KULTer.hu - Dédelgetés és lábmunka
52916
post-template-default,single,single-post,postid-52916,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dédelgetés és lábmunka

Nyerges Gábor Ádám: Sziránó

Nyerges Gábor Ádám (fotó: Bach Máté)Borges említi valahol, hogy a Don Quijotéval Cervantes el akarta venni az olvasó kedvét a lovagregényektől, amelyekről ma azért tudunk, mert a főszereplő említést tett róluk. Hasonló jellemzi a Sziránó című kisregényt is: noha a narrátor és a hős szólamának többszörösen jelölt keveredése hangsúlyosan a kötet legizgalmasabb nyelvi eseményének ígérkezik, végső soron épp ezek a játékok bizonyulnak kevésbé érdekesnek.

A kamaszkor küszöbén álló főszereplő és a képzavarait, túlretorizáltságát, bizonytalan stílusú beszédét tőle eredeztető, mintegy rákenő elbeszélő közötti feszültség elsőre talán hathat provokatívnak, amennyiben látványosan fittyet hány a jólfésültség, kerekség olvasói elvárásaira, s felveti a kérdést, mennyiben lehet egyáltalán hiteles bármilyen emlékezés – de sokadik előfordulása már ugyanúgy zavaró, ahogy a minden páros oldal fejlécén olvasható szerzői név vagy a fejezetcímek Romana-füzeteket idéző betűtípusa sem a travesztia kéjét nyújtja, mint inkább az ismétlés fáradtságát. A kisregény alcímével (színfónia) sem a szójáték relatív lapossága a gond, hanem az, hogy ötlet marad, a szöveg motívumai nem variánsokként, fő- és melléktémákként megjelenve gazdagodnak, mélyülnek el, hanem a fokozás kiürülő szerkezetében hatnak vagy nem hatnak. Röviden: a Sziránó szerkezetének zenei megfelelője nem annyira Beethoven, mint inkább a Másfél: két arckép többé-kevésbé állandó intenzitású és ritmusú, repetitív egymásba úsztatása.

Ami a főhős nevét illeti, az egyik első szakaszban megtudjuk, hogy az öngúny jelölőjeként kell elgondolnunk, de a beszélő hangjának már említett referenciái miatt idekívánkozik a Rostrand-dráma egy másik jelenete: az, amelyikben Cyrano Chritiannak súgva vall(at) szerelmet, neki hódít, ha a saját nyelvén is. Hasonló intenzitású teatralitásra kevés példát találhatunk Nyerges szövegében: itt az irónia inkább hitelesítő, mint tragikus funkciót kap, hűen a kötet alaptónusát képező gyöngéd, önutálattal kacérkodó melankóliához – és a hihetőséggel nincs is gond, ahogy a beszélő humora is több helyütt képes működtetni a kiforratlanságukban is érdekes, gördülékeny mondatokat.

Az olvasó inkább akkor távozik üres kézzel, ha komolyan veszi a könyv vállalásait. Ám ha túl tud lépni a kisregényforma támasztotta terjedelmi, narratív és kohéziós szempontokon, voltaképp egész jól mulathat – a kortárs irodalomban valamelyest szokatlan módon. Az a pár hosszabb részlet, amely – végső soron a szerkesztés ellenére – autonóm elbeszélésként is működik (81-87., 103-130., 197-204., 219-226.), jelzi: Nyerges egy jóval szervesebb, meggyőzőbb, jóllehet kevésbé kézben tartott szövegfüzér lehetősége ellenében választott egy a nyelv és identitás problematikáját újra és újra körüljáró formát.

A főszereplő voltaképp klasszikus főhőspozíciója hasonlóan hat a mellékszereplők kifejtettségére is. Az arányok humorral jól-rosszul szavatolt, duplafenekű felborítása okozza azt is, hogy a szövegben is említett Karinthy iskolai mikrovilága kevés valódi szálon kötődik a Sziránó anyagához. Amíg a Tanár úr kérem változó szereplői, hangszerelésének széles skálája az ottliki „elbeszélés nehézségei” nélkül szólhat a mindenkori olvasóhoz, minthogy a polgári társadalmak közös élményanyagát, az iskolaéveket a lehető legkevesebb konkrétum révén mozgatja meg, addig  Nyerges számos ponton a főhős alakjához vagy generációs-szubkulturális adottságaihoz horgonyozza az épp adódó szöveghelyzetet. A nárcizmust zárójelbe tevő öngúny az elnézés reakcióját váltja ki, az olvasói azonosuláshoz komolyabb elidegenítő munkára volna szükség – ezt a narratív lábmunkát a Sziránó nagyjában-egészében lespórolja. Példa gyanánt: a szöveg referenciális szónoki kérdésével (58.) ellentétben nem minden általános iskolában van Zrínyi matekverseny-helyezett: az elbeszélői alaphelyzetként adódó középszerűség és a szövegen elvégzett munka eredményeként létrejövő behelyettesíthetőség nem csereszabatos kategóriák.

Mindazonáltal az említett önálló novellák, a szerző tagadhatatlan szónoki potenciálja és humora komoly fenntartásokkal, de szerethető és fölöttébb tanulságos kötetté teszik a Sziránót, akkor is, ha rangos (Karinthy, Rostrand) és tevékeny (Nyerges) írói környezetének szorításában csak elvétve találkozhatunk egy fiatalemberrel, akinek sok köze nincs a szertelen romantikához, nem kér számon semmilyen nagyratörő tervet, de öngyilkosságnál alacsonyabb áron nem szabadulunk tőle.

Nyerges Gábor Ádám: Sziránó, FISZ, Budapest, 2013.

Szolcsányi Ákos

szerző: Szolcsányi Ákos
honlap e-mail
Szolcsányi Ákos 1984-ben született, költő, az Universidad de Salamanca PhD-hallgatója, kutatási témája García Lorca magyarországi recepciója. Legutóbbi kötete: A felszínről (Kalligram, 2012).

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum