KULTer.hu - Dixi és az eső
49923
post-template-default,single,single-post,postid-49923,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dixi és az eső

Bereményi Géza: Vadnai Bébi

fbjmjobP_2_700x460Vajon eláll a korszakváltások lágy ítéletideje? Kit áztat, mit mos le a mindent lecsapoló emlékezet ránk eső része? – Bereményi Géza úgy tart fölénk esernyőt, hogy közben észre sem vesszük, hogy tócsák robbanak szét a talpunk alatt…

Bereményi Géza műfaji „albérletei” közül talán a dalszövegírás, illetve az irodalom képzeletbeli tereinek belakása a legeredendőbb, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a forgatókönyvírás, valamint a filmezés világáról sem, amely a szerző új regényének szerkesztésmódjában, jelenetszervezésében is visszaköszön, ahogyan a Cseh Tamás számára írt dalszövegek bizonyos szereplői, részletei is felbukkannak egy-egy bekezdésben. Már-már frázisszerűnek is nevezhetőek ezek az önkéntelen betoldások, amelyek az olvasót is egyfajta asszociatív attitűd kialakítására késztetik. Mert a folyamatosan műfajt váltó Bereményi-művek alakváltozatai mentén rajzolódhat ki teljes egészében az általuk leképezett társadalmi tabló, és így lehet naprakész a hozzá tartozó „időjárás jelentés” is. Jelen esetben esős idő várható, ami éppen olyan, mint az újból és újból felelevenített háború utáni, rendszerváltás előtti korszak „nagy generációjának” közérzete. „Tudnivaló, hogy majdan úgyis eláll ez az eső, pedig most végeláthatatlannak tűnik. Gyengül, erősödik, ahogyan a cseppek száma ingadozik, de szanaszét fog hullani ez az eső, nyom nélkül eltűnik a földben, még az emléke sem maradandó. És könnyű ellene védekezni, ameddig tart. Nincsen most ideje az özönvíznek, túl vagyunk azon.”

Aki képben van Bereményi-ügyben, az magától értetődően ismerheti fel a könyv szereplőinek egy részét, hiszen a félfikciós regényvilágon belül elég leplezetlen módon jelennek meg a különböző novellákból/dalszövegekből/filmekből (és nem utolsósorban az életből) ismert alakok, akiket névcserével vagy módosított elnevezéssel illetett ugyan (át)írójuk, ezzel együtt viszont csak kis mértékben torzította a hozzájuk kötődő autobiografikus élmények körülményeit. A két generációt bemutató elbeszélés két szálon futó történetvezetés, mondhatni, a Tegnapról, illetve a Tegnapelőttről szól: a két idősík közt ingázó narrátor, a Dobrovics nevű kezdő novellista a szerző alteregójaként kutatja a középpontban lévő Vadnai Bébi-sztori rejtett összefüggéseit. A múltba merülő nyomozás lassan felfejti a főhősnőhöz kötődő rokoni kapcsolatok összekuszált szövedékét, többek közt saját – feltehetőleg féltestvéri – viszonyát Vadnai Éva fiával, Doxával (a név a regénybeli pszichiáter szerint olyan véleményt jelent, „amely lehet, hogy igaz, de igazságát nem lehet teljesen megmagyarázni. A halandók vélekedése”), aki pedig nem más, mint a hetvenes-nyolcvanas évek underground művésztársadalmának kultikus figurája, a fennálló rendszer emblematikus kultúrdeviánsa, Gémes János, alias Dixi.

beremenyi-vadnai-bebi500

Az ő emléktöredékekből összeálló legendáriuma villan fel a könyv lapjain, de nem titulálhatjuk a történet főszereplőjének: anyjának gyűlöletszerelem-példázata adja meg a regény motivációs magját, miközben persze betekintést nyerhetünk az általa képviselt szubkulturális nemzedéki halandzsázásba is, ami rendkívül beszédes módon (a dixi latin eredetű szó, jelentése elmondtam – a világi latin szónoklatokat jelenleg is így fejezik be: elmondtam s megmentettem a lelkemet) illusztrálja a kor közegellenállásával szembemenő lázadó szellemiséget. „Őróla csak az ördög alkothat elemző képet.” – gondolja Dobrovics, mikor szemétbe dobja a Doxáról szóló íráskezdeményt, hogy aztán a Vadnai-féle szálon induljon el ismét. „Korszakok átjáróházában élve, másoktól hallott fikciókat osztályozott. Másodlagos, már zavaros forrásokban kutatott. Mert számára a lehetséges izgalmasabb, sőt, igazabb volt magánál a letűnt valóságnál is. Vagyis nem. Nem a letűnt valóságnál. Mert a valóság örökben marad a lehetségesben…” Ez esetben mégsem másodlagos, hanem első kézből kapott „fikcióról” van szó, ami nem mellesleg valóságos eseményeken alapul.

DixiBeremenyi01

A Vadnai Bébi egyszerre lehet a mindenkori identitáskeresés, illetve egy nemzedéki életérzés személyes foglalata, ezen túl pedig a Bereményi-féle profán magánmitológia egyik különleges lenyomata is. Hisz maga Dixi helyet kapott már korábban (Desiré néven – ami egyébként Kosztolányi írói álneve volt) a Cseh-Bereményi-dalokban. A róla mintázott alak fiktív életrajzában a következőket olvashatjuk (lásd az Antoine és Desiré-album kísérő szövegét): „…kallódó figura maradt mindhalálig. (…) Csöppet sem vonzó sorsa legyen elrettentő példa.” Doxa/Dixi regénybeli sorsvázlata, az utolsó elmegyógyintézetes jelenettel együtt mintha egy egész generáción ívelne át, miközben a történet „egy szenvedély margójára” húzott halálos vércsíkja  – a rokonsági kötődés Ariadné-fonalának segítségével  – egy tágasabb labirintust is megnyithat a befogadó előtt. Dobrovics hivatásos „ottmaradóként” hovatartozását keresi, Doxa nem akar tudni származásáról, így Vadnai Bébié lesz az összekötő szerep, aki születése után nem sokkal árvaházba küldte szerelemgyerekét. Vagyis valamilyen szinten identitásukat vesztett, jövőjüktől megfosztott (?) emberekről van szó, akik mások múltjával vannak megbélyegezve, és akik végül is képtelenek megtalálni a helyüket, bár a maguk módján kísérletet tesznek rá, hogy megnevezzék „azt a kevés nem is tudom mit, amiben voltak szereplők”. Dobrovics/Bereményi például az (újra)alkotás által próbálja meghatározni magát. „Hova lett az, aki én írás közben szoktam lenni?” – olvashatjuk egy helyen. A könyvben megjelenített kínosan elnyújtott, lágy ítéletidő eső áztatta kerete egyszerre mossa össze és tisztítja meg a szerző (kollektivizált) emlékezetének képeit.

„Dörgött egyet, szakadni kezdett a vízesés. Futni benne, minek. Benne lenni és maradni. Nem futni, sőt. Lassítani, egy-kettő. Baj nem lehet. Ázzon az ember. A cipő. A váll. / Jó, hogy van még hosszú út, mi baj lehet, az eső sosem halálos. Nem bánt. Benne lenni észrevétlen. Olyan gömb, amelynek középpontja mindenütt, kerülete sehol sem található, miként Istennek.” Vagy, hogy Dixi egy fennmaradt színvázlatának töredékével írjuk körül a Vadnai Bébi emlékeket lecsapoló, megálló idejét: „Olyan hely, aminek nincsen közepe, s így széle sincs. Itt az idő nem múlik: történik. Egymás mellett többféle idő és tér létezik. Ami a tájékozódást segíti, útjelző: a szívünk.”

Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Magvető, Budapest, 2013.

Papp Máté

szerző: Papp Máté
honlap e-mail
Papp Máté 1987-ben született Kecskeméten, jelenleg Budapesten él. A Szegedi Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Pannon Egyetemen tanult magyar irodalmat, illetve esztétikát. 2010-től 2013-ig a Kultúra és Kritika portál zene rovatának szerkesztője, 2013-tól Az Új forrás folyóirat állandó munkatársa.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum