KULTer.hu - Az irodalom láthatatlan emberei
51310
post-template-default,single,single-post,postid-51310,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az irodalom láthatatlan emberei

Lackfi János és Szabó T. Anna beszélgetős estje a műfordításról

had_2849József Attila születésnapjára emlékezik Magyarország április 11-én, a magyar költészet napján. Részint ennek tiszteletére rendezték meg idén már tizenkettedik alkalommal a Debreceni Költészeti Fesztivált, melynek színes programjain számos költővel és verseikkel ismerkedhettek meg kicsik és nagyok. A nyitóestén a fesztivál idei tematikáját adó műfordítás kérdéseiből is ízelítőt kaphattak az Apolló Moziba látogatók.

A Debreceni Költészeti Fesztivál 2003-ban indult útjára, és céljául a magyar költészet népszerűsítését, írók és költők műveinek – elsősorban a fiatalokkal való – szélesebb körű megismertetését, az olvasás szeretetére való nevelést tűzte ki. Ennek elérése érdekében az idei fesztivál egyik alappilléreként a műfordítás mivoltának bemutatása szolgált. Szép hűtlenkedés avagy tánc gúzsba kötve címmel tartott irodalmi estet Lackfi János és Szabó T. Anna a műfordításról április 10-én, a fesztivál első napján.

Az Apolló Mozi kistermében este hat óra előtt néhány perccel már gyülekeztek az érdeklődők. Az est főszereplői, a két költő-műfordító megérkezéséig a moziterem kivetítőjén az eddigi évek költészeti fesztiváljain készült képek sorozata kötötte le a várakozókat. Majd pár perc késéssel, hat óra után megérkezett Lackfi János és Szabó T. Anna is, és elfoglalták helyüket a kivetítő előtt elhelyezett asztalnál.

had_2826

„Vajon a mi költészetünk hogyan tud más nyelveken megszólalni, illetve más nyelvek költészete miképpen szólal meg a szép magyar anyanyelvünkön?” – fogalmazta meg a műfordítás tömör, lényegi kérdését Szirák Péter irodalomtörténész, a Debreceni Költészeti Fesztivál rendezvényének kurátora, aki egy rövid felvezetővel nyitotta meg az estet, majd átadta a szót a két költő-műfordítónak.

Lackfi János első mondatai, amelyekben a műfordítókat láthatatlan embereknek nevezte, pillanatok alatt felkeltette a közönség figyelmét, akik szinte teljesen megtöltötték a mozi apró termét. Lackfi úgy gondolja, hogy a fordító csupán egy adat, az olvasók viszont nem erre, hanem a sztorira kíváncsiak, így a fordító csak láthatatlanul van jelen a műben. „Hogyan lehet elérni, hogy látható legyen a műfordító?” – tette fel tehát a kérdést Lackfi János, megalapozva ezzel az est további menetét, amely olyan témákat járt körül, mint például a műfordítás mesterségként vagy művészetként való értelmezése, a benne rejlő szépségek és nehézségek és a műfordítók motivációi.

koltfeszt

A könnyed beszélgetés során az est két főszereplője betekintést engedett saját életébe is. Mint kiderült, mindketten „irodalmi gyökerekkel” rendelkeznek, hiszen családtagjaik is műfordítással, költészettel foglalkoznak, így folytatva az örökséget, ők is ezt a szakmát kezdték tanulni. Szabó T. Anna az Eötvös Collegiumban szerzett emlékeiről beszélt, Géher István óráinak felejthetetlen élményeit osztotta meg a közönséggel, míg Lackfi Lator László szórakoztató stílusáról és fordításhoz való lenyűgöző érzékéről mesélt. Ennek kapcsán felmerülhet bennünk a kérdés: vajon mi kell ahhoz, hogy valaki jó műfordító legyen? Szabó T. Anna szerint csodagyerek műfordító nem létezik, csak tehetséges. Rengeteg tanulás kell hozzá, s ez a tanulási folyamat soha nem ér véget. Egy fordítónak nagyobb szókinccsel kell rendelkeznie, mint egy költőnek, és anyanyelvét is sokkal jobban kell ismernie. Hiszen amíg a költő saját szavaival alkothat, addig a fordítónak csínján kell bánnia szubjektív gondolataival.

Az „irodalomcsinálásnak” nincs egyeteme vagy kurzusa, és a műfordítás tanulhatóságának is korlátozottak a lehetőségei, így a tapasztalatlan kezdők tollából bizony néha olyan alkotások is kikerülhetnek, amelyekre később nem lesznek túl büszkék. Ilyen – Szabó T. Anna megfogalmazásában – „bugyuta” szövegecskék az ő és Lackfi János korai pályáját sem kerülték el, az apró kudarcok azonban nem tántorították el őket a munkától, inkább még nagyobb szenvedéllyel folytatták azt. Ennek bizonyítékául a két költő-műfordító saját alkotásaiból adott ízelítőt az est során – francia, luxemburgi, albán, angol, indiai és román versek fordításaiból idéztek.

Lackfi a 18-19. századi francia költészet olyan kiemelkedő alakjainak fordításait olvasta fel, mint Pierre-Antoine-Augustin de Piis, Xavier Forneret, Gérard de Nerval, Paul Verlaine vagy Charles Baudelaire, míg Szabó T. Anna Shakespeare-rel kedveskedett a hallgatóságnak. De előkerültek kortárs költők művei is, mint például Clare Pollard, Rabindranáth Tagore vagy Ioanna Ieronim versei, amelyeket nagy szenvedéllyel és átéléssel olvasott fel a két fordító.

had_2820

A saját nyelvhez való viszony és kötődés nagy hangsúlyt kapott az est során. Az anyanyelvi költészet eredetisége olyan élményt hoz létre, amelyet más nemzetek nyelvére fordítva nehéz visszaadni. Szabó T. Anna szerint azonban egy jó költő képes erre, és az sem baj, ha egy közvetítőnyelv segítségével fordít. Szabó Lőrinc példáját felhozva – aki a kezdetekben németről, majd angolról fordított – az érzékkel való fordításra helyezték a hangsúlyt a beszélgetés során, amelynek szerintük semmilyen nyelvi akadály nem szab határt. Számos külföldi műfordítóról esett még szó, akikről érdekes történeteket tudhatott meg a közönség, Szabó T. Anna pedig különösen nagy figyelmet fordított a magyar származású angol költő-műfordítóra, Szirtes Györgyre.

A másfél órás est gördülékenyen zajlott, köszönhetően a két fordító közvetlenségének, Lackfi János szűnni nem akaró bohókás kijelentései pedig visszatérően nevetésre késztették a hallgatóságot, és ezzel a jó hangulat is adott volt. A műfordítók azon törekvése, hogy láthatatlan emberekből láthatóvá váljanak, a jelenlévőknél minden bizonnyal sikert ért el. Ezt a közönség soraiból elhangzott kérdések is bizonyítják, amelyek a költők zenéhez fűződő viszonyáról érdeklődtek. Az est főszereplői ennek kapcsán elmondták, természetesen ma is léteznek zenés versek, a kortárs költészet kicsit mégis idegenkedik a rímektől.

had_2842

Lackfi és Szabó T. szerint nehéz ma megjelentetni versfordítás kötetet, hiszen nincs sok pénz belőle. Ők mégis bátran művelik ezt a szakmát, és remélik, hogy másokkal is meg tudják szerettetni. Nem feltétlenül oly módon, ahogy Lackfi szerint a mai fiatalok nekiindulnak a költészetnek, vagyis a „majd lila lesz a hajam és nagy lesz a lelkem” elképzeléssel, hanem valódi átérzéssel, hiszen a poézis és a műfordítás egyik legjobb „kínálata”, hogy az ember a legkülönfélébb korokba élheti bele magát. Ezért bátran buzdítanak mindenkit a költészet szeretetére, művelésére, támogatására és ahogyan Lackfi János sejtelmesen hozzátette: „Nem tilos elszegényedni könyvvásárlásban” sem.

Szép hűtlenkedés avagy tánc gúzsba kötve – Lackfi János és Szabó T. Anna a műfordításról, XII. Debreceni Költészeti Fesztivál, Apolló Mozi, Debrecen, 2014. április 10.

A fotókat Porció Norbert készítette.

Kapros Enikő

szerző: Kapros Enikő
honlap e-mail
Kapros Enikő 1990-ben született Vásárosnaményban. Jelenleg a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója. Szabadidejében szívesen hallgat zenét, és különösképpen érdeklődik a dél-koreai kultúra iránt.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum