KULTer.hu - Arról, aki szörnnyel találkozott
52733
post-template-default,single,single-post,postid-52733,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Arról, aki szörnnyel találkozott

Alma Katsu: Megtorlás

thrilleralmaA Halhatatlan történetének folytatásában az örök életű Lanore kénytelen szembenézni kétszáz éves lázadása következményével: Adair befalazott börtönéből szabadulva egykori szeretője megszállott üldözésébe kezd. Az információs technológia világában élő nő hamarabb áldozatául válhat alkimista zsarnokának, mint ahogy arra felkészült volna.

Az első rész több történetszálból összefűzött regényteste, amely korokon, kontinenseken és a történetmesélés szubjektív, ennek következtében folyamatosan megkérdőjelezhető elemein ívelt át, megismertette az olvasót a lánnyal, aki gyerekkori szerelmét makacsul őrizve belemerült a bűn és a feloldhatatlan bűntudat legmélyebb rétegeibe. Erre nem csupán az első kötet részletei utaltak, hanem a Megtorlás első fejezete is egy kiállításon játszódik, ahol Lanore az egykor általa birtokolt tárgyakat mint múzeumi látogató tekinti meg, s azok jelképét képezik emlékeinek és saját magának is. Egyszerre él múltjában, jelenében és a Jonathan iránti szerelemben, akit a Halhatatlanban mint az általa meggyilkolt férfit láthattunk.

A második kötet is a szövegrészek aprólékos építkezésén alapul. Egy-egy történet több, egymástól elbeszélések által elválasztott részből áll. Ez a megoldás lehetőséget teremt a korábbi információk kiegészítésére, átértelmezésére, illetve a feszültség fokozására is. A valódiság kérdése szintén felmerül Lanore-ban, aki menekülése és múltja végigjárása során kénytelen szembenézni azzal, hogy amit igaznak hitt, nem érvényes minden nézőpontból. A kérdés túl nagy téttel bír: mi ő és mi volt már azelőtt, mielőtt a démoni férfi önmagával hasonlóvá tette volna? A dilemma felemészti: már akkor is szörnyeteg volt, amikor Adairrel találkozott?

alma_katsu_megtorlas-b1

Lanore menekülése és Adair nyomozása által a kidolgozott háttér olvasói lehetünk, ahol az elbeszélések előrehaladtával a korábban biztosnak hitt tudás folyton újabb részletekkel bővül vagy éppen kérdőjeleződik meg. Az egymás rétegzettségébe épülő történetek mesélése komplex dinamikával látja el nem csupán az egyes köteteket, hanem a regényegyüttest is. A Megtorlás alapvető elemét képezi, hogy a rabságból kiszabadult alkimista miként tud vagy inkább hogyan nem tud megbarátkozni a világháló által globálissá és anyagában tapasztalhatatlanná tett világgal. „Félelmetes volt számára az ugrás a modern világba, és erősen kísértette a megfutamodás lehetősége. Az évszázadok során megfigyelte, hogy az teszi öreggé az embereket, ha nem tudnak lépést tartani a változással. Ez a vég kezdete, de csak néhányan ismerik fel a megfelelő időben. Látta a társasága tagjain is: elérkezett az idő, amikor többé nem tudták elviselni az újdonság nyomását.” (49.) Ezáltal válik Adair ellentétévé, ám egyben igazi támogatójává az új halhatatlanná tett, aki a 21. századi sikeres és etikátlan üzletember sokszor megrajzolt prototípusa. Pendleton fogadja el a legnehezebben új állapotát, pedig ő az egyetlen, aki tudja, mibe vág bele az alkimistával kötött egyezség által; mestere szerint ez azért van így, mert a ma embere nehezen fogadja el a mágiát. Technika és misztikum párhuzama, illetve ellentmondása folyton előkerül, ami elgondolkodtató csomópontjává lesz a történetnek. Adair az internet- és számítógép-központú világot érintő dühödt viszolygása dacára átértelmezi a világháló erejét, miután hallotta, miként beszélnek az adathalmazokból fellelhető információkról társai: „A semmiből varázsolni elő az anyagot, nem pont ezt csinálta ő is azelőtt? – gondolta Adair némileg sóvárogva. Megtörténtté tenni a lehetetlent mindössze néhány gramm ásvánnyal és pár szóval?” (115.)

A megalkotott karakterek ellentmondásosan alakulnak, közülük is Adair emelhető ki a leginkább. Egyértelműen negatív figuraként mutatkozott be, de lénye most érzelmességgel árnyalódik, amely szélsőségesen mond ellent korábban megismert lelki alkatának. Igaz, a Megtorlás közelebb enged valódi élettörténetéhez, és így személye mozgatórugóit is jobban átlátjuk, azon túl, hogy a Halhatatlan megismertetett, ám valójában félrevezetett minket valós kilétét illetően – ezzel adva a történet legnagyobb meglepetését. Ez az újabb fordulat azonban némiképp idegennek tűnik. Ezzel párhuzamosan a Lanore által felismertek is így hathatnak. „Életem legszentebbnek vélt hite, az életutamat vezérlő csillag képzelgés volt. […] E felismerés igazsága úgy került hirtelen helyre, mint a zárat működtető rugók. Egész végig Adair volt az, nem pedig Jonathan. Adair, a szörny volt az, akit mindvégig szerettem.” (148.) Ennek tükrében más szemmel értelmezzük a könyveleji idézetet, A Szépség és a Szörnyeteg részletét, Madame Leprince de Beaumont-tól. Így egy jelentésében telített kontextusba kerül  a regény, a gyökereiben már a mitológiákban is megtalálható történetre utalva, ahol a nőnek vadságot felülíró hatalma van a rém felett.

Az előző kötetben tanúi lehettünk annak a brutalitásnak, amelyet a halhatatlanokból álló csoport, s főképp vezetőjük lelkiismereti gátak nélkül alkalmaz. Ám már ott is felhívják a figyelmünket egyes szöveghelyek arra, hogy Lanore és társai szenvednek létüktől, a második kötetben pedig a szereplők, legfőképp az újonnan megismert Savva, személyes történetével alátámasztott lelki vívódásáról értesülünk. Adair ugyan továbbra is a kegyetlenség megtestesüléseként részese ezeknek, mégis megláthatjuk alakjának merőben más, vívódó, kétségekkel teli, épp ezért idegennek ható részét.

Reckoningx-large

Tanúi lehetünk a végtelen vágynak, amellyel az alkimista a tudás megszerzésére vágyott, s amelyre – halandó – létét áldozta. Izgalmas a kínálkozó válasz arra, hogyan jutott el ahhoz a kérlelhetetlen karakterhez, akitől Lanore oly végtelenül retteg. Ez annak a végiggondolásához is elvezet, hogy mit tesz egy ilyen hatalom az emberi lélekkel. „Ez volt az a pillanat, amikor letért embertársai útjáról: többé nem vetette magát alá a szabályoknak, amelyek egész életében korlátozták. Képességei pocsékolása lett volna, ha ezeknek a rendkívüli adottságoknak a birtokában is úgy viselkedik, mint bárki más: engedélyt kér a cselekedeteihez, elhallgattatja a belső hangjait, megköti a kezét. Nem, immár halhatatlan volt, és a kedve szerint akart lépni, hogy lássa, milyen magasságokba juthat.” (178.)

Lanore és Adair kettőse azt a kérdést is felveti, hogy aki egy szörnyet megszelídít, annak mivé kell válnia, illetve egy szörnyeteg felülírhatja-e természetét a szerelem vagy a saját félelmekkel való szembenézés által. Érdekes lehetőséget mutat fel az, hogy valójában ki a veszedelmesebb kettejük közül, illetve annak megismerése is fontos, hogy az alkimista képes szenvedni érzései és tettei miatt. „Adair szerette Lanore-t, utálta Lanore-t, de képtelen volt bosszút állni rajta, és még erősebb kényszert érzett arra, hogy megtalálja. Magasztos szerelem fűzte a nőhöz, amely az erein fertőzésszerűen végigfutó keserű átok is volt. Teljes mértékben bizonyítottnak látta: átkozott. Semmit sem tehetett ellene.” (161.) Mindemellett azonban a regény nem enged elfelejtkezni arról, hogy Adair valóban félelmetes. A részek közötti váltakozás, amely a nő iránti érzelmeit elemzi és amely bosszúvágyó részét mutatja be, ellentmondásos, ugyanakkor érzékletes, leképezhető, magával viaskodó, megformált karakterként mutatja be a korábban eléggé egyoldalúan ábrázolt férfit.

A feszültség, amely Adair nyomozását övezi, többszörös tétet foglal magában. Már a kötet címe is baljós hangot hordoz, emellett Lanore és őt a gyilkosság után kimenekítő orvos, Luke létét erősödő veszély kíséri. Jonathan fölbukkanása pedig Adair kárhozott létét is újabb mélységbe taszítja, hiszen általa az alkimista újabb, ember által érinthetetlen gátat tört át.

Jonathan a halált eltávolító Adair számára egyszerre jelenti a rá váró megtorlás lehetőségét, illetve a félelmet amiatt, hogy a nő nem őt választotta, és most sem tenne így. A bűnösség és szenvedés tudata áthatja a szereplők sorsát, így annak ellenére, hogy tapasztaljuk másokat nyomorba taszító tetteiket, olvasóként képesek vagyunk az együttérzésre, egészen addig, amíg újra meg nem bizonyosodunk végzetes romlottságukról. Ez a kettősségre épülő regényritmus Lanore másokba vetett hitén és naivságán át vezeti az olvasót. Ennek tükrében létük kiegészíti egymást, hiszen mindketten hinni akarnak a – saját szempontjukból értelmezett – jóban, de kénytelenek rádöbbenni, hogy a valóság sokkal kiábrándítóbb és elkeserítőbb. Még maga Adair is viszolyog régi körének tagjaitól, azoktól, akinek változásában Lanore hinni akar.

A Halhatatlan kerek történetként olvasható. A folytatás önmagában nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, azonban a tervezett trilógia szempontjából fontos értelmezési pontokat tartalmaz. A Megtorlás teret enged az ismeretszerzésnek és annak, hogy ne csupán Lanore narratíváját ismerjük meg, hanem a mindent elindító Adairét is. Az elbeszélés érzékletessége semmit sem veszít a megelőző kötetéhez képest, csupán más perspektívába terelődik. A korábbi brutális szálak az elszenvedő és emlékező nő szempontjából nagy hangsúllyal íródtak le. Ebben a kötetben Lanore utóbbi kétszáz évben történt kalandjai Adairt nélkülözve a felismerés és a megszabadulás érzésével tárulnak az olvasó elé.

A halhatatlanság sorok között lappangó egzisztenciális kérdése, Adair megismerésével nem csupán az életútját kísértő, feledhetetlen dilemmát jelenti, hanem az emberiség egyik legősibb kérdését is. „Mindeközben Adair a túlvilágot kormányzó valódi istenség, a királynő létén töprengett […]. Talán a királynő nemcsak beborította, hanem irányította is az óriási űrt. Adairt megrémítette a lehetőség, hogy ilyen nagy hatalommal bíró élőlény létezik. Tisztában volt korlátaival: nem természetfölötti teremtmény volt, hanem ember.” (176.) Annak a megfejthetetlennek a gondolata, amely a halált követi, még az elmúlást kioltó alkimistát is félelemmel tölti el, mert tudja, hatalma nem végtelen. A szerelem sebezhetőséget hordozó érzése mellett ez borzasztja el oly mód az alkimista tudóst, hogy kételyeire a választ ugyanannyira óhajtja, mint az üldözött és az őt elevenen eltemető nőt a hatalmában tudni.

A Megtorlás zárása a kötet két fő alakjának vívódásaihoz méltón vetíti előre a záróregényt. Az Adair által írott, Lanore-hoz címzett sorok egy újabb történetbe nyújtanak pillanatnyi betekintést, és az új elbeszélés megalapozza az elkövetkező kötetet. A kezdetektől elmesélt, majd megkérdőjelezett keletkezéstörténet végre minden kételyt kiküszöbölve, teljes valóságában tárulhat elénk. Adair élettörténete valós leírásába kezd.

Alma Katsu: Megtorlás, fordította: Lakatos Anna, Agave Könyvek, Budapest, 2013.

Somoskői Beáta

szerző: Somoskői Beáta
honlap e-mail
Somoskői Beáta 1986-ban született Salgótarjánban. A Debreceni Egyetem magyar, történelem, etika szakán tanult, a Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium tagja volt. Írásai megjelentek a Szkholion, a Zempléni Múzsa, A Vörös Postakocsi lapjain.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum