KULTer.hu - „Egy házam van, annak az égbolt a teteje”
55229
single,single-post,postid-55229,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Egy házam van, annak az égbolt a teteje”

Strand – Nagyon Zene Fesztivál 2014, 1. nap

Napsütés, sár, sajtós bérletből adódó előnyök kiaknázása, Beck Zoli, AKPH, Parov Stelar, Wilkinson – többek közt ezeknek örülhettünk a Strand Fesztivál 1. napján. Csütörtökön is érdemes volt kilátogatni tehát a fesztre, ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.

A 0. nap fáradalmait kipihenve, délután kettőkor nekikezdtünk grillezni, s emiatt sajnos nem tudtunk elmenni a Kaukázus-koncertre. Nagy szívfájdalom volt ez számomra, mivel a korábban feloszlott banda ismét aktívan zenélget, s ki tudja, mikor döntenek úgy, hogy ismét abbahagyják. Viszont a 30Y buliját semmiképpen sem hagytuk volna ki, így noha kicsit éhesen, de elindultunk a vonatállomás felé. A Petőfi Rádió – Telekom Nagyszínpadhoz érve már hatalmas tömeg gyülekezett a koncertre. Tudtuk, hogy közkedveltek Beck Zoliék, de hogy ennyire, azt nem: a színpadtól legalább ötszáz méteres sor rajzolódott ki. Rengeteg 30Y-koncerten csápoltam már korábban, mindig az első sorban álltam, de most hátul tomboltam, ami kicsit idegen volt számomra. Ennek ellenére nagyon élvezetes volt a fellépés, Beckék kezeskedtek a jó hangulatról. A buli közben odasiettünk egy szimpatikus fiatal párhoz, akik ebben az évben váltak orvostanhallgatókká. A szöveg üvöltése közben megvitattuk, melyik a legjobb 30Y-dal, s tudtukra adtuk, mennyire lerí róluk, hogy fesztiválarcok. Mindig jó érzés új emberekkel ismerkedni.

Ezt követően ismét egy felejthetetlen fesztiválélménnyel lettünk gazdagabbak. A koncertet követően a backstage felé vonultunk, ahol fotózkodtunk, beszélgettünk Beck Zoliékkal, majd politikáról vitatkoztunk, s megtárgyaltuk, milyen volt a tavalyi Szentimentálé című koncertsorozatuk debreceni állomása (szerintük életük legszínvonalasabb, s emiatt a legtöbb munkát igénybe vevő fellépése volt), később pedig megjegyezte Zoli, hogy milyen vagány dolog az, hogy este kilenckor is napszemüveget viselek. Közben csatlakozott hozzánk egy kedves barátunk is, Kozma Eszter, az Antropos.hu egyik szerkesztője. Vele és a frontemberrel felidéztük, mennyire más volt még nyolc évvel ezelőtt egy koncert, hiszen akkoriban Beck még transzba esett a stage-en, mintegy a „színpadon halni meg, nem is így csatába”-féle 30Y-attitűd megtestesítőjeként.

Hihetetlen, de csak Beckék után tűnt fel, mekkora sártenger van a fesztivál területén (igen, az előadás élménye elvakított minket), s a korábban kigúnyolt, gumicsizmában mászkáló fesztiválozókat istenítettük. Az időjárásra való tekintettel felállított raklapok nem sokat segítettek: bokáig merültünk a tócsákban. A 30Y után a fél kilenc körül az OTP Junior Színpadára lépő Akkezdet Phiai is reflektált a Strandon uralkodó sártengerre: „egy házam van, annak az égbolt a teteje”. A szabad ég alatt való közösségi dagonyázás szabadságélménye jutott erről eszünkbe. Sajnos Said és Újonc koncertjét nem a színpad előtt hallgattuk, hanem az előtte lévő Strongbow placc melletti padokon ülve, de így sem veszített erejéből az előadás. Miután az unicum-sör kombináció hatni kezdett, elindultunk tombolni Parov Stelarra. Szégyellem, de csak tavaly szerettem meg az osztrák Dj-t és zenekarát, de annál nagyobb rajongójukká váltam. Ez persze nem is csoda, hiszen csaknem mindenki odavan az elektroswinget és downtempot ötvöző csapatért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mondhatni a Strandolók háromnegyede volt kíváncsi a koncertjükre. Érdekes volt, amikor a Catgroove című videoklipben táncoló srácot imitálta az egyik fesztiválozó, kvázi megelevenedett a kisfilm. A banda láthatóan jól érezte magát itt nálunk: nem győzte dicsérni a közönséget, s persze meg is érdemeltük a méltatást.

Ezt követően eljött végre a Strand Fesztivál csúcspontja: Mark Wilkinson koncertje. Erre vártam lassan egy hónapja. Azt meg kell jegyeznem elöljáróban, hogy leszerveztem egy interjút vele, amelyre hajnali egykor került sor. A néhány perces káosz és a hangrögzítő készülék keresgélése után megtaláltuk a színpadmestert, aki bevitt Wilkinsonhoz. Nem hazudok, ha azt mondom, be voltam tojva: hiába készítettél már rengeteg hazai interjút, s hiába érzed, hogy van rutinod már ebben, amikor az egyik külföldi kedvenceddel szemben találod magad egy ilyen helyzetben, s éppen közös munkára készültök, előtör a lámpalázad. Az angol lemezlovas rendkívül jó arc és elnéző volt, bár néhányszor nem volt megfelelő nyelvtanilag az angol nyelvű mondatszerkesztésem. A körülbelül negyedórás beszélgetés után közöltem vele, hogy nem is tudja, mekkora élmény volt ez számomra, erre mosolygott egyet, majd megölelt – felejthetetlen emlék.

Kijöttünk a színpadhoz, hogy jó helyen legyünk, amikor elkezdődik a buli. Az egyébként fél négytől kezdő Ian Autorun és Markov páros beékelte magát Wilkinson elé. A mellettünk lévő csajok már türelmetlenkedtek, s öt percenként kérdezték tőlem, mikor jön már Mark. Jó zenéket játszott a duó, de már mindenki a fő attrakciót várta. Végül kettő órakor elkezdődött életem egyik legjobb koncertje. A közel két órán át színpadon lévő Dj kifejezetten jól érezte magát a körünkben, szinte mosolygott a szeme, amikor üvöltöttük a dalszövegeit. Számomra a Half Light című száma az etalon, amit sajnos nem játszott le teljes egészében, viszont az utolsó dalt, a mindenki által jól ismert és szeretett Afterglow-t mindenki végigüvöltötte. Ezt már nem remixelte, csak elindította az eredeti verziót. Nem viccelek, még a hot-dog árus is velünk énekelte a szöveget, s szinte az egész Strand Fesztivál ott volt a színpadnál a dal vége felé. Közben ismét tűzijátékot lőttek fel a fesztivál apropóján és persze a mi tiszteletünkre.

A sártenger és a 0. nap fáradalmai ellenére is megérte kijönni csütörtökön a Strandra. Ugyan egy óra hosszát sétáltunk hazafelé a későn induló vonatjárat miatt, de nekem csak az járt a fejemben, hogy mekkora élmény volt ma is itt lenni. Ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia legalább egyszer az életben.

Strand – Nagyon Zene Fesztivál, 1. nap, Zamárdi, 2014. augusztus 21.

A fotókat Szemerey Bence és Ország Borbála készítették.

Balogh Péter

szerző: Balogh Péter
honlap e-mail
Balogh Péter 1990-ben született Debrecenben, költő. A Debreceni Egyetem magyar szakán tanult. A LÉK irodalmi kör és a József Attila Kör tagja. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. Verseit publikálta még többek közt az Irodalmi Szemle, a Tiszatáj, a Palócföld, a Zempléni Múzsa, a Vörös Postakocsi és a Várad. 2013-ban a Várad verspályázatán megosztott első helyezést ért el, 2014-ben pedig a Debreceni Egyetem Határnyitás című verspályázatán a harmadik helyezésért járó díjat vehette át. 2014-ben a KULTer.hu gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2017. ápr. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum