KULTer.hu - A mutánsok ideje
54728
post-template-default,single,single-post,postid-54728,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A mutánsok ideje

Bartók Imre: A nyúl éve

2013_10_07_bartok_imre-uri-denesKövesd a dagadék nyulat! Kövesd New York kéngőzös pandemoniumába, ahol az élet önmagát emészti és veti ki szüntelenül, míg egyúttal önnön ragyogását is ígéri, ahol tündökölnek a filozófusok eszméi, ahol egy új élet új metafizikája igyekszik kibomlani az ősföldből. A „devolúció komisz spirálja” tovább kunkorodik A nyúl évében.

A szöveggel kapcsolatos előzetes kérdések ismerősen csengenek az előzmények ismeretében. Múzeummá válhat-e, esetleg valóban egy magyar viszonylatban új paradigma bemutatótérévé ez a „tömött képtár, amelyet a téboly propolisza tart össze”? (156.) A regénysorozat performatív komponense, mely talán jövőre beígért harmadik részben válik felismerhetővé, s így: „összetevővé”, vajon képes-e kiegyensúlyozni ezt a „központi idegrendszer nélküli jelentés-gócpontot”? (103.) Létezik-e oly taxonómia, interpretáció, regénymetafizika, türelem, mellyel idomíthatná valamennyire az olvasó Bartók Imre lüktető, váladékozó, dionüszoszi prózaszörnyét? Annyi számomra legalábbis biztosnak tűnik, hogy A nyúl éve az előzményénél átgondoltabb, ám még A patkány éve hangoltságát követő írás, mely már jobban érti magát, mint az előző rész.

nyuszi

A tavalyi évben megjelent első regény kapcsán a kritikusok többsége így vagy úgy kiemelte annak zsánerlebontásként és/vagy paródiaként való értelmezhetőségét, a lírai magasságokban világló és a ponyvaregényekbe illő részeket felfelé toló leírásokat, a szöveg poszthumán, karneváli szörnyenumerációját, ezzel összefüggő töredezettségét, magyarán, hogy a szerző akkorát harapott a szöveghagyományból, hogy aztán többször kellett azt felböfögnie, újra lenyelnie majd megint kihánynia – gurgulázó eszelős röhögés közepette. Gyakran ismétlődő megállapítás továbbá a regénnyel kapcsolatban a struktúra, a referenciális koherencia, valamint a műfaji kódok hatásesztétikának való alárendeltsége (Sepsi László, A szorongás valódi = Újforrás, 2014/1, 54.). Míg azonban A patkány évére valóban jellemző volt, hogy fragmentumokká szakadozó vállalkozás, addig A nyúl éve dramaturgiai és retorikai tekintetben is kiegyensúlyozottabb lett a trilógia kezdő részénél, és ugyan tovább tágítja önnön referenciális közegét – még komolyabb elvárásokat támasztva így olvasói felé –, több az olyan passzus a szövegben, melyek reflektálnak a regénnyel kapcsolatosan felmerülő lehetséges kritikákra, a széthullás esztétikájára, s melyek némi bátorsággal a szöveg értelmezéseiként hallhatók ki a bestiális morajlásból.

A nyúl évében Karl, Martin és Ludwig, a szellemtudomány túlképzett wolverinjei a félresikerült bioapokalipszis New Yorkjában igyekeznek boldogulni Plútó kutyával, valamint Gonyolékkal, a kettő plusz egy lábú domesztikált mutánssal kiegészülve. Ezúttal azonban mindenféle terv nélkül, pusztán a túlélésre játszva, miután A patkány éve végén megfoszttattak kiborg státuszuktól, s így, még mindig kiemelkedő képességekkel rendelkező, de már hanyatló, halálos kilátásokkal (172.) bíró embertestükben kényszerülnek átvészelni a Trent (Reznor) által konferált mutánsorgiát, megszökni az eugenetikus-pszichiáter Jacques-jának (Lacan) „megannyi agyhalott embertokot” (335.) eltartó szanatóriumából, hogy végül egy „kromoszóma-aberrációban szenvedő, tébolyult” (497.) übernyúl, Bugs Bunny lenyomja az atomot elszabadító piros gombot, őrületes cliffhangerrel zárva a regényt. Míg A patkány éve cselekménye ezt a fajta karneváli sokaságot aránytalan narratívában mutatta be, gondolva arra, hogy a Stone nyomozót követő elbeszélésszál igencsak elsikkadt, annak ellenére, hogy a „beszélő név” és a karaktere ígéretes felütése volt a regénynek, A nyúl éve már tudatosabban játssza egybe a kezdetben két szálon futó, Gonyolék, illetve a gondolkodók tetteit bemutató eseménysort.

2013_10_07-uri-denes-fotoja

Mivel az első rész kapcsán a legtöbb kritikus szóba hozta a „széthullás poétikáját”, mely „alulról feltörve kebelezi be” (Sepsi, i.m., 55.) a szöveget, ez külön elemzést és igazolást A nyúl éve kapcsán nem igényel, ugyanis ezt az úgynevezett trashesztétikát következetesen továbbra is fenntartja a szerző, azt azonban érdemes ehhez hozzáfűzni, a már említett dramaturgiai, narratív kiegyensúlyozottságra emlékeztetve, hogy A patkány éve toldozott-foltozott, ám önnön széttartására folytonosan rámutató textusát egy még tudatosabb reflexiós szövegpoétika javítja fel. A nyúl éve már az elején értelmezni engedi saját univerzumát, a mutantizált New York-ot, mely „organikusan értelmetlenként”, a „jelentés hiányának remegő mozdulatlanságaként” íródik körül (10.). Az első részben újra meg újra említett terv – melynek praxisába a szöveg bevezette ugyan az olvasót, lényegébe mégsem hagyott bennünket (önmagát sem) betekinteni – szintén valamiféle mutáció elszenvedője lesz. „Most visszatekintve úgy érezték, hogy egyetlen hozzáértő, igaz kéz intézett mindent. Egy kéz, amely értett a makrogazdaságtanhoz, az alkalmazott biomechanikához, a DNS-láncok atipikus átkódolásához és az egzisztenciális problémák kapcsán felmerülő válságok kezeléséhez is.” (108109.) Olyan tervről van szó, mely mintha a regényre ráhagyott, a szerző számára is ismeretlen szövegszervező terv, megoldókulcs volna, melyet A nyúl évében felvált a (már említett ocsmány nyúltól származó) Hang által meghirdetett még újabb végítélet: ezúttal filozófiai alapokon – éppen Marx, Heidegger és Wittgenstein tanaira – megálmodott, új életet hirdet, melynek keretei között „össze kell kapcsolni a kibernetikát a személyiség genealógiájának elméletével” (344.). Úgy tűnik, valamiféle terv puszta megléte a fontos, hogy minden mindegy alapon létezzen valamely metafizika, körülíratlan cél, mely kivezet a nihilizmusból, vagy amely összetartja a regényt. A patkány éve dionüszoszi projektjét radikalizálja a természetből előbújó logosz programja, egy kortárs, apokaliptikus phüszisz (melyet itt most legegyszerűbben természetnek, természetességnek lehetne fordítani). „A polcokat repkény és borostyán futotta be” (23.) – olvashatjuk a könyvtári jelenetben, melynek során a gondolkodók saját, növényekkel szervesült műveikkel találkoznak. Szónoklataiban a Hang pedig természetes, organikus lévén igazként, szervesként, eredendőként definiálja a bevezetendő új világ tervezetét: „A mi nyelvünk magából a létből szól, míg a többiek nyelve pusztán a létről képes szólni” (96.). Mintha a Léttel való közvetlen szót értést vizionálná és ígérné a Hang, mely Heidegger életművének központi témája volt. Talán valóban kultúra és natúra pszichedelikus nászát adná elő Bartók zombiregénye (regényzombija), arra hivatkozva, hogy a filozófia maga is  – teremtőjére és gondozójára, az emberre gondolva  – a természetből nőtt ki?

A nyúl éve számos metanyelvi részlete közül talán az Almát, a Jacques elmegyógyintézetét fűtő organizmust bemutató szakasz a leginkább figyelemre méltó. „Alaktalan szövetcsomó volt, amely nélkülözte az általuk ismert organizmusokra jellemző lekerekítettséget. Bármelyik részletét is próbálták megérteni, csupán egy hasítékot láttak, egy feleslegessé vált, alig néhány alkarnyi izomköteg és ín által tartott, véresre sebződött lebernyeget.” (426.) Alma, akár a regény, egy „tébolyult ösztönnyaláb”, mely „a nyirkos helyeket kedvelte”, „a sötétséget és a homályt”, „a mélység volt a természetes közege” (426–427.). Bartók prózakísérlete olyan, akár John Carpenter filmjének szörnye, a Dolog, The Thing, mely leutánoz bármilyen élőlényt, hogy a helyébe lépjen, és éppen olyan kétségbeesett, túlélésre játszó mimézist modellez, mint a szöveg, mely valójában csak egy regényvírus, semmilyen műfajjal és interpretációval nem tud maradéktalanul azonosulni. Egy korábbi Műútas kritikát idézve: „abszurditása lehetetlenné teszi, hogy egyetlen jelentésadó ideológia keretein belül értelmezni tudjuk”. Feltámadhat ezzel összefüggésben az a benyomás is, mintha az észbontó történetnek semmi más célja nem is volna, minthogy előállítsa a csúcsminőségű leírások referenciális környezetét, s Bartók karneváli regénye pusztán annak kedvéért teremtene egy blöffsztori keretében afféle kataklizma utáni fantáziavilágot, egy alternatív jövőképet, hogy azzal a retorikai gyönyörködtetés szürreális orgiáját készítse elő. Kérdés, ha mindössze ennyi volna a célja vele, azzal veszít-e súlyából? (Pusztán csak a megítélés hasonlósága miatt említeném meg, hogy effajta hiányosságokat róttak fel például Darvasi László A könnymutatványosok legendája című regényének is, mely egyes kritikusok szerint a bravúros nyelvi megformáltság mellett – és ellenére – bajosan állítható össze koncepciózus művé.)

a nyul eve

Mindenesetre megjelenik egy új dimenzió A nyúl évében, melyet tulajdonképpen A patkány éve zárlata készített elő, ez pedig az idő. Azzal, hogy a hősök visszakapták ember mivoltukat, s már csak mint gondolkodókat említi őket a regény, elpusztíthatóvá váltak, újra elsajátítják a halál eljövetelének gondolatát, saját végességük tudatát. Mikor egy akciót követően a halottnak tűnő Martint egy háztetőn Karl és Ludwig már siratják, egy telekinetikus képességekkel megáldott bagoly megmenti őt, ám „az utolsó pillanatban saját halálának vakító bizonyosságát ültette el” a gondolkodók elméjében (172.). A halál gondolatával visszanyerik az időt, s egyfajta humán érzékenységet is. Így ezzel A patkány évének széttartó, végtelen felé mutató regényszálaira e pillanatban a végesség víziója telepedett, emlékeztetve rá olvasót és írót is, hogy ez a regényfolyam is berekesztődik, így a narratíva is vélhetően valamiféle döntésre kényszerül. Még ha nem is kifejezetten arra, hogy egy zsánernek megfelelő befejezés mellett tegye le a voksát, azon mindenképpen túlmutathat, hogy pusztán a filozófiai témákban is olvasott közönség provokatív strandregénye legyen.

A szöveg befejezése is hasonlót sejtet, ismételt megújulást, „létrejön hát a rovarok városa”, „a rovarok politikája” (491.) –ígéri a Hang, mely az utolsó utáni pillanatban felrobbanó atombomba elsöprő, tisztító hatását követően a bartóki poszthumán újabb szintjét ígéri. Itt már egyfajta politikáról lévén szó, a filozófiának a humanitásra, valamint a hiperbolikusan fejlődő technikai korszakra adott válaszaiban is reménykedhetünk, de legalábbis hőseink, a gondolkodók halálának függvényében – és azt lehet mondani: reményében – egzisztenciájuk megvilágításában. Továbbá eldőlhet az is, hogy Bartók Imre trilógiája a magyar irodalom vadhajtása lesz-e, vagy időt álló szobanövény.

Bartók Imre: A nyúl éve, Libri Kiadó, Budapest, 2014.

A fotókat Pásztor Dóra készítette.

Makai Máté

szerző: Makai Máté
honlap e-mail
Makai Máté 1986-ban született Veszprémben, jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar alapszakon, illetve irodalom- és kultúratudomány mesterszakon. Eddigi írásait az Alföld, valamint az ÚjNautilus portál közölte. Leginkább a kortárs magyar próza és az irodalomelmélet érdekli.

KULTprogramok

<< 2019. ápr. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum