KULTer.hu - Egy összegzés összegzése
47830
post-template-default,single,single-post,postid-47830,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy összegzés összegzése

Beszélgetés Ljudmila Ulickajával

A világszerte ismert és elismert, a mai orosz irodalom legjelentősebb alakjai közt számon tartott Ljudmila Ulickaja érkezése újra tömegeket vonzott a Debreceni Egyetem főépületének falai közé. Az írónő legújabb, Örökbecsű limlom című kötetéről Goretity Józseffel, könyve fordítójával beszélgetett.

Ulickaja az elmúlt 10–15 év alatt kétszáznál is több interjút adott – utalt köszöntőjét követően erre a könyvben is olvasható állításra Goretity. A kötetnek jelentős részét teszik ki az ezekből idézett szövegek, így a mű szerkezetének megértése érdekében, s hogy az eddig még soha fel nem tett kérdések irányába mozduljon el a beszélgetés, első témaként a jó interjú mibenléte merült fel. Ulickaja kifejtette, hogy nem kedveli a szóban megejtett interjúkat, s hogy a jó kérdés minden bizonnyal olyan, amit akkor először tesznek fel neki, és amire nem tud egyből válaszolni. Szerencsésnek tartja, amikor a világnézeti kérdésekben összhangba tud kerülni kérdezőjével, ennek kapcsán megemlítette pozitív interjúélményét Dimitrij Bikov íróval, de felidézett egy olyan levélváltást is, ahol a kérdező fél nacionalista szemléletmódjának előtérbe kerülése és szemtelenül feltett kérdései kártyajátékhoz tették hasonlatossá az interjút. Az írónő szerint az ilyen játszmákból is ki lehet győztesen kerülni, ha mindvégig a másik megértésére törekszik az ember. A fontosabb interjúk kapcsán megemlékezett még a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon ugyancsak Goretittyel folytatott beszélgetéséről, aminek egy részlete be is került a könyvbe.

Az írónő felhívta a figyelmet az ilyen beszélgetések személyes tétjére is, hiszen amint mondta, fordítói a szövegein keresztül úgy látnak át rajta, mint az üvegen, ami sokszor zavarba ejtő: bizonyos értelemben közeli barátokként, családtagokként tekint rájuk. Eddig harmincnégy nyelvre fordították le műveit, és meglátása szerint ezeknek a minősége közel sem egyenletes. Annak negatív tapasztalatával, hogy a szerző mennyire függ a fordítójától, első angol nyelven kiadott kötetének kézbevételekor találkozott, azóta is próbálja kiheverni ezt a traumát.

Következő kérdésében Goretity az írónő sikereinek mibenléte, műveinek titka felől érdeklődött. Ulickaja nem tudott válaszolni a művek titkát illetően, hiszen két olyan orosz regényt is tudna az utóbbi időkből említeni, amelyeket zseniálisan írtak meg, a kritika és a közönség számára azonban majdhogynem észrevétlenek maradtak. Saját sikerét illetően elsősorban a szerencsére hivatkozott, de azért két konkrét körülményt is megemlített. Az egyik az, hogy első kötetének megjelenésekor ötven éves volt, mint mondta, egy nagyon felnőtt kislány. Az őt körülvevő, hasonló életkorú szerzők ekkor már magas írói pozícióban voltak, s ő nem igyekezett behozni ezt a lemaradását, hiszen úgy hitte, már nem is lehetséges utolérni őket. Nyugodtan alkotott, ami erényt jelentett a munkájában. Talán ezért is érezte magát kényelmetlenül kezdeti sikereiben. A másik körülmény az, hogy kizárólag a számára fontosnak vagy érdekesnek talált témákról akart írni. Művei mögött nincsenek és soha nem is voltak marketing szempontok. Két könyvéről, a Daniel Stein, tolmácsról és az Imágóról is azt gondolta, hogy csak a barátainak fognak majd tetszeni, a nagyközönségnek nem, mert alapvetően nehéz olvasmányoknak tartja ezeket. Ennek ellenére kétmillió példányt adtak el belőlük. Goretity megjegyezte, hogy eszerint sok barátja van, amihez Ulickaja egy mosolyt követően összegző jelleggel még hozzátette, hogy ha beszélhetünk egyáltalán titokról, akkor az abban keresendő, hogy sosem akart fölényesnek tűnni vagy többnek látszani az olvasóinál.

A beszélgetés második felében az Örökbecsű limlomra irányultak a kérdések. Goretity a cím fordításának problematikáját hozta fel, hiszen az direkt fordításban „szent szemét” lenne, ami magyarul nem túl hangzatos. Az írónő egy látszólag éles váltással a férjéről kezdett mesélni, aki lassan nyolcvanadik életévéhez közeledik és tehetséges képzőművész. Alkotás közben rengeteg dolog landol a szemetesében, amik közül nem ritkán visszakerülnek darabok a munkaasztalra, így válik nála a legértéktelenebbnek hitt mű a legtökéletesebbé. Elmondása szerint ez a könyvére is igaz, ezért kapta ezt a címet. Szövegei közül sok került elő az íróasztal fiókjának mélyéről, így az új művek mellett a kötetben akadnak húsz éves munkák is. Ez az elrendezés összegző jelleget kölcsönöz a könyvnek, amit az írónő rákkal folytatott küzdelme miatt tartott fontosnak. Úgy érezte, hogy rendbe kell tennie a szövegeit, rendet kell teremtenie közöttük. A betegség okozta krízisállapotot fontos élettapasztalatnak tartja, ami befolyással van szemléletmódjára – a kötet utolsó fejezete ezt az időszakot öleli át. A kemoterápia okozta zavartság miatt azt hitte, hogy már nem lesz képes ezt rögzíteni és a kötetbe rendezést befejezni. Ott lebegett előtte az a gondolat, hogy ez lesz az utolsó könyve, de mosolyogva megjegyezte, hogy haladékot kapott, és ha ez az utolsó könyve, akkor majd igyekszik megírni az utolsó előttit is. Mint mondta, már dolgozik is ezen a könyvön, bár a vállalkozás nagysága miatt nem biztos, hogy be tudja majd fejezni.

Az Örökbecsű limlomból javasolt könyvrészlet felolvasását követően Goretity a családjához fűződő viszonyáról kérdezte az írónőt. Ulickaja szerint ez egy meglehetősen nehéz kérdés, majd rövid töprengést követően azt mondta, hogy elindultak az úton, hogy jó interjú készüljön. Két személyt, dédapját és nagymamáját említette meg, akik minden erkölcsi döntéshozatala mögött ott állnak példaértékű életükkel. A család fontos értéket képvisel, folytatta, ami sajnos nem adatik meg mindenkinek. A család intézménye átalakult, más formában kezdett el létezni, megszűnni látja a házasság garanciáját. Ő maga kétszer vált el, hirtelen, váratlanul, majd hozzátette, hogy jelenlegi kiegyensúlyozott házassága majdnem negyven éve tart és szerinte ez így fog folytatódni. Nehéz számára a család kategóriáját kontúrjaiban látni, hiszen az alapjaiban változik meg: rengeteg a csonka család, és ehhez az állapothoz alkalmazkodnia kell az embereknek. A fiatal nőknek nem minden iróniát nélkülözve azt tanácsolta, hogy olyan férjet válasszanak, akitől könnyű elválni. A rossz házasságnál nincs rosszabb, mondta szülei példáját idézve.

Újabb szövegrészlet felolvasása után a feminizmus kérdésére terelődött a beszélgetés. Ő sosem irigyelte azokat, akik a falra tudnak hugyozni, mondta, és semmiképp sem tartja magát feministának. Ez olyan pozícióba állítaná, ami harcot kíván a férfi ellen, a harc viszont nem lehet alapja egy normális kapcsolatnak, globális szinten is a partnerséget tartja fontosnak. Nincs ellenére a női irodalom fogalma, bár, ahogy mondta, idióta hozzáállásnak tartja az éles megkülönböztetést. Szerinte professzionális nőírókról a huszadik század óta beszélhetünk, és kiemelkedő alkotásokat köszönhetünk nekik. Hibázni nemtől függetlenül mindenki képes, így nem tulajdonít értelmet az ez alapján megfogalmazott negatív állításoknak. Véleménye szerint a női jogok helyett inkább az emberi jogokról kellene beszélni. Erre lehetőséget teremtett az utolsó szövegrészlet felolvasását követően a multikulturalizmus témaköre.

Ulickaja szerint a fasizmus és a nácizmus nem több, mint ürügy az agresszióra. A nemzeti sok- és másféleség üdvözölendő, hiszen a különbözőség érdekes, nem pedig félelmetes. Mivel mindez szükségesen van jelen, ma nem az eszmék harcaként látja a dolgot, hanem a törvényalkotás problémájának. Oroszországban, ahol általános a törvény tiszteletének hiánya, nem oldódhatnak meg nemzeti kérdések. A régebben genetikával foglalkozó írónő felhívta a figyelmet arra, hogy az európai és az afrikai ember genetikailag azonosnak tekinthető, a bőrszín jelentéktelen, a kulturális eltérések szépsége számít.

Ulickaja zárógondolatainak fordítását már nem várta meg az oroszul többségében jól tudó közönség. Ezen a tapsviharral keretezett beszélgetésen az írónő újra szembesülhetett magas létszámú, hálás debreceni rajongótáborával, amely minden bizonnyal a készülő kötet jövőbeli bemutatásakor sokadjára is megtölti majd a legnagyobb egyetemi előadótermeket.

Beszélgetés Ljudmila Ulickajával, Debreceni Egyetem Főépület, Debrecen, 2013. november 26.

A fotókat Uri Dénes Mihály készítette.

Vigh Levente

szerző: Vigh Levente
honlap e-mail
Vigh Levente 1993-ban született Debrecenben. A KULTer.hu olvasószerkesztője. A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola hallgatója.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum