KULTer.hu - Leírni a leírhatatlant
53146
post-template-default,single,single-post,postid-53146,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Leírni a leírhatatlant

Lapis József Az elmúlás poétikája című kötetének bemutatója

2014-06-14 15.20.51Miképp hozza létre, hogyan közvetíti, módosítja, kérdőjelezi meg a költői beszéd a halálról való fogalmainkat? Hogyan beszél a vers, amikor a halálról, a leírhatatlan igazságról, a látható titokról beszél? A két világháború közötti magyar költészetet vizsgálva ír a haláltapasztalat esztétikai közvetítettségéről Lapis József Az elmúlás poétikája című könyvében, melynek bemutatója a 85. Ünnepi Könyvhéten valósult meg.

A tudományos igényű értekező művek közt kevés az olyan, amelyik választott tárgyának szakmai szempontok szerinti feldolgozásán túl igazán élvezetes olvasmányélményt is tud nyújtani – jegyezte meg Herczeg Ákos, a beszélgetés moderátora, majd hozzátette, hogy Az elmúlás poétikája minden bizonnyal ezen munkák táborát erősíti. Minthogy a szerző első kötetéről van szó, annak jellegadó pontjait igyekezte megnevezni, s ahogy felvezetéséből is kitűnt, ezek közül mindenképp szót érdemel a téma feldolgozásának nyelvi állaga, megmunkáltsága. A könyvet elvitathatatlan szakmai igényessége mellett is könnyed, letisztult, erőlködéstől mentes nyelvezet jellemzi, amelyet a szerző és az általa vizsgált téma közti bensőséges viszonyra vezet vissza Herczeg. Meglátása szerint ezt mutatja az, ahogy a versek beépülnek a szövegbe; ott van a sorok mögött és a tárgyalás előterében a szerző szeretetteli munkálkodása, felkészültsége, szakmai alázata, versek közötti otthonossága – ez bevonja és megtartja az olvasót.

Ha a szép számban megjelent közönség, családja, barátai, tanárai és tanítványai jelenléte nem tette volna épp eléggé zavarba ejtővé ezt az bemutatót, akkor a felvezetés mindenképp – vette át a szót Lapis. A kötetre jellemző nyelvhasználat mögött egy évtizedes munkafolyamat áll, viszont értekező nyelvének kifejlesztésében, a téglánként épülő ismeretanyag összeállásában korai, inkább szépirodalmi, mintsem tudományos igénnyel írt szövegeinek éppúgy fontos szerepet tulajdonít, mint baráti beszélgetéseinek vagy szakmai előadásainak. Mégis, az elmúlás, halál és költészet összefüggéseinek tudományos nyelv általi feltárásában főként témavezetője, Szirák Péter Folytonosság és változás című könyve utáni munkáinak nyelvhasználatát tekinti mintaadónak.

2014-06-14 15.34.20

A témaválasztás mikéntjéről, a szerző versolvasói és értelmezői pozíciójának megtalálásáról szóló eszmecserével folytatódott a beszélgetés. Lapis ekkor a halál személyességéről, annak mindennél intimebb voltáról beszélt, ami ilyenképp nem megosztható tapasztalat, elmondhatóságának kudarcával sokszor szembesült. Középiskolai versélményeiről mesélt, Radnóti Miklós költészete korán felkeltette érdeklődését, annak a felismerésnek az izgalmát viszont csak később élte át, ahogyan a szerző a Razglednicákban költői formanyelv által nyúl az elmúlás megfoghatatlan tapasztalatához. Talán ebből az élményből virágzott ki Az elmúlás poétikája. Adódik tehát a kérdés, hogy mennyiben jelöli ki, határozza meg Radnóti munkássága a kötet vizsgálódásának terepét, milyen más megfontolás, szervező elv áll a kutatás határainak kijelölése mögött? Herczeg szerint ugyanis adódhatott volna kiindulásként a századelő szecessziós halálkultusza is, ennek ellenére a harmincas-negyvenes évek kerültek a könyv vizsgálatának fókuszába. Lapis válaszában a doktori dolgozat jellegére, a határok kijelölésének szükségességére hívta fel a figyelmet, majd válaszul Herczeg felvetésére kifejtette, hogy a századelő és az általa vizsgált kor nyelve nagyon különböző. Ez utóbbinál az elmúlásról való beszédben a halál nem evidenciaként tételeződik, elbeszélésében nem automatizmusok játszanak szerepet. Nem ugyanazok a nyelvi megoldások figyelhetőek meg, más a szubjektumszerkezet, más a képalkotás. Ezek az újdonságok nem függetlenek a tematikától, például Kosztolányi Dezsőnél is a halál szóba kerülésekor figyelhetőek meg költészetnyelvi elmozdulások. Éppen ezért a visszavezetés szétfeszítette volna a munka kereteit.

Herczeg felhívja a figyelmet arra, hogy a kötet, az előbbiek okán is, szembe megy bizonyos várakozásokkal: József Attila „leltárverseit” várjuk, Flóra-verseket kapunk. A szerző vállaltan önkényes szelekciója ellenére – vagy épp amiatt – adódik a kérdés, hogy mi okozza ezeknek a megkerülhetetlennek hitt műveknek az elhagyását, ezt Az elmúlás poétikájára jellemző sajátos narratívaépülést? Pusztán a József Attila halál tematikájú költeményeiről írt tanulmány is állhatna most itt, mondta Lapis, hiszen az ő költészetében lehet talán a legeltérőbb attitűdöket és azok változatos költészetnyelvi lecsapódásait megfigyelni. A könyv szelekciója viszont nem feltétlenül önkényes, a Flóra-versek bekerülése a nyelvhasználat miatt tűnt indokoltnak. József Attilánál, mint ahogy Dsida Jenő és Radnóti Miklós költészetében is megfigyelhető valamiféle klasszicizálódás a halál szóba hozásakor, amely azért még megtartja annak idegenségét. Van egy pont, mikor a forma menedékké válik, a halál erős idegensége miatt valahogy otthonos formát kell találni; az antik forma a szétesés ellen véd, az Edit-verseknél ez a fajta viszony nagyon más.

Herczeg rákérdezett a szövegek életrajzi meghatározottsága felőli olvasás lehetőségére: mennyire hagyja ezt érvényesülni a könyv koncepciója? Lapis szerint ezeknek a műveknek erős a kontextuális meghatározottsága. Radnótit lehet a vég felől olvasni, de nem szabad hagyni, hogy az rátelepedjen az értekezésre; együtt kell működni a korábbi munkákkal és törekedni arra, hogy valami újat mutasson fel az értekezés. Ezután az a kérdés hangzott el, hogy a halálról való beszéd filozófiai-antropológiai diskurzusában hogyan lehet elhelyezni ezeket a műveket, segít vagy hátráltat ez a fajta megközelítésmód? Lapis szerint ez módszertani kérdés. Ő nem kényszerszerűen nyúlt a témában talán megkerülhetetlen Heidegger vagy Nietzsche munkáihoz, sokkal inkább a megértés- és kielégítetlen tudásvágya miatt – néhány életműnél persze elengedhetetlen ezeknek a szövegeknek a feldolgozása és felhasználása. Könyve mégis visszafogott e tekintetben, a bölcseleti gondolatokat inkább a versekből igyekezett kinyerni és megmutatni.

2014-06-14 15.34.13

Ha a kötet szervezőelve tematikusan a halál, akkor kell-e szerzői tömbökben gondolkodni? Lapis elmondása szerint kezdetben nem volt világos, milyen struktúrába rendeződnek majd a részek. Bár nem szépíró, a könyv elkészülésének folyamatát valamiképp hasonlónak tartja annak munkafázisaihoz: kisebb történetekkel kezdett, amelyeket az utánuk következőek át- vagy felülírtak. Az elején nem lehetett látni, hogy hogyan fog majd felépülni a könyv. Szerzői fejezetek viszont vannak, hiszen az egyéni munkásságokhoz köthetőek specifikus problémakörök, igyekezett viszont mindig találni kapcsolódási pontokat a részek között.

Herczeg szerint halál és nyelv bizonyos értelemben egylényegűként tételeződik, miként a nyelv titokszerűsége tud legadekvátabban beszélni a halál titokszerűségéről. Jobban értjük-e a nyelv által versolvasóként vagy -értelmezőként a halált? Lapis szerint ez meglehetősen összetett és nehéz kérdés, szívesen mondaná, hogy igen, de nem mindig talál vigaszt az ember ezekben a szövegekben, s amit talál, az is végesnek bizonyul. Az ember tudatában van saját elmúlásának, de ez egyénenként másként racionalizálódik. Abban egészen biztos, hogy a nyelv, s így a versek is olyan konstrukciókat ajánlanak fel, amelyeket más aligha képes. A líra tehát segíthet ebben a tudatosításban, de nem oldja meg ezt a problémát és nem feltétlenül nyújt válaszokat.

Az ugyancsak a könyvhét keretében megkérdezett Esterházy Péter az írás örömét az élet örömével kapcsolta egybe. Mint már említette Herczeg, a tárgyalt könyv soraiból kiérződik a szerző versekhez való örömteli visszavonulása, mégis szeretné megkérdezni Lapistól: mi okozott számára örömöt, vigaszt a munka során? Lapis szerint: aki tartósan kapcsolatba kerül egy szövegkorpusszal, az egyúttal valamilyen intimitást is létrehoz, amely könnyedén kiterjedhet egy egész korszak iránti vonzalommá. Talán nem örömről, hanem izgatottságról lehet szó esetében. A könyv borítóján szereplő, a palicsi tavat ábrázoló képet Lapis készítette, ebben számára visszaköszönnek Kosztolányi Csáth Gézához írt verssorai: „Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom / És a beléndeken s a vad farkasbogyókon / Alszik a fény.” Amíg ez az izgatottság megvan, amíg élményjellegű a munka, addig ez számára több puszta mesterségnél.

Egy ilyen terjedelmes munkát elkezdeni nehéz, lezárni talán még nehezebb – vezette be a beszélgetés zárószavait Herczeg, majd megkérdezte Lapist, hogy megkönnyebbülésnek vagy tehernek érezte-e könyvének befejezését? Lapis az előbbi szóval írta le érzéseit, majd jövőbeli terveit osztotta meg a közönséggel: a gyermekirodalom beható vizsgálata lehet a következő nagyobb lélegzetvételű munkájának témája és célja.

Lapis József Az elmúlás poétikája című kötetének bemutatója, 85. Ünnepi Könyvhét, Fórum – Libri Könyváruház, Debrecen, 2014. június 16.

A fotókat Lovas Anett Csilla készítette.

Vigh Levente

szerző: Vigh Levente
honlap e-mail
Vigh Levente 1993-ban született Debrecenben. A KULTer.hu olvasószerkesztője. A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola hallgatója.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum