KULTer.hu - Oroszra hangolva
39667
post-template-default,single,single-post,postid-39667,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Oroszra hangolva

Műút, 2013/037.

A kortárs orosz irodalom, Kondor Béla és Szvoren Edina kerültek központba a legutóbbi Műút-számban. A Nincs, és ne is legyen című Szvoren-kötet kapcsán megjelent kritikák külön blokkot kaptak, s igen eltérő hangvételű szövegek jelentek meg itt, olykor egymásnak ellentmondóan értékelve a novellagyűjteményt.

A kortárs orosz részleg javarészt verseket tartalmaz, de egy dráma is helyet kap ezen címszó alatt. Nyikita Zaljotov Emberek című verse az emberek és az emberi viszonyok kérdését járja körül, oppozícióba állítva az emberi állapotok sematikus felsorolását azzal a végkövetkeztetéssel, hogy „megesik bizony, hogy bonyolult az ember / – de egyszerű nem lehet soha”. Vera Palazkova és Szergej Snurov egy-egy verse különféleképpen, de az élet értelmetlenségét és ismétlődését tematizálják. Az Adj össze, Misa című versben többször is megismétlődik a cím felszólítása, miközben kilátástalan, ivásba menekülő alakokat láthatunk életképszerűen megjelenni. Snurov pedig A légy dalával a halál elkerülhetetlenségét érezteti, hisz az a legváratlanabb módon bármikor, bárkire lecsaphat, senki sem kivétel, különös rezignáltság érezhető a versben. A halál biztos eljövetele azonban ritmust is ad az életnek, ezt demonstrálják a visszatérő „Ma én, holnap te, aztán mind” és a „Ki éli túl a másikat?” sorok, amelyek így az élet monotonitását is érzékeltetni tudják. A „Tompa napjaimból kiráncigál-e halálom” sor pedig arra az ellentmondásra világít rá, hogy éppen a halál újbóli eljövetele teremti meg az életnek azt az egyhangúságba fulladó repetitív jellegét, amelyre csak a halál lehet megoldás. A Boldog Új Évet! című drámában a Rogov nevű főszereplő szinte végig a TV-vel „társalog”, kommentálva a Szovjetunió ott felsorolt eredményeit, míg meg nem jelenik egy rendőr négy emberrel, hogy szétfűrészeljék Rogovot. Így lépünk át 1987-be.

Természetesen a magyarok is helyet kapnak a szépirodalmi rovatban, méghozzá olyan nevek, mint Jász Attila, Ughy Szabina, Sajó László, Menyhért Anna, Csobánka Zsuzsa, Harkai Vass Éva, Lanczkor Gábor, Csizmadia Patrícia és Kerber Balázs. Ahogy megszoktuk, remek verseket olvashatunk most is, a szerzők hozták a várt színvonalat. Jász Attila behunyt szemmel (ANDREJ RUBLJOV. 1966) című szövege különösen izgalmas, címszavak sorjáznak, alattuk pedig a néhány strófás versek, azt az érzést keltve, mintha szótárban lapozgatnánk. A rendezésben azonban nem az alfabetikusság érvényesül, így inkább egyfajta narrációt sejthetünk a háttérben, amely azonban csak laza kapcsolatot teremt a szövegek között. A címként felfogható szavak (lélek, megváltó, utolsó ítélet, templom, bűn) is jelzik, hogy a keresztény kontextus alapvetően meghatározó, de azon belül is az ikon, a görög elemek, valamint Moszkva említése az ortodox vallást jelölik ki mint elsődleges értelmezési keretet. A festés (vagyis az ikonok készítése) központi motívum, amely egyrészt megmutatja az alkotást és ennek nehézségeit, másrészt viszont a festék az, ami foltot ejthet az ember tisztaságán, így végig a hó és az eső ellenpontjaként jelenik meg. A szövegek tipográfiájukban és gyakran témájukban is Mezei Gábor kötetét (függelék.) idézhetik fel.

Nádasdy Ádám Isteni színjáték-fordítása ezúttal a tolvajokat és az álnok tervek kiagyalóit veszi sorra, így most olvasható a híres találkozás is Odüsszeusszal. A színház rovatban ezúttal a Stúdió K vezetésétől nemrég visszavonult Fodor Tamással beszélget Ménesi Gábor. Fodor Tamás döntését elsősorban kora indokolta, ezzel együtt teret akart engedni a lelkes, kísérletező fiataloknak, de megnyugtatásul hozzáteszi, hogy továbbra is részt vesz a stúdió életében. Hamar ráterelődik a szó a pályázati rendszerre, az így nyert pénzek zárolására, innen pedig már csak egy lépés Vidnyánszky kinevezésének aktuális témája. Fodor diplomatikus válaszai sem rejtik véka alá véleményét, noha az aktuálpolitika kérdéseit igyekszik nem a pártok, hanem a történetiség felől megválaszolni. Végül távlati terveiről és ezekkel kapcsolatos dilemmáiról vall.

Ezt követi Dunai Tamás izgalmas tanulmánya a képregényes önéletírásokról, amelyeket kimerítően elemez, bemutatva az előzményt is, amit Magyarországon valószínűleg csak kevesen ismernek. Dunai önismétlő módon rögzíti, hogy szöveg és kép összekapcsolása miatt „a narráció mediálisan komplexebb a prózánál”, ezzel együtt is a hitelesség és az én kérdésében ugyanazokkal a jelenségekkel szembesül, mint a hagyományos önéletírás. Tehát a más közeg, az összetettebb ábrázolási lehetőségek ellenére is a prózára kidolgozott fogalomrendszer és megközelítés válik relevánssá.

Bukta Imre Műcsarnok és Godot Galériabeli kiállításairól kapunk tudósítást a képzőművészet rovatban, amely elismerően nyilatkozik a képekről és installációkról, hangsúlyozva azok szociografikus meghatározottságát. Ezt követi Kondor Béla a debreceni MODEM-ben megrendezett kiállításának kritikája Láng Eszter tollából. Ez az írás teszi aktuálissá és az értelmezés egyik komponensévé az őt megelőző interjút, amelyben Erdély Miklós mesél a Kondorral való barátságáról, Kondornak az avantgárdhoz fűződő viszonyáról. Az interjút Rényi András készítette 1983-ban. Itt jegyezném meg, hogy az egész lapszámot Kondor rézkarcai és azok részletei színesítik.

A kritika rovat két, Kemény István új kötetéről szóló írással indít. Bazsányi Sándor kritikája a közköltészet kapcsán kialakult vita felől közelít, amelyben Kemény Búcsúlevél című versének komoly szerep jutott. Innen válik láthatóvá, hogy ugyanennek a versnek a kötetben mennyire más funkciója van. A könyvkompozíció alapos bemutatása rávilágít annak erényire is, megmutatja, hogy az énből hogy lesz te, majd mi (mint nemzet és közösség), és hogy ennek kibomlása hogyan képes megteremteni a magánéleti és a közösségi líra közös terét. A „csuszamlás-poétika” mint Kemény jellegzetes megoldása ebben a kötetben is számtalanszor megmutatkozik, amelyet Bazsányi „méltányolandó költői ötlet”-ként értékel. Szolcsányi Ákos is hasonló észrevételeket tesz, ő is kiemeli a magán- és közéleti líra együttes jelenlétét és összhangját, illetve a Búcsúlevél eltérő jelentését az új kontextusban. Az egyes ciklusok mindig tágítják az előző keretét, és ahogy eljut a kötet az egyéntől a közösségig, úgy jut el a morális problémáktól az egzisztenciális kérdésekig is.

Ezt követően Szolcsányi kötetét vizsgálja meg alaposan Antal Balázs Izsó Zita Tengerlakójával és Sajó László hal.doc című könyvével együtt. Indoklás nélkül három tipográfiailag is elkülönülő kritika került egymás mellé, legfeljebb abban mutatnak kapcsolatot, hogy mindegyik rendkívül alapos és precíz elemzést hajt végre. A Tengerlakót összességében ígéretes kezdetnek tekinti Antal, amelynek vannak erős szövegei és egy határozott, sikeresen megvalósított koncepciója. A felszínről című kötet egyenletes, színvonalas teljesítményt mutat, így viszont nem ugrik ki egy szöveg sem a többi közül, nincs csúcspont. Formakísérletként értékeli a kötetet, noha jelzi, hogy az már a címével rögzíti a befogadó pozícióját, az olvasás nehézségét, amelyre mindvégig reflektál. Sajó László kötetével kapcsolatban nem titkolt a kritikus személyes érintettségből fakadó elfogultsága, ennek ellenére megtartja precíz elemzési kategóriáit, amelyek mentén vizsgálja a szövegeket. Az intertextualitások végtelen sora emlékállításként értelmezhető, ezek révén pedig számtalan hagyományba lép bele a szerző. A halál, haza és barátság képzik meg az alapvető fogalmi hálóját a könyvnek.

A Szvoren-blokkot Krupp József írása indítja, aki talán a legpozitívabb véleményt fogalmazta meg a Nincs, és ne is legyenről. Szerinte a Pertuval kiérdemelt helyét új kötetével csak még stabilabbá tette Szvoren Edina, sőt behatároltabbnak, egységesebbnek érzékeli az új könyvet a megelőzőhöz képest. Ugyanazoknak a témáknak és motívumoknak a variálása izgalmas novellákat eredményez, köszönhetően az ötletes nyelvi megoldásoknak. Darabos Enikőnek leginkább a megjelenített világgal kapcsolatban vannak fenntartásai, amelyet rendkívül nyomasztónak tart, hiszen minden novella „elfojtások, önámítások és perverziók” sorát viszi színre. Ez a kritika a kötetre adható, Kruppéval ellentétes reakcióként értelmezhető, eszerint a könyv olyan távolságot teremt szöveg és befogadó között, hogy a legmaradandóbb érzés az értetlenség lesz. Ahogy Darabos is csak zárványként tudja értelmezni a kavicsmotívumot, és kifogása van a szereplők megnyilvánulásaival szemben is, amelyek szerinte nincsenek összhangban tudásukkal. Bagi Zsolt kritikája a novellahagyomány felől közelít, tágabb kontextust nyitva meg ezzel. Nem mindig válik azonban világossá, hogy mi alapján tekinti Kosztolányit, Mészölyt, Tart, Bodort, Camus-t és Robbe-Grillet-et viszonyítási pontnak Szvoren szövegeivel kapcsolatban. Elsősorban ezen elődök nyelvi megoldásaihoz képest fogalmazza meg aggályait. Főbb problémája a rejtélyeskedés, amitől a szövegek álságossá válnak, továbbá a narratív logika hiánya, a leíró nyelvhasználat, a befejezésnélküliség. De mindez eltörpül amellett, hogy szemben az ábrázolt világgal, annak látszólagos kilátástalanságával a kötet mégis optimista és humanista, hiszen nem kérdőjelezi meg sem azt, hogy az embernek van lényege, sem a hagyományos (pl. jó-rossz) dichotómiákat. Hiszen azt mondani, hogy a világ rossz, lényegesen optimistább, mint azt mondani, hogy nincs. Az antihumanizmus Bagi szerint nagyon is aktuális, egy ilyen hangvételű kötet azonban ezt nem ismeri fel. Lengyel Imre Zsolt kritikája elismerőbben nyilatkozik, noha ő is megjegyzi, hogy ahogyan a szereplők számára végzetessé válik a jelek értelmezhetetlensége, úgy a befogadó is szembesül alkalmanként ezzel a tapasztalattal, de pozitívumként említi a jellemek és helyzetek érzékletes megjelenítését, a hagyományos értékek és kapcsolatok felbomlásának ábrázolását és a reménykeltő befejezést. Akármilyen vélemények is születtek Szvoren Edina kötetéről, abban minden kritikus egyetért, hogy nem lehet szó nélkül hagyni.

Lengyel Imre Zsolt a Nincs, és ne is legyent Oravecz Imre új regényével együtt vizsgálja, amely az Ondrok gödre folytatása. Lengyel elsősorban az elbeszélői technikával foglalkozik, hiszen a narrátor „épp oly kiismerhetetlen, mint amilyen kikerülhetetlen”, ebből adódik, hogy gyakran az ő nézőpontja dominál, amely mintha nem hagyná érvényesülni a szereplőket, ennek következtében viszont nem alakulhat ki meghitt viszony sem az alakokkal, sem az elbeszélővel. Problematikussá teszi még a regényt a hiány, illetve hogy ez nem egy következetes elv szerint jelenik meg, belülről nem tűnik motiváltnak.

Reichert Gábor Szabó Tibor Benjámin és Darvasi Ferenc kötetein kalauzolja végig az olvasót. Szabó könyve egy olyan apa vallomásait, visszaemlékezéseit tartalmazza, aki fiatalon elhagyta fiát, most pedig igyekszik pótolni a kihagyott időt, illetve önmagát is szembesíti, igyekszik kiírni a múlt eseményeit. A helyzet komolyságát és az önvádat ellensúlyozza a humor, így viszonylag könnyen befogadhatóvá válnak a szövegek. Darvasi kötetének ereje narrációs megoldásában rejlik, nagyon sokféle elbeszélésre képes, így szereplőit is jól elkülöníthetővé teszi. Épp emiatt nem lehet egyből beazonosítani a narrátort, ami mindig elbizonytalanítja az olvasót.

Kisantal Tamás rendkívüli alapossággal fedi fel Martin Amis regényének meghatározottságait és egyediségét. Miközben elhelyezi a holokauszt-irodalomban és rávilágít arra a jelentős szöveg- és filmhagyományra, amely kétségkívül hatott rá, újszerűségét, sajátos időkezelési technikáját is érzékelteti, felfedve a szöveg legmélyebb jelentéseit is. Végül Ureczky Eszter igazít el minket Margaret Atwood sajátos spekulatív fikciójában, ami olyan sci-fi, amely egyben öko-kritika, a génmanipuláció utáni apokaliptikus világot jeleníti meg. A történet érdekessége mellett azért hagy némi kívánni valót maga után a karakterek összetettsége és ábrázolása, illetve azok az elemek is, amelyek láthatóan a könnyebb befogadást szolgálják. A kikötői híreket Kondor Béla fotói zárják.

Műút, 2013/037.

Gesztelyi Hermina

szerző: Gesztelyi Hermina
honlap e-mail
Gesztelyi Hermina 1990-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója, a Hatvani István Szakkollégium, a DETEP és a JAK tagja, a Szkholion művészeti és szakfolyóirat főszerkesztője.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum