KULTer.hu - Egy menekülés idősíkjai
47236
post-template-default,single,single-post,postid-47236,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy menekülés idősíkjai

Papp Tibor: Innen el

Papp Tibor - Innen el 2Papp Tibor tavaly megjelent, Innen el című nagyregénye sajátos helyet tölt be az eddigi életműben, hiszen a főleg neoavantgárd eljárásokat működtető, kísérleti költészetéről ismert szerző egy nyelvében és poétikájában is hagyományosabb kötettel jelentkezett, ahol a szövegek mellé került térképek segítik az olvasó eligazodását a főhős emlékeiben.

A vélhetően önéletrajzi indíttatású, két részben elbeszélt történet azonban (továbbgondolva Rónay Andrásnak a Kortárs 2013. júniusi számában megjelent kritikájában megfogalmazott észrevételeket) bizonyos tekintetben többet vállal, mint egy lineáris szövegfolyam. A szöveg első részében hangsúlyossá válik a főhős, Olivér tudatfolyamának ábrázolása, mely gazdag keresztmetszetet adhat az ’50-es évek vidéki Magyarországa közembereinek – a kommunista diktatúra fenyegetései közepette kialakult – gondolkodásáról, életmódjáról és hiedelmeiről.

A regény első része 1953 nyarán játszódik – egy mindentudó narrátor közvetíti, amint Olivér hajdúkeresztesi otthonában felidézi várszegi nyaralásának emlékeit, ahonnan „menekülni” kényszerült, mivel az őt befogadó családfőt az ÁVO letartóztatta. A két fiktív településen történtek párhuzamosan bontakoznak ki egymás mellett – a várszegi nyaralás eseményeit az olvasó Olivér töredékes emlékezéseiből rekonstruálhatja. A lineáris narrációt mellőző eseménysor központjában egyebek mellett a főhőst befogadó család ifjabbik lányával, Loncival kibontakozó szerelmi viszony áll – a város utcáin való közös barangolások, valamint a beszélgetéseik, melyek a gyerekkori emlékeiket és a diktatúrához való viszonyulásukat hozzák felszínre.

Papp Tibor (fotó: Sós Dóra)

A kapcsolatra való emlékezés Olivér számára való fontosságáról árulkodnak az egyes szöveghelyekbe ágyazott térképek is – melyek más minőségben már Papp Tibor költészetében is fontos szerephez jutottak, különös tekintettel a Térversképek című vizuális költészeti könyvre. A regényben pedig ezt olvassuk Olivérről: „a térkép attól függetlenül, hogy mit ábrázol, egy-két utcát vagy egész várost, Várszegre emlékezteti őt, Várszeg pedig Loncira.” (70.) Tehát az itt megjelenő térképek emocionális tartalmakat is előhívnak – a Loncival közösen bejárt tereket, utcákat idézik fel vizuálisan s az ezekhez kötődő emlékeket: „lerajzolta magának, hogy merre járt, máskor, amikor rajzolni kezdett, a rajzból idézte fel, mi történt itt vagy ott, és hol voltak éppen Loncival.” (107.) Viszont a térképrajzolás, más oldalról megközelítve, a menekülést és a tiltakozást is jelenti számára, mely az elbeszélés mindkét idősíkját érinti: egyrészről a Hajdúkeresztesen élő szüleire leselkedő közvetlen ÁVO-veszélyre utal („szorongásos lelkületből csak úgy tudott menekülni, hogy […] rajzolni kezdett”, 89.), másrészről a Várszegen történt incidens negatív emlékének feldolgozását szolgálja. A térképrajzolás tiltakozásjellege pedig elsősorban abban a párhuzamban érhető tetten, hogy Olivérhez hasonlóan már az Államvédelmi Osztály által elhurcolt családapa, Károly is térképrajzolóként tevékenykedett a városi kertészetnél, s az ellene kiadott elfogató parancs is ezzel a tevékenységével áll kapcsolatban. „A térképrajzolás, ha a hatalom által tiltott, márpedig tiltott, akkor a hatalomnak az el-nem-fogadását testesíti meg” (71.).

A második részben azonban megváltozik a térképek funkciója: elsősorban megértést segítő illusztrációvá lépnek elő, miközben felszabadulnak az emocionális jelentésrétegektől való terheltség alól. A  második rész négy évvel később, 1957 telén folytatja Olivér történetét. A főhős az előző részben színre vitt pszichikai meneküléssel ellentétben itt tényleges fizikai kényszer alá van vetve a rendőri hatalom fenyegetése miatt – ezt a szereplő helyváltoztatása nyomon is követi: kalandos szökése során Várszegről Pesten át Sopronkövesdre jut, majd a határon átkelve Ausztriába érkezik.

Papp Tibor: Innen el

Utazása alatt a (nép)mesék világát idéző fordulatokban lesz része Olivérnek, melyeket az olvasók együtt izgulhatnak végig a regény főszereplőjével. Tipikusan ilyen eset például, amikor egy tizenkét éves fiú kézen fogva őt, egy doboz cigarettáért cserébe átsegíti egy rendőri ellenőrzés alatt álló utcán; egy másik emlékezetes részben pedig a két határ menti falut összekötő úton találkozik egy útkarbantartóval, aki a rajza segítségével menekíti ki Olivért a fokozott határőri ellenőrzés alól. Látható tehát, hogy a második rész elbeszéléstechnikája is megváltozik az előzőhöz képest, hiszen a lineáris narrációt ritkábban szakítja csak meg egy-egy visszaemlékezés, valamint a történet maga is sokkal fordulatosabbá, lényegre törőbbé válik, ami a mese mellett a zsáner műfaját idézheti fel, ezzel pedig még sokszínűbbé válik a szöveg poétikai felépítettsége – szemben az előző rész egységes, tudatfolyamszerű elbeszélésével.

A regény – neoavantgárd technikákkal nehezen összeegyeztethető – „konzervativizmusa” a hangnemében mutatható ki a legtisztábban, ugyanis az egyébként is túlnyomó részben vidéki környezetben elbeszélt narratíva nyelvezete (tovább erősítve az e kontextussal szemben támasztott előítéleteket) a falusi hétköznapokat idézi meg, melyek legtisztábban a hasonlatokban és a gyakori felsorolásokban érhetők tetten. Például leírásakor Várszeg városképe „egy olyan körtearcú, olyan cipóábrázatú valaki lehetne, mint az a kendős parasztmenyecske a Varacs-parti piacon” (108.). Vagy amikor Olivér elmenekül a kisvárosból, s „[n]em lesz részese azoknak a benyomásoknak, nagy ijedelmeknek, kocsikázásnak, […] lakodalmaknak, névnapi vacsoráknak, csillagszámlálós téli játékoknak a lányos házak akácillatú melegében, melyek közösséggé dagasztják az egyívásúakat, az egy faluban élőket, az egy gyárban dolgozókat.” (334.) Azonban ez a fajta narráció gyakran didaktikussá vagy giccsessé válik. Például amikor a szeretkezésről azt olvassuk, hogy Lonci „gyönyördallamokat vakkantott és elégedetten sóhajtozott” (168.), vagy amikor az elbeszélés a következő közhelyekbe fullad: „mindenki dédelget emlékei között szigorúan titkos tetteket, szégyellnivalót, elmondhatatlant, büntetendőt […], mindenkinek van restellnivalója, amit bár soha senkinek nem tárt fel […], a világ elől rejtve is létezett, a halál viszont a rejtettet is megsemmisíti” (308.). Ez a fajta népies hangot idéző, konzervatív nyelvi megalkotottság a szöveg ideológiai megformáltságában, a karakterek értékrendjében, gondolkodásuk ábrázolásában is megmutatkozik: a könyv néhol a homofóbiától és a szexista kijelentésektől sem tartózkodik – minderre számtalan példa adódik, az egyik legszembetűnőbb a homoszexuális bokszoló, Bartos esete, akiről Olivér osztálytársai is úgy nyilatkoznak, hogy „az iskolában mindenki tudja, hogy Bartos buzi” (379.).

Viszont a genderkritika szempontjából könnyen támadható részek ellenére elmondható, hogy Papp Tibor különleges fúziót hozott létre, hiszen a népi irodalomtól megérintve tematizálta az ’50-es évek kommunista diktatúráját s az 1956-os forradalmat követő kivándorlást, valamint a menekülést. Egy változatos, több műfaj elbeszéléstechnikáit alkalmazó, számos megközelítési módot előhívó szöveget hoz létre, amely az emigrációs irodalom napjainkban erősödő vonulatának (például Oravecz Imre regényeinek) egy különös darabja.

Papp Tibor: Innen el, Nap Kiadó, Budapest, 2012.

Baranyi Gergely

szerző: Baranyi Gergely
honlap e-mail
Baranyi Gergely 1989-ben született Keszthelyen, jelenleg Debrecenben él. Az Új Hormon csoport és a LÉK Irodalmi Kör tagja. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 2010 óta publikál, első szövegei a Várad, a Műút és a Szkholion hasábjain jelentek meg. 2014-ben a portál gyakornoka volt.