KULTer.hu - Megszakadt a lánc
37239
post-template-default,single,single-post,postid-37239,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Megszakadt a lánc

Beszélgetés Szántó T. Gáborral

A szabadulás íze és az Édeshármas című könyvei kapcsán beszélgetett nyelvről, hagyományról, megszakított és megtalált folytonosságról, az egymás mellett létező különböző traumák feldolgozásáról Payer Imre költő Szántó T. Gábor íróval, a Szombat főszerkesztőjével a Klauzál13-ban megrendezett irodalmi esten.

Payer Imre a személyes ismeretség kezdetének felemlegetése után rögtön a beszélgetés egyik alaptémájára tért rá. Úgy fogalmazott, hogy az emberi életre jellemzőek a bizonytalanság pillanatai, s e bizonytalanság leküzdésének egyik módja a hagyományon keresztül adódik, ami persze önmagában szintén kétes kimenetelű. Szántó T. Gábor könyveiben is ezzel találkozott, így aztán adódott az első kérdés, hogy a szerzőnek nyugvópontra jutott-e már az önazonossága.

Ezt senki nem mondhatja el magáról, legalább is Szántó T. szerint, különösen egy író nem. Az identitás amúgy is egy érdekes dolog, az emberben többféle identitás van jelen egyszerre, ezek arányai változnak, akár aszerint is, hogy milyen szituációban van valaki, vagy éppen kivel beszél.

A szabadulás íze verseskötetről szólva Payer azzal indított, hogy a könyv olvasása során keserű tanulságokra talált. Másrészt érdekesnek tartotta a paradoxont, hogy a temető ebben a kötetben egy élő, eleven hely. Az első felvetésre Szántó T. Gábor úgy reagált, hogy a modern embernek fogyaszthatóvá kell tenni a hagyományt önmaga számára is. Amit készen kapott, azon is dolgoznia kell. A temető pedig a megtalált folytonosság jelképe számára, a hely, ahol először találkozott a családtörténettel. Amikor gyermekként a héber feliratokat látta, nem ismerve a nyelvet, egy mitikus, mitologikus világ tárult fel előtte, ami egyszerre távoli, de közben hazatalálás, az idegenségben megtalált azonosság is.

Hagyomány, nyelv, emlékezés más formában került szóba az Édeshármas című regény kapcsán, több szó esett például a rendezvény címében szereplő kérdésről is: mikor ér véget a múlt. Payer Imre többek között azokra a regénybeli utalásokra hívta fel a figyelmet, amelyek a hagyományhoz való másfajta viszonyulásról szólnak. Másmilyen Amerikában és másmilyen Berlinben. Vagy akár vidéken és Budapesten. A szerző a nyelvhez való viszonya kapcsán úgy fogalmazott, nem misztifikálná túl, számára az a fontos, hogy amiről ír, kihez tud szólni, van-e annak közege, megvan-e a szükséges befogadókészség hozzá. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy innen úgy tűnik, mintha más nyelven, más közegben könnyebb lenne ezzel a témával a szélesebb nyilvánossághoz eljutni.

Beszélt még arról is, hogy a regény fiatal szereplője és mestere egyaránt két világ határán mozog, csak míg a fiatal mindkettőben idegen, addig a mester mindkettőben otthon van. Meddig tart tehát a múlt? Szántó T. Gábor beszélt arról is, hogy az emlékezésben a huszadik század során megszakadt a lánc. Ráadásul ez nem csupán a zsidókra, hanem az egész magyar társadalomra érvényes jelenség, sőt közép-európai probléma, hiszen a század közepén felszámolódott többek között a paraszti kultúra és a vidéki polgári életmód is. Mégsem ért véget a múlt, mindig velünk van. Például a regényben is együtt állnak az idők, bár ez persze köthető a zsidó emlékezéskultúra ismétlés-jellegéhez is.

Jan Assmann elméletét megidézve Szántó T. arról is szólt, hogy érzi a változást az emlékezés módjában, jelenleg nagyon erőteljes küzdelem zajlik a szellemi életben. Most van az, amikor a kommunikatív emlékezet kulturális emlékezetté válik. Most kezdődik Magyarországon és Közép-Európában ez a folyamat, nem csak a vészkorszak, de a kommunista diktatúra emlékezete kapcsán is. Érdekes folyamat, kemény csata, nem lehet tudni, mi lesz a végkifejlete, az emlékezet vagy a felejtés győz-e. Ő maga egyébként se nem optimista, se nem pesszimista e tekintetben.

Szóba került még, hogy Szántó T. Gábor szerint nincsen olyan, hogy „a történelem”. Inkább a mikrotörténeteket, a mikrohistóriát tartja fontosnak. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy a történetileg hiteles és esztétikailag érvényes irodalomnak is szerepe van abban, hogy empátiát keltsen a társadalommal. Magyarország társadalma több történelmet élt át az elmúlt évszázadban, a különböző csoportok között nincs empátia, és ez nemcsak a vészkorszak áldozataival szemben érezhető, hanem fordítva is, olykor a túlélők részéről is tapasztal empátiahiányt a kommunista diktatúra áldozataival szemben. Szántó T. ennek a többféle traumának az együttesét igyekszik írásaiban megjeleníteni. Nincs olyan, hogy nagyobb vagy kisebb szenvedéstörténet. Nem méricskélni kell. A múlt is akkor érhet véget, akkor nem lóg majd bele a mindennapjainkba, ha tényleg kialakul az empátia a társadalom különböző rétegei, csoportjai között.

Bár nem kívánt sokat elárulni új regényéről, annyit megemlített, hogy ha nem is olyan közvetlenül, mint az Édeshármasban, de ebben is megjelenik majd a huszadik századi traumák többfélesége. Szántó T. Gábor az est során mindkét említett kötetéből felolvasott egy kis ízelítőt, zárásként pedig  A fal című elbeszélést hallgathatta meg a közönség.

Klauzál13-est: A szabadulás ízétől az Édeshármasig – avagy mikor ér véget a múlt?,  Klauzál13 Könyvesbolt és Galéria, Budapest, 2013. január 17.

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.