KULTer.hu - Műtermekbe kukkolunk
44197
post-template-default,single,single-post,postid-44197,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Műtermekbe kukkolunk

drMáriás: Szemüvegcsere

A Raiffeisen Galériában a kiállító művész, drMáriás szemüvegeket cserél. Nincs ebben semmi meglepő, ha ismerjük őt. De ha nem ismerjük, akkor sem csodálkozunk, hiszen azért megyünk kiállításra, hogy mások szemüvegén keresztül nézzünk, és lehetőleg lássunk is. Hogy mit? Azt csak a képpel lehet elmondani. Ezért is nehéz kiállításokról írni.

drMáriás nagyon sok szemüveget kínál, nem könnyű orrunkra biggyeszteni bármelyiket, és ahogy telik az idő, újabb és újabb szemüvegcsere szükséges. Szemüvegcsere éjjel, olvassuk a kép címét. A csere akadályokba ütközik, sőt vér is folyik, nem is kevés. Hogyne folyna, hiszen hajdani diktátorok társaságában látogatjuk a műtermeket, barangolunk időben és térben. Nem felejthető a véres múlt, az ezer sebből vérző idő, de most azt mi magunk manipulálhatjuk, nevetségessé tehetjük és még büntetést sem kapunk érte. Nevetni, kinevetni a diktátorokat sovány vigasz lenne? Ha most feltámadnának és gúnyos mosolyunkat látnák, a humor, az önirónia gyilkosabb fegyverként szegeződne rájuk, mint egy élesre töltött puska. Még mártírokká se válhatnak, hősökké meg végképp nem. No meg az asztaltársaság. Politikusok, diktátorok, celebek egy kalap alatt. Kit bántottak, bántanak a celebek? A jó ízlést bizonyosan, de ebbe még senki se halt bele. A celebek is a mi teremtményeink. A festő frivol és féktelen kedvvel veti magát egy olyan világba, ahol semmi sem az, aminek látszik. Lebegés és zuhanás, mélység és felszín, valamint csapda vár és kerül el minket.


Hogyan is viszonyulunk világunkhoz, amely még most sem tud elszakadni a múlttól, visszaköszönnek a gesztusok, a gondolatok, negatívak és pozitívak, vállalhatók és vállalhatatlanok: drMáriás azt a pillanatot és helyzetet ragadja meg, amikor a hírhedtté vagy naggyá lett ember olyan erőtérbe kerül, ahol már nem önmaga ura, inkább fogoly, kiszolgáltatott. A sors paradoxona, hogy ez a kiszolgáltatottság akkor éri el hőseit, amikor már nem tudnak reagálni a kihívásra. Görbe tükröt tart, sőt magából csinál görbe tükröt úgy, hogy a gyanakvást, gyűlöletet felváltja a szánalom, a vicc és a gúny. Távol kerülnek ezzel tőlünk, kikerülünk bűvkörükből. Hatalmuktól megfosztva a vezetők szánandó és esendő lénnyé válnak drMáriás festményein. Lenin feje vízililiomként úszik egy tó felszínén Monet kertjében. Még nem nyílt ki a szeme, csak a miénk, szemüveggel és szemüveg nélkül. Kádár János nem a gulyást főzi, Picasso műtermében pózol, mexikói kalapban, feltartja ujját a híres mozdulattal, nana, ne legyünk ennyire vidámak, mi főztük a gulyást és azt meg is kell enni. A mában vagyunk, még akkor is, ha a halott Rákosiról készült festmény váratlanságával már-már hatásvadász módon szólítja meg nézőjét, ő Modigliani műtermében kínálja bájait. Sztálin az év menedzsereként néz szembe velünk, kék mezőben ül, vörös nyakkendője hanyagul meglazítva, a feminista Mussolini maga is nővé avanzsált, de nem dobta el melltartóját. Trockíj Munch műtermében kapja fejére az ütést a jégcsákánnyal, befogja a fülét, ne hallja a sikolyt, a kisded öreg Marxként ül a madonna ölében, aki kísértetiesen hasonlít a közelmúlt politikusnőjére, aztán a kisded felnő és Első Károlyként regnál, miközben Engels hajléktalanként fekszik, aléltan. Benes Michelangelo kertjébe tévedt és Dávidként halovány ceruzarajzon feszít. Horthy fejen áll, hol van már a fehér ló, de az aktuálpolitika sem marad el, Obama Maleviccsel indul Hollywoodba és folytathatnánk a sort. A celebek nevét tudatosan nem írom ide, nem nevezem meg őket, bár néhány szellemes és találó portrét róluk is láthatunk, feltűnnek Jackson Pollock vagy Damien Hirst műtermében.

Túl a meghökkentés és nagyot mondás szándékán, a művész bármelyik festőóriás bőrébe bújik is, szemlélete mindvégig azonos és következetes marad. Nincs szentség és nincs ikon, miközben ebben a világban bárki szentté és ikonná válhat. A lefokozást, a banalitássá tételt fedezzük fel újra és újra. Látszólag minden érthető, elgondolható, a miértekre kapásból jön a válasz, a múltunktól röhögve, gúnyosan köszönünk el. Az időtáv elég nagy, hogy árnyaltan ítéljük meg a közelmúltat, megengedően fogalmazzunk, tudva, itt a szabadságról is szó van. A kimondhatóság szabadságáról, a szentségtelenítésről. A celebek is hasonló sorsra jutnak, mint a politikusok. Önnön útjukat járják, ott a nyomukban emelkedés és a lejtő, az emlékezet és a felejtés. Emlékezünk, de másra, ha másra nem, akkor arra, amire nem emlékeztünk. Struktúrát tár elénk drMáriás, és jelenséget, amely mögött törvények húzódnak.

A hamis emlékezet, az emlékezeten kívülre kerülés megoldatlan kérdéseket vet fel. A tömegtársadalom kísértetei és illúziói ezek, a vágyak és igények sokasága teremti meg a politikusokat és a celebeket. Nem a celeb és a politikus alakítja a sorsát, bár sokszor úgy tűnhet, ez történik. A művész játékra hív, a saját panoptikumába, csodálkozzunk rá, és döntsük el mi, hogy ki kire hasonlít és miért. Tegyük fel a saját szemüvegünket, töröljük gyakran tisztára, s ne feledkezzünk el a szükséges szemüvegcseréről sem.

drMáriás Szemüvegcsere című kiállítása Budapesten, a Raiffeisen Galériában tekinthető meg 2013. augusztus 4-ig.

Deák Csillag

szerző: Deák Csillag
honlap e-mail
Deák Csillag Marosvásárhelyen született, Kolozsváron szerzett bölcsészdiplomát, szépprózát és verseket publikál, valamint 2012-től képzőművészeti tárgyú írásokat. Első írásai az Utunk, Korunk, Echinox folyóiratokban jelentek meg. 1979-ben áttelepült Németországba, ahol a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem pszichológia szakán diplomázott. 1992 óta él Budapesten. 2009-ben elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Tagja az Erlin Páholy alkotókörnek és a FILTER írócsoportnak.