KULTer.hu - „Bámulom a nagy pusztát…”
53262
post-template-default,single,single-post,postid-53262,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Bámulom a nagy pusztát…”

Interjú Eleőd Ildikóval, az Alföld című tárlat kurátorával

Eleőd Ildikó tárlatvezetése az Alföld című kiállításon (forrás: MODEM, facebook)Festmények, szobrok, grafikák, fotók és filmek is helyet kaptak a MODEM Alföld című tárlatán. A kiállítás végigköveti, hogyan és mennyit változott a puszta képzőművészeti megítélése a 18. századtól napjainkig. A tárlat kurátorával, Eleőd Ildikóval beszélgettünk.

KULTer.hu: A MODEM aktuális kiállításának témája az Alföld – mint a haladáshoz és tradíciókhoz való ragaszkodás jelképe. A tárlat rendkívül gazdag: 46 művész több mint 100 alkotását lehet megtekinteni. Gyűjtemények igen széles palettája állt a rendelkezésedre. Mennyiben okozott ez nehézséget vagy könnyebbséget a képek kiválasztásakor?

A tárlat témája nem az Alföld mint csupán valaminek a jelképe, hanem maga a táj – az, hogy egy földrajzi terület milyen sokféle tartalommal telítődhetett, és a képzőművészeten keresztül ennek milyen oldalai, értelmezései mutatkoztak meg. Természetesen jó lenne, ha ismerném az összes valaha elkészült, Alföldet ábrázoló művet – erre azonban csak törekedni lehet, megvalósítani nem, esetleg hosszú évek folyamán. Éppen ezért a kiállítás sem tekinthető lezártnak vagy valamiféle konklúziónak, inkább a gondolatébresztés a célja. Szeretném azt hinni, hogy a múltbeli alkotások segítségével a látogatónak a tájjal való személyes kapcsolata is megkérdőjeleződik.

Enteriőr az Alföld című kiállításon (forrás: MODEM, facebook)

KULTer.hu: A tárlat alapvetően három szakaszra tagolódik. Az elsőben a táj mint szimbólum szerepel, és főleg az Alföldhöz kapcsolódó 19. századi sztereotípiákat vonultatja fel, mint például a kocsmázás vagy a betyárvirtus. Mennyiben volt ez valós korkép és mennyiben romantikus idealizálása a puszta képének és a betyárok mindennapjainak?

A kor emberének a romantikus idealizálás, a típusok és karakterek felállítása, valamint azok bemutatása volt hiteles – számukra mást jelentett a hitelesség, a realizmus, mint a ma emberének. Akkoriban nem a mindennapi élet megragadása volt a cél, hanem egyfajta nemzetfogalmat próbáltak definiálni a képek segítségével. A városi polgárság alkotta meg ezeket a típusokat, saját, idealizált önképük megfogalmazására, nem a paraszti világ felé szerettek volna tükröt mutatni. Romantikus hősként jelenik meg például a betyár alakja, holott a valóságban valószínűleg féltek tőle a pusztán átutazók. De megfogalmazott egy olyan független, öntörvényű embertípust, akivel valószínűleg szívesen azonosult a kor embere.

Eleőd Ildikó (fotó: Szabó Attila)
KULTer.hu
: A második szakasz címe Konkrét tájak. Itt már felfedezhető pár olyan enteriőr is, amik első látásra nem kapcsolódnak szorosan a kultúrsztyeppe témához. Ezek a képek hogyan értelmezhetők az Alföld tematikájában?

Azt hiszem, Endre Béla Enteriőrjére és Tornyai János Juss-vázlatára gondolsz. A két nagyon eltérő kép egymás mellé helyezésével az volt a szándékom, hogy érzékeltessem a falura költöző művészeket körülvevő miliő kétarcúságát. Tornyai csaknem harminc éven keresztül próbálta megfesteni a jelenetet, amelyben egy szegény család marakodik az örökségen, ami mindössze egy kendő. Ezzel a festő a mélyszegénység drámáját próbálta ábrázolni. A két képen két külön világ jelenik meg, és bár festésmódjukban is gyökeres ellentétei egymásnak, mégis ugyanúgy részesei voltak a művészek mindennapjainak, akik előszeretettel ábrázolták az élőhelyül választott paraszti világot, annak keménységét. Érdekes ugyanakkor, hogy ezek a festmények legtöbbször polgári otthonokat díszítettek. A helyi értelmiség összejárt, szalonokat rendezett, múzeum alapításán munkálkodott, tagjai szabadegyetemeken tartottak egymásnak előadásokat. A művészek munkáját segítette ez a befogadó közösség, mely időről időre vásárlásokkal, megrendelésekkel segítette megélhetésüket. A két véglet elválaszthatatlan tehát egymástól, össze is keveredik sokszor, például Fényes Adolf Parasztlány című festményének hátterét is a falra akasztott alkotások adják.

KULTer.hu: Nem csak a magyar alkotókat, de a külföldi művészeket is megihlette ez az „antitáj”. Mi az a tulajdonsága ennek a vidéknek, ami magával ragadta a nagyvárosi nyüzsgéshez szokott mestereket?

Az egzotikum. Az Alföld viszonylag elmaradott terület volt, ahol a városiasodás nem öltött nagy méreteket. Itt nincsenek hegyek, nincsenek stratégiai pontok, amelyekre várakat lehetett volna építeni, leginkább a mezővárosok voltak jellemzőek a térségre. Az Alföld vonzotta a festőket, mert nem kellett Ázsiáig utazniuk, hogy részesei legyenek valamiféle keleties hangulatnak. Szerették a különleges fényviszonyokat, a délibáb jelenségét, de témát adott nekik a porzó utak látványa is. Az évszázadokon keresztül változatlan formában fennmaradt nomád állattartási életmód is csalogatta a művészeket. Különlegességnek számított, hogy ez az archaikus életforma a 19-20. században még mindig létezett (sőt létezik ma is, a Hortobágyon). Érdekes, hogy a betyár alakja előbb a nyugati művészetben jelent meg, csak utána épült be a magyarságtudatba.

Eleőd Ildikó tárlatvezetése az Alföld című kiállításon (fotó: MODEM, facebook)
KULTer.hu
: A tárlat különlegessége, hogy négy film is helyet kapott a MODEM termeiben. A filmek, bár többnyire külön helyiségben forognak, hangjuk beteríti az egész teret, így egyfajta térben kiterjesztett montázs kíséri a teljes tárlatot. A műalkotások ezáltal szinte megelevenednek a látogató számára. Mennyire volt ez koncepció a kiállítótér berendezésekor?

Koncepció volt, hogy az állóképek között legyen hanghatás is, hogy a bevegyülő hangok és a festmények látványa alapján a befogadó fejében személyes asszociációk jöhessenek létre. Az Alföld két nagyon eltérő világa fonódik így össze a harmadik térben: a filmeken megjelenő 19. századi világ és az akkori kortárs világ ábrázolásai.

KULTer.hu: A II. világháború után az Alföld elveszítette romantikus báját, a hagyományos paraszti életmód helyét átvette a szocialista modernizáció. A harmadik szakaszban látható képek is erről tesznek tanúbizonyságot. Tekintve, hogy az ebben az időszakban készült alkotások vagy a múlt felé forduló romantikus emlékezés, vagy a szocialista realizmus jegyében készültek, mennyire tekinthetőek ezek a kor hiteles pusztaábrázolásának?

Itt felmerül az a kérdés, hogy vajon mi számít hiteles ábrázolásnak, mit várunk hitelesség címén. Számomra elsősorban az az érdekes, hogy a tájképeken keresztül mit tudunk meg az adott közösségről, korról, művészről. Az indirektség gyakran sokkal kifejezőbb, mintha néprajzilag precíz, tudományosan korrekt ábrázolásokat látnánk. Azt fontos viszont megjegyezni, hogy a harmadik részben látható képek nem feltétlenül szocialista nyomásra létrejött alkotások. Ha megnézzük a szocreál jegyében készült festményeket, azok a tárlaton bemutatott alkotásoktól sok mindenben különböznek. A fejlődést, a gépiesítést dicsőítik, mosolyogva dolgozó embereket ábrázolnak, fényképszerű realizmussal. Amik itt vannak, azok nosztalgiával jelenítik meg azt a paraszti világot, ami éppen eltűnőben van: a tanyavilágot, a kétkezi munkát. Az úgynevezett alföldi festőket nemegyszer marasztalta el a kritika azért, hogy inkább lovakat festenek, mintsem a valóságban a helyüket átvevő aratógépeket. A kiállításon megtekinthető két olyan kép, amely nagyon direkt módon ütközteti a jelent a korábbi életformával. Az egyik Kurucz D. István Régi és új aratás című képe. Az előtérben kézi kaszások láthatók, a háttérben pedig egy aratógép. A másik mű Hézső Ferenc Kutak című festménye, előterében egy gémeskúttal, a háttérben pedig egy olajfúró toronnyal. Beszédes, hogy mindkettőnél a hagyományos paraszti élet elemei szerepelnek az előtérben. Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje éppen ennek a világnak a drasztikus átalakulását és az ahhoz való alkalmazkodás nehézségét mutatja be. De azért arról se feledkezzünk meg, hogy az „alföldi festészet” csoportja, annak egyes képviselői valóban igen népszerűek voltak a szocialista érában.

Eleőd Ildikó tárlatvezetése az Alföld című kiállításon (fotó: MODEM, facebook)
KULTer.hu
: A tárlattal egy időben készült el Hajdu Szabolcs Hortobágyon játszódó Délibáb című filmje, ennek werkfotói zárják a kiállítást. Véletlen a témaazonosság?

Igen, véletlen. Nem beszéltünk össze, de érdekes dolog, hogy még mindig van az Alföldnek egy nagyon erős plusz töltete, ami időről időre inspirálja a művészeket.

A fotókat Nagy Gábor készítette.

Deme Felícia

szerző: Deme Felícia
honlap e-mail
Deme Felícia 1992-ben született Nyíregyházán. A Debreceni Egyetem magyar, finn szakos hallgatója. A Pálffy István Művészettudományi Szakkollégium tagja. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg, 2014-ben a portál gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum