KULTer.hu - A pokolba vezető út szépséggel van kikövezve
41604
post-template-default,single,single-post,postid-41604,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A pokolba vezető út szépséggel van kikövezve

Helter Skelter (ヘルタースケルター)

Egyszer volt, hol nem volt, a japán hagyomány tiszteletében álló Tokió szívében élt egy modell, Lilico. Gyönyörű lány, minden fiatal rá akar hasonlítani. Rivaldafényben éli mindennapjait, bájaival még saját maga sem tud betelni, a tükör a legjobb barátja. Azonban egy hang a fejében nem hagyja nyugodni: ,,Tikk-takk, tikk-takk, hamarosan lejár az időd, véget ér minden.”

A Helter Skelter címet viselő giccses horror-dráma középpontjában egy szupermodell és annak tragédiája áll. A Nika Ninagawa által rendezett film már az első percekben különös képekkel kelti fel az izgalmat a nézőben. Japán fiatalokat látunk a műszempillák és műkörmök bűvöletében, a könyvesboltokban a főszereplő, Lilico (Sawajiri Erika) képeivel teli magazinokat, s egy csodaszép nőt, amint egy furcsa szobában veszi le a kötéseket magáról, felfedve ezzel szeplőtelen testét. Simogatja magát, elégedett a látvánnyal, s az erotikában izzó snittek elérik, hogy a néző is így érezzen. Vakuvillogásokat látunk, vörös tollakat, majd a nehéz, képsorokkal diszharmóniát keltő aláfestő zenének a hófehér térre fröccsenő vörös festék vet véget, amelyből a film címe rajzolódik ki.

A főszereplő, Lilico, első pillantásra egy átlagos modellnek tűnik. A külvilág felé szépen mosolyog, azonban a körülötte lévőkön vezeti le a stresszt. Vulgáris, könyörtelen, szeszélyes. Nem veti meg a káros szenvedélyeket, a plasztikai műtéteket, s a testiséget. A szereposztó dívány sem idegen számára. Mégis van, aki ennek ellenére is csodálja, odaadóan szolgálja, minden vágyát teljesíti.

A Helter Skelter lerombolja azokat a tabukat, amelyek gyökeresen jelen vannak a japán médiatermékekben. Kendőzetlen női testekkel, bizarr szexuális helyzetekkel, tökéletes, ugyanakkor belül romlott világgal szembesít bennünket, amelyekben a drogokkal enyhítik a fájdalmat, delíriumban élik túl a mindennapokat. Ahogy mondani szokás, ilyen ez a popszakma.

A film olyan mélységekbe kalauzolja a nézőt, ahol a „semmi sem az, aminek látszik”-frázis életre kel és undorral kevert szánakozást nyom le a torkunkon. Nem hiteget minket azzal, hogy ennek a világnak a szerves részei ártatlan áldozatok, a körülmények kényszerítették őket arra, amire, és hogy mindenkiben ott bujkál a jóság. A plasztikai műtétek korában a női test már nem számít élőlénynek, csak egy műalkotás, ami tökéletlen, hiszen idővel tönkremegy, s ha ez bekövetkezik, újabb és újabb gubójukból kivetkőzött pillangók állnak a helyére. A modellek tiszavirág életéhez, a tizenöt perc hírnévhez való ragaszkodás az őrület határára sodorja a szereplőket, majd – a romlottság eszményévé emelve – kétes örökérvényűséggel ajándékozza meg őket.

A filmbeli idő linearitása a modellvilág tünékenységét hivatott érzékeltetni. A szereplők nem tekintenek vissza a múltba, noha beszélnek róla, s felbukkannak tárgyak belőle, mégsem lesz a narratíva szerves része. A karakterek jól kidolgozottak, egy-egy kiemelt jellemvonásukat az idő előrehaladtával árnyalják, majd a fordulatnak megfelelően csavarnak rajta. A legőszintébb személyiség a műben Lilico, aki kezdetben Hófehérke mostohájának szavaival élve dédelgeti hű társát, a tükrét: ,,Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?”, később azonban világossá válik, ki az igazi gonosz királyné a történetben. De mindenkit megnyugtatok, nem a mese újabb, félresikerült, hollywoodi újrafeldolgozásával van dolgunk.

Az elsőre talán elnyűtt klisének hangzó romlott szépség és az ártatlan rútság mint a mű alapigazsága van jelen, viszont hamar kiderül, hogy mindennek megvan a maga helye ebben a modern, lelketlen mítoszban. A mű végére az üvegkoporsóként megjelenő média tudatosítja bennünk, hogy ennek a „Hófehérkének” nem volt szíve, amit a vadász kivághatott volna, s az ártatlanság mint olyan nem létezik. A film zárlatában érzékelhetünk némi kétes igazságszolgáltatást, amely hozzájárul ahhoz, hogy a nézőben keltett bizonytalanság  némiképpen enyhüljön.

A mű gyenge pontja a túlzás, mind a cselekmény, mind a kivitelezés szintjén. A színpadias, giccses, szimbolikus végkifejlet illik leginkább a látottakhoz, a filmben megjelenő világhoz, ugyanakkor a túláradó műviség miatt a néző nem tudja eldönteni, mi a képzelet és mi a valóság. Ezt az érzést ugyancsak tetézi a hosszú befejezés. Amikor már azt hinnénk, vége a filmnek, kapunk még néhány képsort, amelyekre már abszolút nincs szüksége a műnek, hiszen mindent megértettünk, s lezártuk a cselekményt magunkban.

A laza erkölcsű, felszínes modellvilág dívájának kuckója olyan, mint egy babaszoba. Paradox módon lakója drogozik, bizarr szexuális kapcsolatokba bocsátkozik, amely próbára teszi egy átlagos néző erkölcsi érzékét. A szobácska végül üvegpalotaként dől dugába, hogy aztán a romlottság melegágyaként szülessen újjá. A hercegkisasszony vörös tollakkal bélelt üvegkoporsóban lel örök nyugalomra. Vagy mégsem? Itt a vége, fuss el véle.

Helter Skelter (ヘルタースケルター), 2012. Rendezte: Mika Ninagawa. Főszereplő: Sawajiri Erika. Forgalmazó: Asmik Ace Entertainment. Időtartam: 127 perc.

Vári Beáta

szerző: Vári Beáta
honlap e-mail
Vári Beáta 1989-ben született, Vásárosnaményban. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója. Manga-, anime-, valamint filmfüggő. Újságíróként szeretne később dolgozni. A Debreceni Egyetemi Irodalmi Kör (DEIK) tagja.