KULTer.hu - „Tragédia dalban elbeszélve”
53444
post-template-default,single,single-post,postid-53444,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Tragédia dalban elbeszélve”

Varga Mátyás: hajnali 3

varga-hajnali3 leadVarga Mátyás tavaly megjelent kötete, a hajnali 3 feszes szerkesztésű, egy lélegzetre, de nem feltétlenül lineárisan olvasandó kompozíciójával ejti rabul az olvasót.

A rövid, de intenzív, cím nélküli, töredezett, áthajlásokkal szabdalt sorokból felépülő versek komplex módon mindhárom műnem sajátosságait megidézik, viszont le is bontják az ezekhez tartozó formai kereteket, így pusztán a kötetből „kihallható” hangokra hagyatkozhatunk – erre a kötet fülszövege is felhívja a figyelmet: „emberek szólítják, szólongatják egymást. (…) Kik ezek? Talán ők hárman.” (Kiemelés az eredetiben.)

Hogy kik ők hárman? A fülszöveg több lehetőséget ajánl: „távoli rokonaink”, „közeli ismerőseink” vagy a négyszáz éve halott zeneszerző, Carlo Gesualdo, felesége és annak szeretője. Mielőtt túlságosan belemerülnénk annak tárgyalásába, kik voltak az utóbbiak, érdemes megfontolni a következő mondatokat, melyek egy, a kötet szerzőjével készült interjúban olvashatók: „Hogy mi volt a kihívás (…) a parsifal, parsifal után. Egyrészt, hogy továbbírjam ezt a sajátos mitológiát, amely szándéka szerint soha nem kíván kulturális feladvány lenni, hanem pusztán arra az egyszerű és direkt (mondhatnám: felületes) élményre épít, amelyet Parsifal vagy Gesualdo alakjához anélkül asszociál az ember, hogy levenné a lexikont, elkezdene keresni az interneten. (A parsifal, parsifal utószava, vagy a hajnali 3 fülszövege éppen ezt a fajta kutatást próbálja megakadályozni azzal, hogy elmondja, amit úgyis tudunk, vagy amit úgyis hamarosan el fogunk felejteni.” (Szkholion, 2013/2.)

Varga Mátyás

Vagyis marad egyrészt az egyszerűségében brutális történet: hogy Gesualdo tetten éri és megöli feleségét és annak szeretőjét. Másrészt az a zenetörténeti adat, hogy Gesualdo a szerzője a Tenebræ című, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat reggelére írt responsoriumnak, vagyis felelgetésre, énekelt dialógusra épülő egyházzenei gyűjteménynek. A magánéleti tragédia és a Krisztus passióját, sírba tételét és feltámadását liturgikus keretbe foglaló szent három nap legexplicitebben a paratextusok által íródik egymásra: a kötet Seamus Heaney-től származó mottója a kereszthalálról szól, az ajánlás pedig Carlo Gesualdo emlékének. A közös pont a szenvedés lehet. Lovas Anett kritikájában a következőképp fogalmaz: „Miért van hát szükség egy bűnügyi történet elbeszéléséhez a szakrális háttérre? Talán azért, mert a kötet a passióelemek bevonásával képes rámutatni: a szenvedés örök.” (Szkholion, 2013/2.) Azonban egyáltalán nem mindegy, mi az oka a szenvedésnek: hiszen Krisztus önként vállalta a halált, így életét adta másokért, Gesualdo viszont maga vette el mások életét, majd vezekelt ezért naponta.  Ahogy Mikola Gyöngyi írja: „Gesualdo állítólag élete vége felé minden nap megverette magát a szolgáival valamifajta önmagára mért penitencia gyanánt, erre utal a kötet hátoldalán olvasható vers is: »nem vagy vezeklő, hiába / rendezed meg, hogy minden / este összeverjenek, talán / jót tesz a fájdalom«” (41.). Ez a versidézet egyúttal kötetbeli hangok egyedíthetőségére (Gesualdo, a feleség és a szerető alakjának történő megfeleltetésre) és ugyanakkor általánosíthatóságára is jó példa: az aposztrophé grammatikailag implikál egy megszólítót és egy megszólítottat, egy én-t és egy te-t, de ezek üres, kitöltésre váró jelölők, ahogy az „összeverjenek” ige is magában foglal többes szám harmadik személyű ágenst és egy – itt szó szerinti értelemben vett – elszenvedőt. „[T]alán nem is lehet megkülönböztetni egy jól lehatárolt nézőpontot, megszólaló hangok sokaságáról van inkább szó. Még akkor is, ha a szövegekben gyakran előfordul az én-te-ő hármassága” – szerepel Gorove Eszter kritikájában.

Ez a precíz rendszerbe foglalt szemantikai összetettség a kötet szerkesztésében is tetten érhető, melyet Lovas Anett idézett írásában a következőképp fogalt össze: „A kötet I. része 3×9 verset tartalmaz, a II. rész pedig 27-et. A responsoria címet viselő II. rész versei a következőképpen épülnek fel: az első vers néhány soros idézetet tartalmaz az I. rész első verséből, alatta új szövegegység következik, végül az idézet módosított formában megismétlődik. A második, harmadik, huszonhetedik vers esetében ugyanez a minta, a sorrendben következő vers idézésével.” A szövegek „belterjes” intertextualitása így nemcsak hogy lehetőséget ad az olvasónak az oda-vissza lapozgatásra, de szinte kötelező érvényűvé is teszi azt a lineáris olvasás helyett. Ez inkább a líra sajátossága, ugyanakkor a Varga Mátyással készült interjúkból az is tudható, hogy a szerző a regény formájával kísérletezett a kötet összeállítása során: „A Parsifal-könyv egyetlen hang volt (vagy annak variációi), Gesualdóban éppen a többszólamúság, a többféleképpen azonosítható beszélők és egy bonyolultabb szerkezet lehetőségét láttam. Egy komplexebb formát. Mert persze az érdekel: a nagy forma, valami, ami a regényhez hasonló.” (Szkholion, 2013/2.). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy egyfelől a szereplők közti dialógusok a drámai formát idézik, másfelől viszont az a tény, hogy ezek a dialógusok nem valódiak abban az értelemben, hogy a két beszélő csak a grammatikai viszonyokban – például az aposztrophé által – van jelen egyszerre, egy szövegtérben, le is bontja a drámai formát. Sőt egyes versekben mindhárom szereplő megidéződik: a lírai én által megszólított te mellett egy, akár – szerzői intenció szerint – offstage performerként is felfogható harmadik fél is megképződik: „te nem mozdulsz; ráadásul / van itt még valaki, s mintha inkább // vele tartanál” (30.).

varga-hajnali3

Érdemes lehet megfontolni, hogyan helyezkedik el egy effajta komplex, mindhárom műnem jellemző struktúráit felépítő és lebontó, polifonikus szövegtérben egyetlen vers. (Az idézett interjúban Szabó Marcell jól használható definíciója szerint a vers ebben az esetben az az időtartam, ami megszólalás és elhallgatás között húzódik.) A belső utalásrendszer, a bonyolult idézési logika egyrészt újból és újból visszalapozásra készteti az olvasót, másrészt előre is vezeti a tekintetet: a szövegek sűrűségük ellenére inkább az „egy lélegzetre” történő befogadásra formálnak igényt. Varga Mátyás szerint versei a zenei tételekhez hasonlóan működnek: „valahogy feltételezik, kivárják, kiprovokálják a többit.” Az értelemadás gesztusa azonban éppen a kapcsolatrendszer komplex heterogenitása miatt nem mindig egyszerű: a szövegvilág atmoszférája lebilincselő, viszont sajátos rendszere végső soron ellenáll a struktúrateremtésnek – annak ellenére, hogy a kötet szerkezete jól leírható.

Többféle szenvedéstörténet íródik egymásra a hajnali 3-ban: Krisztus passiója és Gesualdo vezeklése, a konkrét történelmi személyek élete mellett és helyett sokkal általánosabb vonatkozása is van a szövegeknek. Hiszen a kötet három „főszereplője” egy hang által képződik meg úgy, hogy – a szerző önmeghatározását idézve − „sok-sok emberi sors van beleszőve a történetükbe.” A szerző szándéka, hogy szövegei az olvasóra ne csak intellektuális, hanem zsigeri hatást is gyakoroljanak, maradéktalanul teljesül: a magunkra ismerés felkavaró érzése teszi egyszerre nehezen befogadhatóvá és lebilincselővé a kötetet.

Varga Mátyás: hajnali 3, Magvető Kiadó, Budapest, 2013.

Ivancsó Mária

szerző: Ivancsó Mária
honlap e-mail
Ivancsó Mária 1988-ban született Debrecenben. A Debreceni Egyetem magyar diszciplináris mesterszakos hallgatója, a Hatvani István Szakkollégium, a DETEP és az Alföld Stúdió tagja.

2 archív hozzászólás
  • Koscsák Balázs

    koscsakbalazs - augusztus 3, 2014

    Nehéz úgy kritikát megfogalmazni, ha egy adott szövegben nem hibákat találunk, hanem – éppen ellenkezőleg – nagyon is jól felépítettnek tartjuk azt. Jelen esetben pedig éppen erről van szó. Ez a kritika ugyanis ‒ az interpretációs közösséget összefogó recepció és az irodalmi-művészeti háttértudás felmutatásával – korrekt írásmű lett. Ebben az esetben túl korrekt. A szöveg ebben a formában tökéletesen működne bármely nyomtatott művészeti szakfolyóiratban (Alföld, Jelenkor), online felületen viszont problémásnak érzem. A szakkifejezések itt (nem a jelentésükkel, hanem a jelenlétükkel) inkább zavaróan hatnak. Azt hiányolom, ami egy online felületen megjelenő kritikát egyértelműen megkülönböztet a nyomtatott folyóiratok kritikáitól: hol van a kritikus személyes véleménye. Egy online kritika sokkal inkább olvasóorientáló funkcióval bír, s kevésbé szól a szakmának. Hiába a pontos elemzés, magáról a kötetről nagyon keveset tudunk meg. Hogy egyáltalán jó-e olvasni. Hogy a kritikus szerette-e olvasni. Szerintem jobb lett volna ezt az egyébként tényleg korrekt szöveget erre a felületre egy kicsit könnyedebbé tenni, ami pedig egyáltalán nem jelenti a hozzáértés hitelességének elvesztését. Így kicsit olyan ez a kritika, mint a magáról a kötetről írt utolsó sorok: egyszerre nehezen befogadható és lebilincselő. Előbbit ilyen esetekben jobb elkerülni.

  • audrey - augusztus 7, 2014

    Az, hogy a szöveg kikerült, végső soron mégis szerkesztői döntés. Tehát valahol a szerkesztők úgy gondolták, a szöveg megfelelő lesz a honlapnak és a honlap közönségének, nem?
    Egyébként nézőpont kérdése, de én találok személyes véleményt is (pl. nehezen befogadható, precíz, értelemadás nem mindig könnyű). Ez a komment persze nem a másik ellenében akart megszólalni, inkább csak kiegészítésként.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum