KULTer.hu - Zöld mappa komondormatricával
50502
post-template-default,single,single-post,postid-50502,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Zöld mappa komondormatricával

Gogol: A revizor

A revizorA Szputnyik Hajózási Társaság és a Vígszínház közös produkciójában Gogol sokszor látott műve kap aktuális olvasatot és töltődik fel a mindennapjainkra is jellemző politikai nonszensszel, illetve Bodó Viktor színházával.

A nézőtér megtelt, a lépcsőkön is ülnek. A színpad egy hatalmas, üresen kongó tér, hátul üvegfalú folyosó lengőajtóval, az előtérben uszoda, vagyis annak egyik leeresztett medencéje: „mél víz csak úszóknak!” – hirdeti a megkopott és hiányos felirat a falon. A most száraz, csempézett gödör tele kartondobozokkal és iratkötegekkel. Halomban áll a kompromittáló anyag, mert itt mindenkinek van mit titkolni.

A revizor
A történet a régi: adott egy város – egy orosz, egy magyar vagy bármilyen –, ahol dúl a korrupció, a hivatali visszaélés, a hűtlen kezelés; mintha napilapok vagy hírportálok szalagcímeit olvasnánk. Ide érkezik meg egy revizor, vagyis érkezne, de a település teljes vezetősége másik személyről feltételezi, hogy a fővárosból küldött ellenőr, s ezzel kezdetét is veszi a félreértések vígjátéka.

Elkezdődik az előadás, hatalmas erővel és otrombán, aztán a néző beleül, belefeledkezik, felveszi a ritmust, megszokja a nyelvet, meghajol az előadás sodrása előtt. Hatalmas súlya van annak, ha a Bodó Viktor rendezéseire jellemző abszurditás, a Gogol saját kora óta aktuális és pontos társadalom- és hatalomkarikatúra, valamint a magyar közélet által termelt szókincs játszi könnyedséggel sűrűsödik össze a színpadon. Az előadás ennek ellenére nem kétórányi politikai agitáció és/vagy tanmese. Röhögünk, holott – mint később Hegedűs D. Géza szájából is elhangzik – magunkon röhögünk. Az elkeserítő, napi szinten felbukkanó politikai ügyek a színpadon viccé lesznek, gegek sorozatává, revüjelenetté, direkt rossz poénokká, melyeket kikacsintás és kicsettintés követ a nézők irányába: értitek ugye, hogy itt most ezt észre kellett venni, és mi szólunk, nehogy úgy érezd, hogy azt csak te és kizárólag te csípted el, ez mindenkié. Közös esélyt kapunk, hogy kiröhögjük önmagunkat azáltal, hogy a színpadról néz vissza ránk az a nonszensz, amiben nyakig állunk a színház épületén kívül, de belegondolva a különböző pályáztatási ügyekbe, még azon belül is.

A revizor
Az előadás szerencsére nem áll meg azon a szinten, hogy a napi politikai történések visszaböfögése és karikírozása legyen. Az arcon vágó reflexió mindenre kiterjed: arra, hogy ez egy színház (történetesen a Vígszínház), hogy ezt bizony színészek játsszák, akiket máshonnan is ismerhetünk, hogy ezt Bodó Viktor rendezte, és ezt egyszer már bizony megírta valaki, aki nem mellesleg orosz volt, és hogy volt neki egy honfitársa, aki szintén írt ezt meg azt, olyan dolgokat, amik azóta is folyton színpadra kívánkoznak.

A két felvonásos darab második felében a terhelő bizonyítékok helyén már ledarált, az iratmegsemmisítő által megrágott papír borítja be a kopár medencét, eddigre már csúcsra van járatva az álrevizor nyomában járó csepűrágás és az ehhez társuló gegparadé. Az összes, ebben az urambátyám rendszerben felkapaszkodott, dzsentriszellemű hivatalnok őt majmolja, mivel ő tűnik a felsőbb – a fővárosi – akarat megtestesítőjének; mindenki aláveti magát Kondorosinétől kezdve a polgármesterig. Látszólag van egy marási sorrend, egy hierarchia ebben a városméretű kiskirályságban, de valójában mindenki kész feladni a másikat azért, hogy magát mentse. Minden lojalitás csak a múltbéli lekenyerezés hozadéka és a várt jutalom eszköze.

A revizor
A színészek gyakran organikus tömegként mozognak és léteznek a színpadon, különösen igaz ez a hivatalnokhadra. A szerepből fakadóan kiemelkedik a többiek közül Hegedűs D. Géza polgármester karaktere, illetve az álrevizort játszó Lengyel Tamás. Ez nem minőségi, hanem mennyiségbeli fölény, ez a két karakter bír a legnagyobb gravitációs erővel az előadásban, de Hevér Gábor vadászatmániás bírója vagy Kerekes József „innovatív” kórházigazgatója éppoly erővel és ismerősen abszurdan hat az előbb említett, erősebb reflektorfényt kapó karakterek mellett.

Ami hibaként róható fel az előadásnak, az a szünet, mivel így érezhetően megtörik a lendület, egészen más regiszterben folytatódik a játék, és ezt megsínyli a második felvonás első tíz-tizenöt perce, amíg mindenki – néző és színész is – visszatalál a korábbi lendülethez.

A revizor
Két lehetőség van: a néző viszonylag hamar megszokja és megszereti ezt a nyelvet, vagy kívül marad a bűvkörén és két órán keresztül eltartja magától, mivel az előadás végig ugyanazt a regisztert használja, mely nagyon gazdag, de mégiscsak egy. Egyedül a fináléban történik meg, hogy valaki egyenesen szólal meg, semmi kikacsintás, semmi geg, nyoma sincs humorként működő utalásnak, ekkor vágnak minket arcon mindenféle játékosság nélkül azzal, hogy végig magunkon röhögünk, és ezzel nem mindenki tud mit kezdeni a nézőtéren ülők közül. A kétórányi harsány röhögésbe egy perc tétova nevetésekkel megtűzdelt síri csend ékelődik, amikor nem lehet abba kapaszkodni és azáltal nagy levegőt véve nevetni, hogy ez most színház, hiszen maga a színház mondja, hogy nem az.

Az előadással kapcsolatban talán az a legmeghökkentőbb, hogy még senki nem perelt be miatta senkit. Lehet, hogy óvatosan elkerülik a darabot, lehet, hogy akarva-akaratlan elkerülik a színházat; ami biztos, hogy a beismeréssel lenne egyenértékű, ha bárki emiatt érezné magát becsületsértés áldozatának.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor. Rendezte: Bodó Viktor. Játsszák: Fábián Szabolcs, Géczi Zoltán, Gonda Kata, Hegedűs D. Géza, Hevér Gábor, Járó Zsuzsa, Józan László, Karácsonyi Zoltán, Kerekes József, Koblicska Lőte, Lajos András, Lengyel Tamás, Molnár Áron, Mózes András, Rainer Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán. Vígszínház, Budapest, 2014. március 9.

A fotókat Dömölky Dániel készítette.

Margl Ferenc

szerző: Margl Ferenc
honlap e-mail
Margl Ferenc 1990-ben született Győrben. Jelenleg Budapesten tanul az ELTE-BTK MA képzésén, esztétika szakon. Elsődleges érdeklődési területe a kortárs színház és a drámairodalom. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.