KULTer.hu - Véletlenül megtanultam szeretni
43391
post-template-default,single,single-post,postid-43391,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Véletlenül megtanultam szeretni

II. HÍR – Hajdúböszörményi Írótábor

Mindössze annyit tudtam, hogy írótábor: írás, hallgatás, nagy rácsodálkozások és ásítozások. Aztán kérdeztem, hogy beköltözzek-e. Nekem minek, hát itt lakom. „De tavaly esténként beszélgettünk, iszogattunk…” Rohantam is csomagolni.

Hogy mi történt ott, az ködös. Homályos. De ez a köd és homály örökre felejthetetlen marad. Most ebben a sötétben fogok tapogatózni, míg megpróbálom összeszedni, mi is történt a II. Hajdúböszörményi Írótáborban.

2013. június 26. Hűvös, nyári reggel, fogalmam nem volt, mi fog történni, ha megérkezem. Kulcsot kaptam, szobaszámot, és Szilágyi Tamás azzal futott oda hozzám, hogy mit keresek én ott és kérek-e sört. Jó előérzetem támadt. Ismerkedések, étkezések, az irodalmi kör irodájának megnyitója, ahol Papp-Für Jánost először hallhattuk énekelni. Aztán este egy kis Csender Levente és Ferdinandy György. Laza kis nap volt, semmi megerőltető, a megkoronázásaként pulcsi alatt nyúltam egy sört. Azt mondták, nekem még nem szabad. Így indult. Ennyire naivan. Este páran vettük a bátorságot, és a vérre menő csocsómeccsek után kiültünk sörözgetni. Születtek itt fogadások, ismeretségek, miegymások, ekkor kezdtem érezni, hogy jó lesz ez a tábor. Ja, igen, és azt is, hogy az író- és költőtársadalom nagy része valóban alkoholista. Bár ezt már az irodalomkönyvemből is tudtam.

Másnap reggel elkezdődtek az íróiskolai szemináriumok. Előző nap választottunk a három Janiból: Áfra, Szentmártoni vagy Papp-Für. Mentségemre szóljon, hogy egyszerre csak egy helyen tudtam lenni, így csak Áfra szemináriumáról tudok mesélni. Átlapozgattuk a mai irodalmi folyóiratokat, másik nap saját műveket olvastunk és elemeztünk, valamint pár kortársunkét is szemrevételeztük. Hiába volt reggel 9-től, pár liter ásványvíz mellett nagyon jól viseltük, mondhatni jól szórakoztunk. Pedig tanultunk. Furcsamód.

A kortárs irodalom csócsálása után a 2., 3. és 4. nap délelőttjén is a társművészeti szemináriumokra ballagtunk át. Volt itt színjátszás Szilágyi Tamással, versmondás Török Péterrel és zeneszerzés Rózsa Sándorral (de azért ez utóbbinál Papp-Für neve is szerepelt a programfüzetben, mint elmondta, azért, mert ő találta ki a foglalkozás nevét). Én színjátszani jártam, ami szerintem egy jó választás volt annak, aki nem akart semmi komoly dolgot csinálni. Játszottunk, röhögtünk, „színészkedtünk”. Ahogy Szilágyi úr mondta: „Itt senki sem színész.” Ő sem. Mert ő színművész. Szerinte.

Az étkezések általában rendben zajlottak. A napi kávéfogyasztás irigylésre méltó lett volna bármelyik Starbucks vagy hasonló vállalat számára, de a helyi menza hősiesen készítette nekünk a hektoliternyi mennyiségű koffein-nedűt. Reggeli-ebéd-vacsora. Sokszor ennyi vitt előre, mikor már a lábam nem tudott. De ez megint csak saját problémám, beszéljünk hát másról.

Előadások. A táborozók között óriási tiszteletet vívott ki magának az, aki minden, vagy majdnem minden előadásra eljárt, és hát elég kevesen vállalkoztak erre a feladatra. Sok látogatója is volt a tábornak, írók, költők, professzorok, tudósok (ebben-abban), régi barátok, ismerősök, vagy csak egyszerű, mezei irodalomkedvelők. Az előadások palettája túl színes ahhoz, hogy fejből felidézzem. (Bár bevallom, az előttem nyitva lévő programfüzet egy kicsit mégis útmutató.) Lipcsey Emőke a hagyományokkal, Herczeg Ákos Adyval foglalkozott, Farkas Wellmann Endre Szentmártoni Jánossal karöltve beszélgetett, Maria Teresa Reyes a műfordításról mesélt, s akkor még nem is említettük a rögtönzött vitákat, beszélgetéseket, elmélkedéseket.

Akiknek már (vagy még) problémájuk van az olvasással, hallgathatták sokszor a szerzőket magukat, vagy egy-két jeles előadót. Felolvasott Csendes Levente, Ferdinandy György, Kelemen Erzsébet, Barabás Zoltán és Rózsássy Barbara is – a teljesség igénye nélkül.

Az Agria és a Hajdúsági Tükör lapbemutatóit Dr. Ködöböcz Gábor és Dr. Varga Gyula tartotta. Ugyanezeket és más lapokat, mint említettem, a délelőtti szemináriumokon is forgattuk, elemeztünk, ha jól tudom, mindhárom csoportban. Mindenki kiválaszthatta, melyik újságban kíván a jövőben publikálni. Legalábbis én megtettem.

A tábor másik nagy témája a zene volt. Ó, igen. Azok az esti koncertek… Eleinte ismeretlen dallamok, melyeket a tábor végére már mindenki kisujjból, könyökből vagy esetleg a szíve csücskéből fújt. Volt itt minden, ami Bar-Talk, minden, ami Papp-Für János és Rózsa Sándor. Néha Gerendás Péterrel egészítették vagy pótolták magukat. Barátságos kis koncertek voltak ezek, melyek vége általában közös éneklés lett. Megadtuk magunkat. Utolsó nap már tiltakozás nélkül kezdtünk kornyikálni. Zene vagy irodalom vagy mindkettő vagy egyik sem: a 4. nap estéjén slam poetry előadással leptek meg minket. Asbóth Balázs és Berki Teofil hősiesen vadászták a rímeket és varázsoltak valami teljesen más hangulatot a mi kis színpadunkra. Kellett. Más volt.

Az öt nap alatt természetesen semmilyen alkohol nem került be a tábor területére. A dohányosokat alapból kitiltották a programból, így elmondhatjuk, hogy egy teljesen konzervatív társaság alakult ki – ez az a verzió, amit írnom kellett volna. Kezdjük ott, hogy két óriási hűtő volt. Az egyikben üdítőitalok, a másikban sörök. Nagybetűvel írnám, de az nem lenne esztétikus. Hál’ Istennek, mágikus hűtők voltak ezek, amelyek minden kiürülés után megteltek újra. Ki is használtuk e tulajdonságukat, és hősiesen pusztítottunk mindent, amit benne leltünk. A hangulatos esték másik stabil szponzora Erdély és az ő jó pálinkája volt, de természetesen segítségünkre voltak még más vidékek termékei is, és így együttesen minden este volt rá mód, hogy ne feküdjünk le szomjasan.

Az utolsó nap délelőttjén zajlott a gála. A bátrabbak felolvastak, ki-ki saját agyszüleményét. Szép volt így, egymás között megmutatni azt, ami ebben a pár napban (vagy előtte) született. Mégsem volt már ez annyira felhőtlen. Tudtuk, hogy jön az utolsó ebéd, aztán a hazaszállingózás. Annyira nem akartuk még. Maguk a szervezők sem. A díjakat kiosztották, megköszöntük. Hivatalosan is le lett zárva a II. HÍR, de gondolatban már mindenki a harmadikra csomagolt. Az utolsó ebéd után lassan, szomorúan kezdtük beledobálni a sörszagú szennyest a táskákba, és karikás szemünkből könnyeket hullajtva néztünk vissza a hajdúböszörményi Széchenyi István Kollégium épületére. Elkezdett tudatosulni bennünk, hogy ez ennyi volt, pedig valójában még csak akkor kezdődött.

Elkezdhetném sorolni, hogy mit kaptam ettől az öt naptól, hogy vajon mások mit kaphattak, mit adtak és mit vehettek, de aki ott volt, tudja, aki csak szeretett volna ott lenni, remélem, hogy a beszámolóm után jövőre ott is lesz. Anélkül, hogy ez a reklám helye lenne, csak annyit mondhatok, ezért megéri néha firkálgatni. Megéri olvasni, szeretni az irodalmat, szeretni a másikat. Ezt jól megtanították, megtanultam. Végül pedig az elmaradhatatlan: nem tudom mi ez, de jó nagyon. Eddigi rövid életem talán leghasznosabb öt napja volt. Szóval rettegj, III. HÍR, megyek! És nagyon remélem, hogy a kedves olvasó is elkísér majd.

II. HÍR − Hajdúböszörményi Írótábor, Hajdúböszörmény, Széchenyi István Kollégium, 2013. június 26−30.

A fotókat Áfra János készítette.

Molnár Dorottya

szerző: Molnár Dorottya
honlap e-mail
Molnár Dorottya 1995-ben született Debrecenben, Hajdúböszörményben él, a Bocskai István Gimnázium hallgatója. Elnyerte a II. Hajdúböszörményi Írótábor Nagydíját, első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum