KULTer.hu - Falussy Móric kisprózái
55119
post-template-default,single,single-post,postid-55119,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Falussy Móric kisprózái

Mr.

Tél. A sör itt a legolcsóbb a városban. Valamin gondolkodhatott, pedig köztudomású, a gondolkodás védtelenné teszi az arcot, bárgyúvá az arckifejezést, megrogyaszt térdet-gerincet, mintha elesni készülne, de erről nincs tudomása, sem arról, hogy két poharazó, igénytelen külsejű egyén figyelő tekintete tartja.
Rájuk néz.
„Hé, Miszter! Meglangyul a söre.”
Mint akit megvertek.
Attól kezdve úgy gondol az emberekre, mint támadóira.
Hazakullog mocskos latyakban, alattomosan terjeszkedő ködben.
Hideg, utcai villanyfényt vacsorázik.
Az álom a hátán találta el, már majdnem elaludt. Oldalra fordult, a karjára feküdt, ahol nem volt álom. A lepedőt markolászta, de sodródik, mint egy darab fa, ágai egy részével a víz alá nyúl, másikkal kifelé kapaszkodik.
Éjjel kapart a torka, a köhögés rohamainak nem tudott ellenállni. Felkelt, hogy igyon. Nézte a redőny résein beszűrődő szemcsés fényt. Rájött, hogy nincs otthon. Négy éve lakik itt, tíz éve ebben a városban, harminc éve ebben a testben, de csak közlekedik egyik helytől a másikig.
Sohasem lesz otthon.
A faltól falig érő könyvespolc testőrködött mögötte.
A szoba sarkából húzódott előre, hanyag testtartással, meggörbülve, kibámult a félhomályból egy tágasabb félhomályba.
Állt egy sötét szobában, a szoba kettéosztott ablaka mellett.
Rossz ajtón nyitott be.
Kifelé nézett.
Ez minden.

Szégyen

Apa joystickkal irányítható játék. Apa olyan, mint egy önjáró automata, aminek biztonságos közlekedése nagyban függ a vezérléstől. Időnként megfogja a könyökét, és irányba állítja. Tizennégy éves, még mindenre képes, de többé már nem szeretne ezzel játszani, komoly dolgokkal foglalkozna, azzal, hogy mi történt Actiumnál, Waterloonál, Sztálingrádnál. Különben is, ez egy baszott nehéz pálya. Szeretne nem menni, mikor megy mellette, nem érezni, hogy feladata van, vigyáznia kell, ilyenkor védelmezi őt az emberektől, ha már az emberek pillantásaitól nem védheti meg, mert elég ránézniük, rögtön feltűnik nekik apa merev mozgása, apa lelassult reakcióideje, apa tompa, kásás beszéde, egész furcsasága, a mindig is furcsa kábulatából eredeztethető automatizmusa, melyet az erős gyógyszerezés vált ki. Ott kell lennie mellette, ha bántják, megoltalmazhassa, de sohasem bántják, sem szóval, sem tettel, csak a gondolataikkal, amivel szemben tehetetlen, így a védekező magatartás átcsúszik szégyenbe, nagyon szégyelli ilyenkor, hogy vele van, hogy ugyanazt látják rajta, amit ő lát, s a tetejébe még őket is látják, együtt, és nem külön, ahogy ő látja, külön magát, és látja, külön apát, még azt is látják, hogy a páros: apa és fia, ehhez a szégyenhez társítják, mert hozzátartozik, ezzel azonosítják, mert egy vele. De, én azt hiszem, érti a szándékát, apa törleszteni akar neki, pótolni, behozni, javítani, a mulasztást, valamit a behozhatatlanból, jobb eredményt apaságból, ezért kirándultak abban a néhány napban, amit nyaranként nála tölt, mindennap máshova. Kirándulásaik alkalmával a felnőtt irányít, apát vezetni kell. Egyszerűen gyorsabb nála, még a húga térérzékelése is gyorsabb nála, a húga lemaradozik, már a gyerekkor felső határát súrolja, de nem szeret velük jönni, nem bírja elviselni a bizonytalanságot, a tönkrement apa látványát automatikusan előhívó szánakozást, a már említett szégyent, amiből neki is kijut, ami ebben a néhány napban végigkíséri őket. Apának, az öngyilkossági kísérlete után létszükséglete, előttük ismeretlen okból fontossá válik, hogy a gyerekei végre apának lássák, s minden tőle telhetőt megtesz ezért, s az már igazán nem rajta múlik, hogy korábbi apaságát kevesli, most viszont sokallja a hirtelen dózist, az apaság-mennyiséget, az apaságkompenzációt, amitől felpörög a számláló, és egyszerre több szintet ugranak.

Búcsú

Ringanak a lombok, magukat babusgatják. Az ablakból egy szakasz nyárfára látott. Életében már mindenkit elgyászolt, és ezúttal magát sem felejtette ki. Talán a nyárfák zúgása, ez az, ami legjobban fog hiányozni. Elfoglalta helyét az asztalnál. Egész délelőtt a fákat nézte. Rajtuk keresztül gyakorolta az eloldozódást. Lehajtotta a fejét és hegyes kis pocakján állapodott meg. Hol a ruganyosság? A bordákra feszülő horpadást, örökké hullámzó, remegő háj váltotta fel. Nézte karján a bőrt, így sose látlak többé, búcsúzott tőle. Kézfeje milyen lila és puffadt, akár egy vízi hulláé, ujjai viszont rövidek, épp csak elkezdődtek volna, máris véget értek, hiába várta, hátha folytatódnak a tárgyakon, melyek lehetnének ujjának meghosszabbításai. Minden szégyen alapja a félelem a lelepleződéstől. Hogy másnak mutattad magad, és ez most kiderült.

Falussy Móric

szerző: Falussy Móric
honlap e-mail
Falussy Móric 1981-ben született Hajdúsámsonban, itt is él, a Delila Táncegyüttes koreográfusa. Költő, (köz-dráma-szép)író, dramaturg, műfordító, kritikus, (irodalom-zene-natúr) történész, művészeti munkatárs, tördelő, szerkesztő, főszerkesztő, blogger, performer, képzőművész, amatőr fotós, profi előadóművész, filozófus, esztétikus, kulináris... stb.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum