KULTer.hu - Idegenbe szakadt otthon
47652
post-template-default,single,single-post,postid-47652,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Idegenbe szakadt otthon

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj

oraveczA magyar irodalom sajnálatosan gazdag emigráció-szövegekben: mintha alapállapota lenne a honvágy. Az elképzelt haza persze mindig messze van, legyünk országhatáron belül vagy kontinensnyi távolságra: a földrajzi távolságnak ehhez nincs köze.

Oravecz Imre az Ondrok gödre folytatásában azt írta meg, hogyan boldogul egy törekvő parasztcsalád Amerikában, és irigylésre méltó sikerük közben hogyan élik meg a hazától, az otthontól, azaz Magyarországtól való elszakadást.

A Kaliforniai fürj megjelenése óta megjelent reflexiókból alapvetően két tendencia olvasható ki. Egyik oldalról jellemző az olvasmányos, könnyen befogadható, különösebb interpretátori hókuszpókuszok nélkül is adekvát módon megközelíthető szövegfolyam által kiváltott gyönyörteljes és felszabadult olvasásélmény hangsúlyozása, miközben néhányan, elsősorban regénypoétikai hiányosságokat, az elbeszélői nézőpont túlságosan is magától értetődő voltát vagy a nyelvi megmunkáltság döccenőit elemezve inkább kételkedő hangot ütöttek meg. Egy kritikus úgy fogalmazott, hogy olvasni könnyű, beszélni róla nehéz: e nehézség talán éppen abból adódik, hogy a regény – és ez egyediségét, függetlenségét, ha tetszik, öntörvényűségét is jelzi – nem teljesíti a kortárs prózával szemben támsztott nyelvi-poétikai elvárások nagyrészét, ilyenformán anakronisztikusnak tűnhet. Nem időszerűnek, az (irodalomtörténet által mért) időn kívülinek, mintha bármikor megtörténhetett volna, és nem lenne máshoz köze, mint a szerző személyes alkotói ambícióihoz és célkitűzéseihez. Nincsenek közvetlen előzményei és feltehetően – ahogy az eddigi Oravecz-életmű is mutatja – epigonjai se lesznek, ebben az értelemben tényleg kívülálló, ahogyan maga a szerző is sok szempontból az (nem mellékesen interjúiban megrajzolt önképe szerint). Ez a sajátszerűség ebben az esetben olyan formát hoz létre, amely könnyen befogadhatóvá, sőt élvezhetővé teszi e művet a kortárs irodalmat nem szakmai szemmel figyelők számára is.

oravecz

Oravecz Imre saját családtörténetére támaszkodva kezdte meg az Árvai család történetének elbeszélését az Ondrok gödre című regényben. A Kaliforniai fürj ennek folytatásaként születik ugyanazon írói elképzelés nyomán: voltaképpen nem is tekinthető különálló műnek. Mindkét könyvben ugyanaz a mindentudó, heterodiegetikus elbeszélő uralja a cselekményt, hasonlóan lassú, hömpölygő a szöveg áradása, az inkább mellérendelésre épülő hosszabb mondatok ritmusa, noha monoton, mégis beszippantja az olvasót. Elragadja az ár. Miközben nyelve eszköztelen, szinte csupasz, a direkt közlésre, sokszor direkt ismeretátadásra koncentrál. Kedvvel használ bejáratott nyelvi kliséket, bevett köznapi fordulatokat, ami persze nem jelent egyúttal igénytelenséget, de nem jellemző rá a változatosságra törekvés sem. Ez a szimplicitás vagy minimalizmus leginkább a dialógusokban feltűnő: az alakok beszéltetése során a hiperrealista ábrázolás elbeszélői kommentár nélkül darabossá, sőt komikussá válhat, a csikorgó párbeszédek bájos együgyűsége könnyen mosolyt fakaszt. (Például, amikor István megérkezik az új szerzeményével: „− Hát, kend mit húz már ide? / − Bejciglit. Nem látja? / − De. Aztán kié? / − Emménk. / − Emménk? / − Az. / − Hogyhogy? / − Úgy, hogy vettem. / − Vette? Ugyan miből? / − Pénzből. / − Pénzből?! Jaj, Istenem!”)

Eközben viszont a humor mint olyan hiányzik a regényből. Tréfa, gyerekcsíny még csak-csak akad, ám a történetmondás tónusa mindvégig komoly-komor, deklaratív. Ez abból adódik, hogy a regény tétje több szinten is didaktikus, vállaltan tanító jellegű. A nagy téma, a magyarországi parasztok előző századforduló idején zajlott nagyméretű Amerikába vándorlása – amelyben az Oravecz család is érintett – a Szózat „itt élned, halnod kell” felszólítására adott igazán csattanós feleletként hangzik. Így a személyes érintettség mellett a nemzeti identitás válik fontossá: hogy a saját paraszti kultúráját megőrizni kívánó Árvai család térbeli, időbeli, gazdasági, kulturális és társadalmi (stb.) határátlépések során keresztül hogyan próbálja megőrizni mindazt a hagyományt, amely számukra készen kapott. A siker felemás.

oravecz

Árvai István a paraszti gazdaságot mindenáron, gyerekei feletti zsarnokoskodással is fenntartó apja elől menekül, a kilátástalan földviszonyok miatt arra kényszerül, hogy vendégmunkásként Amerikába menjen családostul, feleségével és két kisgyermekével. Toledóban vasgyári munkásként, később Santa Paulában olajmunkásként dolgozik, elszakadva a természet közelségétől. Éppen ezért válnak fontossá számára azok az utak, amikor kiszabadulva a városias környezetből az erdőket-mezőket bejárva (gyalog vagy biciklivel) az otthoni, szajlai tájat és az amerikai vidékeket hasonlítja össze, miközben a hazatérésről ábrándozik. E hazatérés többször megtörténik alternatív formában, többször álmodik a hazatérésről, ám ez a regényben mindig tragikus hangoltságú. Az amerikai életüket eleinte ideiglenesnek tekintő család idővel kénytelen rájönni, hogy miközben az egymás után születő gyerekek miatt is lassabban gyűlik a hazatérésre gyűjtött pénz, a kínzó honvágy ellenére egyre inkább távolodik tőlük az a világ, amit otthonnak, Szajlának, Magyarországnak neveznek. Gyerekeiknek identitásválságot okoz a kétnyelvűség, joggal tartják magukat amerikainak. Beletanulnak a demokráciába, örömmel tapasztalják, hogy a hivatalokban korrektül bánnak velük, munkájuknak és kitartó küzdelmüknek látható anyagi gyarapodás az eredménye.

Szokásaikban hasonulnak az amerikaiakhoz, Anna rövid hajat visel és a házastársak között még a „kendezést” is felváltja egy idő után a tegezés. Ennyiféle határt bajos volna büntetlenül átlépni, nagyon szenvednek is emiatt, hiszen érzik, hogy a hazatérés nem a távolság miatt válik lehetetlenné, hanem azért, mert az a haza már elveszett, elvesztették (a Monarchia időközben szétesik, Magyarország feldarabolódik, Árvai István szülei meghalnak): már csak az emlékeikben él tovább. Az ideiglenesség, az átmenetiség képzete akkor válik végképp semmissé, amikor a Wheeler-kanyonban egy horvát rancherotól megvesznek egy farmot: végül, emberöltőnyi küzdelem árán sikerült saját földhöz, saját gazdasághoz, saját portához jutniuk. Semmiképp sem felhőtlen happy end, viszont annyi kisebb-nagyobb nehézséget vészeltek át (kezdve az Ellis Islandon levő fogadóállomástól, a többszöri otthonkeresés buktatóin, betegségeken, a munkahely elvesztésének veszélyén, sőt munkahelyi balesetek veszélyén át egészen a háború okozta idegengyűlöletig), hogy az olvasó végül megelégedve szemléli a zárófejezet idilljét, és szinte úgy érzi, egy kicsit ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy Árvai István immár nagypapaként vezethesse unokáját, Steve-et állatokat nézni. A legutolsó mondatok pedig az ambivalens hazatalálás újabb, talán az elérhető legmagasabb szintjét előlegezik meg: István szőlőtelepítésen morfondírozik, és így – ismerve kitartását és munkakedvét – még a szajlai Paradicsom, Dregoly szőlőjének alakmása is megszülethet.

IMG_3358

Amikor megjelent a Kaliforniai fürj, senki nem lepődött meg, hiszen az Ondrok gödre megírása után a szerző folyamatosan jelentette meg folyóiratokban az egyes fejezeteket. Sajátos olvasói tapasztalat, akárcsak a Halászóember esetében: felfokozott várakozás, a szöveg részletekben való közlése – akár a századelő tárcaregényei. Vannak, akik a szöveg egyenletes színvonalának bizonyítékát és egyben a regény kiválóságának biztosítékát látták abban, hogy a külön közölt fejezetek részletekként is életképesnek bizonyultak. Mégis azt gondolom, hogy itt is ki kell emelnünk a kötetté való szerkesztés fontosságát, ahogy Oravecz életművében szinte mindig. Számomra a regény sokkal több az egyes fejezetek összességénél: nemcsak a kitartóan, mondhatni makacsul monoton prózanyelv ritmusa tartja össze, de az az erő, amit jobb híján egzisztenciális tétnek nevezek. A könyv igenis didaktikus akar lenni, vállalja, hogy a nagyszabású kutatómunkával, könyvtárakból és az oral history felhasználásával megszerzett tudást átadja, legyen szó vaskohászatról, olajfúrásról, Amerika flórájáról és faunájáról, az amerikás magyar közösségek életmódjáról. Hogy unja-e az olvasó a hosszas ismeretterjesztő részeket (amelyek miatt maga a szerző is termelési regénynek nevezte a könyvet, és lehet, hogy nem tréfált), az ízlés meg hangulat dolga, én nem untam. (Egyébként figyelemreméltó ezen „életes” életmű filológiai „fixáltsága”, lásd a Hopik könyve keletkezéstörténetét.) De ami ennél közelebbi és konkrétabb: a külföldön való boldogulás, az „idegenbe szakadás” témája itt dübörög körülöttünk. Oravecz nem erről írt regényt, és mégis. Ha pedig így van, akkor nem család- és fejlődésregénybe oltott tanmese ez valami elképzelhetetlenül régi korból, történeti kuriózumként, hanem egy hosszabbra sikeredett pamflet. Én így is olvastam ezt a könyvet. A kaliforniai fürj, ez a derék állat azt pittyegi: „így lesz jó, így lesz jó.” Az olvasó rémülten ejti ki kezéből a könyvet.

Oravecz Imre: Kaliforniai fürj, Jelenkor, Pécs, 2012.

A fotókat Áfra János készítette.

Pogrányi Péter

szerző: Pogrányi Péter
honlap e-mail
Pogrányi Péter 1987-ben született, 2005 óta Budapesten él. 2010-ben esztétika-magyar szakon szerzett diplomát az ELTE BTK-n, 2010 őszétől ugyanitt PhD-hallgató. Kritikát ír, fő érdeklődési területe a XX. századi magyar próza és a kortárs verses epika.

1 archív hozzászólás
  • AntiKekec - december 13, 2013

    az utóbbi 5-6 év egyik legnagyszerűbb magyar kötete. Sajnálom, hogy nem halhattam a beszélgetést is Szirák Péterrel.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum