KULTer.hu - Prizma’s Eleven
44006
post-template-default,single,single-post,postid-44006,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Prizma’s Eleven

Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők

Önmagát eleinte filmművészeti folyóiratként definiálta az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakának (akkor még) végzős hallgatói által 2009-ben útjára indított Prizma. Az alapos elméleti tudással rendelkező, gyerekfilmektől a felnőttmozikig tájékozódó szerkesztőség (kiegészülve a középgenerációhoz tartozó egyetemi oktatókkal, szakírókkal) idén júniusban a Prizma Könyvek első darabját is megjelentette.

A tizedik számánál járó periodikát talán a Filmvilág, illetve a Metropolis határvidékére pozicionálhatjuk (egyes szerzők publikáltak már mindhárom lapban); az előbbinél terjedelmesebb és szakmaibb (kevésbé esszéisztikus) szövegeket közöl, az utóbbinál viszont küllemében, témafölvetésében (pl. magyar műfaji filmek, trashfilmek, tévésorozatok) is közönségcsalogatóbb. A számok interjút, regényrészletet, novellát, kritikát, recenziót is tartalmaznak, valamint külön rovat szól a kísérleti- és kisjátékfilmekről. A nyolcadik szám már Film&Kult alcímmel látott napvilágot, ami jelzi a merítés mélyülését, „cserébe” viszont rövidült a terjedelem. Míg az egyes számok egy-egy téma köré csoportosulnak, addig a lap online felülete elsősorban a mozik friss kínálatára reflektál. A folyóirattal eddig nem találkozó, de filmszerető közönség megszólítására alkalmasnak tűnik a témájában és küllemében is vonzó filmes szakkönyv nyári megjelentetése.

A jelentősebb direktorokat bemutató Filmrendezőportrék című kiadványtól (Osiris, 2003) eltérően a Korszakalkotók csak az amerikai szerzőkre koncentrál. A tizenegy pályaképre való ráhangolódást Pápai Zsolt bevezető tanulmánya segíti, amely az új-hollywoodi korszak nyitányától (a hatvanas-hetvenes évek fordulójától) napjainkig tekinti át az amerikai filmben lezajlott szemléletbeli, marketingpolitikai és gazdasági változásokat. Amikor már konkrét alkotók esetében kerülnek elő olyan fogalmak, mint a blockbuster vagy a midcult, akkor a többi tanulmány erre a fejezetre utal vissza. Mint minden válogatás, toplista, névsor, a tizenegy filmrendező kiválasztása is könnyen támadható. Az előszó azzal igyekszik elébe menni ennek, hogy egyrészt fenntartja a további kötetek lehetőségét, másrészt nem rejti véka alá, hogy a változatosság igénye mellett jelen kiadvány struktúrájának a szerzők személyes érdeklődése is fontos alakítója volt.


Ha valaki a borítót szemlélve – melyen a Becstelen brigantyk hősnője egy vetítőgép mellett látható – úgy gondolta, hogy a kezdőcsapatba egy rendezőnő, mondjuk Kathryn Bigelow is befért, az csalódni fog. E sorok írója viszont örömmel látta, hogy Steven Spielbergről és Ridley Scottról is olvashat pályarajzot, hiszen érzésem szerint mindketten jelentékenyebb alkotók annál, mint azt hazai recepciójuk alapján gondolnánk. Az E.T. rendezője kapcsán Pápai Zsolt írása azt hangsúlyozza, hogy Spielberg mindenkinél sikeresebben kapcsolta össze művészi törekvéseit kereskedelmi szempontokkal, üzletemberként vált szerzővé, saját nevét mintegy branddé formálta. Sepsi László Scott-portréja a műfaji alapvetésekkel nyitó rendező életművének fokozatos színtelenedéséről ad számot. Filmjeinek hősei a kitörés helyett (A nyolcadik utas: a Halál) egyre gyakrabban az alkalmazkodás (Gladiátor) mellett döntenek.


Tim Burton, David Lynch és Jim Jarmusch bekerülése a kötetbe számomra kissé meglepő, hiszen mindhárman elég gyakori vendégei a honi szaklapoknak, utóbbinak nemrég épp a Prizma szentelt egy komplett számot. Ennek ellenére mindhárom tanulmány sok tanulságot rejt. Burton esetében Pápai Zsolt az avantgárd ihletettséget és a merész hangnemkeverést tekinti a pálya vezérmotívumának, amely a rendező legelső, kissé lesajnált filmjét, a Pee Wee nagy kalandját a legtipikusabb Burton-filmek egyikévé teszi. Varga Balázs Lynchről értekezve elutasítja a rendező munkáit körbelengő blöffgyanút, szerinte a homály és a titokzatosság helyett az ártatlanság elveszítését okozó kíváncsiság áll az életmű középpontjában. Jarmuschról szintén Varga Balázs készített tanulmányt, melyben a rendezőt az amerikai és az európai filmkultúra metszéspontjában helyezi el. A futó találkozás számtalan variációban figyelhető meg műveiben, és ez a központi téma a klasszikus elbeszélést nála az epizodikusság (Éjszaka a Földön), a lezáratlanság (Hervadó virágok) vagy a ciklikusság (Florida, a Paradicsom) irányába téríti el.


Pálos Máté a mindössze hat filmet számláló Terrence Malick-életművet mérlegre téve állapítja meg, hogy Az őrület határánt, vagy Az élet fáját a szakirodalom több eszmei irányzattal, pl. Schiller művészetelméletével vagy Emerson transzcendentalizmusával is kapcsolatba hozza. A rendező ugyanakkor kerüli az intellektualizálást, ehelyett a néző minél több érzékszervének lenyűgözésére törekszik, olykor a giccshatáron is átlép, hogy eljuttasson minket a mozizás testi élményének megéléséig. A másik végletet képviseli – legalábbis Pápai Zsolt szerint – a rendkívül termékeny és sokoldalú Steven Soderbergh, „aki napjaink Hollywoodjának talán egyetlen igazi entellektüelje”. A rendező folyton új történetvezetési módokat és képalkotási technikákat próbál ki, és egyszerre mozog otthonosan az avantgárd (Schizopolis), a független (Amerikai vérbosszú) és a mainstream (Ocean-trilógia) közegben.


Számomra a kötetben szereplő direktorok közül Richard Linklater a legkevésbé ismert. A róla értekező Roboz Gábor szerint is a már trilógiává bővült Mielőtt felkel a nap alkotója kilóg az ismert kategóriákból, leginkább olyan, a stúdióktól független alkotó, aki nyitottan közelít minden témához, de főképp a fiatalok gondolkodásának feltérképezése izgatja. Emellett az autodidakta filmes komoly szerepet vállal szülőföldje, Texas filmkészítőinek támogatásában. A bemutatott rendezők közül talán Gus Van Sant áll hozzá a legközelebb, aki szintén függetlenként indult (Otthonom, Idaho), de közönségbarát filmjeivel (Good Will Hunting) is sikert aratott. Lichter Péter szerint Van Santot a margóra szorult fiatalok frusztrált, kilátástalan világa érdekli leginkább. A kihagyásos cselekményszervezés, a sajátos hangkulissza és önálló életet élő montázsetűdök Paranoid Park című alkotásában összegződnek a legteljesebben.

A kötet talán legkomplexebb írásai Varró Attila nevéhez fűződnek. Michael Mann-ről írt tanulmánya Kubrick és Peckinpah örököseként tekint a rendezőre. Filmjei a szakmai profizmus himnuszai, kivételes hősei saját szabályok mentén őrzik integritásukat ellenlábasaik, magánéleti gondjaik, illetve az idő szorításában (Az erőszak utcái, Szemtől szemben). A rendező „kevés eszközt használ, de azt maximális hatékonysággal”, elidegenedett karaktereihez igazítja a szinte üres, geometrikus tereket, a hideg színvilágot és a minimális zenét.


Bármennyire is kellően dokumentált Quentin Tarantino pályafutása hazánkban, egy effajta kiadványból nem hiányozhat a portréja. Varró amellett érvel, hogy a Kill Bill-lel kezdve a rendező munkái elveszítették valóságreferenciáikat, és már csak Tarantino filmes élményeiről szólnak. A sztárdirektor neve köznevesült, szinte önálló alműfajjá vált, az újabb bűnügyi filmek szatirikus hangvétele, csevegős jelenetei, időbeli ugrásokkal megbolondított narratívái elsősorban az ő hatásának köszönhetők, miközben a rendező „feloldódni látszik az új évezredet alapvetően meghatározó agresszív látványközpontúságban és műfajkeveredésben”.

A tanulmányokat az alkotók egy-egy filmjéből vett jelenetfotó vezeti be (a rendezők arcképét hiányolhatjuk), majd az elemzések után a tévéfilmeket és a kisjátékfilmeket is tartalmazó filmográfia olvasható. Ezt a kötetben megemlített filmek jegyzéke követi, ami akkor lenne igazán használható, ha az oldalszámok is szerepelnének a címek mellett. Szerencsére kevés a tartalmi kifogásolnivaló, nekem az alábbiak szúrtak szemet: Spielberg Párbajában a főhős neve nem „egyszerűen Mr. Mann”, hanem David Mann, ami nem elhanyagolható többletjelentéssel bír a filmben; a sorozat talán legszórakoztatóbb darabját, az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovagot  pedig semmiképp sem nevezném tucatfilmnek; s Van Sant filmográfiájából két alkotás kimaradt (a tanulmányban szerepelnek), második filmjének címe pedig Gyógyszertári Cowboy (többször is gyógyszergyárinak van írva).


A Korszakalkotók figyelmes olvasója ezentúl jobban átláthatja majd napjaink amerikai filmkultúrájának rendszerét és irányait. Én meglepetéssel olvastam, hogy milyen sokak szemléletét befolyásolta az avantgárd, vagy a kísérleti filmkészítés (Lynch, Jarmusch, Burton, Soderbergh, Van Sant, Linklater), és hogy a legtöbbjüket képalkotásban talán Kubrick, a történetmesélésben pedig Altman ihlette meg. A tanulmányírók törekvése, hogy markáns szerzői kézjegyet azonosítsanak a filmekben nem minden esetben volt könnyű. Többeknél csak a pálya bizonyos szakaszai rendelkeznek egyéni vonásokkal, az elszürkülés, a betagozódás csapdáit több rendező nem tudta elkerülni. Úgy tűnik, hogy a tizenegy alkotó többsége (Spielberg, Scott, Burton, Lynch, Van Sant, Tarantino, Linklater) nem mostanában jár pályája leginnovatívabb szakaszában. A hírek szerint Soderbergh felhagyott a filmkészítéssel. Talán csak Mann és Jarmusch dolgozik nagy kilengések nélkül, Malick viszont még sosem volt ennyire aktív.

Nehéz kérdés, hogy napjainkban vajon kik azok a rendezők, akik filmről filmre magas színvonalon és izgalmasan alkotnak. Amerikából a Coen testvérek jutnak eszembe, Európából Lars von Trier és Michael Haneke. Illetve a még „rövid” filmográfiával rendelkezők közül Paul Thomas Anderson, Steve McQueen, Darren Aronofsky, Wes Anderson, Christopher Nolan és a magyar Pálfi György. Egy „sokadik” kötet talán róluk szól majd, addig viszont nagy élvezettel és haszonnal forgathatjuk ezt az elsőt.

Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők, szerk. Pápai Zsolt és Varga Balázs, Prizma Könyvek 1., Budapest, 2013.

Vékony Gábor

szerző: Vékony Gábor
honlap e-mail
Vékony Gábor 1977-ben született Debrecenben, középiskolai tanár Hajdúnánáson. Írásai a Debreceni Disputában, az Iskolakultúrában, A Vörös Postakocsiban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum