KULTer.hu - Szín, fény, hang és fikció
47979
post-template-default,single,single-post,postid-47979,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szín, fény, hang és fikció

11. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Head Over HeelsA budapesti Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál neve mára egyet jelent a minőségi, nemzetközi szintű és összetételű animációval. A mustra tizenegy éve szolgál bizonyságul, hogy a zsánerben hatalmas művészi lehetőségek vannak, amelyek, ha nem félnek őket kiaknázni, új szemszögekből világíthatnak rá a filmre mint médiumra.

A fesztivál nyitófilmje, A futurológiai kongresszus az animációs körökben nagy névnek számító Ari Forman legújabb egész estés alkotása, amelyet Stanisław Lem lengyel sci-fi író azonos című elbeszélése ihletett. A film a főszereplő színésznő, Robin Wright története, amelyben színész és szerep olvad eggyé. Robinnak fölajánlják élete utolsó szerződését, amelyben saját karakterét kellene eladnia a filmstúdiónak – így örökké fiatal marad, és kedvére játszhat. Időközben azonban olyan drogok kezdenek elterjedni, amelyek képesek tökéletes kollektív hallucinációt létrehozni, egy olyan világot, ahol mindenki olyannak álmodja magát, amilyennek szeretné. Vágykép, szerepek, illúziók és igazság bonyolult viszonyait taglalja a film, káprázatos animációval (ez utóbbinak a történetben sajátos funkciója van).

Idén a dél-amerikai filmművészet állt a fesztivál középpontjában, és a nagykövetségek, valamint kulturális intézetek készséges közreműködésének köszönhetően volt miből válogatni: két egész estés filmet és egy rövidfilmsorozatot is műsorra tűztek. Az argentin Maria Ramirez szkeccsfilmje, az Ánima Buenos Aires négy kisfilmből áll össze, amelyek történetét egy házfalakon, kerítésen, járdán tangózó stenciltáncospár köt össze. A négy film között akadt zsírkrétával készült rajzfilm, papírkivágásos stoptrükk és fametszetet idéző animáció is. Ramirez elmondása szerint a kisfilmek azokat a változásokat kívánták érzékeltetni, amelyeken a város az elmúlt ötven évben keresztülment, és amelyek mindahány lakóját mélyen érintették. A másik egész estés film, a brazil Rio 2096 – A szerelem és düh története mágikus realista hangulatával, hatszáz évet átfogó történetével a Száz év magányt idézte.

Paul Bush brit rendező nem csupán a Szuper8-as workshopokban tevékenykedett, hanem rövid és egész estés filmekkel indult a fesztiválon, illetve a zsűrizésben is részt vett. Babeldom című alkotása ready-made footage (készen talált filmanyag) fölhasználásával jelenít meg egy szürreális, absztrakt világot és egy különös szerelmet, amely soha nem teljesedhet be. Bush nagyszerűen ötvözi a valódi felvételeket a számítógépes animációval, az alkalmankénti élő szereplőkkel és a fény-árnyék hatásokra épülő, op-art jellegű mozgóképekkel. Rövidfilmjeiből a fesztivál válogatást közölt – igaz, Bush szerint egy rövidfilmsorozattal a néző mindenképpen rosszul jár: ha jók a filmek, kimerül, ha rosszak, elalszik. Mégsem éreztem úgy, hogy rosszul jártunk volna a Bush-retrospektívvel: a képzőművészeti végzettségű alkotó filmjei rendkívül érdekes, olykor ritkán használt technikákkal készültek, mint a pixeláció, helyettesítéses animáció, vagy az az eljárás, amelynek során az alkotó magába a film anyagába karcol tűvel, ezzel fa- vagy rézmetszetszerű hatást keltve. Ez utóbbit Bush mindenekelőtt olyan irodalmi klasszikusok adaptációinál használta, mint a Pokol (Gustave Doré illusztrációit idézve) vagy Az albatrosz (amelyben az élő szereplős anyag e technikával való ötvözése különleges hatást eredményezett).

A szintén brit Phil Mulloy Fájdalom és szánalom című filmje a Christie-trilógia harmadik, befejező része (az első kettőt tavaly és tavalyelőtt mutatták be a fesztiválon). A történet az előző kettő után játszódik, pontosabban annak külső valóságában, miután az első két film lepergett; a szereplők ugyanis azok a színészek, akik a lejátszott filmben szerepeltek (érdekes csavar, hogy a film elején és végén megjelenő stáblista ugyanaz, végképp elmosva valóság és fikció határát). A szereplők fokozatosan döbbennek rá, hogy be vannak zárva a mozi egy föld alatti helyiségébe, és nincs számukra kiút – hacsak egyikük el nem fogadja egy pók sátáni ajánlatát: ahhoz, hogy ő maga túléljen, mindenki mást meg kell ölnie. A filmet monokróm, erős fekete-fehér kontrasztokra építő képi világ jellemzi, amelybe csak néha törnek be puha, a múltat fölidéző szürkék vagy nyugtalanító, misztikus vörösek; a számítógéppel eltorzított, robotszerűvé tett hangok, amelyek semmilyen érzelmet nem képesek már kifejezni, különös, szuggesztív erőt kölcsönöznek a karaktereknek.

A csehországi PAF filmjeiből is érkezett egy rövid válogatás Other Visions címmel, amely már-már az animáció hagyományosan értelmezett kereteit feszegeti – nem csoda, hogy hazájában „video art”-nak hívják ezeket a filmeket, amelyek már meglévő felvételek manipulálásával, újravágásával, megbolygatásával operálnak. A gyilkosság elrejti alakját például egy létező bűnügyi filmből készült – a beszédet tartalmazó részek kivágásával; de olyan különlegességeket is láthattunk, mint ugyanannak a felvételnek három különböző szemszögből való újrajátszása, vagy egy csupa filmlogóból (összesen harmincból) készült alkotás.

A Cartoon D’Or immár rendszeres és megszokott vendége az Anilogue-nak, idén sem volt másképp. Gazdag anyagból válogattak, ami meg is látszik: kiváló technikai és művészi színvonalú alkotásokat nézhettünk meg. A stoptrükkel készült brit Head Over Heels (Timothy Reckart és Fodhla Cronin O’Reilly alkotása) egy elhidegült házaspár története, akik ugyanabban a házban élnek – egyikük a padlón, másikuk a plafonon. Egészen addig nem támadnak bajok, amíg a ház földet nem ér egy különös vidéken, ahol a feleség otthon érzi magát, férje azonban nem. Augusto Zanovello filmje, a Lettres des Femmes (Asszonyok levelei) papírmasé-technikával készült háborús-romantikus film, amelyben a főszereplő, egy orvos, a szóban forgó levelekkel pótolja bajtársainak sérült, csonka vagy elvesztett végtagjait, gyakran vállalva, hogy minden kapcsolatot megszüntetnek a távollévőkkel.

A kortárs erdélyi magyar animációból Szederkényi Bella válogatott össze egy csokorra valót. Különféle technikák, különféle témákkal – akadt itt riportfilm, közvélemény-kutatás Mátyás királyról a kolozsvári lakosság körében, áldokumentumfilm a székely indiánokról, és noha a színvonal erősen ingadozott, egy-két valódi gyöngyszem is akadt köztük, mint az Örkény István novellájából (A végzet) készült Esti mese, amelyben mézeskalács figurák élik át a morbiditásban nem szűkölködő cselekményt, vagy az Animátori etűdök, amelyben három-négy másodpercnyi hosszúságú rajzfilmek peregnek le gyors egymásutánban.

Szederkényi a rövidfilmek zsűrizésében is részt vett, különdíjat is kiosztott: a Hőguta című francia mű egy tóparton álmodozó fiú különös, szakrális látomásait keveri a középosztálybeli rögvalósággal. A közönség első számú kedvence természetesen a Nyuszi és őz volt, Váczi Péter számos fesztivált megjárt, számos díjat elnyert alkotása, amely a stoptrükk és a rajzfilm ötvözésével feszegeti a második és harmadik dimenzió határát. Második helyen végzett a Paperworld, a WWF kampányfilmje, szintén magyar alkotóktól, harmadikként a Fear of Flying című ír film, amely halovány humorával meg sem közelítette az első két helyezett színvonalát. Zbygniew Rybczynsky az X című, nonfiguratív formákkal és villódzó fényekkel operáló, zenei formákat idéző kisfilmet emelte ki. Paul Bush különdíját a disztopikus világot papírmasé-technikával megjelenítő Hollow Land kapta, a zsűri nagydíját pedig a komor hangvételű, szótlanságában is sokatmondó Palmipedarium, egy vadász és egy vad kegyetlen története, amely az egész világon hatalmas sikert aratott.

A japán animáció már jó ideje világhírnévnek örvend, így természetesen az Anilogue sem múlhat el anime és japán filmek nélkül. Az Anime haiku című rövidfilmsorozat mellett (amelyet a tokiói filmakadémia növendékeinek alkotásaiból válogattak össze) Az égő buddha című egész estés művet is megtekinthettük, a fesztivál záró filmje pedig az új Miyazakiként dicsért Makoto Shinkai A szavak kertje című alkotása volt. Noha Shinkai elképesztően részletes, fotorealisztikusan kidolgozott képi világa valóban a Ghibli stúdiót juttathatja eszünkbe, Shinkai filmjei erőteljesen líraiak, általában rövidek (egyetlen egész estés filmjét, a Csillaghajszát tavalyelőtt vetítették az Anilogue-on), minimális narratív tartalommal, sok reflexióval és belső monológgal. Azt is mondhatnánk, a lényegi események mindig a szereplők tudatában játszódnak le; a külső történések csupán ezek végső lecsapódásai. Akizuki, a cipésznek készülő kamaszfiú és tanára, Yukari szerelembe forduló különös barátságának elégikus hangulatú városi tájak, a Shinkai kézjegyének mondható ragyogó reggeli, délutáni, esti fények és a gyakran pásztázott tágas égbolt szolgálnak háttérül. A háttér Shinkainál nem puszta aláfestés, hanem saját, nem is kis szerepe van; az alkotó éppolyan nagy odafigyeléssel mutat meg egy falevélen lesikló vízcseppet, mint az állomásra befutó vonat kerekei alól kipattanó szikrákat – mindebből sajátos, szokatlan harmónia áll össze, a nagyvárosi élet lüktetése.

A közönség, mint megszokhattuk, a maroknyitól a félteremnyiig terjedt, összetétele azonban mind életkor, mind nemzetiség tekintetében igen változatos volt, hangulata pedig – az óhatatlanul előforduló késések és technikai malőrök ellenére – lelkes. A gyerekek és felnőttek számára is nyitott Szuper8-as workshopok, amelyeket a meghívott külföldi és magyar alkotók tartottak, remek kiegészítésként szolgáltak a filmekhez – reméljük, a fesztivál a következő években is legalább ilyen jól fog sikerülni.

11. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, Budapest, 2013. november 27. – december 1.

Evellei Kata

szerző: Evellei Kata
honlap e-mail
Evellei Kata 1988-ban született Budapesten. Verset és prózát ír; első szövegei a Szintézisben című antológiában jelentek meg 2006-ban. Jelenleg az ELTE BTK hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint irodalom- és kultúratudomány szakon. Rendszeresen publikál szépirodalmat és kritikát az Apokrif című folyóiratban, valamint a FÉLOnlineon; írásai ezenkívül a 2000, a Műhely, valamint a Napút című folyóiratokban olvashatók. Első verseskötete Álombunker címen jelent meg 2013-ban, a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2019. feb. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum