KULTer.hu - Alapfokú metafizika
46539
post-template-default,single,single-post,postid-46539,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Alapfokú metafizika

Gravitáció (Gravity)

Gyermekkorom egyik meghatározó filmes élménye az Apolló 13. Arra döbbentett rá, hogy Hollywood csillagközi konfliktusai eltörpülnek a valóság drámái mellett, amik sokkal kisebbek, mégis izgalmasabbak és rémisztőbbek is az álomgyár látványfilmjeinél.

Űrhajósok, akik a létüket teszik kockára, és még így sem jutnak tovább a Holdnál? Elképesztő! Erre jön a Gravitáció és az egész alaptézist körbeszövi egy olyan egyedi atmoszférával, ami még a drámánál is sokkal mélyebbre hatol.

A film cselekménye és főszereplőjének belső konfliktusa nem szolgál sok újdonsággal, a gyász feldolgozásáról láttunk már sokkal meghatóbb, alaposabb és őszintébb alkotásokat is, mint ahogy az emberi kitartásnak szóló himnuszok közt is találunk sokkal földhöz ragadtabbat vagy éppen giccsesebbeket. A Gravitációt viszont csupán ez választja el a zseniálistól, másfelől pedig olyasmit tud, amit csak kevesen: nem a forgatókönyv dialógusai és cselekménye, hanem maga a látvány jelenti a fő narratívát, ami önmagában megfoghatatlan. Éppen ezért nehéz körülírni, inkább csak átélni lehet.

Egy jó barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy van egy közel öt perces jelenet a filmben, amikor csak Sandra Bullock szemszögéből látjuk az űrt, amint épp tehetetlenül sodródik. Ez leírva inkább semmitmondó, mintsem izgalmas, de a moziban ülve feszültebb, mint bármilyen thriller vagy sportfilm. Hogy miért? Mert az űrnél nincsen célratörőbb metaforája az emberi létnek, nincs nála ellentmondásosabb és felfoghatatlanabb hely. A magány csontig hatol, s mi köti össze jobban az embereket, ha nem a magány? Hogy ez egy orbitális paradoxon? Természetesen. De még a film címe is utal rá!

A Gravitáció legnagyobb erénye azonban (talán) mégsem az egyedi, székbeszögezős atmoszféra, hanem hogy annak ellenére is jó közönségfilm marad, hogy metaforákra és impressziókra épít, nem pedig a cselekményre – mint az amerikai közönségfilm úgy általában. Sandra Bullock és George Clooney katasztrófatörténete persze szolgáltat némi kapaszkodót, de ezek eltörpülnek a film minimalista látványvilága mellett, ami lényegében az űr végtelen sötétségére hagyatkozik. A vetítés után éppen ezért volt bennem némi hiányérzet is, amiért a film nem tökéletes, csak majdnem az: a nézőknek kínált kapaszkodók nem olyan egyediek, mint a már sokat méltatott látványvilág és atmoszféra, melyek önmagukban is érdekesebbek, illetve nyugtalanítóbbak. Mit érünk abban a félelmetes semmiben, ami körülvesz bennünket, és mi végre tartunk többre valamit a semminél? Ez a film felforralja az ember agyvizét, és ha lehet ilyen nagy szavakat használni: talán a művészet is valahol itt kezdődik – bármi is legyen az.

Gravitáció (Gravity), 2013. Rendezte: Alfonso Cuarón. Forgatókönyv: Alfonso Cuarón, Jonás Cuarón. Szereplők: Sandra Bullock, George Clooney. Forgalmazza: InterCom.

Dani Áron

szerző: Dani Áron
honlap e-mail
Dani Áron 1991-ben született Kolozsváron, 2010-től a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Elsősorban a filmművészet iránt érdeklődik, de foglalkoztatja a képzőművészet és a sport is. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

8 archív hozzászólás
  • Fazekas Hanna - október 23, 2013

    Teljes mértékben egyetértek. Valóban tökéletes lehetett volna, ha a szimbolika nem ennyire direkt, és a gyászt is kevésbé giccsesen fogja meg, ugyanakkor számomra így is hatalmas élmény volt, nagyon jó meglátás, hogy ezt a filmet csak átélni lehet. Hihetetlen atmoszférája van, számtalanszor meg tudnám nézni. Alapjáraton nem szeretem az olyan filmeket, melyekben a látvány dominál, de itt többről van szó, a látvány az, ami mesél, és ami a film legfontosabb tartalmi elemeit hordozza. Ezt a filmet tényleg látni kell, lehetőleg moziban.

  • dáron - október 26, 2013

    🙂

  • AntiKekec - október 29, 2013

    Még nem láttam a filmet. mindenki szuperlatívuszokban beszél róla. Kubrickhoz köthető valamennyire (2001 Űrodüsszeia)?

  • Áfra János

    Áfra János - október 29, 2013

    Nem mondanám, szerintem a 2001 Űrodüsszeia egy sokkal nagyobb szabású dolog, komolyan átgondolt és jól kivitelezett koncepcióval. A Gravitáció nekem kicsit csalódás volt. Csak akkor néztem meg, miután Dani Áron és Berényi Csaba kritikáját elolvastam, és azt éreztem, hogy itt a látványon kívül tényleg semmi nem izgatta a rendezőt, lélektanilag sem igazán bontakoznak ki a dolgok, túl keveset tudunk a főhősről ahhoz, hogy a megmutatott reakciók kielégítőek legyenek. Azt pedig nem is tudom, mi fogja érdekessé tenni a filmet azok számára, akik nem 3D-s moziban nézik meg.

  • Lapis József - október 29, 2013

    Majd elmondom, mert kizárt, hogy 3D-ben nézzem meg… Várok tőle valamit, mert idén még nem volt igazán erős sci-fi élményem. Talán még az Oblivion volt a leginkább élményszerű (bár a történet csavara túlzottan is erős utánérzésekkel bír), de az Elysium összességében csalódás (a District 9 után), az After Earthről beszélni sem érdemes, a Pacific Rim egyszer megnézhető látványmozi, A Burok meg nekem kissé émelyítő. A The Colony is középszerű nagyon. A Dark Skies igazából Somogyi Gyula Műút-cikke olvasása után lett érdekes (http://www.muut.hu/?p=3359). A Star Trek (ellentétben pl. a Suparmannel) teljesen hozta azt, amit vártam tőle – igaz, az azért nem volt olyan nagy elvárás.
    Úgyhogy a Gravityben reménykedem, illetve novemberben a Végjátékban, ott a regényalapanyag O. S. Cardtól igen kiváló.

  • Berényi Csaba

    csaba - október 29, 2013

    Az Oblivion gyakorlatilag utánérzések egymásutánjából lett összekovácsolva. És igen, ahhoz képest, micsoda ígéretes felhozatal volt idén a sci-fi frontján, annál inkább esett pofára majd mindenki

  • Áfra János

    Áfra János - október 29, 2013

    Józsi, szerintem túl sokat ne várj a Gravitációtól se.

  • Herczeg Ákos

    Herczeg Ákos - november 2, 2013

    Még ha nem is kapunk egy hamleti összetettségű drámai szituációt, azért hiba volna egy kézlegyintéssel elintézni a film kétségtelen érdemét, amit mindkét kritika említ: a látvány még ha nem is egy több százmilliós akciómozi arzenálját, kliséit akarja is használni, kétségtelenül a székbe szögez. Beszéltem olyannal, aki 10 perc után elaludt a filmen, én meg alig kaptam levegőt. Sose voltam még olyan közel ahhoz, hogy megértsem, milyen lehet az űrben lenni, mint ennek a filmnek a nyitó jeleneténél. Hogy egy mozi erre képes, szerintem ez egyáltalán nem kevés.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum