KULTer.hu - A technológiai szingularitás veszélyei
55804
post-template-default,single,single-post,postid-55804,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A technológiai szingularitás veszélyei

Charles Stross: Accelerando

accelerando-kiemelt-770x472Charles Stross Accelerando című regénye még a 85. Ünnepi Könyvhéten jelent meg magyar nyelven az Ad Astra gondozásában, így végre a hazai olvasók is kezükbe vehették az író munkásságának egyik legmegosztóbb darabját, amelynek a technológiai szingularitás a központi motívuma.

A technológiai szingularitás az a folyamat, amely során az emberfeletti intelligencia megjelenésének köszönhetően a technikai és társadalmi változások oly mértékben felgyorsulnak, hogy a szingularitás előtt élők már képtelenek eligazodni a megváltozott világban, illetve megjósolni annak fejlődési útját. A fogalom egyébként a fekete lyukak gravitációs szingularitásának mintájára jött létre, amelyek környezetében jelenlegi fizikai modelljeink értelmüket veszítik. Tehát az olasz accelerando szó, melynek jelentése gyorsulás, erre a jelenségre játszik rá. A regény megnevezése kissé félrevezető lehet, hiszen a mű kilenc, egymással összefüggő novellából áll, melyeket Stross öt év alatt vetett papírra (1999−2004), s az Asimov’s Science Fiction magazinban jelentetett meg.

unnamed

Véleményem szerint ebből a laza formából következik a regény egyik legnagyobb gyengéje. Az egyes fejezek megírása közt akár fél év is eltelt, így sajnos azok gyakran inkonzisztensek, nem állnak össze egy egységes kerek egésszé, megmaradnak a karakterek mikroéletképeiként, nem beszélve az alkotói teljesítmény hullámzásáról. Mindezek összessége miatt azon kaptam magam, hogy folyamatosan a regény olvasása és letétele között ingadoztam. Egyes fejezetek teljesen rendben voltak, ugyanakkor olyanok is akadtak, amelyeken nehezemre esett átrágni magam, mert egyszerűen unalmasak vagy frusztrálóak voltak.

A mű gerincét a már említett kilenc novella összefonódása adja. Ezek háromszor hármas felosztásba vannak rendezve, azaz a regény egyes hőseinek története három alfejezeten keresztül bomlik ki, és az előző fejezetek főhősei a későbbi fejezetekben gyakran jelennek meg mellékszereplőként újból. Minden egyes alfejezet nagyjából egy évtizedet ölel fel, így a regény egésze egy évszázad történéseit meséli el. Az események nagyjából 2013-ban veszik kezdetüket.

Az első novellahármas Manfred Macx esetét ismerteti meg az olvasóval. Manfred, az önjelölt ötletgyáros, az agalmikus gazdaság képviselője, igazi poszt-marxista, aki hisz az információk, a technológia és az ötletek szabad áramlásában. Az ő történetében főleg olyan jelenségekkel találkozhat az olvasó, melyek napjainkra már többnyire megvalósultak (Google Glass, mindent behálózó WiFi-rendszer), vagy ha nem is valósultak még meg teljesen, a lehetőségek előszelét már mindenképpen érezzük. Tulajdonképpen Manfred indítja el az emberiséget a szingularitás útján, hisz a jövőkutatónak és spekulánsnak mindig az emberiség nagy része előtt kell járnia. Ez a fejezet főként Manfred gazdasági manővereiről szól, a technológiai fejlettség részletezése kisebb szerepet kap, mint a különböző gazdasági, politikai, valamint jogi modellek megvitatása. Nem vagyok biztos benne, hogy egyetlen karakter kezében összpontosítani a technológiai fejlődés minden szálát jó ötlet volt Strosstól. Jóllehet az emberiség technikai felemelkedésének nem csak Manfred az előidézője (hiszen szükség volt a vállalatokra, tudósokra, akik kivitelezik az ötleteit), de minden fontosabb döntés végig az ő kezében van. Sajnos ez sokszor azt is jelenti, hogy gyakran csak azért jelenik meg a semmiből, hogy a történetet továbbgördítse. Az effajta deus ex machina szereptől más karakterek is szenvednek; megjelennek pár oldal erejéig, hogy elmozdítsák a sztorit, majd eltűnnek szinte teljesen nyomtalanul.

A második történetszál Manfred lányának, Ambernek a kalandjait meséli el. A gyermekkorból indulva mutatja be Stross egy olyan lány coming of age sztoriját, aki már tizenévesként jobban igazodik el a teljesen megváltozott világban, mint tulajdon anyja. A fejlődés eszménye és a konzervativizmus feszül egymásnak a két nő személyében. Olvasóként nagyjából Pamela, Amber anyjának szintjén állhatunk, ami a világ megértését illeti. Ez a valóság már olyannyira eltér sajátunktól, hogy a regény ezen pontjának megértése komoly mentális aktivitást igényel, míg a technikai háttér tudományos utánajárást. Kérdéses, hogy egy alapvetően a szórakoztató műfajba sorolt regény esetében ez mennyire szerencsés.

Mindezek ellenére engem az egész mű folyamán ez a három fejezet kötött le leginkább. Érdekes volt egy olyan világról olvasni, amelyben a technológiai fejlődés alapja az információ, ahol minden az internetből fejlődött ki. Stross olyan tudományos kérdésekre is választ ad, mint például a Fermi-paradoxon, miközben az információra épülő társadalom utópiáját vázolja fel. Természetesen nem hibák nélküli jövőkép ez, a pozitívumok felszíne alatt komoly kérdések bújnak meg. Ha mindent az adatelvűség ural, ha az emberek is pusztán egy halom nullára és egyesre redukálhatóak, végtelen mennyiségben másolhatóak, feltölthetőek, módosíthatóak, akkor hol az ember és a személy határa? Milyen jogok vonatkoznak egy pusztán adatként létező entitásra, milyen viszonyban áll ez a „személy” hús-vér testével? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sora vár válaszra a regény ezen részletében. Szerencsére Stross itt sokkal több gondot fordít arra, hogy a technológiai hátteret bemutassa, átélhetővé tegye, mint a jogi zsargonra, vagy pedig a közel-keleti népek vallási dogmáira.

charles-stross2

Az utolsó fejezetek Amber fiának, Szirhannak a szemszögéből mutatják be a történéseket. Szirhan történész, aki már nem a jövőbe tekint, hanem a múltat tartja feltárásra méltónak. A fejezetek sajátossága, hogy az eddig megismert karakterek mind megjelennek benne, kisebb-nagyobb szerepet kapva, tehát a Macx-dinasztia három generációjának közös találkozási színtere ez a rész. A technikai fejlettség már olyan pontra jutott, hogy nemcsak az olvasó nem találja a helyét a világban, hanem az előző részek főszereplői is nehezen boldogulnak. A nyitva maradt történetszálakat összességében szépen elvarrja Stross, ha nem is olyan erős fejezetekről beszélhetünk, mint az előzőek, mégis kijelenthető, hogy teljesen korrekt lezárást kapott a könyv.

Érdemes kicsit hosszabban elemezni Stross prózanyelvét, írástechnikáját is. Bár nekem tetszett, ahogy tömör, velős mondatokat használ, sokszor lehet olyan érzésünk, mintha Twitter-üzeneteket olvasnánk. Ugyanakkor azt is megértem, ha valakit riaszt a túlzott technozsargon (és ez csak fokozódik a történet előrehaladtával), ami miatt az Accelerando nyelvezete igen nehézkesen érthető egy olyan olvasó számára, aki nem merült el kellőképpen a technológiai fejlődés legújabb eredményeiben. A mondatok többsége nyelvtanilag helyes, ugyanakkor szemantikailag értelmezhetetlennek hathat. Nem véletlen, hogy Noam Chomsky e kettőséget megragadó példamondata – „Színtelen zöld eszmék dühödten alszanak” – az egyik leggyakrabban visszatérő intertextus. A technozsargon néha olyan mértékben eluralkodik a szövegben, hogy Stross önironikusan azt mondatja egyik szereplőjével: ez majdnem úgy hangzik, mintha értelme lenne. A regény egyik pozitívan értékelhető vonását ennek tükrében Stross humora adja. Sajátos éleslátással világít rá a regénybeli technológiai fejlődés visszásságaira, ugyanakkor a humoros, felszíni kis gagek alatt komoly filozófiai, személyiségjogi és vallási kérdések is megjelennek mind a regényre, mind saját realitásunkra vonatkozólag.

Mindent összegezve: nem gondolom, hogy az Accelerando egy rossz science fiction lenne. Igaz, a regényformátum talán nem a legmegfelelőbb választás, különálló novellák gyűjteményeként ütősebb lehetett volna, mint novellák laza füzéreként. A mű nyelvezete nehéz, ez vitathatatlan, egy bizonyos szintű előismeretet feltételez, vagy a tanulásra, utánjárásra való hajlamot. Elsősorban olyanoknak ajánlom, akik szeretnek a szerzővel együtt gondolkodni, van elegendő technológiai tapasztalatuk, érdeklődésük, hogy Stross humoros kikacsintásait értsék és értékeljék.

Charles Stross: Accelerando, fordította Hidy Mátyás, Budapest, Ad Astra, 2014.

Varga Kristóf

szerző: Varga Kristóf
honlap e-mail
Varga Kristóf 1989-ben született Miskolcon, magyar nyelv és irodalom mesterszakot végzett a Debreceni Egyetemen, jelenleg japán szakos az ELTÉ-n. Érdeklődési körébe tartozik a fantasztikus irodalom, az online kulturális jelenségek, valamint az otaku szubkultúra. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2019. jún. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum