KULTer.hu - Egy negatív hős képe
37169
post-template-default,single,single-post,postid-37169,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy negatív hős képe

Dexter – 1-7. évad

Mennyire lehet jó fej egy vérfetisiszta szociopata sorozatgyilkos? Az itt következő sorokban a Dexter című sorozat karaktereit és viszonyrendszereit vázolom fel röviden, majd a szériában megjelenő kép- és szimbólumhasználat aspektusait, továbbá a főhős karakterének jellemzőit igyekszem értelmezni.

A Dexter című amerikai televíziós sorozat 2006 óta készül a Showtime gondozásában. A széria alapjául Jeff Lindsay Dexter dühödt démonai című műve szolgált, ám oly módon, hogy a fabulát a filmes adaptáció készítői szinte teljesen mellőzték. A történet főszereplője Dexter Morgan (Michael C. Hall) sorozatgyilkos, civil foglalkozását tekintve a Miami Metro Police Department vérelemzője. A sorozat számos morális kérdést vet fel, hiszen a középpontba végső soron egy bűnözőt állít, méghozzá úgy, hogy a kollektív igazságérzet kését is a kezébe adja. Dexter kizárólag olyan emberekkel végez ugyanis, akik elvették egy másik ember életét, ám valahogyan sikerült megmenekülniük az igazságszolgáltatás elől. Az élet múlékonysága és végessége olyan tisztán és természetesen jelenik meg a sorozatban, hogy a befogadóban gyakran abszolút fel sem ébred a morális érzet, teljesen elfogadottá válik, hogy valaki áldozatait szedi a napfényes metropoliszban. Dexter amolyan szelektív hulladékgyűjtő, aki földünket a bűnös emberektől próbálja megtisztítani. Ám hajlamára természetesen nem kizárólag ez az oltalmazó szándék van hatással (bár előfordul olyan eset is), ez csupán része az egyik szabálynak, mely megfékezi. Ilyenformán az etikusság egy olyan pólusa is, mely szerint a bűnös emberek megölése helyénvaló, így – Dexter Morgan sajátosan elferdült világértelmezése szerint – egy élet elvételét nem csak feketén vagy fehéren lehet szemlélni. Eddig hét évad futott le a sorozatból, és bár a tervek szerint a nyolcadik lett volna az utolsó idény, erről még nem érkezett hivatalos információ.

Az egységesen tizenkét részből álló évadokra jellemző, hogy a fabula szezononként egy fő szálra koncentrál. Ez minden idényben logikusan felépített szegmensekre oszlik: az évad első harmadában megjelenik a „főgonosz”, vagy legalábbis az annak ténykedéséről árulkodó nyomok. Ezt követi a nyomozás, a hajsza, végül pedig az igazságszolgáltatás. Az évadok zárása történhet nyugalmi állapottal vagy cliffhangerrel. Emellett természetesen állandó feszültséget hordoz Dexter valódi identitásának eltitkolása, és az ebből adódó feszültségek, problémák leküzdése és kezelése, továbbá az ehhez idomuló magánéleti kérdések.

Karakterek és viszonyrendszerek

A főszereplő tehát Dexter Morgan, mellette pedig két további karakter játszik a sorozatban fontosabb szerepet. Az egyik a főhős nem vér szerinti testvére és munkatársa, Debra Morgan (Jennifer Carpenter), a másik pedig nevelőapja, Harry Morgan (James Remar). A további állandó mellékszereplők szinte mindegyike – a Morganekhez hasonlóan – a Miami Metro Police Department-nél teljesít szolgálatot és/vagy idővel Dexter áldozatává válik.

Dexter és Debra kapcsolata remek példája a jó testvéri viszonynak. A változékony és olykor brutális világban ők a nyugalmi pontot, a stabilitást jelentik egymás számára. Ezért is fontos Dexternek, hogy Debra soha ne tudja meg, milyen egyéb tevékenységeket is űz valójában. A magáról kialakított kép megőrzése a báty számára elsődleges cél. Ezt hat évadon keresztül sikerül is fenntartania, ám a titok felfedésével a testvérek közti bizalmi viszony megtörésének lehetünk szemtanúi.

Dexter nevelőapja Harry Morgan volt, aki annak idején rendőrként dolgozott. Ő állította fel a Harry Kódexet (Codes of Harry), mely lényegében korlátok között tartja Dexter életét. Ez amolyan íratlan szabályok összessége. Nagy része a sokat látott zsaru hivatásából származó ismeretek gyűjteménye, a Kódex ugyanakkor sajátos megnyilvánulása az apai szeretetnek is. Ezekkel az alapgondolatokkal atya és fia a lebukás kockázatát próbálják meg csökkenteni. Dexter számára Harry mindig is a tökéletes apa marad és bár évekkel a halála után is az ő előírásainak rendeli alá magát, esetükben mégsem beszélhetünk függőségi viszonyról. Dexter ugyanis egyre gyakrabban cselekszik egyéni, apjával ellentétes elvek alapján. A sorozatban Harry – afféle háttérben meghúzódó társként – végig jelen van. Kételyeit, kérdéseit, teóriáit – mint sorozatgyilkos gyermekének lüktető lelkiismerete – állandóan kinyilvánítja.

Szférák összekapcsolódása: munka és magánélet

A sorozatban nagyon szoros kapcsolatban van egymással magánélet és munka. Az egyikben fellépő problémák újakat generálnak a másikban, kölcsönösen hatással vannak egymásra. Ezt csak tovább fokozza, hogy a karakterek olyan tipikus figurák, akik „hazaviszik a munkájukat”. Az ebből adódó feszültségek pedig így természetesen kihatnak a magánéletükre. Ezáltal a két szféra összeegyeztetése teljesen lehetetlenné válik, amit a sorozat készítői a magánélet egyre nagyobb szintű kivonásával orvosolnak. Egyedül Dexter és Debra személyes problémái kerülnek a középpontba, sőt mint azt a legutóbbi évadban is láthattuk, ez generálta a fő szál alapproblémáját is.

A hierarchia mint központi kérdés megjelenése

A karakterek között gyakran felmerül a hierarchia kérdése. Ez egyrészt adódik abból, hogy olyan munkahelyen dolgoznak, ahol az alá-fölérendeltségi viszonyrendszer dominál, másrészt pedig a nemek kérdése is meghatározó. Az egyenetlennek tűnő helyzetet a nők felsőbb beosztásba helyezésével ellenpontozza a sorozat. A Metro Police kötelékében a női karakterek töltenek be vezető pozíciókat (Debra: hadnagy; LaGuerta: rendőrkapitány), míg a férfiaknak alacsonyabb, alárendelt poszton kell megfelelniük. A figurák jellemének fontos meghatározója, hogy milyen szinten is állnak ebben a viszonyrendszerben, ez nagyban meghatározza motivációjukat, egymáshoz való viszonyukat is. Ez a pozicionálás feszültségteremtő és frusztráló. A megfelelési vágy, a bizonyítani akarás, ugyanakkor az önfejűség és a dacosság vonzza és taszítja a karaktereket. Hol megértik, hol megkérdőjelezik a másik tetteit, viszonyaik egyenetlenek és hullámzóak.

Párkapcsolatok illúziója

Mint már fentebb említettem, a magánélet és a munka szférája a sorozat narrációja szerint szoros kölcsönhatásban van egymással. Ezen túl viszont érdemes foglalkozni a szerelmi szálak megjelenítésével is. A magánélet és az ezzel járó románcok egyre kisebb teret kapnak a szérián belül, ez pedig nemcsak bizonyos egyénekre, hanem kollektívan minden szereplőre igaz.

Dexter esetében a negyedik évadtól lehetünk szemtanúi egy éles váltásnak. Addig egy relatíve stabil párkapcsolat részese volt, mely a kezdeti ismerkedős szakaszból szépen alakult át komolyabb kötelékké, amit házasság követett és a közös gyermek tetőzött be. Ám Dexternek nincs egyszerű dolga, hisz titkát is őriznie kell, közben pedig nem feledkezhet meg az ideális családfő látszatának fenntartásáról sem. Ez hosszú távon nem működhet, hiszen a sorozat így könnyen a hiteltelenség csapdájába esne, ezért egy logikus, ugyanakkor csavaros megoldással éltek a készítők. Dexter feleségét, Ritát is áldozattá tették. Azóta hősünknek rövidebb-hosszabb viszonyokban volt része, gondoljunk csak Lumennel való kapcsolatára, aki a gyilkolások rituáléjában is részt vett. Legutóbbi partnere pedig Hannah McKay volt, akiben számos kérdés fogalmazódott meg Dexter cselekedeteit és az ezekhez kapcsolódó motivációt illetően.

A párkapcsolatok sikertelensége egyébként minden szereplőre igaz. Összességében azt láthatjuk, hogy nem tudják összeegyeztetni a munkájukkal a társas kapcsolatokat, ha viszont mindkettőben sikeresek, akkor az egyikben záros időn belül elkerülhetetlen bukás következik be, a sorozat által mozgatott karakterek képtelenek tehát az idilli állapot fenntartására, remek példa erre Debra és Quinn kapcsolatának alakulása: Debra munkahelyi ranglétrán való sikeres feljebbjutása a magánélet kudarcával, szakítással járt.

Dexter karaktere

A pszichopata sorozatgyilkosok olyan kegyetlen hóhérok, akik követik áldozataikat és gyakran a legszadistább módokon végeznek velük. Paul Richard Wilson kriminológus szerint Dexter remek példája a pszichopata sorozatgyilkosoknak, hiszen időnként elbűvölő, nyájas, kedves, emellett azonban örömét leli abban, ha rituálisan kivégezheti áldozatait, majd eltehet belőlük emlékbe egy trófeát. Ugyanakkor, ahogy azt már fentebb említettem, Dexter inkább a sorozatgyilkosok Robin Hood-ja, vagy még inkább kannibálja, hiszen gyakran saját fajtájával végez. Egy gyerekkori trauma a feltételezhető oka annak, hogy Dexterben ez a hajlam kialakult. A kis Morgan három éves volt, amikor édesanyját brutálisan megölték egy rakodókonténerben. Itt találták meg három nap után Dextert, aki egész végig vérben ülve várta, hogy valaki érte jöjjön. Ennek a szituációnak az emlékképei az első évad során gyakran flashback formájában villantak fel a nézők előtt. A nem mindennapi megrázkódtatás hagyott valószínűleg Dexterben olyan nyomokat, amiktől a személyisége fentebb ecsetelt irányba fejlődött, továbbá ez okozza alighanem a vérhez való bizarr viszonyát is. Annak látványa vagy csak puszta gondolata is felfokozott lelki állapotot eredményez ugyanis nála. Dexternél ez az állapot együtt jár szexuális izgalommal, kéjvággyal is, hiszen pont egy ilyen rituálé során tette először magáévá Hannah-t. Ugyanakkor előhívja az agressziót, a test és az élet feletti uralkodási vágyat is. A gyilkolások során a rituálé része, hogy áldozataiból vérmintát vesz és azokat két üveglemez közé cseppenti. Ezeket egybegyűjti, rendszerezi és alkalom adtán előveszi, vizsgálgatja. Egyértelműen látszik, hogy Dextert abnormális kötelék fűzi a vérhez, ami nem mentesül a fétis jellegtől, ugyanakkor az erőszak lenyomata.

Mint minden hősnek, Dexternek is szüksége van motivációra céljai megvalósításához. Ez nála mindig ugyanaz: a gyilkolás kényszere. Egy addikció, amit csillapítania kell. Ennek nevet is adott: Dark Passenger (Sötét Útitárs), ami lényegében a mindenkiben lakozó démonokat is takarja, az emberek sötét oldalát, amit vagy tudnak kontrollálni, vagy nem. Ez, mint fentebb említettem, Dexter esetében a gyilkolás utáni vágy, ami mindig az ölés felé hajtja, viszont képes arra, hogy valamilyen szinten kontrollálja, és csak akkor engedjen neki, ha tudja, hogy bűnös emberek életének vet véget. Érdekes feltevés, hogy a Sötét Útitársnak vizuális megfeleltetése lehet akár Harry Morgan is. Aktuális partnerével, Hannah-val viszont elkezdik feszegetni ezt a tárgykört és ezáltal megváltozik Dexternek az önmagáról kialakított képe. Ugyanis útitársát egyre inkább különálló entitásként kezeli, ezzel elhárítva a felelősségérzetet és a tudatot, hogy ő végtére is sorozatgyilkos. Ám Hannah rávilágít ennek téves voltára, ezáltal Dexterben esszenciális gondolatok fogalmazódnak meg saját önképére vonatkozóan. A legutóbbi epizódokban éppen Dexter énjei és szükségletei kerültek górcső alá.

Dexter karaktere érdekes fejlődésen ment keresztül a kezdeti évadokhoz képest, s ez a jelentős változás kiváltképp az emóció szintjén történt. Kezdetben Dexternek az érzelmi kapcsolatok, a szerelem és az ezzel járó szexuális együttlét mit sem számított. Ez a Ritával folytatott kapcsolata alatt nagyban megváltozott. A testiség iránt sokkal nyitottabb lett és olyan vonásokkal lett gazdagabb, mint a valakihez való tartozás vagy a másik hiányának érzése.

Kép- és szimbólumhasználat

A sorozatban különleges szereplőnek számít Dexter nevelőapja, Harry Morgan. Afféle „rögzített emlékezet”-ként jelenik meg, hiszen már nem tartozik az élők sorába, bár a Dexter-szubjektívek irányából szemlélve úgy tűnik, mintha teljes egészében fizikailag is jelen lenne még. A valóság szimulációját kelti, s így általa összeomlik élet és halál különbözősége. Egyfajta „mediális halhatatlanságnak” lehetünk tanúi, hiszen ezen ábrázolás által Harry voltaképp élővé válik. Ezen túl viszont körbelengi egyfajta „vallásos naturalizmus” is, amelynek lényege, hogy „a halott fölérendeltnek mutatkozik az élőkhöz képest”. Harryre ez nagyrészt igaz, hiszen ő olyan, akár a Dexterben lakozó belső gondolatoknak a fizikai kivetülése, ám ez a megállapítás sem teljesen helytálló, mivel Harry nem tud objektív maradni és gyakran figyelmezteti Dextert: próbálja a szerinte helyes irányba terelni az események alakulását. Az aggódó apa halála után is segíti fiát, hogy az fent tudja tartani a normalitás életben maradáshoz szükséges látszatát. Harry megjelenésében nincs semmi kirívó, átlagember benyomását kelti. Fölérendeltségére utal viszont a megjelenések alkalmisága, illetve az a jellemvonása, hogy mindig a feltételes következményeket veszi számba, hiszen ezáltal azt indukálja, mintha ő ezen információknak tényleg a birtokosa lenne, mintha tudná, mi fog történni. Ám a kiszámíthatóság monotonitása nem teljesen részese a sorozatnak, Harry nem a mindentudó narrátor fizikai megfelelője, aki spoilereket sugdos fia fülébe. Inkább egy olyan édesapa, aki kommentárokkal próbálja segíteni gyermekét.

Külön érdekesség a sorozatban a gyilkosok kivégzésének folyamata. Ezek véghezviteléhez ugyanis Dexter mindig egy elzárt teret rendez be. A mindent beborító takarófólia azon túl, hogy szolgálja a nyomok eltüntetését, teljesen hermetikusan elzárja őt a külvilágtól. Az akkor és ott bekövetkező események olyannak tűnnek, mintha egy nem a történet világában zajló térben játszódnának. Itt hajtja végre Dexter a rituális gyilkosságokat. A halott emberekről készült fényképek által ez a szociális/emberi tér, amibe a történet bele van ágyazva, kiegészül a halottak terével. A szakralitás járja át a helyszínt, a túlvilági hangulat keresztülszivárog a bevont falakon. Dexter azt a korai nézetet veszi alapul, amelyben a holtakra képek formájában emlékeztek. Ő is így tesz, így az ártatlan áldozatokról aggat ki pár fotót a kivégzendő köré, ám ezek a fényképek a távollevőt képezik le. Csak képben vannak jelen az áldozatok, szimbolikus testekként jelennek meg a rituális térben. Dexter gyakorlata ugyanakkor ellene megy annak a szokásnak, amikor a halottakat úgy ábrázolták, hogy élő ember benyomását keltsék. Ő itt pontosan a halandóságukat, a halott emberi mivoltukat akarja kiemelni. A képek ott nem lévő holtakként jelennek meg. „A képeket ruházza fel azzal a hatalommal, hogy a test nevében és a test helyett színre lépjen.”

Hans Belting Kép-Antropológia, Képtudományi vázlatok című könyvében található a következő részlet: „Talbot nagyon következetesen már 1852-ben bejelentette az elektromos villanással elérni kívánt »pillanatfelvételt«, hogy végre vadászként ejthesse el az életet.” Ha jobban belegondolunk, lényegében Dexter is erre törekszik. Vadászként az életet akarja elejteni, de nem „elektromos villanással” készíti el ezt a pillanatfelvételt, hanem késszúrással. Nála a másik ember életének kioltása az a pillanat, amikor az életet mint olyat megpróbálja megragadni, megfoghatóvá tenni és uralni. Elméjében készít lenyomatot erről, a holttest a halál pillanatában képpé merevedik. A rituálé része, hogy a még élő gyilkosokat egy sebészeti szikével finoman arcon vágja, ebből vérmintát vesz, majd azt két mikroszkóptárgylemez közzé cseppentve megőrzi magának. Ezek nem fotók ugyan, mégis mintegy indexként a kivégzett embereket mutatják. Megidézik az elmúlás tényét és a pillanatot, amikor az bekövetkezett. „Leképezett mágikus identitások.”

A Dexter egy komplex fabulával és szimbolikával rendelkező sorozat, mely egyszerre boncolgat morális és hétköznapi témákat. A széria esszenciáját a főszereplő sokrétű jelleme, továbbá a nézőkben töretlenül táplált kíváncsiság adja. Egy valódi antihős történetét követhetjük nyomon, aki körül egyre nagyobb fogyasztóipar épül ki. A lassan már agyonhájpolt széria azért szépen küzd a rivaldafények kereszttüzében és új szintre emeli az erkölcs fogalmát.

Dexter – 1-7. évad. Rendezők: John Dahl és mások. Forgatókönyv: Jeff Lindsay, James Manos Jr. és mások. Szereplők: Michael C. Hall, Jennifer Carpenter, Lauren Vélez, David Zayas, James Remar, C.S. Lee és mások. Gyártó: Showtime Networks.

Dajka Andrea

szerző: Dajka Andrea
honlap e-mail
Dajka Andrea 1990-ben született Berettyóújfaluban. BA-diplomáját a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapszakján, valamint lengyel minor szakon, MA-diplomáját a Szegedi Tudományegyetem vizuális kultúratudomány filmkultúra szakirányán szerezte meg. Főként a street art intermedialitása és a populáris kultúra érdekli.

1 archív hozzászólás
  • Nick Ryan - február 3, 2013

    “Ez eléggé a költő úgy gondoltá-ra” sikerült, mellesleg nem ártott volna megnézni a sorozatot, mielőtt cikket írsz róla.