KULTer.hu - „Szakmányban lektoráltunk”
37163
post-template-default,single,single-post,postid-37163,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Szakmányban lektoráltunk”

Beszélgetés a Kádár-korszak könyvkiadásáról

Remekművek szamizdatban címmel tervez négyrészes beszélgetés-sorozatot az Országos Idegennyelvű Könyvtár. Első alkalommal a Kádár-rendszer könyvkiadásának jellegzetességeiről hallhattak történeteket az érdeklődők.

 

Kedves, bájos anekdotázós, már-már nosztalgiázós estre sikeredett a rendezvénysorozat első része, amikor is Virág Bognár Ágota, az OIK könyvtárosa faggatta Bart István műfordítót és Takács Ferencet, az ELTE Anglisztikai Tanszékének docensét arról, hogyan is zajlott a Kádár-korban a világirodalmi alkotások magyarra fordítása és kiadása. Abban a korban, amely – mint Takács Ferenc is hangsúlyozta – paradox módon aranykora volt a műfordításnak, hiszen elég csak a Bibliotheca Classica sorozatra gondolni, és amely aranykorhoz hasonló időszak, akár a szellemi energiát, akár a fordítókat vagy az ebbe fektetett pénzt tekintve nem fog az elkövetkezendő ötven évben újra bekövetkezni.

Virág Bognár Ágota fontosnak tartotta tudatosítani többször is, hogy a magyar nyelvű szépirodalom és a fordítások kiadásának különböző volt a mechanizmusa. Ahogyan Takács is megjegyezte, ritka volt, hogy valaki önszorgalomból fordított le egy könyvet (ilyen volt például Orwell 1984 című regénye), a fordításnak ugyanis megvolt a maga bejáratott folyamata. Bart István pedig a beszélgetés egy másik pontján úgy fogalmazta meg a különbségeket, hogy míg a hazai alkotások kapcsán nem egyszer a személyi kapcsolatok bonyolult és kényes rendszere is közrejátszott, addig az ideológiai irányelvek vegytisztán jelentkeztek a külföldi könyvek esetében.

Persze az est során elhangzott történetekből kiderült, hogy annyira mégsem volt vegytiszta és gépiesen működő a rendszer. Például már az első szűrő, a kedvező lektori jelentések esetében is lehetett a „húzd meg-ereszd meg” játékot játszani, mondta Takács Ferenc, és arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a kultúrpolitika dolgozta meg a kultúrát, hanem a folyamat fordítva is igaz volt. Sokat számított például a lektor személye. Takács szavaiból az derült ki, ő azok közé a lektorok közé tartozott, akit szívesen kértek fel erre a munkára egy-egy lefordításra szánt könyvhöz. Rengeteg olyan könyvet is elolvasott, amelyek nem voltak arra méltók, de pozitív jelentésével hozzájárulhatott néhány fontos és kiváló mű lefordításához, eközben pedig az ő ismeretei is bővültek az angol nyelvű irodalom aktuális helyzetéről.

A szűrőn aztán átcsusszanhattak olyan könyvek is, mint például Vladimir Nabokov Lolitája, pedig az egyik fontos tabu ebben a korszakban a szexualitás (és az obszcenitás) volt. Mindez persze az olvasóközönség teljes egyetértésével, ahogy Bart István közbevetette.

A másik tabutémává nyilvánvalóan a politika vált. A Szovjetunió szent és sérthetetlen volt, a magyar-szovjet viszonyt sem lehetett firtatni. Sőt, bár az enyhülés éveiben járunk, még Sztálin személyét sem. „Nem tudott olyan halott lenni”, hogy ne legyen tabutéma, mondta Bart. Persze más helyzet állt elő, amikor orosz szerző írt negatívat, például Alexander Szolzsenyicin remekműve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja esetén. Ha engedélyezték is a fordítást, a fordító attól még belefuthatott úgymond problémás részekbe, ilyenkor gyakorta választották azt a megoldást, hogy ezeket a részleteket kihagyták a fordításból, ahogyan az Günter Grass Bádogdob című regénye esetében is történt.

A korszak abszurditására mutattak rá az olyan események is, mint amikor a tabuként kezelt Franz Kafkát (mivel egy baráti országban, nevesül az NDK-ban tiltott szerző volt) egy konferenciát követően mégis kiadták. Vagy azok az események, amikor a már kész fordítást nem engedték végül megjelenni, ahogyan az a Majakovszkij levelei Lili Brikhez című kötet esetében történt. A kiadó vezetőjét ugyanis (feltehetőleg) figyelmeztették, hogy a Szovjetunióban megjelent egy cikk, miszerint az írók magánéletét az irodalomtörténetbe beemelni burzsoá szokás, így aztán a könyv nem is jelent meg akkor, csak jó tíz évvel később.

Arra is akadt példa, hogy a boltból hívták vissza a már forgalomba került könyvet, ez volt Milan Kundera Tréfa című regényének sorsa. 1968-ban a prágai tavasz hatására nagy lelkesedéssel álltak neki a fordításnak, ám mire a könyv a boltokba került, megváltozott a politikai helyzet, vissza kellett hívni a kiszállított példányokat. Mivel nem volt jellemző a korszakra a könyvek bezúzása, a könyvek egy raktárban porosodhattak addig, míg újra (pontosabban végre) forgalmazhatónak nem ítélték őket.

A beszélgető felek, egy groteszk korszak tanúi, valószínűleg éjszakába nyúlóan képesek lettek volna anekdotázni életük szemmel láthatóan fontos szakaszáról, ám mint mindennek, ennek az estnek is vége kellett érnie egyszer. Aki viszont szívesen hallana további érdekességeket a témában Bart Istvántól és Takács Ferenctől, annak ajánlott a sorozat legközelebbi eseményére ellátogatni az Országos Idegennyelvű Könyvtárba, amikor ugyancsak ők lesznek a vendégek, és kiemelten Orwell 1984 című regényéről lesz szó. A továbbiakban szerepel még a programban Mihail Bulgakov Kutyaszív és Orwell Hódolat Katalóniának című alkotása és ezek magyar fordításának története is.

Remekművek szamizdatban – A Kádár-korszak könyvkiadása, Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest, 2013. január 15. 

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.