KULTer.hu - A sorozat gyilkosai
36851
post-template-default,single,single-post,postid-36851,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A sorozat gyilkosai

Dexter – 7. évad

Szinte száz százalékig biztosra vehető, hogy a kétezres évek egyik legmerészebb alapötletét (Jeff Lindsay Darkly Dreaming Dexter című regényéből kölcsönözve) talán legbátrabban megvalósító tévésorozat, jelenkori televíziózásunk egyik megkerülhetetlen, ikonikus sagája, a Dexter a 2013-ban bemutatásra kerülő nyolcadik évaddal zárul…

A 2012-es hetedik évad tehát (sokszor puffogtatott tévés klisével élve) „a vég kezdeteként” indult és – legalábbis elvben – az óriási elvárásokkal szembenéző nagy finálé célegyenesére való ráfordulással kellett volna, hogy záruljon. Hogy miért a feltételes mód? Innentől spoilerekkel folytatva mondom is.

Azzal kezdem, amivel ilyenkor illik, nevezetesen, hogy aki nem teljesen naprakész, itt álljon meg az olvasásban, le ne lőjem (stílszerűen, mondanám, de már ez is lelövés) a poént.

Amikor kicsit több mint egy évvel ezelőtt, karácsony közeledtével Debra Morgan (Jennifer Carpenter) kivételesen szerelemvallási indíttatással indult templomba, hogy aztán (mostoha)bátyját (Michael C. Hall) épp egy kiadós gyilkolászás közben zavarja meg, joggal hihettük – igazunk is volt –, hogy megkezdődött a Dexter végjátéka. Nem pazarolnám most itt arra az értékes karakterszámot, hogy mi mindent jelent a sorozat a modern amerikai (sőt világméretű) televízióművészet kulturális struktúrájában, milyen határátlépéseknek voltunk tanúi, az esetek többségében remeklő írói munkával, kimagasló színészi teljesítményekkel, kiváló rendezéssel satöbbi. Ennek itt most nincs helye, mert bárhol elolvasható, és e sorok szerzője van elég önfejű ahhoz, hogy mindezt evidenciának tekintse.


Sokkal inkább arról lesz itt és most szó, hogy miképp szorította sarokba (saját főszereplőjéhez hasonlatosan) magamagát a Dexter íróstábja is – a sok remek jelenetet és jó epizódokat is produkáló, de alapvetően mégis elhibázottnak tekinthető, utolsó előtti, hetedik évaddal.

Menjünk vissza ahhoz a ponthoz, amikor Debra kényes szituációban (ledöfés közben) rányit kedves bátyjára. Ez a momentum szükséges, elkerülhetetlen és már igen régóta húzott, kerülgetett kulcsmomentuma volt az egész szériának (emlékezzünk csak az amúgy meggyőződésem szerint a sorozat legjobbjának számító második évad előreutalására, mikor Dexter épp ezt a jelenetet képzeli el, igaz, teljesen másképp, steak-evés közben és többféle kimenetellel). Ha jól emlékszem, ekkorra már eldöntött és köztudott tény volt, hogy még két szezon van hátra, mint a reklám fogalmaz, „kedvenc sorozatgyilkosunk” kalandjaiból. Ezen információ birtokában (ha egyébként amúgy nem) már sejthettük, hogy Deb végül valahogy nagy nehezen megbékél majd Dexter elsőszámú hobbitevékenységével, hiszen két évadon át tipródni és/vagy üldözni az idősebbik Morgant nem lett volna túl realisztikus és izgalmas a nézők számára. (A választott megoldás talán az egyetlen, amiben valóban ívet – nem is akármilyet – húzott a hetedik évad: Debra szerelme az első részben még undorra, megvetésre és megfogalmazhatatlan, elemi irtózásra vált, hogy az évad befejezésére már tettestársa legyen Dexternek, mi több, bár igazán nem azért mondom, de ártatlan embert gyilkolva éppenséggel maga is megfelelő Dexter-áldozattá avanzsált – mindazonáltal reméljük, legalább ezt a cápát nem ugorják meg a lelkes szerzők.)


Az igazi final countdown onnan számítandó, hogy – ahogy utoljára a harmadik évadban tette – Dexter emlékezetes módon ezúttal is időnek előtte győzi le a gonoszt. A cirka tíz részen át mindenkit rettegésben tartó „Skinner” kollégát akkor piff-paff, néhány ütéssel elintézte, majd zavartan az órájára pillantott – de hát még csak az utolsó előtti epizód elején járunk –, „fuck”, moroghatta maga elé feszülten. Nos, ehhez hasonlóan a hetedik szezonban ismét elfogyott az egy évadra szánt matéria. Míg a harmadik évad végén a „vajh el fog-e késni Dexter saját esküvőjéről, ha nem gyilkol elég gyorsan?” kérdésnek kellett (volna) a karfához szegezni az inkább magukban kuncogó nézőket, a hetedik más megoldást talált. Mivel Dexter és a barátságos, szentimentális (!), lojális (!!) és (amolyan lovagi tekintetben) makulátlanul becsületes (!!!) homoszexuális maffiavezér (Ray Stevenson) kisebb intermezzója utóbbi halálával sajnálatosan idejekorán (9/12 epizód!) véget ért, mit volt mit tenni, neki kellett kezdeni a nagyszabású endgame-nek.

Így Maria Laguerta (Lauren Vélez), aki egy ideje már szaglászott a Bayharbor Butcher-ügyben, hirtelen szagot fogott hősünkkel kapcsolatban is. Itt jön tehát a nagy kérdés: jó húzás volt-e, ami az évad végén történt? Szerintem több szempontból sem. Egyrészt nagy dramaturgiai bakinak tartom, hogy miután Laguerta a megbilincselt Dextert végigvezette a Miami Metro folyosóján, immáron sem Dexter letartóztatása (egyik lehetséges befejezés), sem a nagyszabású lelepleződés („de hiszen mindez itt zajlott a szemünk előtt, ah!”-jelleggel) nem ismételhető meg túl invenciózusan, hiszen legfeljebb magán a tényen lepődhet csak meg Dex pár kollégája (ha egyáltalán kiderül hősünk titkolt szabadidős tevékenysége, és én úgy sejtem, ki fog), az azonban most már visszavonhatatlanul kimondatott, hogy Dexter is gyanús, hiszen mint potenciális Butcher gyanúba is keveredett.

A kérdés nyilván nem az lesz, hogy a főhős megmenekül vagy meghal-e (csak halkan jegyezném meg, hogy elég frappáns sorozatvég volna, ha Dexter a villamosszékig narrálná tulajdon történetét, majd a halálos ítélet vetne véget narratív szerepének is). Ami érdekes (és a sorozat teljes megítélése szempontjából is sokkal inkább döntő fontosságú lesz), az az, hogy mindez a várható nagy hajsza és a tetszőleges végeredmény milyen hatással lesz a környezetére, Debrástul (ha ő egyáltalán túléli az utolsó évadot is?), vér szerinti és fogadott gyerekestül, munkatársastul, satöbbistül.


Maria Laguerta azonban – nagy sajnálatunkra – halott. Nagy sajnálatunkra, mert így ahhoz, hogy Dexter végre lebukhasson, és megkezdődhessen az első évad óta elhintegetett nagy menekülés, vagy az kell, hogy a szerelmes húg végül elárulja (remélem, nem fog megtörténni, badarság volna a cselekmény ezen szakaszában ilyen karakteridegen húzást behozni, pláne Laguerta lepuffantása után), vagy pedig tetszik vagy sem, megint kelleni fog egy lelkes rendőr, aki Dexter nyomába ered. Azonban hovatovább, már csak a miami rendőrség vécésnénije nem üldözte még szerencsétlen főszereplőnket. Emlékezzünk csak vissza, előbb Doakes (Erik King), majd az ötödik évadban Quinn (Desmond Harrington) száll rá Dexterre (aki aztán teljesen érthetetlen módon huss, el is feledkezik mindarról, ami pár epizóddal korábban még megszállottá tette Morgannel kapcsolatban, s ugyancsak érthetetlen módon még akkor sem kezd újra nyomozni a főhős után, mikor már nem jár annak húgával), végezetül jött Laguerta. Így, hogy már ő sincs a képben, a nyolcadik évad egy bizonyos pontján sajnálatos módon újra végig kell néznünk ugyanazt a sémát (valakinek gyanús lesz valami Dexter körül – nagy pénzbe le merném fogadni, hogyha van egy kis sütnivalója a helyi rendőrségnek, ez a valami Maria Laguerta halála lesz –, jó hosszan mereng, majd követni kezdi Dextert és egyre közelebb jut az igazsághoz). Rendkívül izgalmas Porfirij-Raszkolnyikov sakkmeccset lehetne mindebből írni (főleg, ha nem írták volna ki mindenfajta dramaturgiai ok nélkül Louis Greene-t (Josh Cooke), aki mostanra nagyon is komoly és logikus szerepet játszhatna Dexter bukásában), ha többé-kevésbé kidolgozott változatban nem láttuk volna már ezt a forgatókönyvet háromszor is ezelőtt (lényegében teljesen egyformán lejátszódva).


Meg lehetett volna csinálni persze, hogy Debra egy ponton meggondolja magát vagy legalább lelkiismeretileg meginog a gyakorlatban is, és akkor érthető lenne egy két évadra nyúló, nagyszabású lezárás, ahogy az is elképzelhető lett volna, hogy mondjuk Laguerta most, a hetedik évad záró epizódjában leplezi le minden kétséget kizáróan Dextert és a nyolcadik évad ismét a reptéren nyit (ahogy nagyon ravasz és jópofa csavarral – vélhetően pont erre, a nagy menekülésre nemcsak rájátszva, de előre is utalva – a hetedik is tette). Ehelyett most már csak kizárásos alapon is Angel Batistának (David Zayas) – egy rajongótárs barátom szerint inkább a kényszerű nyugdíjból épp visszatérő Thomas Matthews-nak (Geoff Pierson) – lesz a legtöbb oka gyanakodni, elvégre ahogy Laguerta Doakes iránti szeretete-szerelme nem hagyta beletörődni a megrendezett szcenárióba (miszerint Dexter helyett Doakes volna az „Öbölbéli Mészáros”), úgy most Batistának kéne a szívére hallgatnia. Külön elegáns is lehetne, ahogy a tervezett visszavonulás (étteremnyitás) helyett elcsípné (de legalábbis lebuktatná, ha el nem is fogná) Dextert, épp ő, aki egész végig a legjóhiszeműbben hitt hősünk ártatlanságában.

Mindeközben persze még láb alatt lesz az egész évadban lényegében teljesen feleslegesen botorkáló – és ugyancsak már többször látott sablonokat (Rita, Lila, Lumen) reprodukáló – Hannah McKay (Yvonne Strahovski), akivel ha eddig (méghozzá látványosan) nem tudtak mit kezdeni az írók, a záró szezonban, mikor (jó esetben) kisebb gondjuk is nagyobb lesz a karakter sorsának egyengetésénél, végképp nem tudnak majd, de a mostani évadzáróban Dexter ajtajába helyezett csokor biztosíték arra, hogy sajnos koránt sincs lezárva még ez az ügy sem.

Akárhonnan is nézzük, a hetedik évad keserves rombolásával (mely visszamenőleg is valamelyest relativizálja sok, elsőre még nagyon tetsző megoldás és forgatókönyvbéli csavar önértékét, valamint előre is sok szempontból, ahogy azt eddig bizonygattuk is, megköti az írók kezét) elérte, hogy – ha csak ki nem hagytam valami eddig nem vázolt lehetőséget – Dexter Morgan figurája hét év kemény munkájával immáron csak másodlagosan izgalmas karaktere lesz a sorozatnak. Jelenleg mind lélektani, mind karakterrajzolási szempontból is a húgi, Debra Morgan a főszereplő.

Nincs persze mindezzel baj, csak éppenséggel az ember, miközben persze a körmét lerágva, izgatottan várja hétről hétre (most majd egészen jövő őszig hiába) a friss részeket, melyeket több-kevesebb elégedettséggel fogad aztán, szóval mialatt nagyon jól szórakozik, közben belül sejtheti, vagy egy igazi, rendesen kitalált és megírt hetedik előkészítő-évadra lett volna szükségünk egy méltó nyolcadikhoz, vagy arra, hogy már idén megszülessen a lezárás.


Csak abban bízhatunk, amiben a hetedik évad záró epizódjában – mint említette – Debra is, nevezetesen, hogy Dexter eddig valahogy mindig kivágta magát szorult helyzete(i)ből. Bízzunk benne, hogy – ismét a legjobban sikerült második és negyedik évad szintjét hozva majd – az írók is így tesznek.

Dexter – 7. évad. Rendezők: John Dahl, Steve Shill és mások. Showrunner: Scott Buck. Szereplők: Michael C. Hall, Jennifer Carpenter, Desmond Harrington, C. S. Lee, Lauren Vélez, David Zayas, James Remar, valamint Yvonne Strahovski és Ray Stevenson. Gyártó: Showtime Networks.

Nyerges Gábor Ádám

szerző: Nyerges Gábor Ádám
honlap e-mail
Nyerges Gábor Ádám 1989-ben született Budapesten, költő, író. Az Apokrif főszerkesztője, az art7.hu szerkesztője. Művei jelentek meg többek közt az Élet és Irodalom, az Alföld, a Kalligram, a Beszélő és a 2000 lapjain. Verseskötetei: Helyi érzéstelenítés (2010), Számvetésforgó (2012), Az elfelejtett ünnep (2015), Berendezkedés (2018). Kisregénye: Sziránó (2013).

1 archív hozzászólás