KULTer.hu - Fenyvesi Orsolya versei
37768
post-template-default,single,single-post,postid-37768,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Fenyvesi Orsolya versei

A Kosztolányi-hajcsat

A fa árnyékára nem hullott levél,
mélyebbre hatoltunk az erdőben.

A városban van az otthonunk,
ahol a lámpák is poharak,
és mozdulatainkkal összetörhetjük
a világosságot éppúgy, mint bármilyen üveget.

Itt áttetszővé váltunk a levegővé gyúló fényben,
és te csak mentél előttem.
Sok-sok levelet írtam akkor neked a jövőben.

Láthattál vizet, követ, fákat és terméseket,
megfigyelted a szakadékot, pixelekre bontottad a novembert,
mohát kerestél délen és északon.

Én csak a sárgát láttam, nem is emlékszem másra,
így akartam, hogy mint testem prizmája, a percek,
elhagyjon a vörös, a kék és a zöld,
ne maradjon más, csak a sárga,
a Nap izomzata.

Bárcsak visszanéztél volna.
Azt kívántam, hogy láss meg
most, amikor körülöttem csak a sárga,
fordulj vissza értem, hogy elveszíthess,
mert nagyon szeretlek téged,
de nézd, nálad is jobban szeretem az életet,
ami most csak az enyém.

De te mentél előre,
csak akkor torpantál meg,
amikor kiáltottam neked:
nézd, egy hajcsatot találtam az avarban.

Aztán lobogó hajjal siettem utánad,
hogy utolérjelek a csupasz fák árnyékaiban.

A porba döntött katedrális

Az öntudat lámpafénnyel elfüggönyzött
utcáin botorkálva
bárki odatalálhat.

A környező házak homlokzatain
átszüremlik a sötétség,
és ablakot vet a romokra.

Valaha úgy nevezték: katedrális.
Megmaradt az elme vázlatának,
mondhatnám: hiány, ha nem jártam volna ott.

Az építhet házat erre az alaprajzra,
akinek van valakije, aki a kivilágítatlan
házakban alszik elhagyottan.

Csendélet erőszakos őszibarackokkal

Az ősi egyiptomi sírkövek falára festettek először
csendéleteket, hogy a túlvilágra érkező
ne maradjon éhesen.
Egy gyümölcsöktől roskadozó tál
görög mozaikokon
vendégül lát az akkor már túl hosszúnak
ígérkező életben,

megérkezel.

Ha festenél nekem barackokat,
a következő pillanatban meg is ehetném őket.
Több ezer év telt el!
Kinevetsz: egyél inkább konzervet,
aztán megsajnálod a lányt,
akit csámcsogva kell szeretni.

Üres vázát is festesz az őszibarackok mögé,
és azt mondod: csak a színeknek van jelentősége.

Csillapíthatatlan éhségem
feldühíti a barackokat.
Senki sem egyenlő a halálban.

Fenyvesi Orsolya

szerző: Fenyvesi Orsolya
honlap e-mail
Fenyvesi Orsolya 1986-ban született Szekszárdon, jelenleg Budapesten él. Költő, művészettörténész. Verseit többek között az Alföld, a Műút, a Holmi, a Prae, az Élet és Irodalom és az Új Forrás közölte. Első verseskötete 2013-ban jelenik meg a József Attila Kör és a PRAE.HU gondozásában.

3 archív hozzászólás
  • Papp-Für János

    Papp-Für János - február 5, 2013

    ez igen. remek. organikus élmény volt. gratulálok.

  • Lapis József - február 5, 2013

    Valódi örömszövegek 🙂

  • Áfra János

    Áfra János - február 5, 2013

    Fenyvesi Orsolya remekül ír, tudtam, hogy sikere lesz itt is. 🙂

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum