KULTer.hu - Politikum és prostitúció
47890
post-template-default,single,single-post,postid-47890,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Politikum és prostitúció

Kandidát

KandidátJonáš Karásek filmjének legnagyobb erénye a pimaszmód provokatív történetszövés, amely szerint a Szlovákia elnöki posztjára pályázó politikus egy arctalan nímand, a választópolgárok mosott agyú szavazatszállítók, a főszereplő pedig, aki egymaga viszi a vállán a cselekményt, s dönt az egész ország sorsáról, egy ritkamód öntelt alak, maga a két lábon járó nárcizmus.

Amikor jönnek a választások, egyszerre minden olyan személyessé válik, hirtelen az absztraktumok is testet öltenek, nyüzsgéssel telik meg a figyelem piaca, csak úgy hemzseg a köztér a pártarcoktól: amerre csak nézünk, délceg fiatalok és levitézlett (újrabrandelt) demokraták látványa fogad. A galád módon felugró ablakoktól a közösségi oldalak margóján át az út menti óriáspannókig csupa-csupa vizionárius tekintet, hófehér fogsor és jól megkötött nyakkendő. Az ember agyába pedig, hiába minden, lassan berágják magukat a fémesre photoshopolt homlokok és halántékok, ismerősünkké lesz a sok-sok termékké tett, logóval megspékelt, szlogenbe csomagolt píár-arc.

Kandidát
Ez a négyévente ismétlődő, notorikusan ismert ingerdömping szolgál a Kandidát című szlovák film elrugaszkodási pontjául. A Milan Havran és Maroš Hečko sikerkönyve alapján írt akcióthriller hangsúlyosan a jelenben játszódik, pozsonyi luxusvillák és puccos irodaházak falai közt teregetett, válogatott szennyesekben vájkálva. Szlovákia köztársasági elnököt választ, mi pedig rögtön fejest ugrunk a mutyizások közepébe – a narrátor egy lakótelepi srác, egy Blondiačik (Szőkeség) fedőnevű hivatásos hacker, na és Jazva (Sebhely) névre hallgató cseh kollégája. Hangmérnöki stúdióvá átalakított furgonjukban görnyedve egy lehallgatási ügyön dolgoznak – innentől kezdve az egész film egy hosszúra nyúlt szivárogtatás: a néző önkéntelenül is tettestárssá válik, másfél órán át voyeurként hallgatózunk, fülelünk és kukucskálunk. Az aktuális célpont Adam Lambert (Marek Majeský), egy arrogáns marketinges megmondóember, aki Szlovákia legmenőbb reklámügynökségét igazgatja – egy nagy hatalmú self made man, aki a pletykák szerint egy totálisan esélytelen elnökjelölt kampányán dolgozik.

Kandidát

Hála a poloskáknak (a drótok, kábelek és mikroportok újra meg újra dramaturgiai kötőanyagként működnek, sőt, mint afféle vizuális rímek, végigvezetnek a film cselekményén) csakhamar megtudjuk, miféle ambíciók szunnyadnak a furcsa biznisz mögött – a megrendelést egy papi galléros fazon szállítja: a fantompolitikus, Peter Potôň jelölésének egyetlen célja, hogy pár százalékot lefaragjon az ellenjelölt preferenciáiból. Nem sokkal később, egy whiskygőzös éjszakán máris balhé lesz az ügyből: Lambert legnagyobb riválisa sokak hallatára azon szórakozik, hogy milyen szánalmas figura ez a nevenincs ügyfél. A médiaguru agya elborul, a zsigeri gyűlölet hevében fogadásba bocsátkozik: ha akarja, két hónap alatt a legnagyobb nímandból is köztársasági elnököt farag.

Nem csoda, hogy ezek után a rutinfeladatból presztízsügy válik, a kampányból pedig valóságos hadjárat lesz – a történet valódi mozgatójává és főszeplőjévé pedig maga Lambert lép elő, aki rugalmas ember, sőt olyan, mint egy középkori condottiere – szenvtelen módon bárki zászlaja alatt képes harcolni, a lényeg, hogy jól fizető szerződése legyen. A cégben persze minden nagyon sikkes és rendkívül exkluzív: mintha az első húsz percben csakis az lenne a lényeg, hogy érezzük, nem babra megy a játék, és hiába a pozsonyi környezet, van olyan fontos ez az ügy, mintha valahol nyugaton történne, sőt ez a Lambert is minimum olyan pénzes, mint bármelyik angolszász médiacápa. Az első harmad így elég sablonos, van benne jó néhány üresjárat, vizuális túlkapás, öncélú, felesleges gesztus – a néha igencsak agresszív termékelhelyezésekről nem is beszélve. Az utószinkronizált Lambert kapcsán pedig az az érzésünk, hogy helyenként nagyon is túljátssza a szerepét. A hatásvadász módon túlpörgetett reklámfilmes esztétika amúgy is szinte az egész filmet átitatja – viszont ami az elején még idegesít, az a filmet továbbnézve már tudatos fogásnak tűnik – érezzük, hogy a politikumon túl a marketinges szakma (és a hozzá tartozó szleng) is maró gúny tárgyává válik, mint ahogy nyilvánvalóan a steril, kiglancolt, dübörgő sablonokból építkező videoklip-nyelvezet mögött is érezhető az irónia. Igazából a néző sem képes eldönteni, hogy pontosan mi itt a reklám, és hol kezdődik a „valódi” termék, vagyis maga a film. Talán azért is van ez így, mert maga a rendező, az elsőfilmes Jonáš Karásek is elsősorban egy reklámszakember, nevét Szlovákia legjobb grafikus dizájnerei közt emlegetik.

Aztán, amint érvénybe lép a fogadás, hirtelen egészen új lendületet vesz a sztori, ahogy megindul a verseny a választópolgár kegyeiért, a mozinéző is tapasztalja, hogy más lesz a cselekmény sodrása.  Pár perc után én is azon kapom magam, hogy alattomban szorítok ennek a genny alaknak (nehogy a végén a még nagyobb szemét benyomását keltő rivális nyerjen).

Beindul hát a gépezet, amit látunk, az maga a mediális szerelőcsarnok, illetve a céges csapat feszített tempójú munkája, a félkész nyersanyagból hatvan nap alatt eladható politikai terméket kell faragni. Mindeközben a szerencsétlen elnökpalánta arca gyakorlatilag nem is bukkan fel, éppen csak másodpercekre jelenik meg (akkor is a hátát, tarkóját látjuk) – hiszen a film szempontjából nem is ő a lényeg, az meg már pláne nem, hogy mit mond, mit gondol. A kilátástalan versenyben végül az hozza meg az áttörést, hogy kiderül: a hervatag elnökjelölt valójában egy történelmi híresség utolsó élő leszármazottja – a prominens ükapa az ország történelmének talán első számú nemzeti hőse, fogjuk rá, hogy afféle szlovák Kossuth Lajos, vagyis adva van a reformkorig visszanyúló referencia, egy betonbiztos brand. Megvan hát a recept, innentől gőzerővel megy a munka Peter Potôň pedigréjén, az óriásplakátoktól kezdve a sajtóban elhintett álriportokig és műbalhékig mindenhol Lambert jelöltje a téma. Érdekes, hogy a dolog abszurditása ellenére is érezzük, jó az ötlet, látványos, ütős a kampány, talán azért is, mert a reklámarccá retusált reformkori nyelvész-költő-politikus-nemzetébresztő, így, termékké szabva, címkévé téve, nem is annyira légből kapott megoldás (a szóban forgó szakállas úr évek óta egy trendi kávéházlánc névadójaként és reklámarcaként fut). Hamarosan megjön a várt hatás is, a tömegmédia rákattan Potôňra. Közben folyamatosan fogyasztjuk az egyik szlovák kertévé híradásait is, látjuk, hogy a nép vevő az árura – a jól kondicionált konzumensek, az utcán leszólított polgárok önként asszisztálnak a Potôň néven futó márka sikeréhez…

Kandidát
De hiába működik olajozottan a dolog, hiába pörög fel a voksbiznisz: jönnek az utolsó közvélemény-kutatások eredményei, és kiderül, hogy hiába minden, a sikerhez ez mégsem lesz elég. Az amúgy is groteszk kontúrokkal dolgozó cselekmény egyre bizarrabb lesz – Lambert egyre elvakultabban ragaszkodik jelöltjéhez, aki mint a médiamágnás kiterjesztett egója, tehetetlenül ficánkol a nyilvánosság figyelméért vívott harc sűrűjében. Csak úgy sorjáznak az akciófilmes ingredienciák: lövöldözős jelenet, ügyesen helyezkedő, arctalan estébés (értsd: ávéhás) ügynökök és simulékony offshorelovagok. Na és az abszolút lényeg: előbb-utóbb mindenki mindenkivel összefügg és mindenki valakinek az ismerőse.

Említést érdemel az az epizód is, melyben a hackerduó egy külvárosi McDonald´s-ban vacsorázik. Az álmatag hamburgerevés mellett, hogy ne álljon a szó, előkerülnek a legvaskosabb nyelvi sablonok: persze jellemző módon a kekeckedő szlovák „kistesó” provokál, míg a cseh kolléga némán tűri Blondiačik nem túl szofisztikált élceit – az örök és kimeríthetetlen téma persze a két nyelv közti különbségek sora: a szlovák srác cikizve ízlelgeti a legkülönfélébb cseh szavakat, ételek nevét és helységneveket is, ami egyrészt bornírt, bamba poénkodásba fullad, másrészt szépen mutatja, hogy a pozitív figura, akivel, mint afféle őszinte narrátorral, picit azonosulunk, szintén megéri a pénzét, hiszen mezei választópolgárként ő sem éppen a legfinomabb nyelvi rétegzettséggel közelít a mindennapok problémáihoz. (Tényleg, ő vajon kire voksol majd?)

A filmbe egyébként egy sor citátumízű elem és parafrázisgyanús kommentár szorult – az akcióthriller ezáltal néhol már-már afféle áldokumentumfilmként hat. Egy dialógusba például beleszövődik egy létező párt ismerősen csengő szlogenje, na és külön utalás esik a Szlovák Nemzeti Galéria weboldalára is, amelyért annak idején szemérmetlenül nagy pénzeket fizettek az illetékesek. Eleve, ha egy ilyen kontextusban kicsúszik valaki száján az a szó, hogy gorila, az egy átlag szlováknak máris jelent valamit (a mára fogalommá vált szó valójában egy 2011-ben nyilvánosságra hozott titkosszolgálati akta fedőneve, és az elmúlt évtized legnagyobb korrupciós botrányát jelöli). Ahhoz képest, hogy egy cinikusan szórakoztató thrillerről van szó, a film szépen túlmutat az álmos megszokások vezette sommás tanulságokon, hogy hát a csúnya politikus mind egy kutya, látástól vakulásig lop, csal, hazudik.

Kandidát
A Kandidát üzenetét nem túl nehéz dekódolni: egy könnyen fogyasztható, pörgős közönségfilm, mégis árnyaltabban, és szokatlanul éles cinizmussal szólal meg, s ezért ver köröket a legtöbb hasonló kategóriás limonádéra (ahol a politikusra eleve rá van osztva a korrupt, statikus főgonosz szerepe). Egyébként kár, hogy külföldön szinte semmi esélye sincs a filmnek nemzetközi fronton, hiszen a legtöbb utalás és összefüggés csakis a szlovák közönség számára érthető. Akad viszont néhány nagyon szép jelenet, amelyben mintha vizuálisan is kirajzolódna dizájn és nárcizmus szoros szimbiózisa – az a szekvencia például, melyben Lambert foteljébe süppedve egyenes adásban nézi jelöltje beszédét: mintha nem is a tévéképernyőt figyelné, hanem egy tükröt tartva önmaga elé, saját látványában fürdőzne (a valóság a képernyőn történik, illetve a képernyők valósága és a szociális valóság egybegyógyulni látszik – ennek gyönyörű metaforája az ominózus pisztolyos-öngyújtós jelenet). A film erényének tartom, hogy felmutatja fogyasztói kultúránk amúgy alig tetten érhető torzulásait: mert ugye a politikában is egyre inkább azt a trendet látjuk, mint a teásdobozok esetében: már rég nem az dönt, hogy miből készül, netán mit tartalmaz egy teakeverék (kakukkfű, zsálya, jobboldali-baloldali gyógynövény), hanem hogy a kínált termék karcsúsító-, esetleg fitnesztea, szép-álmokat-tea, testet-lelket-cirógató harmóniatea vagy zen-tea.

A filmből, amely az összeesküvés-elméleteknek ugyanúgy fityiszt mutat, mint a szánalmas nívójú politikai közbeszédnek, bőségesen árad a szarkazmus. Egy percig sem él az illúzió, hogy a cég által futtatott figura esetleg bármit is mondani, tenni, változtatni akarna – nem több ő, mint egy fazonra szabott, kozmetikázható termék, melyet maga a mediális csomagolás (és a tömegmédia valósága) teremt meg és áraz be. Potôňról gyakorlatilag semmit nem tudunk meg (mint ahogy az utolsó percekig az is rejtély marad, hogy ki lehet a titokzatos hangfelvételek megrendelője). A jól működő poloskák és mandzsettákba rejtett mikrofonok által viszont világossá válik, hogy a közjogi méltóság személye mögött a leggyomorforgatóbb motivációk és legvéletlenszerűbb ambíciók bonyolódnak egymásba: százalékmorzsoló taktikázások, rosszarcú háttérspekulánsok megrendelései – közben az egész csak egy játszma, egy agón, melyet a tesztoszteron fűtötte férfiúi hübrisz táplál. A tanulság nyilvánvaló. Az állam fejét nem mi választjuk, legfeljebb márkák, fílingek és arc(ulat)ok közt válogatunk – ráadásul azt sem olyan szabadon, mint ahogy hinni szeretnénk.

Kandidát, 2013. Rendezte: Jonáš Karásek. Forgatókönyv: Maroš Hečko, Michal Havran, Peter Balko. Föbb szereplők: Marek Majeský, Monika Hilmerová, Michal Kubovčík, Michal Dlouhý, Roman Luknár, Pavel Nový, Michal Havran.

Csanda Máté

szerző: Csanda Máté
honlap e-mail
Csanda Máté 1986-ban született Érsekújváron (Nové Zámky), képzőművész, művészeti író. Pozsonyban végezte a gimnáziumot, az érettségit követően a Düsseldorfi Képzőművészeti Akadémia festészet és grafika szakára járt, majd a Kasseli Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Jelenleg művészettörténetet és filozófiát tanul a Bécsi Egyetemen. Szabadidejében atletizál, mostanság leginkább a hosszútávfutás izgatja.