KULTer.hu - A másik recenzió
51157
post-template-default,single,single-post,postid-51157,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A másik recenzió

Farkas Arnold Levente: A másik Júdás

falElőfordul, hogy az ember sokat olvas valamiből, és nem tud szabadulni tőle. Én például Mikszáth könyveivel vagyok így: ha egyet elkezdek, jön a többi, és egyszer csak azt veszem észre, hogy még a hivatalos leveleket is terjengősebb stílusban írom. Amiről most írok, nagyon távol áll Mikszáthtól, mégis hasonló hatást tesz rám, mint a nagy palóc mesélő. A másik Júdás nyelve most ebbe a recenzióba fog átszivárogni.

Nevek, képek – Pál, Kata, Péter

A kötet első része nevekről szól. Árpi, Norbi, Eszter, Jézus, Barna, Imre, Aladár, Ofélia, Boldizsár, Peter Pan, Szodoma, Ábrahám. A neveknek ritmusa van, ha így egymás mellé teszem őket. A címeknek ritmusa van, ahogy Farkas Arnold Levente (három keresztnév) egymás mellé tette őket: Az első név, A második név, A harmadik név, A negyedik név, Az ismétlés neve. Az ismétlés ritmusa.

A kötet első része képekről szól. Esküvői képről, képeslapról („Ha megfordítod a lapot, a másik fele képes megmutatni, hogy éppen hol is vagyok.”, 13.), ablakkeretről, monitorról. Sok képet látunk, de „[n]em láthatunk egy képet minden pillanatból” (13.).

A kötet első része arról szól, hogyha létezik a Hajnalka név, akkor létezhet az Alkonyka is. Hogy az ablakkerettel együtt a benne látott kép is szétverhető. Hogy a nyelvben bármi lehetséges, mégsem lehet elbújni „két szó közé a szóköz alá” (17.). Pedig szeretnénk.

AMasikJudas

A kötet első része arról szól, amiről az egész kötet is szól. Egymás mellé összerakott mondatokról, amelyek között hol megtalálható, hol bújócskát játszik az összefüggés. „Esett az eső. Gondoltam, írni kellene egy verset. Furcsa május. Kívül az idő bőrén a múlton töprengek meztelen. Aztán Aladártól kértem egy cigarettát. Egyre távolabb kerülök istentől.” (11.) Aki bújt, aki nem. De máshol is olvastam már hasonlót. „[Jézus] így szólt tanítványaihoz: „»Menjünk ismét Júdeába!« A tanítványok ezt mondták neki: »Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?« Jézus így válaszolt: »Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát, de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.« Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: »Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.« A tanítványok ezt felelték rá: »Uram, ha elaludt, meggyógyul.« Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: »Lázár meghalt, és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!«” (Jn 11,7-15) Jézus beszéde látszólag összefüggéstelen: a figyelmeztető kérdés után miért következik a nappalról és éjszakáról szóló fejtegetés? Ha valaki elalszik, miért kell hosszú utat megtenni pusztán azért, hogy Jézus felébressze? A tanítványok nem értik Jézus mondatait, de végül „nyíltan” elmagyarázza nekik, mire gondol. Mi nem értjük Farkas Arnold Levente mondatait, de végül nem magyarázza el nekünk, mire gondol. A „látszólag összefüggéstelent” nem a magyarázat, hanem az olvasó kiegészítései teszik mégis koherenssé.

Elbújni zárójelek közé – A

Az A-ban említett műfajok: életrajz, vicc, történet, evangélium, újsághír. Az írások elbeszélője láthatóan jól ismeri a különböző műformákat, mégsem működteti őket. Mint zárójelek közé a címeket, úgy bújtatja meg a szövegekben az évszázados, évezredes mintákat, és használ helyettük valami mást. Töprengéseket, elmélkedéseket. Ilyen címeket ad: (A férj), (Reggeli elmélkedés), (Bűn), (Jelentés). A zárójel címadás és címvisszavonás egyszerre. Nemrégiben egy érettségi dolgozatban olvastam a címek tartalma és szerkezete szerinti tipológiáról. Ezek a címek (és nemcsak az A zárójelesei) túl vannak minden tipológián. A címek és a szövegek kapcsolata már-már esetleges, mégis ha nagyon figyelünk, néhány gondolati ugrással rátalálunk a zárójelekben megbúvó szavak és a pontok, vesszők határolta textusok közti összefüggésre. A másik Júdás ugróiskola. Mondattól mondatig, címtől szövegig, mondattól mondatig. Bárhova eshet a kavics, bárhol leérhet a lábunk, nem baj, mert az a pillanat a lényeges, amikor a levegőben vagyunk. Amikor beindul az asszociáció.

Történetek története – Biblia

Nem a teljes. Csak az Újszövetség könyveinek a címei, és alattuk valamilyen szöveg. Például ilyen: „Például arra gondoltam, hogy átírhatnám Máté evangéliumát. Jézus neve helyett mindenütt mást írnék. Napraforgó Gézáét például. Persze akkor ez az egész nem a szeretetről szólna.” (37.) Aztán ilyen: „Aztán csakugyan kikötöttünk valahol. Egy sziget lehetett, nem először jártam ott. Éjszakára tüzet gyújtottunk. Engem megmart egy kígyó, de leráztam magamról. A matrózok azt hitték, meg fogok halni, de nem haltam meg.” (43.) Az Apcselben Pál történetének címszavas összefoglalása olvasható. A Jelben az apokalipszis egy kocsmába helyeződik át. A Filippit Pál írja saját kezűleg. A Lukács viszont inkább a Tankcsapda énekesét idézi. De még ebben is van újszövetségi referencia, ahogy a Biblia összes szövegében is. Eszembe jut egy névsor hirtelen: Mihail Bulgakov, Mészöly Miklós, Thomas Mann, José Saramago. A változatos alkotói pályaképek (talán egyetlen) közös pontja, hogy bátran nyúlnak a bibliai szöveghez mint alakítható, felhasználható matériához. Évszázados értelmezéseket felrúgva tesznek fel új kérdéseket az olvasónak és a bibliai könyveknek is. Farkas Arnold Levente szintén ezt teszi, s ezért helye van a fenti névsorban.

De van másik névsor is. Jámbor József, Eszter, Gergő, Ákos, Barna, Zsolti, Kong… A másik névsorhoz másik referencia tartozik: a valóságé. Érdekes úgy olvasni ezt a kötetet, hogy nagyjából tudom, melyik név kit takar, de a nevek mögötti történeteket nem ismerem. Azok töredékesek maradnak. Ha pedig nem találnék arcokat a névsorhoz, akkor azt venném észre, hogy a nevek mögött nem tudom elképzelni a Sanyihoz, Lajoshoz, Napraforgó Gézához köthető arcot, mert nincsenek egyénítve. A nevek itt nem szereplőket jelölnek, hanem a nyelvi világ részei, valahogy úgy működnek, mint mikor gyors egymásutánban mondunk ki egy szót és végül eltűnik a jelentése. A kötet névhasználatához fontos adalék a Töprengés az életről egyik részlete: „De hogy hívnak engem? Nem lehetek az, aki vagyok, hiszen én csak akkor vagyok, ha ő [Isten – L. A. Cs.] van. Paradoxonnal szólva: csak akkor vagyok, ha nem vagyok.” (68.)

Ából bébe – 

És mégis van egy rész, ahol a nevekhez arcok is társulnak. Az utolsó rész főhőse Béla. Bélában „lábra kapott a jelenlét” (76.), a sok név közül ő kapott arcot is. Persze, Béla sem egy Noszty Ferenc vagy egy Fabricius Antal, már ami az elképzelhetőségüket illeti, mégis van benne valami karakterszerű. Talán ez a rész áll legközelebb ahhoz, amit epikának nevezünk: felismerhetünk benne egy előrehaladó cselekménysort (Béla összeházasodik Gizikével, aztán elválnak, aztán elveszi Erzsikét, aztán börtönbe kerül, aztán szabadul, aztán hét bőrt húznak le róla, aztán feltámadását követően ismeretlen helyre távozik), és Bélán kívül más karakterek is felbukkannak: Ödön, a sekrestyés vagy Bödön Gyula, a brácsás. Az a kevés jellemvonás is, amivel a szerző felruházza őket, elég érdekfeszítő ahhoz, hogy felkeltse az olvasó kíváncsiságát. Szeretnék még róluk olvasni máskor is, és szeretnék még olyanokat olvasni, mint a Levél a börtönből. Az a fajta elmélyült, már-már szerzetesi töprengés, ami ebben az írásban megszólal, a befogadót is hosszas töprengésre készteti.

(Elmélkedés)

Nemcsak a Levél…, hanem az egész kötet hosszas töprengésre indított. Sokat gondolkodtam az összefüggések meglétén vagy hiányán, az összefüggés feszültségén. Hiszen láttuk: arcok és nevek, mondatok és mondatok, szövegek és címek között olyan nehéz megtalálni a kapcsolatot. A kötet mintha azt a kérdést tenné fel: meg lehet-e írni egy könyvet úgy, hogy a szövegkohéziónak minimális szerepet szánunk? S ha igen, mi lesz belőle? És eltöprengtem még valami máson is. Ez a nyelv annyira sajátos és egyedi, hogy ha hatással is volt erre a recenzióra, mégsem válhat az enyémmé. Ugyanis egy ilyen különleges nyelvre válaszként az olvasó szépen, fokozatosan a sajátját is megtalálja.

Farkas Arnold Levente: A másik Júdás, JAK-PRAE.HU, Budapest, 2013.

A Farkas Arnold Leventével készült interjúnk itt olvasható!

A könyv szövegeiből itt olvashattok el néhány részletet!

Lapis-Lovas Anett Csilla

szerző: Lapis-Lovas Anett Csilla
honlap e-mail
Lapis-Lovas Anett Csilla 1987-ben született Sátoraljaújhelyben. A Debreceni Egyetemen 2012-ben végzett magyar nyelv és irodalom szakon, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen hittanár-nevelő szakon, jelenleg doktorandusz a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájában. Publikációi többek közt az Irodalomtörténeti Közlemények, az Alföld, a Zempléni Múzsa és a Szkholion hasábjain, valamint a KULTer.hu-n és a Magyarjátékszínen jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum