KULTer.hu - Ó, Macbeth, mért vagy te Macbeth?
45822
post-template-default,single,single-post,postid-45822,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ó, Macbeth, mért vagy te Macbeth?

Maladype Színház: Macbeth/Anatómia

A Maladype Színház legújabb előadásában mintha elvesztette volna önmagát. Nagyon szűken mérték a rájuk annyira jellemző játékosságot és belefeledkeztek Macbeth világának sötét és már-már bestiális rétegeibe.

Amit a fények lehúzása előtt látunk az ígéretes: gyönyörű díszlet, melynek üvegszerű, sötét talapzata könnyedén és enyhén ível felfelé, míg a belőle kiinduló és a mennyezet irányába tartó huzalok hatalmas hárfát idéznek a szemünk elé. Mindezen túl pedig egy impozáns kidolgozottságú, leginkább kardfogú tigrisre emlékeztető csontváz is helyet kapott a díszletként szolgáló platformon. Igazi asszociációs kavalkád, főleg, ha hozzávesszük az emelvényben később megpillantható tucatnyi patkányt.

A díszletre nem lehet panasz, csupán arra, ahogy mindezt használja az előadás. A tigrist annak rendje és módja szerint meglovagolják, a hárfa húrja között néha kinéznek, talán még lágyan meg is pengetik, de semmi több. A darab végén látható – talán katarzist keltőnek szánt – látványelem pedig legkésőbb az azt megelőző nagy összeszereléskor leleplezi önmagát.


A csontváz kényszeres szétbontásakor legalább egy esetben játékosan és egyben értelemgazdagon használják a díszletet, amikor abból vetik meg az őrületbe, majd öngyilkosságba menekülő Lady Macbeth ágyát. A csontváz eltűnése szükségszerű, a legszebb az volna, ha elmállana vagy elporladna, de szétszedése kényszeres – több jeleneten keresztül minden szereplő azon dolgozik, hogy eltüntesse eredeti helyéről, miközben küzd a nehéz shakespeare-i szöveggel. Mint később kiderül, leginkább azért, hogy helyet adjon a záróképnek, melyben sokatmondóan Macbeth karóba húzott fejéből a patkányok – szöveges utalás szerint a skóciai nép tagjai – lakmároznak.


Az előadás megértését zavarja kissé, hogy mindössze négy színész játszik, illetve – ötödiknek – a néha karakterré alakuló zenész ugrik be olykor a színpad bal szélénél. Orosz Ákos talán soha nem vált át Macbethből más karakterbe, de a Lady Macbethet alakító Petrik Andrea néha a boszorkák karának egyik tagjaként jelenik meg. Lendváczky Zoltán és Tankó Erika pedig megszámlálhatatlanul sok szerepet alakít, melyek között nagyon finom jelzésekkel váltanak, de ez sem mindig segít abban, hogy pontosan tisztában legyen a néző azzal, most ki is beszél, kihez és végül is miért. Gyakran eluralkodik a szöveg a játékon: merevvé teszi a színészeket, akik viasz-, alabástrom-, vagy márványalakká válnak, a színpadkép pedig emiatt néha panoptikumjelleget ölt. Ez beleillhet a címadásban jelzett rendezői koncepcióba, tudniillik, hogy ez anatómia, ami azzal jár, hogy egy bizonyos pózban látjuk a formaldehid által konzervált, szemlélni kívánt testet. Shakespeare gyönyörű nyelve hasonló hatást érhet el, de ezzel a gyakorta beálló statikussággal megint a játék vész el a színészek munkájából. Sajnos látszott az előadáson, hogy ez a premier utáni első. Néhol megakadt a szöveg, néhol a szereplők akadtak el a térben, az olajozatlanság végigkísérte, végig kísértette az előadást. Nagy ígérete volt a darabnak a ceruzabáb szerepeltetése és a vele történő játék, ennek köszönhetően sikerült komikumot és gyermeki játékosságot csempészni egyes jelenetekbe, de itt sem koherens a koncepció: az előadás kezdetén a báb valamiféle csontvázszerű halálalakot idéz, amint vonszolja maga után a sorsüstöt, mely Cawdor thánjának fejét rejti, míg később rendszerint „gyerekszereplőkként” tűnik fel, akik mint valami majomcsemete, mászkálnak le s fel szüleiken.


A zene minőségére nem lehet panasz, talán csak arra a momentumra, amikor Macbeth úgy tesz, mintha gitáron játszana, holott nyilvánvaló, hogy a mögötte álló zenész szolgáltatja a hangokat. Lehet, hogy az előadás megérdemelt volna egy saját zenét is, a The Doors dalokat például nem éreztem túlzottan erős választásnak. A zenéért felelős Szűcs Péter Pál jól játszik, a hangja is jó, s gyönyörűek az egyedi hangszerek, melyek megérdemelnék, hogy valami egyedit közvetítsenek.

Érdekes megoldás Szűcs Kapusként történő szerepeltetése, érezhetően itt is a komikus vonalat kívánták erősíteni, máskülönben miért raccsolna kényszeresen, de ő teljesen leválik az előadásról, színészi játéka egészen más regiszterben mozog, mint a többieké, így alakítása nem marad más, mint egy reménykeltő, de túlnyújtott epizód.

A hosszúra sikerült előadás végén azt érezni, hogy a Maladype alulmaradt a Shakespeare-rel szembeni nemes küzdelemben. A gyönyörű díszlet inkább csak korlátozza, mintsem katalizálná a színészek játékát. Az előadás hossza húsz perccel több az előre beharangozottnál, ebből is látszik a még alig játszottságból fakadó olajozatlanság. Mintha nem lenne egészen a színészeké a darab vagy épp annyira elmélyültek önmaguk és a sors által űzött karakterek autopsziájában, hogy ezt már nem tudják színészileg közvetíteni, s így bármennyire is látványos, bármennyire is kitörni akaró a mű, egy olyan Macbeth-feldolgozás marad, ami nem lép igazi párbeszédre az eredeti darabbal, hanem kényszeresen új akar lenni.

Maladype Színház: Macbeth/Anatómia. Rendező: Balázs Zoltán. Szereplők: Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Petrik Andrea, Szűcs Péter Pál, Tankó Erika. Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest, 2013. szeptember 7.

A fotókat Czitrovszky Balázs készítette.

Margl Ferenc

szerző: Margl Ferenc
honlap e-mail
Margl Ferenc 1990-ben született Győrben. Jelenleg Budapesten tanul az ELTE-BTK MA képzésén, esztétika szakon. Elsődleges érdeklődési területe a kortárs színház és a drámairodalom. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum