KULTer.hu - 180 oldal alatt a Föld körül
39696
post-template-default,single,single-post,postid-39696,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

180 oldal alatt a Föld körül

Gerlóczy Márton: Check-in

„Szeretek utazni, valójában kizárólag utazni szeretek… Szeretek úton, azaz sehol sem lenni”, jutottak eszembe Kertész Imre sorai Gerlóczy Márton 2012-ben megjelent könyvét olvasva. Bár a két író között nem sok kapcsolatot találunk, az idézett sorokat mégis találónak érzem Gerlóczy „útikönyvére” nézve.

A négy kontinens tíz országát bejáró, részletezést kerülő, csak a leglényegesebb dolgok leírására törekvő elbeszélések egy feszes tempójú szöveget teremtenek, amelynek befogadása közben az olvasónak az lehet az érzése, hogy ezek az utazások nem a megérkezésről, hanem a valamitől való menekülésről szólnak; hogy jobb úton lenni, mint valahol otthonra lelni. Az utazásoknak itt nem céljuk, hanem okuk van.

Először is, a Check-in nem regény, inkább amolyan modern köntösbe öltöztetett pikareszk jellegű elbeszélésfüzérnek nevezném. A könyv tizenkét fejezetből áll, mindegyik címként egy város nevét viseli, megjelölve a történet helyszínét. A fejezetek között azonban nincsen szoros narratív kapcsolat, egymástól függetlenek, így akár tetszőleges sorrendben is olvashatóak, illetve az sem árt nekik, ha hosszabb szüneteket tartunk két fejezet között, mert az egész nem áll össze teljes történetté. Az egyetlen közös bennük az elbeszélő-főhős személye, a „csóró magyar író”, Márczy Lajos. A különböző világokat az ő tekintete közvetíti az olvasónak. Márczy pedig nem egy szokványos turista. Az ő elbeszélései inkább az úti beszámolók groteszk kifordításai. Bárhol is járjon a világban, ő nem a látványosságokat keresi fel, hanem a kocsmák sötétjét, vagy a prostituáltak szolgáltatásait. Ahelyett hogy az országok magukról kialakított képének reprezentációit kutatná, saját elképzelései miatt járja be a világot. A Bora Bora-i luxusparadicsomba például azért megy, hogy elfogyasszon egy 69 forintos magyar sertésmájkrémet. Várnába berúgni, majd verekedni indul, s Los Angeles-i kalandja sem a hírességekről szól, hanem arról, hogy szándékosan bennragad egy forgalmi dugóban, és közben durva szövegű fekete rapet hallgat.

Az utazásokat mindig megelőzi egy olyan előzetes szándék, hogy az országok „valódi” arcát mutassa be. Ez viszont lényegileg nem különbözik attól, mintha az ember a turistalátványosságokat járná körbe engedelmesen. Így Márczy elbeszélései tisztán provokációk lehetnének, amelyek hamar frusztrálóvá tennék a szöveget, mert az elbeszélő nagyképűségét közvetítenék az olvasó felé. De Márczy mindig reflektál a saját előfeltevéseire, mintegy felfedi önmagát, így öniróniájával megmenti a szöveget az egyoldalúságtól, mert az ekként létrejövő humor oda-vissza hat; hol a mindenkori turista paródiáját, hol ennek a parodizáló alaknak az önmaga általi leleplezését biztosítja.

A látványosságok bámulásának legerősebb parodisztikus ábrázolása a tokiói mosdójelenet. Itt a könyvhöz képest szokatlanul hosszú, már-már ódába hajló leírást olvashatunk egy hipermodern vécéről. A legapróbb igények kielégítésére kialakított japán csúcstechnológia egyben a helyiek mély tiszteletét is kiváltja az elbeszélőből: „Amint belépek, a villany felkapcsol, a vécédeszka kecsesen felhajtódik, a kagyló pereme alól kékes fény világít. A vécé felkészül a fogadásomra. Meghajolok előtte” (72.). A más világokkal szembeni finom humorral átszőtt távolságtartó viselkedését kifejező, hasonlóan groteszk jelenet, amikor Harrison Ford kínál fel milliókat a csóró magyar írónak tisztelete jeléül, amit Márczy fáradtan elutasít.

Ennél is jobban sikerültek azonban azok az önreflexív részek, amelyek egy nagyobb közösség, konkrétan a magyar társadalom egészére nézvést fogalmaznak meg keserű kritikát. Márczy Los Angelesről írja: „Ezeknek a fiataloknak a többsége – köztük én is – életében ha egyszer jut el oda, amit a dobozban egész életében bámult és bámulni fog, ekképpen aztán, amikor egyszer csak ott van, akkor valójában nem ott van, hanem az emlékeiben, ahol kólát iszik, Cadillacet vezet, vagánykodik, és fánkot eszik reggelire. És még ha ki is röhögi az egészet és magát, legalább jókat nevet. Szerepel, játszik. Megéli, amit látott, hogy menekülhessen egy kicsit, amire – lássuk be – a magyarnak nagy szüksége van” (36.). Az utazások mögött állandóan meghúzódik egyfajta feszültség, ami a magyar ember depresszív, perspektíva nélküli léthelyzetéből fakad. Ez fanyar iróniát, inkább szarkasztikus megjegyzéseket eredményez, amely így árnyalja is a szöveg alapvetően humoros narrációját. Mert bárhol járjon is a főhős, legyen az Thaiföld vagy Norvégia – az utazások helyszínekben nagyon gazdagok –, minden ország arról szól, ahol éppen nem vagyunk, de ahová majd mégis vissza kell térni. A könyv keretes szerkezete is ezt fejezi ki. Az első és az utolsó fejezetnek is Budapest a címe, vagyis az elindulás és egyben a megérkezés helyszíne, de míg elindulásnál az udvariasság, addig megérkezésnél a vegzálás kiábrándító légköre fogadja utazónkat. Mintha Magyarországról csak elmenni volna érdemes, de visszatérni már nem. Gerlóczy könyve ilyen esetekben is megőrzi a humort, kerüli a tragikus hangulatkeltést, könyve végig a szórakoztatásra épít, a kiábrándítóbb részeket is feloldja a mindent – még önmagát is – nevetségessé tevő szarkazmussal, alternatív lehetőséget nem kínálva fel a magyar ember megfáradtságának elviselésére. Mintha a könyv alaptézise ez volna: a nevetés nem a legjobb orvosság, hanem az egyetlen.

Gerlóczy könyve szórakoztatni akar, nem többet. Utazásra invitál olyan helyekre, ahová valószínűleg soha nem fogunk eljutni, így legalább az olvasás örömében megtapasztalhatjuk Bulgária mocskos tengerpartját vagy Norvégia tiszta szépségét. Viszont az, hogy a főhős bármely országba is utazzék, mindenhol ugyanaz történik vele, a könyv felétől kezdve lapossá teszi a történetet. Innen nézve az sem furcsa, hogy Bangkok és Papeete (Bora Bora) közé Békéscsaba is beékelődik, mert eltekintve a tájak különböző adottságaitól, tartalmilag ugyanazt kapjuk, minden városban ugyanaz történik. De figyelembe véve a könyv pikareszk jellegét, hogy a fejezetek felcserélhetőek, a főhős jelleme pedig végig változatlan marad, nem kényszerülünk arra, hogy egyben olvassuk el a könyvet.

A Check-in laza kikapcsolódást ígér, és azt is ad. A könyv érvényessége az olvasás végéig tart; az elbeszélőnek szemmel láthatóan nem célja, hogy más világokon keresztül önmagára rákérdezzen vagy bármire választ találjon. Ebben a történetben nincs megoldás, de megoldási kísérlet sem, hiszen még igazán kérdést sem kelt fel az olvasóban. Illetve egy kérdésem volt, arra viszont nem felelt a könyv: ha Márczy Lajos egy csóró magyar író, mégis hogyan jutott el Japánba, Jamaicába és Thaiföldre?

Gerlóczy Márton: Check-in, Scolar, Budapest, 2012.

Koscsák Balázs

szerző: Koscsák Balázs
honlap e-mail
Koscsák Balázs 1987-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakának mesterképzéses hallgatója. Írásai jelentek meg korábban A Vörös Postakocsi Online-on és a Szkholionban. 2014-ben a KULTer.hu gyakornoka volt.

2 archív hozzászólás
  • Áfra János

    Áfra János - április 25, 2013

    A recenzió elején felvetett gondolat egybecseng Hannes Böhringer
    szép mondatával is: “Az utazás az ember menekülése önmaga elől.”

  • Jules veres - április 26, 2013

    Check in is the best travel novel that I’ve read in a long time!Like they say it’s the jurney not the destination….and fridge magnates the matters!

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum