KULTer.hu - Szállj, szállj sólyom szárnyán…
39203
post-template-default,single,single-post,postid-39203,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szállj, szállj sólyom szárnyán…

Interjú A Gondnokság című színházi sitcom rendezőivel

Képzeljünk el egy világot, ahol a mindennapi életünk történéseit egy különleges képességekkel rendelkező, titkos társaság irányítja, akik próbálják megvédeni a magyar vérvonal tisztaságát. Egy világot, ahol egy Suzuki kipufogója segítségével és a Honfoglalás főcímzenéjének éneklésével lehetővé válik a teleportálás. Egy olyan világ ez, mely új dimenziókat tár elénk, ahol nincs lehetetlen…

A Gondnokság című színházi sitcom epizódjait 2011 októbere óta követhetjük nyomon a fővárosi Katona József Színház társulatának előadásában. A sorozat különlegessége, hogy a részeket nemcsak élőben lehet megtekinteni, hanem a Youtube videómegosztó portálon is. A széria alaptörténete nem hétköznapi: hét gondnok feladata megtalálni azt az ősapát és ősanyát, akiknek a nászából megszületik majd a magyar király. Az első évad befejezése után sem volt megállás, a történet folytatódik, 2012 októberétől már a második idény részeit kísérhetjük figyelemmel. A sorozat további különlegessége, hogy epizódonként mindössze másfél napnyi próba áll a színészek rendelkezésére, így improvizációs képességeik fontos szerephez jutnak. Ez a feladat – mint kiderült – nem könnyű, de nem is lehetetlen. A Gondnokság című egyedülálló színházi sitcomról a sorozat rendezőivel, Dömötör Andrással és Kovács Dániellel beszélgettünk.

KULTer.hu: A Gondnokság műfajilag meghatározott: színházi sitcom. A televízióban rendkívül sok szituációs komédia van műsoron. Ezek közül figyelemmel kíséritek valamelyiket?

Dömötör András: Van egy tévékészülékem, de azon általában DVD-ket nézek. A 24 című sorozatnak láttam két évadát, de ezzel is nagyon furcsán kerültem kapcsolatba: hospitáltam egy német színházi előadásban, a rendezőnek ez a sorozat volt a kedvence, ezért levetített belőle részleteket a színészeknek. Így kezdtem el én is nézni. Tehát saját akaratomból alig néztem sorozatot. Ez alól két kivétel van, de azokat ilyen értelemben nem számítanám hagyományos sorozatoknak: a Twin Peaks, melyet még kamasz koromban néztem, a másik pedig Lars von Trier A Birodalom című minisorozata. Ezek fontosak számomra, de nem tartom őket szappanoperáknak. Na jó, elismerem, hogy gyermekkoromban – nem folyamatosan, de – néha néztem Szomszédokat is.

Kovács Dániel: Én sem nézek televíziót. Amikor A Gondnokságra készültünk, nézegettem különböző sorozatokat, illetve korábbi emlékekre hagyatkoztam. A Gondnokságot utalásszerűen összetákolt elemekből rakjuk össze. Ugyanúgy néztem Jóbarátokat, ahogyan különböző szuperhősökről szóló amerikai sorozatokat. A két szériát, amit Andris mondott, én is ismerem, de ezeket A Gondnokságtól függetlenül követtük nyomon. Nemcsak sorozatos, hanem rengeteg filmes közhelyet is beletettünk a színházi sitcomba. Mikor készültünk a sorozatra, megkaptam a Szomszédok első évadát, amit végignéztem. Amellett, hogy csodálatos időutazás volt a gyerekkoromba, remek példával is szolgált, hogy miként lehet egy történetet hónapról hónapra alakítani, ami amúgy a színházban nagyon nem jellemző dolog.

KULTer.hu: Ha nem igazán jellemző, hogy nyomon követitek A Gondnoksághoz műfajilag hasonlító sorozatokat a televízióban, honnan merítitek az ötleteket?

K. D.: A féltestvérem nagy sorozatmániás, és egyszer összeültünk vele. Kommunikáció szakosként rengeteg segítséget nyújtott nekünk azzal kapcsolatban, hogy mik a műfaj alapszabályai, hogyan lehet tipizálni egy sitcomot. Jellemzően több zsánert próbáltunk beleépíteni A Gondnokságba, mert valamilyen szempontból mindegyik fontos volt. A célunk az volt, hogy olyan sitcom készüljön, ami folytatásos is, mint a serial típusú sorozatok.

D. A.: Az internet jóvoltából az ember ide-oda klikkel, és belenéz sorozatokba. Azt gondolom, hogy igazán jó szériát írni és megvalósítani komoly tudomány. Sorozatok helyett inkább filmeket nézünk mindketten. A közhelyek, amik meghatározóak A Gondnokságban, főleg az akciófilmek, a science fiction és a horror világából valók.

KULTer.hu: Ki A Gondnokság írója?

D. A.: Az alaptörténetet Laboda Kornél dramaturggal és Danival hármasban írjuk. A cselekményvázlatot felkínáljuk a színészek számára minden epizódhoz, és ehhez ők is hozzáteszik a maguk munkáját. Van, amikor sokat, tehát ők is kitalálnak dolgokat, de olyan is előfordul, mikor kevesebb ötletet tesznek hozzá. Ez idő kérdése is. Eredetileg nyitottabb struktúrát terveztük, tehát szinte csak egy vezérfonalat kínálni fel a színészeknek. Az idő hiánya miatt viszont egyre inkább az a metódus alakult ki, hogy mi kötötten megírjuk hárman a történetet előre.

KULTer.hu: Tehát forgatókönyvet vagy szövegkönyvet nem kapnak a színészek?

K. D.: Tulajdonképpen felajánlunk nekik használható mondatokat, amiket vagy beépítenek, vagy nem. Nincs fix szövege egy előadásnak, nincs szövegkönyv. Kétszer adunk elő minden egyes epizódot, de soha nem megy le ugyanúgy. A szövegek háromnegyede improvizált, melyből rögzül valamennyi, de az sem fix.

D. A.: A Gondnokságot a 16. századi, olasz rögtönzött színjátéktípushoz, a commedia dell’artéhoz tudnám hasonlítani. A hármasunk egészen részletekbe menően kitalálta a mitológiát, a háttértörténetet, a bázist, amihez nyúlni tudunk. Ezt közöltük a színészekkel és mindenki kapott egy saját karaktert. Részenként megkapják továbbá a cselekményvázlatot is.

KULTer.hu: Hogyan készültök fel egy-egy előadásra?

K. D.: Az egész úgy történik, hogy próbálunk egy fél napot, meg még egy fél napot (ha összejön), a harmadik napon pedig bejövünk tízre és este héttől már előadunk. Gyakorlatilag ezeken a napokon semmi másra nem jut időnk.

KULTer.hu: Tehát nagyon kevés idő áll rendelkezésetekre, hogy felkészüljetek az előadásra. Nem rizikós így a közönség elé állni?

D. A.: Az elején rizikós volt. Emlékszem arra, mikor leültünk először a színészekkel és felolvastuk nekik a cselekményvázlatot. Semmit nem tudtak, csak azt, hogy lesz egy sorozat. Az olvasás közben rendkívül jól érezte magát mindenki, de folyamatosan azt kérdezgették, hogy „Ebből mi lesz?”, mert elképzelhetetlennek tűnt az egész. Azt érzem, hogy alapvetően igazi kockázat van, de úgy látom, hogy ez a projekt most már működteti önmagát. A veszélyt inkább az jelenti, hogy ha egy-egy rész igen jól sikerül, akkor azt követően ne essünk ezen színvonal alá. Éppen ezért a második évadot is rizikós volt elkezdeni. Amikor véget ért az első idény, tényleg elkezdett szárnyalni a sorozat. Úgy gondolom, a nyolc epizódból öt egészen jól sikerült. Akkor következett a második évad. Nehéz volt kitalálni, hogy mivel indítsuk el. Nem akartunk ismételni, ugyanazt a csontot rágni. Teljesen más sem lehetett, mert az emberek, akik nézték az előző évadot, már vártak tőle valamit. Ebben nem volt könnyű megtalálni az egyensúlyt. De úgy érzem, sikerült. A második évad elejét is jól meg tudtuk lökni.

K. D.: Igazából iszonyatos adrenalin ezt csinálni. De ezt is élvezik a színészek. Valami eddig mindig lett belőle, tehát ilyen szempontból már kialakult egyfajta biztonságérzetünk. Ami még abszolút rizikós, hogy könnyen ellaposodhat a sorozat, mert sok vasat kell egyszerre a tűzben tartani. Fontos, hogy a karakterek is fejlődjenek, a gondnokok belső története is haladjon, a fő történeti szálat is valamilyen szinten vinni kell tovább. De gondolni kell azokra a nézőkre is, akik először látnak ilyet, hogy ők is találjanak benne élvezetet. Közben viszont azokat a hűséges nézőket sem szeretnénk untatni, akik a sorozat minden pici rezdülésére érzékenyek.

KULTer.hu: Mikor derült ki, hogy lesz második évad?

K. D.: Amikor elterveztük, hogy mi lesz az első évad vége, amire az egész dolog kifutott, akkor még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy lesz második évad. Nagyjából a hatodik-hetedik résznél jártunk, amikor ez eldőlt, hogy van lehetőségünk második évadot készíteni. Viszont addigra már egy önmagát bezáró történet körvonalazódott, amit nem akartunk, és nem is lehetett megváltoztatni. Ehhez képest kell a következőkben néhány olyan radikális fordulatot kitalálni, ami hiteles, közben mégis megszabadulni a béklyóktól, amikhez az előző évad miatt kötöttek minket.

KULTer.hu: Mennyire volt nehéz feladat a színészek kiválasztása?

K. D.: Nem volt nehéz. Azt is bele kellett kalkulálnunk, hogy A Gondnokság akkor lép színpadra, amikor a nagyszínpadon Woyzeck előadás van. Tehát a társulat azon részével dolgozhatunk, akik abban nem szerepelnek. Ezen felül pedig nyilván azt kellett megvizsgálnunk, hogy ki az, akinél egy ilyesfajta színészi feladat mind energiában, mind kreativitásban, mind fiatalosságban, improvizációs képességben adott, valamint győzi-e azt az eszeveszett tempót, amiben ennek el kell készülnie, illetve van-e hozzá kedve.

D. A.: Szerintem egy színésznek rendkívül jó, hogy ilyenben részt vehet, hisz a kondícióban maradást segíti elő. Másfajta technikát használhat. Amiben dolgoznak, amit memorizálnak, az elképesztő. Egy színházi előadásban több ezer „jelet” kell rögzítenie egy színésznek, itt pedig mindezeket muszáj rohamtempóban megjegyeznie. Ilyen szempontból az, ami itt történik, abszolút egyedülálló.

KULTer.hu: Mi a magyar történeti, közéleti és politikai utalások szerepe?

D. A.: Valamelyest anarchista gondolkodása van ennek az egésznek, mi magunk legalábbis így fogalmaztuk meg az alapvető hozzáállásunkat. Az összeesküvés-elméletek nagyon divatosak, az interneten rengeteget találni. Hihetetlen dolgokat tudnak kitalálni az emberek, és ezekből könyvek és filmek is készülnek. A Gondnokság két dologból jön össze. Az alaptörténete a Mátrix című film, ami egyébként nem egy eredeti gondolat, csak nagyon sikeres lett, de ez előtte is létezett már más filmekben, mint például David Cronenberg eXistenZ-e. Tehát van egy nagyon is jelenlévő másik valóság. Ez az egyik érzet, amire rájátszunk. A másik pedig a konkrét összeesküvés-leírások, ami nemcsak metafizikai dolog, hogy valahol máshol vagyunk, vagy valaki álmodik minket, hanem azt mondja, hogy a történelem más, mint ami. Szerintem ma Magyarországon ez csodálatosan látszik. Legalább kétféle értelmezése van ennek az országnak ma, kétféleképpen látják a teljes történelmét. Ilyen értelemben nekünk ez nagyon termékeny közeg.

K. D.: Amikor A Gondnokság megalkotásán gondolkodtunk, akkor mindenképp valami friss, ott születő, eleven dolgot szerettünk volna létrehozni, ami arra reagál, ami körülöttünk van, vagy ami minket érdekel. Ami bánt vagy izgat, mint annak idején a Pesti kabaré. Azon gondolkodtunk, hogy milyen jó lenne, ha a színházban nem csak 100-200 éves darabok lennének, amik kétség kizáróan gyönyörűek és fontosak, de kellene valami sushi-szerű dolog, amit nyersen összevagdalok, és frissen máris fogyasztható. Tulajdonképpen ebből a szándékból született meg A Gondnokság, ami ehhez képest sokkal kötöttebb forma lett. Azt gondoltuk: sokkal egyszerűbb úgy létrehozni, hogy viszonylag fix karakterek vannak, innen jött a sitcom mint ötlet.

KULTer.hu: Ki a célközönség?

D. A.: Nem gondolkoztunk kifejezett célközönségben, de talán azt gondoltuk, hogy a 20 és a 45 év közöttiek, akik érzékenyek egy nyitottabb vagy egy alternatívabb (ez színházban mást jelent) sorozatra. Így az alapvető célközönség a fiatal pesti értelmiségi réteg, de mindenki nézheti.

 

KULTer.hu: Miért kerülnek/kerülhetnek fel az epizódok a Youtube-ra?

K. D.: Ezzel elsősorban az volt a célunk, hogy követhető legyen a sorozat. Aki lemaradt esetleg egy részről, annak legyen lehetősége pótolni. Másrészt az egyes epizódok csak kétszer mennek a színházban, és mi is sajnálnánk, ha mint egyébként az összes színházi előadás, ez is eltűnne. Ilyen szempontból a Youtube lehetőséget kínál, hogy bárki bekapcsolódjon a történet alakulásába.

KULTer.hu: Úgy látjátok, hogy cserélődik a közönség összetétele, azok személye, akik a helyszínen tekintik meg élőben az epizódokat?

K. D.: Nagyon sokan szeretnének visszajönni, és mivel az első évad részeit olyan helyen játszottuk, ahol maximum hatvan ember fér el, hiába játszottuk kétszer, 120 ember nagyon kevés, még egy olyan nem túl nagy színházban is, mint a Katona. Tehát sokan nem jutottak be, mert egyszerűen nem volt jegy. Pedig nagyon szerettek volna, sőt volt olyan, aki már ott izgult, hogy mikor lehet a következőre jegyet venni, mert nem akart róla lemaradni. Ilyen szempontból ez nehéz ügy. Vannak ismerős arcok, akik időnként ugyanott is ülnek.

KULTer.hu: Tehát megítélésetek szerint sikeres a sorozat?

D. A.: Nem gondoljuk, hogy ez egy hatalmas dolog vagy színháztörténeti mérföldkő. Szeretjük és sikeresnek érezzük.

KULTer.hu: Tervezitek a harmadik évadot?

D. A.: Fogalmunk sincs. Persze elég sok mindentől függ. Senki semmit nem mondott, de mindenki azt érezteti mindenkivel, hogy ezt lehet folytatni. Tulajdonképpen négy-öt részig a nagyon nagy fordulatait látjuk a történetnek, és megbeszéltünk nagyjából egy-két lehetséges véget, ha le akarjuk zárni. Szóval ez majd kiderül.

A fotókat Dömölky Dániel készítette.

Nagy Szilvia

szerző: Nagy Szilvia
honlap e-mail
Nagy Szilvia 1991-ben született Miskolcon. Mezőcsáton érettségizett. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakának hallgatója. A továbbiakban szeretne ezen a pályán maradni, és más területeken is kipróbálni magát.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum