alternatív produkciókról szól (Érzéki színház). Hajdanán Unió Mozgásszín néven magam is vezettem egy alternatív mozgásművészeti csoportot, erről is megemlékezem, de más kísérletekről is említést teszek.

A hatodikhoz most fogok majd hozzá januárban: édesapám zeneszerző és zeneesztéta volt, s anno könyvtár szakosként a műveiről írtam bibliográfiát. Most megpróbálok róla és a családunkról egy kismonográfiát összeállítani.

„A hetedik te magad légy” – ahogy József Attila mondja –, tehát az utolsó kötet rólam fog szólni, de még fogalmam sincs, hogy mit írok magamról. Az lesz a legnehezebb.

KULTer.hu: Hogyan sikerült kiadót találni a művekhez?

Pesten sikerült, a Révai egy digitális kiadó, gyorsan dolgoznak, s bármikor kérhetek utánnyomást. Viszont a digitális technika miatt – mivel a papír nem találkozik semmilyen kémiai anyaggal – nincs illata a könyvnek!

Persze manapság az, hogy kiadót talál az ember, még semmit nem jelent, egy-egy kötethez pénzt kell „találni”. Két pályázatom sikerült – bár ötször kellett megpróbálnom, mire eggyel nyertem is. A Színházi szisztémák esetében a debreceni önkormányzat kulturális alapja, az Egy ódondász vélekedéseihez pedig a Debreceni Akadémiai Bizottság nem hivatásos kutatók számára kiírt pályázata segítségével tudtam támogatást szerezni.

KULTer.hu: Mit akart kifejezni ezen legfrissebb füzet (Egy ódondász vélekedései) címével?

Magamat is ódonnak érzem, de igazából az újdondászra rímel mindez. Újdondásznak hívták valaha nyelvújítóink az újságírót – bár ez a kifejezés aztán nem terjedt el igazán –, ódondásznak pedig a régiségkereskedőket, antikváriusokat próbálták elnevezni, de ez sem terjedt el.

KULTer.hu: „Mondj életet!”/„Szavaiddal teremts életet!” – mit jelentenek az Ön számára ezek a jelmondattá vált idézetek?

Újságírói pályámon mindvégig ez vezérelt. „Kibi balati!” – Hamvas Béla fedezte fel egy babiloni templom főkapuján, és őt továbbgondolva vagy őt ideidézve azt tartottam mindig legfontosabbnak a munkámban, hogy „életesek”, tehát olvashatóak legyenek az írások. Legyen érezhető, hogy ember ír embernek, emberekről. Végtelenül szomorú vagyok, hogy manapság információk halmazából állnak az újságok. Kevés az „életes” anyag: a riport, a valódi interjú, portré, eltűnt a tárca. Az életről kellene szólni, nem a politikáról, nem a gazdaságról, nem adatokról… Meg kéne érteni a világot, amely körülvesz bennünket – ebben segíthet a sajtó.

KULTer.hu: A rendszerváltás előtt és után is módjában állt újságírással, lapszerkesztéssel foglalkozni. Miben látja a két korszak hasonlóságait, különbözőségeit?

A helyzet abban sajnos hasonló maradt, hogy ugyan most már cenzúra nincsen, ám a politika (kevésbé direkt módon, de) éppen olyan erős befolyással van a lapokra, mint régen. Akkoriban alig akadtak újságok, amelyek mögött nem az állampárt állt. Ma szerencsére ez már nem így van, de szerkesztőként tapasztaltam, hogy továbbra is túl közel van a sajtó a politikához. Nem a hatalmat kellene kiszolgálni, hanem az olvasókat szolgálni. A másik igen deformáló hatás a lapok működésére a gazdasági befolyásoltság. Tudomást sem szeretek róla venni, de szembe kell nézni azzal, hogy a hirdetések mennyisége s az eladhatóság fontos szerepet játszik a lapok kiadásában. Mikor először meghallottam azt a kifejezést, hogy „az újság mint termék”, beleborzongtam. Sajnos így is kezelik a lapok zömét. Ha magamhoz közelebbi példát kellene mondanom, ez még a kulturális újságírás esetében is fennáll, hiszen azokról a rendezvényekről adnak több hírt, amelyeket jobban szponzorálnak.

A különbség pedig az, hogy cenzúra nincs, minden szerkesztőség maga dönthet arról, hogy mit közöl, s mit nem. De különbség még az is, hogy drasztikusan lecsökkentek a példányszámok. A nem bulvár és ingyenes lapok közül jelenleg a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei újság a legolvasottabb, mindössze hatvannyolcezer példánnyal. Annak idején százezres példányszámokról beszélhettünk a közéleti napilapok esetében is. Egyre kevesebb nyomtatott sajtótermék tud fennmaradni a piacon, s jóval kevesebb emberhez jutnak el.

KULTer.hu: Jobb volt-e egyik korszak a másiknál?

Természetesen jobb szabadon írni, akkoriban lapot sem alapíthattál, de azért az említett két ellenerő továbbra is működik. Egy dolog viszont jobb volt régen: az újságírók élete. Sokkal több idejük maradt egy-egy írásra, több alkalmuk adódott találkozni élő emberekkel, életeseményekkel. Sajnálom a maiakat, akik egy szobában ülnek, nézik a képernyőt, és a munkaidejük jelentős idejét azzal töltik, hogy vagy telefonálnak, vagy az internet útján próbálnak információkat szerezni. Persze az élet sem volt ilyen tempójú, mint ma, korábban alkalmunk nyílt arra, hogy hosszasan beszélgessünk a szakmánkról. Lehet, hogy volna még erre igény, de idő nincs.

KULTer.hu: Több debreceni lapnál (Hajdú-bihari Napló, Egyetemi Élet, Úton, Piacz, a Debrecen hetilap) is megfordult pályája során. Mely időszak(ok)ra emlékszik vissza a legszívesebben, s mely(ek)re a legkevésbé?

Az utóbbi az egyszerűbb. Egyszer dolgoztam főszerkesztőként, a Piacz című kereskedelmi lapnál – ez volt a szakmai mélypont: tervezés közben hirdetéseket kellett tologatnom ide-oda az újságoldalakon.

Nagyon szerettem a mesterségemet, így minden időszakból vannak szép emlékeim. Gimnazista koromban döntöttem el, hogy újságíró szeretnék lenni, miután ez sikerült, nagyon sok boldog évet töltöttem a pályán. Kimagasló talán az Egyetemi Élet szerkesztése 1983 és 1986 között – a pártsajtóból kilépve szabadabb közegben dolgozhattam, és remek társaság alakult ki a lap körül. Szívesen emlékszem a Hajdú-bihari Napló Vasárnap című hétvégi mellékletére is, a Debrecen hetilapot pedig kétszer is szerkeszthettem, a másodikra emlékszem talán szívesebben. Ennek az volt a legnagyobb esélye, hogy kilencvenezer példányban juthatott el az emberekhez (ingyenesen). Persze ez hatalmas kiadást jelentett az önkormányzatnak, lehetetlen lett volna, hogy nyereségessé váljon, ezért aztán tizenegy és fél esztendő után a gazdasági érdekek felülkerekedtek, s megszüntették az újságot. De biztos vagyok benne – az én pályám alatt kétszer is megtörtént –, hogy lesz még újságja a városnak, hiszen mindig a település mint organizmus hozza létre ezeket.

KULTer.hu: Részben ezt már érintettük, de milyennek látja az újságírás helyzetét szakmai és olvasói szemmel napjainkban?

Szomorú vagyok, mert az újságírás területére az alacsony követelmények miatt sajnos olyanok is bekerültek, akik nem odavalók. Az elvárások nem olyanok, hogy a szakmához feltétlenül jó íráskészség vagy önálló gondolatok szükségeltetnének. Arról már beszéltünk, hogy kevés időt töltenek az emberek olvasással, de szerintem a hetilapos és regionális újságírásra szükség lesz ezután is, hiszen az emberek kíváncsiak a saját környezetükre, szeretik tudni, mi történik ott. A rádiók esetében sem a legjobb ötlet, hogy megszüntetik a regionális stúdiókat, mivel ezzel eltűnnek a helyi hangszínek – én például szeretem hallani, ha bihari tájszólással vagy böszörményi akcentussal beszél valaki. Ez hozzátartozik a vidék Magyarországához.

Olvasóként már csak folyóiratokat forgatok. A legnagyobb prosperitása a női magazinoknak, bulvárlapoknak van, de ezek engem nem érdekelnek.

KULTer.hu: A debreceni újságírásról mi a véleménye?

Sajnálom azokat, akik ma dolgoznak-dolgoznának a sajtóban, mivel szerények a lehetőségeik: kevés médium van, s az ellátandó feladatok sem mindig vonzóak. Kicsit elgépiesedett ez a mesterség, információs szinkrontolmácsi munkának tűnik az újságírás.

KULTer.hu: Régebben presztízs volt, ha valaki újságíróként dolgozott. Manapság van-e még súlya az újságíró szavának?

Bizonyos területeken talán igen. De ha ma lennék gimnazista, nem biztos, hogy ezt a pályát választanám. Már nem olyan vonzó sem az elvégzendő munka, sem az anyagiak oldalát tekintve, és nem is becsülik úgy a zsurnalisztákat, mint régebben. Persze a presztízsvesztésben mi is közrejátszottunk a tévedéseinkkel, a szakmai hibákkal, a felületességgel.

KULTer.hu: Tanárként is próbálja terelgetni a jövő újságíró nemzedékét. Milyenek a tapasztalatai e téren?

Éppen húsz éve kezdtük el a kommunikáció szakot a tanítóképző főiskolán. Azóta próbálom a jövő újságíróit helyzetbe hozni. Gyakorlatban próbálom fölfedni, hogy a fiataloknak milyen esélyeik vannak, a tehetségesebbeket igyekszem lapokhoz irányítani, elindítani őket. Eddig közel hatvanan kerültek a pályára, ami húsz év alatt nem tűnik soknak, de azért egy új generáció felállt itt Debrecenben.

KULTer.hu: Milyen érzés úgy ismereteket átadni a fiataloknak, hogy közben tudja: nagy valószínűség szerint a mindennapi gyakorlatban vajmi kevés esélyük lesz a hagyományos újságírói műfajokban alkotni?

Ez a dilemma néhány éve borzasztóan zavar. „Papolunk” a klasszikus magyar újságírásról, de már példákat is alig tudunk mutatni. Bizony, kételyeim vannak… Még nem adtam fel, de gondoltam rá, főleg amikor olyan műfajok tűnnek el, amelyek azelőtt a „vezérlő csillagai” voltak egy-egy lapnak – például a publicisztika, a riport, a portré, de még a glossza is! Egyelőre azon vagyunk a tanárokkal, hogy megpróbáljuk (lassan már sajtótörténeti kuriózumként) bemutatni és gyakoroltatni a műfajokat, de figyelünk a jelen elvárásaira is. Magam emellett laptördelésről és kiadványszerkesztésről is adok órákat, ezekre a technikákra még biztosan szükség lesz – viszont kevés hallgatót érdekelnek.

Persze az is nehézséget jelent, hogy egyre kevesebb szerkesztőségben gyakorolhatnak a hallgatók. Bár a főiskolának (vagyis immár hittudományi egyetemnek) megvannak a maga műhelyei (rádió, televízió, internetes médiaportál és nyomtatott lap), de egyre fogynak a helyi médiumok.

KULTer.hu: Ön szerint mivel motiválhatóak még a kezdő újságírók?

Aki szeret írni, azt nem kell motiválni. De sajnos nem sokan szeretnek írni, sőt egyre kevesebben. Azt a néhány tehetséges embert – minden csoportban akad kettő-három – talán csak ösztökélni kell bizonyos műfajok felé, a többieket meg nem is lehetne mivel lelkesíteni. Nagyon vonzó maga a szak, „a média világa”, de írni nem olyan vonzó, mint régen.

KULTer.hu: Könyve legvégén a betűhöz, a szavakhoz való korábbi viszonyát mutatja be. Manapság is ugyanígy érez ezzel kapcsolatban?

Ugyanígy, a legnagyobb alázattal gondolok a betűre, hiszen végigkísérte az életemet. Olvasni továbbra is van mit, az írást pedig nem lehet abbahagyni. Akinek úgy telt el az élete, hogy harmincnyolc évig írt, nem tudja könnyen befejezni mindezt.

(Tóth Dénes Árpád füzetei korlátozott példányszámban beszerezhetők a szerzőtől, akinek az elérhetőségéről a KULTer.hu szerkesztőségétől lehet érdeklődni.)

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum