KULTer.hu - A műfordítás kultúrája
50735
post-template-default,single,single-post,postid-50735,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A műfordítás kultúrája

Kerekasztal-beszélgetés a fordítás elméletéről és gyakorlatáról

IMG_4681A Debreceni Egyetem Komparatisztikai Műhelyének legutóbbi programján a műfordítás legégetőbb szakmai kérdéseit járták körül az irodalom- és a kultúratudomány szempontrendszerei mentén a résztvevők: Bényei Tamás, Gula Marianna, Puskás István és Szijj Ferenc – Balkányi Magdolna vezetésével.

A fordítók rövid bemutatása után Balkányi Magdolna felvezető előadásában történelmi adalékokat biztosított a diskurzushoz: felhívta arra a figyelmet, hogy a fordítás gyakorlata több évezredes hagyományokra tekint vissza, melyet végigkísért a fordításról való gondolkodás is – példaként a reformáció bibliafordítási hullámát, s az ezzel foglalkozó fordításelméleti munkákat hozta fel, mint amilyen Lutheré is. Hivatkozott rá, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős változások álltak be a fordításelméletében, hiszen a ’60-as és ’70-es években nagy hatást gyakorolt e területre a kultúratudományi fordulat. Így Balkányi három szempont érvényesítését látja igazán termékenynek a műfordítás mai állapotának megítélésében: az első a kultúratudományi fordulat konkrét megnyilvánulásaira; a második egyfajta kommunikációbeli, kultúraközi kontextusra; a harmadik pedig a befogadóra helyezi a hangsúlyt, illetve a fordított szövegnek a befogadói kultúrában elfoglalt helyére.

IMG_4691

Ezt követően a moderátor első kérdésében arra kérdezett rá, hogy a beszélgetésben részt vevő fordítók hogyan ítélik meg saját tevékenységüket a fordításelmélet felől, hogy viszonyulnak a saját és az idegen kultúra közti átjárás természetéhez. Szijj Ferenc saját „laikusabb” nézőpontját hangsúlyozta azzal a megállapítással is, hogy egyedül ő nem kultúrtörténész a meghívottak közül, így nem is érvényesít elméleti reflexiókat a fordítás során. Kutató volta ellenére hasonlóan nyilatkozott Bényei Tamás is, majd felvetette, hogy az elméletorientáltságot befolyásolhatja, hogy melyik nyelvről fordítunk, s szintén ettől függ, miként adja vissza a fordító a művekben feltáruló kulturális idegenség érzetét, melyet főleg a szleng és a dialektusok jelenléte okoz. Példaként a Gépnarancsot hozta fel, melyben az orosz és az angol nyelv elemeiből összemosott argót beszélnek a közösség tagjai. Ez azért fontos, mert az első magyar megjelenés idején az olvasó közönség hellyel-közzel még értett oroszul, azonban a mai viszonyok közt ez már nem mondható el, így másképp értjük a művet.

Ezután a szakma általános helyzetére terelődött a szó: vajon a fordítói pozíció háttérbe szorulásáért a jelenlegi piaci viszonyok a felelősek? Puskás István a kérdéssel összhangban negatív képet vázolt: szerinte ténylegesen a piaci viszonyok, a hatalmi pozíciók és a hierarchiák mozgatják a műfordítói folyamatokat, melyhez hozzájárul a kiadók arculatépítése, marketingje is. Gula Marianna ezen a ponton azzal a megállapításával egészítette ki a gondolatmenetet, hogy inkább a kritikai fogadtatás az, amely meghatározza a fordított alkotás helyét az irodalmi színtéren. Felelevenítette James Joyce Ulyssesének újrafordítását, melynek a megjelenését véleménye szerint nem a piaci helyzet indokolta, hanem az, hogy ma nagyobb a fogékonyság a hasonló (újra)fordításokra, melyet az is generálhat, hogy fontos kortárs magyar szerzők életművére – például Esterházy Péterére – is hatással van a regény.

IMG_4689

Balkányi Magdolna ezen a szálon továbbhaladva tette fel a következő kérdést: egy fordító mégis hogyan adhatja vissza az egyes művekben reprezentált kultúrák közti idegenséget? Gula Marianna az ír angol nyelvváltozat fordítását hozta fel példaként az Ulysses kapcsán, hiszen ez esetben a szöveg fordítói is azt tartották szem előtt, hogy a magyar fordításban azt a nyelvi-kulturális különbözőséget hangsúlyozzák ki, amelyet egy angol befogadó is érezhet a könyv olvasása közben. Puskás István eleve a műfordítás kudarcának érzi az idegenség pontos visszaadásának lehetőségét, ő példaként egy Pasolini-regényt hozott fel, melynek esetén a különböző rétegnyelveket lehetetlenség magyarra átültetni. Bényei Tamás a jegyzetek beiktatását említette lehetséges megoldásképp e probléma kiküszöbölésére, Szijj Ferenc viszont amellett érvelt, hogy az eredeti szöveget és a fordítás(oka)t érdemes együtt olvasni. A nyelvi jelenségek időbeli dimenziójának kiterjedtségében is egyetértettek a résztvevők, melyről korábban, a Gépnarancs kapcsán már volt is szó.

Ezután a műfordítások kulturális, identifikációs meghatározottsága került terítékre – mind a befogadói, mind a forráskultúra szemszögéből. Bényei Tamás szóba hozta Sebald életművét, melyet az angol kultúra magáénak tart annak ellenére is, hogy Sebald valójában német származású. Puskás István az egyes magyar irodalmi alkotások felfokozott olasz recepciójára utalt, elsősorban A gyertyák csonkig égnek, illetve A Pál utcai fiúk olasz kultúrába való „beivódására”. A résztvevők ennek kapcsán azt a kérdést is körbejárták, hogy a különböző műfordítások milyen helyet tölthetnek be a befogadó kultúrák irodalomtörténetében. Szóba került az angol Ovidius-fordítás, amelyre egyes régebbi angol irodalomtörténetek mint „a legszebb angol szövegre” hivatkoztak; továbbá Janus Pannonius magyar kulturális és irodalomtörténeti beágyazottsága; illetve Zrínyi Miklós horvát irodalomtörténetben elfoglalt helye is.

IMG_4704

Szó esett az alkotások újrafordításának legitimitásáról, melynek pozitív hatásait a résztvevők szerint nem lehet elvitatni, hiszen egyetértenek abban, főleg az Ulysses újrafordítását tekintve, hogy ez által tökéletesedik a szöveg, ugyanis – a posztmodern filológiai állásponttal összhangban – sosem beszélhetünk a befogadás szempontjából ténylegesen befejezett műről.

A fordítói jegyzeteket, illetve az intertextuális utalások funkcionalitását érintő rövid eszmecsere után befejezésképp Balkányi Magdolna a Kortina Kiadó gondozásában megjelent Költőpárok sorozatot ismertette, abból Borbély Szilárd és Michael Donhauser közös kötetére tért ki – mint a kultúrák közti határátlépés egy termékeny példájára, a saját és az idegen kultúra közti átjárási és megértési lehetőségre. Végül egy Goethe-műre utalva zárta le a beszélgetést, amely az idegen szövegeknek a befogadó kultúrára való inspiráló erejére hívja fel a figyelmet, mely akár kanonizálni is képes a fordításban megjelent műalkotásokat.

A fordítás elmélete és gyakorlata – Beszélgetés a műfordítás kérdéseiről Bényei Tamás, Gula Marianna, Puskás István és Szijj Ferenc részvételével, Debreceni Egyetem, Főépület, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Komparatisztikai Műhely, 2014. március 26. A fotókat Áfra János készítette.

Baranyi Gergely

szerző: Baranyi Gergely
honlap e-mail
Baranyi Gergely 1989-ben született Keszthelyen, jelenleg Debrecenben él. Az Új Hormon csoport és a LÉK Irodalmi Kör tagja. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 2010 óta publikál, első szövegei a Várad, a Műút és a Szkholion hasábjain jelentek meg. 2014-ben a portál gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2017. máj. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum