Závada Péter versei

Aszfalt

Te is a kőolajból vétetsz. A kőolajról mindig
te jutsz eszembe, ilyen lehet egy elhalt
szervezet bomlástermékének lenni. Ott laksz
velük te is: a növényekkel és az egysejtű
állatokkal. A kőolajban. A fiúk szerint kisebb
mennyiségben az anyakőzetben is megtalálható
vagy. Onnan bányásznak. Ilyenkor a színed
sötét. Máskor meg a kőolaj lepárlása során
nyernek vissza. Amikor vissza akarlak nyerni,
én is az emlékek lepárlásával kezdem.
A minap arra gondoltam, hogy holtodban is
hasznosulsz. Kenőzsírként például. Vagy
arckrémek formájában. Emlékszem, hogy
szeretted a krémeket. Persze az a pakura,
de akkor is. A lámpaolajról is mindig te jutsz
eszembe. Meg hogy azóta is ott laksz,
az állatokkal, a sötétben. A meleg eljárás
során többezer fokosra hevítenek, de a fiúk
a hideg eljárásban hisznek. Vízzel kevernek.
Szükség esetén kőzúzalékot és homokot
is adnak hozzád, meg finom szemcséjű
mészkőlisztet, hogy kitöltse az apró kavicsok
közötti üres tereket. Mikor nézem, ahogy
aszfaltoznak, mindig eszembe jut, hogy
bennem is vannak még kitöltetlen terek
az elegyengetett, sima feketeség alatt.

Vörös

A fekete műanyaghordó füleit markolni,
mintha egy valódi emberét. Ez jusson eszedbe.
Vagy ne jusson.

Hogy milyen volt a folyosó párkánya alatt lógó
kiszáradt darázsfészket piszkálni azzal a korhadt gallyal.
Mintha egy elernyedt tüdőt.

Örülj neki, hogy többé nem kell a szádba venni semmit,
amiből kiköltöztek.

Vagy forgolódj hajnalig.

Nyugtalanítsanak a hátsó udvaron átvágó fények.
A garázskapu szemöldökfájára felhúzott,
kifordított nyúl. Hogy meztelen volt és vörös.
Mint a gyerekek keze télvíz idején.

Nem a szárnya

Kiszívni a csirke eszét a kettéhasított koponyából.
Ez az, ami sohasem ment.

Megbirkózni egy szárnyas emlékeivel:
töméssel, tollfosztással, fejvesztett
meneküléssel.

Mamika azt mondja, okos leszel tőle.
Mint a répától fütyülni.
De te az emlékektől félsz, hogy megöröklöd őket.

Például azt, hogy úgy áll ki belőle a szárnya,
mint egy fejsze. Tőből levágja a mozdulatait.

Vagy ahogy gyűlik a moslék a fekete műanyaghordóban,
és a kovászos kenyérdarabok a felszínen lebegnek.

Mint a csontból kifőzött emlékezet:
szárnyashalál a gyöngyöző levesben.


Závada Péter

írta: Závada Péter

Honlap E-mail
Závada Péter 1982-ben született Budapesten. Az ELTE angol-olasz szakán diplomázott. Hónapokig élt Kaliforniában, Rómában majd Párizsban. Dolgozott nyelvtanárként és reklámszövegíróként. Kamaszkorától fogva az Akkezdet Phiai rap és slam poetry csapat tagja. 2009 óta publikál verseket többek között az „Élet és Irodalom”, a „Holmi”, a „Jelenkor”, az „Alföld”, a „Hévíz”, az „Ex Symposion” lapjain és a „Literá”-n. Első kötete az „Ahol megszakad” 2012-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. A József Attila Kör tagja.

Leave a Reply