KULTer.hu - Három esettanulmány egy készülő regényhez
47523
post-template-default,single,single-post,postid-47523,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Három esettanulmány egy készülő regényhez

Háy János: A mélygarázs

Háy János: MélygarázsEgy szerelmi háromszög, benne két nő, a gyermektelen, negyven közeli hajadon és a szürke hétköznapoktól lestrapált középkorú háziasszony-feleség. Köztük a férfi, aki végül nem a két nő közül választ, hanem úgy határoz, kilép élete eddigi keretei közül.

Váratlan találkozás, drámai végkifejlet, félreértésben leélt életek, családtagok közti idegenség, ezek lehetnének A mélygarázs című regény központi motívumai, hívószavai, ha Háy János regényt írt volna. De nem így tett, csak egy kötetbe fűzött három vázlatot, vagy ha úgy tetszik, három esettanulmányt egy lehetséges regény három főszereplőjéről. Tulajdonképpen ez a legzavaróbb a kötetben, minden más ellenérzés csak ebből bomlik tovább: A mélygarázs három főszereplőjének monológja három egymástól túlzottan is különálló tömbként működik. Bár végeredményben ki lehet hámozni ebből is egy történetet – ahogy alapvetően mindenből, hisz az ember történetekben értelmezi a világot –, mégis, Háy János új könyve nem regény, csak annak egyfajta előkészülete. Szépen sorban, egyik a másik után, elénk áll a három szereplő, elmondja, mit gondol a világról és saját magáról, majd átengedi a helyet a következő alaknak és az ő nagymonológjának.

Nem az egyes szám első személyű elbeszélés, a monológformátum a probléma, de még csak nem is az áttétel, hogy egy szereplő tudata szűrőjén ismerhet meg az olvasó történetfoszlányokat, s alapvetően az is kiválóan tud működni egy szövegben, hogy különböző szólamok váltogatják egymást, a világirodalomban egyikre is, másikra is akad nem egy kiváló példa. Az a megoldás, amivel Háy játszik, azonban a lehető legrosszabb, három egymástól különálló tömböt alkot, amelyek ugyan helyenként reflektálnak egymásra, de nincs valódi feszültség az eltérő nézőpontok között. Ahhoz pedig, hogy három különálló kisregénynek vagy hosszabb elbeszélésnek tekintsük őket, mégiscsak túl sok és zavaró a közöttük lévő kapcsolat. Pedig az alapanyag nagyon kecsegtető.

Háy János ott folytatja, ahol A gyerek című regényében abbahagyta, illetve amivel azt megelőzően a Házasságon innen és túl című elbeszéléskötetben is foglalkozott. Fonákjáról nézett emberi kapcsolatok, leleplezett önámítások, az élet apró mozzanatainak vagy éppen nagy pillanatainak cinikus, kiforgatott értelmezése. A keserű hangoltság, a kiábrándult világlátás tulajdonképpen A mélygarázs mindhárom szereplőjére jellemző, noha természetesen a férfi karakternél a leglátványosabb. A hasonló érzelemvilág talán összefügghet azzal is, hogy ugyanazon szerelmi háromszög szereplői voltak a múltban, ugyanakkor ez az élmény leginkább csak egyfajta katalizátorként szolgál ahhoz, hogy kiderüljön, mi mindent szeretnének elmondani a világról, pontosabban arról, hogy most hogyan látják.

hay_3

Nem szükséges nagyon mély és alapos gender szempontú elemzés ahhoz, hogy lássuk, mennyire jellegzetesen a klasszikus nemi szerepek szerint dől el, kinek mi lesz hangsúlyos a világértelmezésében. A két nő, legyen az egyik negyven körüli gyermektelen hajadon, a másik meg egy lestrapált középkorú családanya, ugyanúgy párkapcsolati kérdésekkel foglalkozik elsődlegesen. A fiatalabb nő, a szerető kicsit hangsúlyosabban, hisz neki valóban ez az önértelmezésében a központi motívum, a feleség esetében azért szükségszerűen tompítja ennek mindenhatóságát a gyereknevelés vagy a munkaerőpiacra való visszatérés, illetve a választott társsal kialakult évtizedes együttélés természete, a szürke hétköznapok okozta konfliktusok (melyek eleve demisztifikálnak minden magasztosságot és pátoszt a szerelem néven nevezett jelenségben). A férfi pedig eközben a szabadságon elmélkedik. Azon, hogy mennyire lehet szabad valaki a fogyasztói társadalomban, s hogy mennyire befolyásolják még a különféle gazdasági érdekek az olyan eseményeket, mint a woodstocki fesztivál. Szóba kerülnek a közismert motívumok is: a karácsony egy verseny, hogy ki vesz a felségének drágább ajándékot, a nyaralás (és telelés) csak kötelező nyűg, mert különben nincs miről beszélgetni a kollégákkal stb. Ahogy a gyerekek is az apát gyűlölik, mert csak használt sífelszerelésre van pénze – az meg hát olyan ciki. Ahhoz, hogy egy család ne lógjon ki az átlag középosztálybeliek életéből, hogy tagjai megfeleljenek a közösségeknek, melyek keresztmetszetében élnek és élni szeretnének, az apa-férj kell, hogy előteremtse a pénzt, legalábbis e világnézet szerint. Így nem véletlen, hogy leghangsúlyosabban a saját karrier kérdése is a férfi karakter monológjában kerül terítékre, és természetesen ő lesz az, aki nem csak a kapcsolataiból, de a kutatóintézeti állásából is kilép a történetben.

Ahogy már említettem, az alapvető probléma a hármas szerkezettel van, s szinte minden egyéb ebből következik. Erről van szó akkor is, amikor a férfi monológja szinte saját paródiájává válik, hiszen a kiábrándult hang, ami megmondja az élet minden fontosnak tartott mozzanatáról „a tutit”, olyan patetikussá lesz, mint egy átlagos hollywoodi film nagymonológja, mikor a főszereplő elkezd szónokolni az élet értelméről vagy a szabadságról, esetleg arról, miért az USA a legcsodálatosabb hely a világon. Mindezt tehát a túl sokáig egymagában szónokoltatott szereplő miatt érezhetjük így, miközben valószínűsíthető, hogy nem ilyen hőstípus megalkotása volt Háy célja. Akad azért egy valami, amit ezen túl is nehéz elhelyezni ebben a kiábrándultságot ábrázoló kötetben. A férfi monológja ugyanis azzal ér véget, hogy a mélygarázsban, ahol dolgozik, megpillantja a volt szeretőt, s aztán néhány oldalra a nő monológja is visszatér. (De ezzel együtt továbbra sem arról van szó, hogy dinamikusan váltogatnák egymást a szólamok.)

Mivel nincs a történetnek íve, nincs feszültségfokozás, sem semmiféle titok, ami váratlanul kerülne napvilágra (ráadásul a feleség monológja még csak ezután következik), így nem gondolom, hogy lelőném a poént azzal, hogy végül a mélygarázst felrobbantani kívánó férfi és volt szeretője, a véletlen folytán egymás karjaiban halnak meg. A kérdés csak az, hogy mi ennek a melodramatikus képnek az értelme egy olyan szövegvilágban, ahol nincsenek magasztos érzelmek, nincs szerelem, hűség, odaadás stb., hanem csak önzés, birtoklási vágy, megfelelési kényszer. Ahol férfi és nő kapcsolata nem biológiai, hanem társadalmi szükségszerűség, nem a természet törvényei miatt, hanem azon közösség által determinált, amelyben az adott személyek élnek. Mintha próbára tenné ezzel Háy az olvasót: na, megtanultad a leckét? Lehet, hogy zsigeri, kiolthatatlan vonzalomnak látszik, hogy mind a kettő a másikat akarja védeni a kommandósok lövései elől, de kedves olvasó, hát nem emlékszel, miről beszéltek ezek a szereplők egészen eddig?

Véleményem szerint ehhez az értelmezéshez járul hozzá mind a feleség félreértése (azt hiszi, mégis a másik nő miatt költözött el a férfi), illetve még inkább a zárás, az ötödikként sorszámozott fejezet a könyvben: egy hatsornyi párbeszéd a gyerekek generációjának szemszögéből. A beszélgetés egyik résztvevője úgy gondolja, majd másnap visszahívja az anyát, most nem veszi inkább fel a telefont. A szülők és gyerekek közti távolság riasztó mértéke mutatkozik meg ebben a zárlatban, és visszamenőleg igazol nem egy, az olvasó részéről az olvasás közben esetleg túl erősnek érzett állítást is. Ugyanakkor éppen ez a két motívum itt, a könyv végén érezteti igazán a regényszerűség hiányát. Szép és jó, hogy megismerhettük három szereplő világ- és önértelmezését, de mennyire izgalmasabb lett volna, ha nem különálló monológokban, hanem konkrét, dramatizált jelenetekben, vagyis nem elméletben, hanem gyakorlatban találkozhattunk volna velük. Természetesen nem azt várom el a szövegtől, hogy szájbarágósan mindent elmagyarázzon, hogy túlontúl lekerekítve levegye az olvasó válláról az önmagával, saját életével való szembenézés nehéz terhét. Sőt, inkább amiatt tartom sajnálatosnak, hogy egy fokkal nagyobb és zavaróbb hiányérzet alakulhat ki bennünk egyes szerkezeti megoldások miatt, mert épp ez terelheti el a figyelmet arról – vagy éppenséggel veheti el a kedvet attól –, hogy az olvasottakat aztán továbbgondoljuk.

Háy János: A mélygarázs, Európa Kiadó, Budapest, 2013.

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.