KULTer.hu - Az élet nem (jazz)dobostorta
56199
post-template-default,single,single-post,postid-56199,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az élet nem (jazz)dobostorta

11. Jameson CineFest nyitó- és záróhétvége

Jameson CineFest - MiskolcA hatalmas esőzések ellenére Miskolcon zavartalanul valósult meg a 11. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, amely erős versenyprogrammal, rekordszámú filmmel és izgalmas kísérőrendezvényekkel kényeztette el a Művészetek Házába látogató filmbarátokat.

A Duna DOCK-botrány megtépázta ugyan a fesztivál eddigi renoméját, de a helyszínen ebből semmit sem lehetett érzékelni. Az ingyenes vetítésekre a korábbi évekhez hasonlóan idén is rengetegen voltak kíváncsiak, a nyitó- és a zárófilmet ezért ezúttal csak meghívóval rendelkezők tekinthették meg. Miskolc belvárosa egyre kellemesebb helyszíne a legjobb magyar filmfesztiválnak. A Szinva-parti szórakozóhelyek összeérő kiülős teraszai egy helyi bulinegyed reményteljes ígéretét hordozzák. Már új villamosok is közlekednek a városban, a miskolciak csak azt fájlalják, hogy az internetes szavazás eredményeként zöld-fehér színűek (a Fradi szurkolók így törtek borsot a diósgyőriek orra alá). Vendéglőből, gyorsétteremből is bőséges a kínálat, idei felfedezésem a Leves helyi fiókja, ahol a lédús finomságok mellé ízletes szendvicsek is választhatók. A középiskolás korosztály szombat esténként valósággal megszállja a belvárost, tömegek vándorolnak (rosszabb esetben már csak ténferegnek) egyik kocsmából a másikba. Pesthez hasonlítva olcsó és még olcsóbb helyekre lehet bukkanni, a Dérynében pedig az idei Miss World Hungary egyik döntősével is össze lehetett futni. Ahogy az eső alábbhagyott, még egy motorizált, cilinderes zongorista is előkerült, aki – a fesztivált reklámozandó – kerekeken guruló hangszerét kormányozta a díszburkolaton.

Jameson CineFest - Miskolc

A CineClassics programsorozat keretében a nyolcvan éves Meseautó című magyar klasszikust a forgatási helyszínén, a lillafüredi Palota Szállóban vetítették. Neves filmesek mesterkurzusai, nemzetközi filmvásár, dokumentumfilmes szakmai napok is színesítették a programot, melyben bemutatkozott a spanyol, francia és indiai filmművészet, valamint a szlovák animáció is. Az idei életműdíjas, Zsigmond Vilmos által fényképezett filmekből retrospektív vetítéseket tartottak, így nagy vásznon is meg lehetett nézni például a Harmadik típusú találkozásokat vagy A szarvasvadászt. Idén nem volt Jameson kamion, helyette a Director’s Cut névre keresztelt sátor állt a Művészetek Háza bejárata mellett. Eredetileg ide tervezték, de végül a Béke teremben és az épület kávézójában tartották meg a Filmklubszövetség szakmai napját. Ennek első felében egy friss magyar dokumentumfilmet, Petrik András és Nagy Viktor Oszkár Felsőbb parancs című alkotását néztük meg, majd a megadott szempontok szerint csoportmunkában elemeztük. A program második részében olyan filmrészletek közös megbeszélése került terítékre, melyeket az evés motívuma kötött össze.

Land Ho!

Jókat enni és inni, szép tájakon kirándulni, kiszakadni az otthoni problémákból – ezzel a céllal utazott Izlandra a fesztivál nyitófilmjének, a Land Ho!-nak a két nyugdíjas főszereplője. A játékfilm határait feszegető alkotás sokkal inkább értelmezhető dokurealityként, melyet a szigetország turisztikai hivatala rendelt meg. Nem lógott ki a programból, de nyitófilmnek tenni szerintem hiba volt. Ruben Östlund Cannes-ban díjazott Lavina (Turist) című filmje is turistákról szól, egy francia síparadicsomban üdülő svéd családról. Megrendült apai identitás, önismereti dráma erős szerzői filmes kézjegyekkel és groteszk humorral, mely oldani tudja a bergmanni mélységekig leásó film nyomasztó hangulatát.

Parador Húngaro

Bár témájában nem, megvalósításában sokkal könnyedebb Patrick Alexander és Aseneth Suarez Ruiz Parador Húngaro című dokumentumfilmje, mely elnyerte az idén első ízben kiosztott közönségdíjat. A magyar származású Patrick párhuzamosan mutatja be a Bogotában élő 56-os menekült Villás György életét és saját sorsát. Gyuri bácsi évtizedek óta üzemeltette a Parador Húngaro nevű magyar kifőzdét a kolumbiai fővárosban, ott ismerte meg őt a film társrendezője és egyben szereplője. Gyuri bácsi megérkezése óta Bogotát sem hagyta el, és Magyarországra sem hajlandó hazalátogatni Patrickkel, a lelkes világvándorral, aki képtelen pár évnél tovább egy helyen élni. Az ÁVH kötelékében szolgált Gyuri bácsi disszidálásának története másképp hangzik saját és Nyíregyházán élő testvére szájából, ám a filmnek nem célja a múlt titkainak feltárása, sokkal inkább az otthon problematikája, a magyarság megélésének különböző lehetőségei (Gyuri bácsi és népes családja már jobban beszél spanyolul, mint magyarul, kolbászt tölt, de pálinkát már mangóból készít), és az emlékekben élő Magyarország összevetése a jelenkorival.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

A mai magyar fiatal értelmiség problémái jelennek meg Reisz Gábor diplomafilmjében, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ban, mely megérdemelten nyerte el a fesztivál nagydíját. A tehetségét eddig csak kisfilmjeiben kamatoztató rendező egyszerre készített generációs hangulatjelentést és szerelmes üzenetet Budapesthez. A friss és eredeti alkotás főszereplője Áron, aki egy fájdalmas szakítást igyekszik túlélni, illetve munkát találni a munkaerőpiacon semmit sem érő bölcsészdiplomájával. Rátelepülő szülei szorításában csak sodródik, sokáig csak bátortalan és tétova próbálkozásokra futja az erejéből, de egy nagy berúgás következményei kiutat jelenthetnek számára a magánéleti és egzisztenciális gondokból. Nagy örömömre a filmben életszagú dialógusok hangoznak el, Reisznek sikerült valamit megragadnia korosztályom létbizonytalanságra épülő életéből.

Osztályellenség

A fődíjat elnyerő szlovén Osztályellenség a tantermi drámák közé tartozik. A mindenkivel kedves, megértő osztályfőnök szülési szabadságra megy, helyette a karót nyelt, garbós némettanár veszi át a gimnáziumi osztály tanítását. Az egyik osztálytárs öngyilkossága szélsőséges reakciókat vált ki a tanulókból, akik egyre inkább a gyászukat nem tisztelő új osztályfőnökben és az oktatási rendszerben látják minden baj okozóját. Rob Bicek filmje sok problémát vet fel, de megoldásukra nem vállalkozik. A fölényes és kioktató stílusú tanár személyiségét és tetteinek mozgatórugóit sem ismerjük meg, így nem a könnyes és kiszámítható feloldás elmaradása, hanem a forgatókönyv hiányosságai okoztak bosszúságot számomra. A szereplők hiteles játékán kívül erőssége a filmnek a mai tizenévesek másságot elutasító, könnyen radikalizálódó és bűnbakkereső gondolkodásának érzékletes bemutatása. Tanárként pedig nagyon jó volt látni az igazgatónő alakjának, illetve a rendkívüli szülői értekezletnek ennyire realisztikus és találó bemutatását, mely ékesen bizonyította, hogy Ljubjana és Budapest bizonyos tekintetben sokkal közelebb van egymáshoz, mint gondolnánk.

Mommy

Az általam látott felhozatalból a kanadai fenegyerek, Xavier Dolan Mommy című filmje és a Sundance-díjas Whiplash tetszett a legjobban. A huszonöt évesen már ötödik filmjét rendező Dolan Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját, Miskolcon pedig a FIPRESCI Díjjal gazdagodott. A szűk képkivágattal (szinte négyzet alakú képet nézünk végig) kísérletező, és azt a film két dramaturgiailag indokolt helyén szélesvásznúvá alakító rendező legjobb munkájaként emlegetik a kezelhetetlen kamaszfiú, édesanyja és a szomszéd nő kapcsolatára koncentráló alkotást. Az állami intézetből kihozott Steve-től minden jóérzésű polgár hátán feláll a szőr. Káromkodik, mint egy kocsis, iszik, bagózik, gátlástalan és pofátlan, nem érdekli az iskola, váratlan dühkitöréseikor nem tisztel sem Istent, sem embert, szeretett anyjának is nekimegy. Rendezői bravúr, hogy a film második felére mégis megkedveljük őt, azonosulni tudunk a szeretetre és szabadságra szomjazó, anyjáért bármilyen áldozatra képes kamasszal. A munkásosztálybeli, még mindig fiatal anya szerepében a Xavier Dolan-filmek visszatérő szereplője, Anne Dorval nyújt emlékezetes alakítást. A film (több alkalommal is diegetikus) betétdalai és képei méregerős atmoszférateremtő erővel bírnak és ezer szónál is többet mondanak. Elég, ha Steve karaoke-jelenetére, a Celine Dion-sláger közös eléneklésére, vagy az Oasis Wonderwall-jára komponált önfeledt longboardozásra gondolunk. Fájdalmasan erős film a Mommy, robbanásveszélyes érzelmekkel megpakolva, mégsem válik egy pillanatig sem érzelgőssé. Ez a québeci srác nagyon tud valamit.

Whiplash

A manhattani konzervatórium elsőéves növendéke, Andrew szeretne a legjobb jazzdobos lenni, álma eléréséhez pedig hajlandó alávetni magát a brutális módszereket alkalmazó tanárának. Damien Chazelle Whiplash című mozija a sportfilmekből ismert karriertörténetet helyezi át a jazz világába, a film sodrása pedig az első percektől beszippantja a nézőt, hogy csak az emlékezetes finálé után engedjen el. A cintányérra csöpögő verejték és vércseppek jól szimbolizálják a fiatal dobos által átélt fizikai fájdalmakat. De azok sehol sincsenek ahhoz a lelki terrorhoz képest, amit az iskola rettegett tanára, Terence Fletcher (az örök mellékszereplő J. K. Simmons briliáns a szerepben) gyakorol rá és egész kamarazenekarára. A középszerűségtől rettegő, és ezért a tökéletességet hajszoló Andrew (Miles Teller is nagyot játszik) még párkapcsolatát is feláldozza a siker reményében. A folyamatosan megalázott, bizonytalanságban tartott srác egyre fanatikusabban küzd, hogy megtartsa helyét a zenekarban. Tanára módszerei kísértetiesen emlékeztetnek azokra az edzőkre, akik tanítványaiktól csak a százhúsz százalékot tudják elfogadni, még ha a megfelelési kényszertől lelkileg egy életre össze is törnek az agyonfanatizált versenyzők. Fletcher is tudatosan lépi át a határt, mert szerinte csak így lehet kihozni valakiből egy újabb zseniális zenészt, bár karrierje során neki egyet sem sikerült. A mester és tanítványa kapcsolat alakulása izgalmasabb és feszültebb, mint sok látványos üldözéses jelenet együttvéve (a film egyik csúcspontján egy néző el is ájult, melynek csak egyik oka volt a levegőtlen Uránia terem, ahová ideje lenne légkondicionálást beszerelni). A hatást erősítik a megunhatatlan jazz melódiák és a zene ütemét követő vágások is. Hiányérzetünk csupán azért lehetett, mert a Whiplash díj nélkül távozott Miskolcról.

11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, 2014. szeptember 12–21.

Váradi Nagy Péter

szerző: Váradi Nagy Péter
honlap e-mail
Váradi Nagy Péter 1979-ben született Nagyváradon, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője. A Debreceni Egyetemen végzett magyar, illetve mozgókép- és médiakultúra szakon. Több mint egy évtizedig egy fővárosi iskolában tanított. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. Írásai a KULTer.hu-n kívül a Magyar Nemzet, a Prae, a Szépirodalmi Figyelő, a Debreceni Disputa és a Hitel folyóiratokban, valamint a Hamlet.ro és a Magyar Játékszín oldalakon jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum