KULTer.hu - Vándor éji baja
42342
post-template-default,single,single-post,postid-42342,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Vándor éji baja

Kerekes Gábor Vándorlás című fotósorozatáról

Ki mivel kezdi a napot? Kávéval, fogmosással, tornával… Kerekes Gábor képzőművész úgy tűnik, egy kattintással. 1998 óta sorra lefényképezi az ágyakat, amelyekben aludt, legyen az egyéjszakás „kaland”, ideiglenes szállás, ad hoc adódó éjszakai nyugvóhely vagy éveken át használt saját ágy.

Kerekes Gábor a fent említett évben egy automata gépre cserélte a naplóját. A funkció – rögzíteni mindent, ami az adott pillanatban, az én szempontjából érdekesnek, fontosnak, megörökítendőnek tűnik – lényegében maradt, a kimenetel viszont változott. A művész memoárt készít a létről, a térről, amelyben jár, él, érez, tapasztal. Ahol van. Rögzíti a tereket, amelyeket kitölt, birtokol, ottléttel, tettekkel, tekintettel, mindent, ami a látványból, hangulatból képkockára kívánkozik: utcákat, ablakokat, posztereket, feliratokat, egymásra hányt tárgyakat és ágyakat. A több éven át, mondhatni véletlenszerűen, (eleinte) koncepció nélkül gyarapodó képhalmazból számtalan képsor kanyarítható ki, rendezhető történetté, narratívává. 2012 novemberében, a Fotóhónap alkalmából, a budapesti Art9 Galériában a művész ebből a rendszertelenségből, a kínálkozó lehetőségekből az ágyak-sorozatot emelte, illetve állította ki, s ezt a gesztust már semmiképpen nem tarthatjuk véletlennek. Az életműben korábban is találkozunk e bútordarabbal, az „ágyas” installáció (Meditation space) 2002-ben készült, elsőként adva helyet (szó szerint) a közösségi művészi térnek. A Vándorlás azonban merészebb és magányos vállalkozás, a saját életet, az intim szférát helyezi, állítja ki, fordítja át művészetté, megmutatva ezzel énjének esendőbb, személyesebb oldalát.


A minden „művészi” beállítástól, fotóművészeti törekvésektől mentes, „eszköztelen” fotók a legegyszerűbb automata géppel készültek, éveken át lehetőleg ugyanazzal, minimálisra redukálva ily módon az eszköz kapacitásából, kvalitásaiból adódó „befolyásoltságot”, torzítást, egyedül a távolság, képkivágás múlik az exponáló személyen, de minden esetben az a legfőbb törekvés, hogy a kép megőrizzen valamit az adott térből, a fekhely, szoba hangulatából, az ébredésből, az emberi jelenlétből.

Az ágy számtalan jelentést hordoz(hat), az emberi élet minden fontos eseménye köthető hozzá a fogantatástól, születéstől, a „bölcsőd az…” kezdetétől az „ágyban, párnák közt…” végpontjáig, és nincs élettér, melyből hiányozna a gyermekszobától az elfekvőig. Kerekes Gábor „otthagyott” ágyai megmutatják egy (eddigi) életút bizonyos pontjait, helyszíneit; a sorozat egésze és az egyes darabok egyaránt az idő múlásával, a már megélt pillanatok elmúltával, az emberi élethelyzetek számos, s mégsem végtelen lehetőségeivel szembesítenek. A fotósorozat a már lepergetett idő részekben felvillanó, megmaradó, szerteszórt darabjaiból áll, egyszerre a múlt összerendezése, emlékezés, elszámolás, a múlttal való szembenézés és külvilág felé vállalt számvetés. Az alvás, ébredés mindennapos ritmusa az emberi létezés végességének kicsinyített verziója, a halál mindennapos eufemisztikus kísértése. (Hogy az ember kísérti a halált, vagy a halál az embert? Jó kérdés.)


Az ébredéskor rögzített ágyak a tudati formák határhelyzetei is: a nemlét és lét, a tudattalan és tudatos, az álom és ébrenlét közötti átmenet vékony mezsgyéjének helyszínei, nyomai, a más-állapot emlékhelyei. Az otthagyott, emberi jelenlétet még őrző, de már üres fekvőhelyek a folyamatos (el)múlással szembesítenek, az ittlét idejének szüntelen ledarálódásával, a már-nem-ott-léttel, a hiánnyal. A nyom a tiszta különbség, a hiány, derridai értelemben, amely egy másik hiánnyal szemben megkülönböztetést tud elérni. Kerekes Gábor képei ezt a jelentéssel rendelkező hiányt mint az ember lenyomatát, emberi eredetű nyomait – ágyról ágyra – tárják elénk, de mindig másképpen, más képen, szobák, bútorok, ágyak, tárgyak változatosságában, felvillantva létünk apró eseményeinek mulandóságát, esendőségét. Ebben az egy szálra fűzött véletlenszerű, csodálatos variabilitásban a jelentések folytonos és folytatólagos mozgásban, vándorlásban, a jelenlét ideiglenességében vannak.


Minden egyes képnek megvan/meglehet a szerzői, befogadói történetnyúlványa, szőhetjük egymáshoz a fotókat, vagy külön-külön az egyes képek történeteit, s közben felidézhetjük saját ágyainkat, helyeket, ahol aludtunk, ébredtünk, valakivel vagy éppen valaki hiányával, felvillanthatjuk az ébredéshez, reggelekhez való viszonyunkat, érzéseinket, s belefekhetünk – képzeletben – a művész ágyaiba, kitölthetjük a mélyedéseket testünkkel, jelenlétünkkel, szemlélődésünkkel, s felszámolhatjuk, ha csak ideiglenesen is, a hiányt. S hogy ezt megtehessük, most elvándorolhatunk a Karinthy Szalonba, vagy a Dovin Galériába is.

A Humart a Művészetért Közhasznú Alapítvány kiállítása Budapesten, a Karinthy Szalonban 2013. június 28-ig tekinthető meg. Kerekes Gábor más témájú papírkollázsai pedig a My little cloud című csoportos kiállításon láthatók Budapesten, a Dovin Galériában, 2013. augusztus 31-ig.

Visy Beatrix

szerző: Visy Beatrix
honlap e-mail
Visy Beatrix (PhD) 1974-ben született Budapesten. Irodalomtörténész, kritikus, jelenleg adjunktus a SZIE Pedagógiai Karán, mellette óraadó a Zsigmond Király Főiskolán és a PPKE BTK Bibilioterápia szakképzésén. Kutatási területe: Nyugat kora, 20. századi magyar próza, fényképleírás, a fénykép szerepe, jelentései a magyar irodalomban.

1 archív hozzászólás

KULTprogramok

<< 2019. feb. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum